Newey szerint a teszteken derül ki, mennyit veszített a szigorításokkal a Red Bull
A Red Bull autóbemutatója után világossá vált, hogy Adrian Newey szintén lépcsős orrkialakítással tett eleget az egyik idei szabálymódosításnak. A tervezőzseni úgy véli, az új orr-megoldásból a lehető legtöbbet sikerült kihoznia, ám a fúvott diffúzor betiltásának nem kifejezetten örül.
Adrian Newey elismerte, hogy az RB8-as orra (hasonlóan a legtöbb 2012-es autóhoz) külsőre nem kifejezetten vonzó, ám a tervezésnél igyekezett a lehető legoptimálisabb kialakításra, ami nem nélkülözi a teljesítménnyel kapcsolatos szempontokat sem.
"Az orrmagasság korlátozása, amely csak legelöl, az orrkúp magasságát maximalizálja, valóban jelentősen megváltoztatta a váz alakját. Többé-kevésbé igyekeztünk tartani magunkat az eredeti váz formájához, de - hasonlóan többi csapat megoldásához - az orrkúpot alacsonyabbra kellett tenni, ami végül kissé csúnyácska megoldást eredményezett. Megpróbáltuk a lehető legjobb stílusban megoldani, de az a kialakítás, amit választottunk nem felelt meg a szabályoknak.”
A másik változás a fúvott diffúzorok betiltása, amihez a Red Bullnak szintén alkalmazkodnia kellett.
"A Red Bull RB7-est a kipufogó köré terveztük, ám tudva, hogy ebben az évben ezt betiltják, tovább kellett lépnünk. Meg kellett néznünk, hogyan fejlődött az elmúlt egy-két évben az oldalt kivezetett kipufogóval, majd ezt az utat megtartva újra kellett gondolni a kipufogó elhelyezésének koncepcióját. Talán az egyik legfontosabb tényező az autó hátsó menetmagassága volt. A kipufogó lehetővé tette számunkra a viszonylag magas hátsó részt, és ezt most sokkal nehezebb volt megtartani, így vagy teljesen át kellett volna építeni az autót, vagy alacsonyabb menetmagassággal tervezni.”
Newey legújabb „gyermeke” mellett természetesen arról is beszélt, hogy véleménye szerint fenntartható-e az siker sorozat, ami az elmúlt években jellemezte a csapatot.
"Az elmúlt néhány év valóban sikeres volt, és egy hihetetlen utazás. Ez már a negyedik továbbfejlesztett változata az RB5-nek, és nyilvánvaló, hogy nagy volt rajtunk a nyomás, hogy amennyire csak lehetséges, megtartsuk ezt a szintet. Ez egy nehéz feladat, és a tavalyi kipufogórendszerünk betiltása miatt sokat vesztettünk. Ebben a helyzetben kellett fejlesztenünk, kicsit visszatérni az ez előtti csomagokhoz, és a tél folyamán újra végiggondolni a dolgokat. Hogy ez mennyire befolyásolja majd a teljesítményünket, azt most még nehéz lenne megmondani. Mivel az RB7-et a kipufogó köré terveztük, így lehet, hogy többet veszítettünk, mint mások. Csak az idő fogja megmondani, így néhány tesztet még meg kell várnunk ahhoz, hogy megmondjuk hol is állunk a többiekhez képest.”
A szakember azt sem titkolta, hogy az állandó megszorítások kissé már bosszantóak számára.
"A szabályok szigorítása, mint például a fúvott diffúzor betiltása, őszintén szólva egy kicsit frusztráló, mert megtörténnek a korlátozások, viszont nem jönnek mellé új lehetőségek, szóval csak bezárulnak az ajtók. A szabályváltozásokat élvezem, de a korlátozásokon leginkább csak bosszankodom.”
Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára:










MAX írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Az aero korlátozás miatt került az RB az élre.. Ne zavarjon
Seba írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Mert az RB-n kivul senki masnak nem jutna ez eszebe? Amugy majd kiderul az elso par teszt utan, adig ezzen filozni tok felesleg.
