Nem aprózza el a Haas – komoly célokkal jönnek

írta: M4Sport
2016. január 05. 15:53
FOTÓ: ©xpbimages.com

Már első versenyén pontokat szerezne az idén debütáló Haas-istálló – jelentette ki a csapatvezető, Günther Steiner, majd elárulta, Romain Grosjean leigazolása sokat segített az alakulatnak. A francia pilóta eközben ismét kijelentette, nem a Ferrari-kapcsolat miatt szerződött a csapathoz.

Az amerikai alakulat Melbourne-ben teljesíti első Forma-1-es megmérettetését, melynek meglehetősen komoly céllal vág neki: már az első futamon pontot, pontokat szerezne. Mivel a Haas teljesen új csapatként érkezik, egyelőre nehéz megjósolni, teljesítheti-e célját, a Ferrarival való szoros együttműködés azonban magabiztosságra adhat okot, akárcsak saját mérnöki gárdájuk, amit a csapatvezető legutóbbi nyilatkozata során komoly dicsérettel illetett.

„Szeretnénk bekerülni a pontszerzők közé, és jó lenne, ha az időmérő edzésen bejutnánk a második szakaszba” – mondta Steiner, amikor a Sky Sports munkatársa a csapat céljairól kérdezte. „Az a cél, hogy esélyesek legyünk a pontszerzésre, és az, hogy jó show-t csináljunk. Meg akarjuk mutatni, milyen keményen dolgoztunk az előző években és be szeretnénk bizonyítani, hogy nincsenek drámák a csapatban. Ebben a pillanatban ez a legfőbb célunk” – tette hozzá céltudatosan.

Steiner korábban a Jaguar és a Red Bull Forma-1-es alakulatánál is dolgozott, az amerikai istállónál azonban rá is új kihívások vártak, hiszen korábbi csapataival ellentétben a Haas mindent a nulláról kezdetett, azaz nem egy már meglévő istállót vett át. A szakember elismerte, hogy emiatt nehezebb volt szakembereket igazolni, Grosjean szerződtetése azonban komoly lökést adott. „Néha jobb, ha az ember tiszta lappal kezd, hiszen nem kell kijavítanod az elromlott dolgokat, te magad választod ki az embereket és azt teszed, amit tenni szeretnél. Viszont eléggé nehéz volt meggyőzni a szakembereket, miután tavaly több csapatnak is nehézségei voltak” – magyarázza.

Günther Steiner, Romain Grosjean, Gene Haas„Nehéz a tudtukra adni, hogy azért vagyunk itt, mert hosszabb távra tervezünk, hiszen még nem tudtunk felmutatni kész dolgokat. Meg kell értetned az emberekkel, hogy folyamatosan dolgozol és a versenyautód is kész lesz. Szóval ez volt a legnagyobb kihívás, az emberek meggyőzése, Romain szerződtetése azonban sokat segített abban, hogy hitelessé váljunk. Az emberek azt gondolják, Grosjean az F1 egyik legjobb pilótája, szóval biztosan tudja, mit csinál, hosszú ideig gondolkodott és körültekintően hozta meg a döntését. Sok jó szakember csatlakozott hozzánk ezt követően” – utal a francia versenyző leigazolásának bejelentésére.

A tavalyi szezon végén az is felmerült, hogy a Williams teljesítménymérnöke, Rob Smedley elhagyja a klasszikus alakulatot, és az amerikaiaknál folytatja pályafutását, ebből azonban végül nem lett semmi. Steiner a pletyka kapcsán elmondta, nem bánja, hogy egyelőre nem sikerült „nagy neveket” szerezniük, hiszen így is megfelelő szakemberek alkotják csapatát. „Stabil szakemberekkel rendelkezünk, de nem nagy nevekkel; nincs nálunk Adrian Newey például!”

Mivel a Haas a Ferrari kiemelt partnereként érkezik a királykategóriába, az elmúlt hetekben több alkalommal is felmerült, hogy Grosjean elsősorban a vörösök közelsége miatt csatlakozott az alakulathoz, ő azonban ismét tagadta ezt a felvetést. „Biztos, hogy látni fogják az összes adatot és minden visszajelzést megkapnak a mérnököktől” – mondta a Motorsportnak. „A lehető legjobb munkát kell végeznem; ennél többet nem tehetek. Nem a Ferrari miatt igazoltam a csapathoz; nem ez a lényeg. Azért jöttem ide, mert tetszett a projekt. Úgy érzem, sikeresek lehetünk. Amerika egy nagy piac, szóval ez a Forma-1 számára is jó lehet. Persze, mindenki arról álmodik, hogy a Ferrarihoz kerül. A Ferrari jó pilótát akar, és ha jó vagy, akkor természetesen lesz esélyed” – folytatta.

Teljesen új csapatok legutóbb 2010-ben csatlakoztak a királykategóriához, kettő azonban már befejezte működését (a Caterham és a HRT), a harmadik (Manor) pedig azóta sem tudott előrelépni a középmezőnybe, éppen ezért sokan az amerikai projekttel kapcsolatban is borúlátóan fogalmaznak, Grosjean szerint azonban a Haas teljesen más lesz. „Ez egy egyedi eset. Ez egy új csapat, viszont nem kell új csapattá válnia. Az autó menni fog és nincsenek nagy drámák – hiszen a legtöbb alkatrész a Ferraritól érkezik. Persze az embereknek együtt kell működniük és meg kell érteniük a szoftverek működését, de sok segítséget kapunk a Ferraritól. Szóval, azért van kockázata a dolognak, de szerintem a helyzetünk egész jó” – zárta gondolatát a korábbi GP2-es bajnok.

Romain Grosjean

Oszd meg!





2 hozzászólás

Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

dani969
#2 dani969 2016. január 06. 11:51  

Félek, hogy ennek hatalmas bukta lesz a vége.. De ne legyen igazam és adjanak egy pontszerzésre alkalmas autót Grosjean alá.

opamisi
#1 opamisi 2016. január 05. 20:19  

Nagyon nagy a hype körülöttük és a célok is eléggé ambíciózusak. Vagy nagy arcraesés vagy nagy siker lesz. A Honda példája mondjuk nem sok jót ígér, bár ők egy kiforrott technikát kapnak elvileg.

HungaroInfo

 



FORMA-1 HÍREK

Jolyon Palmer

02016.06.29. 09:05

Lauda ismét versenyautóba ülhet!

A Red Bull Ringen ezúttal a Procar széria szellemét idézik meg

12016.06.28. 20:08

Időutazás Mercedes-módra (képek, videók)

Hockemheimben nosztalgiáztak a versenyzők