Megkapta idei utolsó motorját Rosberg és a két Red Bull

írta: M4Sport
2016. október 21. 19:08
FOTÓ: ©xpbimages.com

A bajnoki éllovas Nico Rosberg és a két Red Bull is megkapta idei új erőforrását Austinban. Mostantól már nincs módjuk a büntetlen cserére.

Négy futammal a szezon vége előtt már a mezőny eddig nem büntetett részének többsége is eljutott idei utolsó erőforrás-részegységeihez. A Mercedes Nico Rosbergnél az energiatárolót és a központi elektronikát leszámítva mindent kicserélt péntekre, így a német mostantól már nem cserélhet büntetlenül V6-ost, turbót vagy energia-visszanyerő rendszereket.

Rajta kívül a Red Bull és a Renault két versenyzője is elérkezett utolsó idei motorjához, akárcsak a Williams és a Force India – ám utóbbi két csapat a tervei szerint mindössze 4 erőforrással akarja teljesíteni az évet, így az ő nevük mellett még csak a 4-es számok sorakoznak. Cserére náluk még van mód.

Sebastian Vettel már hetekkel ezelőtt megkapta az év befejezéséhez szükséges új motorját, ám erre a hétvégére MGU-K-t, valamint központi elektronikát és energiatárolót is cseréltek nála.

A versenyzők által eddig használt erőforrás-komponensek

V6-os Turbó MGU-H MGU-K Energiatároló Központi elektronika
Lewis Hamilton 6 8 8 6 5 5
Nico Rosberg 5 5 5 5 4 4
Sebastian Vettel 6 6 6 5 5 5
Kimi Räikkönen 5 5 5 5 5 5
Felipe Massa 4 4 4 4 3 3
Valtteri Bottas 4 4 4 4 3 3
Daniel Ricciardo 5 5 5 5 4 4
Max Verstappen 5 5 5 5 4 5
Nico Hülkenberg 4 4 4 4 3 3
Sergio Pérez 4 4 4 4 3 3
Kevin Magnussen 5 5 5 5 4 5
Jolyon Palmer 5 5 5 5 3 5
Danyiil Kvjat 5 4 4 4 4 4
Carlos Sainz 5 5 4 4 5 5
Marcus Ericsson 5 6 4 3 4 4
Felipe Nasr 5 5 5 4 4 4
Fernando Alonso 8 9 9 7 7 7
Jenson Button 6 6 6 6 6 6
Pascal Wehrlein 4 4 4 4 3 3
Esteban Ocon 4 4 4 4 3 3
Romain Grosjean 4 5 4 5 5 5
Esteban Gutiérrez 4 5 4 4 4 4

FIA
Oszd meg!





0 hozzászólás

Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

HairHungary

 



FORMA-1 HÍREK

Nico Rosberg

352016.12.03. 14:08

Rosberg: Ha nem lettem volna bajnok, folytatom!

Egyelőre kizártnak tartja, hogy egy nap visszatér

102016.12.03. 12:36

Hamilton: Néha kényelmetlenül éreztem magam

„Mélyebbre kellett ásnom, mint az előző években”