Aztán lehet pont a Ferrari tömte be a hasonló lyukát és nekik is lesz ilyen. :)
Az RB orrnyílás lehet egy sima hűtőnyílás, a kers-nek, esetleg a motornak - váltónak. Ha f-csatorna lenne elképzelhető lenne, hogy egy passzív rendszer, a nyílás az oldalirányból-kanyarodáskor nem engedi be a levegőt.. De nem lenne értelme mivel mozgó aero elemként csak a drs szabályos nem?
Persze ha van is egyáltalán nyílás ott, de szerintem erősen gyanús, lehet hogy a teszteken látszik majd jobban, a video-n be is fedhették.
kár azért hogy korlátozzák az aerót...
dehát valahogy meg kell állítani a RB-t. Bernie papa is érdekelt ebben, hogy ne legyen nagy dominanciája egyik csapatnak sem.
guriga45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...neked mért kell mindig rögtön rémhíresztelni? vagy te készpénznek veszed? mert megmondom őszintén én jobb szeretem a biztos dolgokat, ez a KERS mizéria is tavaly év első versenyein ment h egyáltalán van-e a Red Bullban hát majd ha biztos valami AKKOR kell vele foglalkozni..
Aztán az első teszteken meg lezáják azt a nyílást, és pár napot feleslegesen agyalt a konkurencia.
Nekem ugy tünik a merci titkolozása mint mikor a Brawn GP titkolozott,aztán kijött az uj diffivel és szétverte a mezőnyt! Szal nem lepődnék meg egy erős Mercedesen!
difer írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Jobb híján kénytelenek vagyunk másokról beszélgetni.:(
A merci olyan szinten sunnyog, hogy még Jerezből sem találtam róluk lesifotót sem. Na, majd holnap már láthatunk vmit, mégha a tavalyi autóval lesznek ott, akkor is.
A tesztekből nem hagynak ki, csak nem az új autóval vesznek részt rajta, legalábbis Jerezben. Mondjuk a jerezi 4 napból csak háromnál van megjelölve, hogy ki fog náluk vezetni, szóval a pénteki nap még kérdéses, hogy kihagyják-e vagy sem.
A tarajos sül nagyon ütős szöveg, tetszett! :)
Igaza van Newey-nak, kötött kézzel nehéz kibontakozni...
guriga45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Ha így is van a többiek hamar lemásolják.. bár az is kis időbe telik..
zotya88 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...A padlólemezre megoldás meg lehetne, mert tavaly is volt. Bár azt nem tudom hogy azokat a kiskapukat amik tavaly is megvoltak a padlón, beszüntették e. Mert szerintem csak a kipufogót emelték feljebb.
De am is mind1. Mert az EBD-nél "gázokon" van a hangsúly. Az meg így is úgy is gázok helyett csak levegő lenne, és forró helyett meg langyos. Inkább extra hűtést szolgál. vagy alternatív "F" csatorna.
sfdrake írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...És, hol megy ki a levegő? Hol megy át?
Utoljára módosítva: 2012. február 06. 18:16
sfdrake írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Vagy az is lehet, hogy oda került át a szellőzés és vagy közel akarják tartani a légáramlatokat a kocsitesthez, szemben a Ferrari-féle megoldással. Ez sokkal egyszerűbbnek és hihetőbbnek hangzik nem?
Bububo007 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Ha nem a diffire, akkor lehet a hátsó szárnyra megy, valami új F csatorna féle.
Lehet rámentek a Kersre, és 100% beüzemelik. Tavaly nem volt rá szkség. De a helyhiányból fakadó hűtési gondokat így oldják meg.
Ha nem, akkor meg passz. Kitudja hova vezetik azt a levegőt. a Difihez nem tudom elképzelni. A padlóra nem fúrhatnak lyukat. Előlről nem tudják fújni. Majd csak kiderül.
