Miféle előnyszerzés? – Hamilton örül, hogy nem a falban végezte…

F1 banner 2017
írta: M4Sport
2016. október 31. 02:08
FOTÓ: ©xpbimages.com

Szerencsésnek tartja magát Lewis Hamilton, hogy nem repült ki a pályáról már az első kanyarban. Fékproblémáit gumiprobléma miatti aggodalom követte.

„Fű-cél győzelem volt” – javította ki a rajt-cél győzelem kifejezést elsütő riportert a Mexikói Nagydíjat megnyerő Lewis Hamilton. Ekkor már nevetett, de amikor a rajtot követően az első kanyarban óriási füstfelhőt maga mögött hagyva, blokkoló kerékkel a füves bukótérbe hajtott, nem volt ennyire jó a kedve.

A Red Bull fölvetette, talán valamiféle büntetést is kaphatott volna a megmozdulásáért, hiszen miközben a kanyarba úgy érkezett meg, hogy Nico Rosberg igencsak közel férkőzött hozzá, hibája után több méteres előnyre tett szert pályalevágásának köszönhetően. A címvédő nem érzi úgy, hogy előnyt szerzett volna. „Teljesen kockásra fékeztem a gumimat, szóval nem szereztem előnyt ezzel. Én voltam elöl a kanyar bejáratánál is, én voltam elöl utána is, szóval nem hinném” – nyilatkozta. „Nem is gondoltam a bírákra, sokkal inkább arra, hogy mennyire kockásra fékeztem a gumit. Tizenhat körön keresztül erre gondoltam. Olyan nagy volt a vibráció, hogy attól féltem, eltörik a felfüggesztés.”

De minek volt köszönhető ez a hatalmas blokkolás? „A bemelegítő körben a jobb első fékem üveges volt, aminek köszönhetően ötszáz fokos volt a fék baloldalt, és százötven-kétszáz jobboldalt” – adta meg a választ Hamilton. „Az egyes kanyarba érkezve kelt életre a jobboldali fék, és blokkoltam a kereket. Nagy tempóval mentem, mázlim volt, hogy nem a falban kötöttem ki.”

„Utána hatalmas vibrációt éreztem. Nem hittem, hogy végig tudom csinálni az első etapot. Azt hittem, ki kell állnom, mert a vibráció olyan nagy volt. Aztán amikor friss gumit kaptam, minden sokkal simábban ment már.”

Hamilton délutánja ezt leszámítva tükörsima volt. Ő maga is megjegyezte: „Nem is igazán kellett nyomnom ahhoz, hogy el tudjak húzni.” Pályafutása 51. győzelmét aratta, amivel utolérte Alain Prostot a vonatkozó örökranglista második helyén. A francia azóta már gratulált is neki ehhez. „Teljesen megérdemelt volt” – írta a négyszeres bajnok közösségi oldalán.

„Számomra most a csapat rekordja a fontosabb” – mondta Hamilton, utalva arra, hogy a Mercedes 17. győzelmét aratta, amennyit még egy csapat sem egy szezonon belül. „Hihetetlen és fantasztikus érzés! A győzelmeimnek több mint felét ezzel a csapattal arattam. Hihetetlen csapat ez, már a harmadik évben bizonyítjuk, hogy mi vagyunk a legjobbak – büszkévé tesz, hogy a részese lehetek. Ez volt a terv, amikor ide jöttem, és remélem, további sikerek várnak még ránk. Ilyesmiről nem is álmodhattam.”

Nagy kérdés azonban, idén mi jelenti a legnagyobb siker Hamilton számára. Ugyan újabb 7 pontot faragott bajnoki hátrányából, a következő Brazil Nagydíjon Nico Rosbergn egy győzelemmel Hamilton eredményétől függetlenül bebiztosítaná bajnoki győzelmét. A brit ráadásul még sosem nyert Interlagosban. „Itt az ideje elkezdeni” – mondta a brit. „Ezt a tempót szeretném tartani, nem fogom föladni. Mindent bele fogok adni, egészen addig, míg Abu-Dzabiban át nem szelem a célvonalat.”

Oszd meg!





8 hozzászólás

Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

Masters_Of_Hardcore
#8 Masters_Of_Hardcore 2016. november 01. 22:45  

ahogy vettel mondta:
you know what? Fuck off. :D

Már a Pirellis tábla alatti árnyékban is blokkolt Hamilton, bőven a féktáv előtt. Egyértelműen gondja volt a fékkel.