Szerintem sokat!
Ja, most olvasom, hogy már tanakodtatok ezen előttem is ...
Szerintetek nincs igazam ?? Az állításom az alábbi képen:
http://kepfeltoltes.hu/120206/rb8-2_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Hát...látom mindenki jót beszélget a kedvencéről én még várok egy kicsit :( Bízom a Merciben,Schumiék eleget vártak (és mi is ) egy ütős gépre remélem jó lesz,tőlem lehetne akár tarajos sül kinézete is!!!..Azt nem értem,megengehetik ezt a luxust maguknak,hogy ennyit kihagynak a tesztekből?!
zotya88 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Nem is a padló alatt ki kivezetni csak hátul a diffúzorba, de lehet hogy tévedek, csak egy ötlet volt.
guriga45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Ez esetben sincs a "jelenteseknek" forrasa? :)
sfdrake írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Tudtommal a padlólemezt nem lehet kilyukasztani
qanic írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...A kocsi orrán lévő szellőző szinte minden autón van, de nem minden pályán, az a pilóta hűtését szolgálja.
Utoljára módosítva: 2012. február 06. 17:42
sába írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Lehet az elölről érkező hideg levegőt, bevezetik a motor hűtésére, és hátul kiviszik a motor által felmelegített levegőt a diffuzorra. Persze, nem olyan hatékony, mint a kipufogógázok használata, de ha a többiek ezt nem használják, minden képen előny a Red Bullnak.
guriga45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Honnan tudhatnák hova megy onnan a levegő? Másrészt kétlem hogy az felér egy 750 lóerős motor kipufogógázainak teljesítményével arról nem is beszélve hogy mennyit súrlódik és mekkorát lassul amíg kiér a kocsi aljáig az orrától. Azt is vegyük figyelembe hogy a lassabb kanyaroknál még lassabb a légáramlat ami megint szinte 0 hatást eredményezne. Ez nagyon bulvár. Harmadrészt ennyi erővel a csapatok akárhol vághatnának egy lyukat amit levezetnek a kocsi alá és kész.
Utoljára módosítva: 2012. február 06. 17:33
guriga45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Nem kell mindent elhinni. Érdekes, hogy a Sauber is elhagyta a hagyományosan az orr elején lévő szellőzőt és nekik is van ott egy kis mélyedésük, ahol a Red Bullnak az új "csodafegyvere" van, mégsem hallani, hogy most aztán rommá vernek mindenkit.
guriga45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Nem tudom elhinni, hogy a nyitott szelepek miatt a motorból folyamatosan érkező forró gázok hatékonyságát teljes mértékben pótolni tudnák az előlről érkező hideg levegővel. Emlékezz vissza, a williamsnek "csak" annyi volt a hátránya, hogy a motorjuk miatt nem tudtak folyamatosan meleg levegőt juttatni a difire és már fényévekkel távolabb is voltak a mezőnytől.
Utoljára módosítva: 2012. február 06. 17:22
zotya88 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Szerintem meg klónozni:)))
guriga45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...jah...Neweyt ki kellene tiltani:d
Legfrissebb jelentések szerint az RB8 az orron lévő nyílással meg is oldotta a melegbefúvásos diffuzor veszteségét,az a kis nyílás ugyanolyan hatékony lehet mint ahogy a gázokat a difuzzorra irányították,az a nyílás arra hivatott,hogy a levegőt az autó alján keresztül a difuzorra vezessék így a tapadásuk ugyanolyan hatékony maradt mint tavaly...........hát erre tényleg kíváncsi leszek,mert ha így van,akkor az előnyük nem ,hogy csökkent ha nem esetleg nőtt is:(
Pendulum írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...A fékhűtők melletti szárnyakra vezetik, így közvetlenül a felfüggesztésre, kerekekre hat a leszorító erő. Teljesítmény szempontjából elméletileg ez a legjobb megoldás, viszont nem véletlenül mondta Hamilton, hogy elég trükkösen viselkedik az autó hátulja. A McLaren mérnöke célzott is rá, hogy ki fognak próbálni többféle megoldást. Button a gyors kanyarokban való remek teljesítményt emelte ki, ami szintén erre utal. A Ferrari is ezt a lassú kanyarokban nehézséget okozó megoldás választotta. Mindkét autó bemutatott kipufogó kivezetése kihasználja a megengedett 50 cm-es max. szélességet. Vagy bejön vagy nem...
Hombre B írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...A képekből úgy látszik,hogy a Ferrari a kipufogógázokat a fékeknél levő terelőelemekre fújja,illetve nagymennyiségű levegőt visznek még a diffúzorhoz a kürtőn keresztül,illetve még kiváncsi leszek a "forradalmi " padlólemezükre,ami már a szélcsatornában van,ha jól tudom...
Elnézést, hogy kötekedek, de a "legoptimálisabb" szó szúrja a szemem.
Ilyen ugyanis nem létezik.
Az optimális szót nem lehet fokozni.
Pendulum írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...A fék mellett vannak terelő elemek és arra irányul majd mindkét oldalt amivel növelik a leszorító erőt... ez az egyik megoldás, másik ha a hátsó szárnyra irányul (Lotus-nál ilyen ha jól emlékszem), harmadik az RB megoldása lehet... igazából a mérnökök próbálják megtalálni a legjobb megoldást, aztán meglátjuk ez kinek sikerül...
De persze lehet nem is így van, mert a bemutató képek alapján nehéz bármit is eldönteni... majd holnap a tesztek alatt kiderül, akkor már nem lehet rejtegetni a megoldásokat...
A tesztről meg annyit hogy a kanyarok mellett álló szakemberek tavaly rögtön leszűrték hogy a RB-nak van messze a legnagyobb tapadása. Igazuk is lett. Látszódott az autó viselkedésén az erőfölény ha a köridőkben annyira nem is.
Biztos vagyok benne hogy pl Ferrarihoz képest sokat vesztettek a fújt diff betiltásával kérdés mennyit tudnak belőle visszahozni. Talán idén nem lesz mindent elsöprő RB dominancia.
Hombre B írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Én sem:D,nem egy rossz ötlet,a Ferrarinak viszont nem értem,hogy a kipufogógázokat miért vezetik vagyis tűnik úgy nekünk,hogy a fékekhez vezetik,mi hasznuk van belőle?Nem hiszem,hogy nagy leszorítóerőt nyernének vele....
Mathyas írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...A tesztek alatt kiderül mennyit veszítetek. Ők tudják, mi nem! :)
Pendulum írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Igen... de nem tudom a pontos nevét...
Hombre B írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Arra a fekete terelőféleségre gondolsz ami a két szárnyat összeköti?
Az utolsó bekezdéshez, akkor egyre többet fog bosszankodni, mert a FIA egyre jobban korlátozni fogja az aerot...
A képek alapján a kipufogó kivezetés nagyon közel kerül az autó tengelyéhez, illetve nem a hátsó szárnyra és nem is a fékek melletti terelő lapokra irányul, hanem a diffi felső részére (lehet nem így hívják)... de már várom a tesztet, mert akkor végre lesznek normális képek...:)
Utoljára módosítva: 2012. február 06. 16:16
Mathyas írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Azért tavaly bizakodóbb volt Newey a szezon előtt,most az EBD betiltása miatt nem lehetnek olyan biztosak a dolgukban!És ennek csak mi nézők örülhetünk a legjobban!
Címhez reagálva:
A tesztek alatt korai lenne megállapítani az erőviszonyokat, majd a versenyen tudunk meg többet.
Első verseny után:
Most még korai lenne megállapítani az erőviszonyokat, Európában tisztul majd le a kép.
ÉS MINDEN ÉVBEN EZ MEGY!
Utoljára módosítva: 2012. február 06. 16:12