Amúgy nekem ne mondja senki hogy a RB/ Ferka másképp csinálná.. igen átvágta és nem lassított le eléggé ez igaz. De sokat nem oszt nem szoroz. Legalább lehet jönni kövezni valamiért ismét. :D 2másodpercet nyert vele amit utána az SC lenullázott. Majd a szarráfékezett gumival elhúzott Rosberg elől. Tényleg ez minden idők legnagyobb problémája vagy csak nagyon unatkoztok?
4. hely nem lett volna belőle amúgy. De ott lettek volna rajta teljesen, pont úgy mint a SC utáni indulásnál...

grabowsky78
#7 grabowsky78 2016. október 31. 11:14  

Brutális pályaelhagyás, óriási előnyszerzés, de nem számít, mert utána elmegy 1-2 celebes eseményre és akkor rendben van minden. Meg ugye azt is tudjuk, aki mercit vagy redbullt vezet arra nem vonatkoznak a szabályok! Az ilyen helyekre olyan ugratókat raknék, hogy repüljenek az elejéről a szárnyak ha valamelyik korrekt srác megpróbálja!

roul_
#6 roul_ 2016. október 31. 11:05  
ddb:
Ez lenne az a helyzet, amikor kérem vissza a sóderágyat a pályák mellé. Egyszerűen, ha benne van a tudatukba a versenyzőknek, hogy a pályaelhagyás a verseny végét jelentheti, teljesen máshogy vezetnének. Anno a rajtnál nem egy versenyző maradt a sóderágyban, most meg néhány pályán már fel van jelölve a külön sáv azoknak, akik nem voltak hajlandók bevenni az első kanyart. Vicc az egész. Hamilton is, meg Rosberg is átvágták a kanyart, pontosan látszott, hogy mekkora előnyszerzés volt. Verstappen előtt "kanyarodott be" az első kanyarban, aztán mire Verstappen átjött a második kanyaron, Hamilton már rég az egyenesben gyorsított kifelé. Ez mégis mi volt? A helikopteres képen már bicskanyitogató volt, ahogy ellépett a mezőnytől a "hibának" köszönhetően. Vissza a sódert.

Majdnem...Rosberget pont Verstappen lökte ki.

ddb
#5 ddb 2016. október 31. 10:16  

Ez lenne az a helyzet, amikor kérem vissza a sóderágyat a pályák mellé. Egyszerűen, ha benne van a tudatukba a versenyzőknek, hogy a pályaelhagyás a verseny végét jelentheti, teljesen máshogy vezetnének. Anno a rajtnál nem egy versenyző maradt a sóderágyban, most meg néhány pályán már fel van jelölve a külön sáv azoknak, akik nem voltak hajlandók bevenni az első kanyart. Vicc az egész. Hamilton is, meg Rosberg is átvágták a kanyart, pontosan látszott, hogy mekkora előnyszerzés volt. Verstappen előtt "kanyarodott be" az első kanyarban, aztán mire Verstappen átjött a második kanyaron, Hamilton már rég az egyenesben gyorsított kifelé. Ez mégis mi volt? A helikopteres képen már bicskanyitogató volt, ahogy ellépett a mezőnytől a "hibának" köszönhetően.

Vissza a sódert.

plman
#4 plman 2016. október 31. 09:56  

Valóban érdekes volt. egyértelműen előny szerzett vele, több másodpercet nyert így ahelyett, hogy megpróbálja bevenni a kanyart és kiköt a 4. hely környékén, vagy ütközésbe keveredik.

Sipi
#3 Sipi 2016. október 31. 09:37  

Arra azért kíváncsi lettem volna, hogy miként alakul az első kanyar ha úgy közelíti meg hogy pályaelhagyás nélkül vehesse be. (szabályosan)
Olyan volt, mintha ebbe menekült volna a többiek és a lehetséges csaták/lökdösődések elől.

roul_
#2 roul_ 2016. október 31. 09:32  

Igen, lehet hogy hibázott, lehet hogy örült hogy összeszedte a vasat, de hogy brutális előnyszerzés volt ez tény. Ha ott "normálisan" jön vissza akkor lehet csak 3-4.nek tud vissza sorolni, vagy ha pályán marad akkor Max miatt az első három kocsinak annyi lett volna, így viszont minden esélyt elvett a többiektől hogy esetleg támadhassák. Persze lehet mondani hogy gyorsabb volt amúgy is, de nem erről szól az f1, ennyi erővel időmérő alapján kéne vbt eldönteni...

Utoljára módosítva: 2016. október 31. 09:39

Tarzaan
#1 Tarzaan 2016. október 31. 07:23  

Nem kicsi, hanem hatalmas pályaelhagyás volt, ami után elég szép kis előnyre tett szert. Nem rajta múlt, hogy az SC ezt lenullázta, de akkor is nagyon kilógott a lóláb.

HairHungary

 



FORMA-1 HÍREK

Danyiil Kvjat, glória

02016.12.08. 15:32

Komolyak a Mercedes elvárásai új pilótájukkal szemben

Humoros „álláshirdetésükre” érkezett egy hasonlóan vicces válasz

02016.12.08. 14:07

A visszaútra nem váltott jegyet Rosberg

Nem tud elképzelni nagyobb tettet a bajnoki címnél és Hamilton legyőzésénél