Pénzdíj nélkül marad a Haas?

F1 banner 2017
írta: M4Sport
2016. február 25. 18:07
FOTÓ: ©xpbimages.com

A Haas még nem egyezett meg a Forma–1 Menedzsmenttel (FOM) – ismerte el a csapatvezető, Günther Steiner. Az amerikaiak már tárgyalásban állnak a kereskedelmi jogok birtokosával, ám csak akkor számíthat pluszpénzekre, ha az üzlet létrejön.

A FOM minden év végén szétosztja a kereskedelmi bevételek egy részét a királykategóriás csapatok között, akik részben a világbajnoki pontversenyben elért helyezésük után kapják a pénzeket. A testület azonban minden istállóval külön szerződést köt, így juthatnak még több pénzhez az eredményesebb és komolyabb hagyományokkal rendelkező alakulatok.

A cég első embere, Bernie Ecclestone legutóbb 2013-ban írt alá kereskedelmi szerződést a csapatokkal; igaz akkor a Marussiával – a mai Manor jogelődjével – még nem rázott kezet, később azonban velük is dűlőre jutott. Tavaly a Renault-val folytatott hosszas tárgyalásokat, miután a cég közölte, fel akarja vásárolni a Lotust. A franciák hagyományaikra hivatkozva komoly bónuszokat kértek, az elhúzódó tárgyalások pedig az arany-feketék felvásárlását is késleltették.

A csapatvezető – aki a kereskedelmi jogok birtokosával folytatott tárgyalásokról is beszélt – elmondása szerint a Haas jelenleg „ismerkedő fázisban van, viszont bátorítják azok az előrelépések, melyeket eddig tett. Steiner már korábban jelezte, a csapat célja a tisztes helytállás és a Q2-be jutás lesz a szezonnyitón, az egész éves tervekkel kapcsolatban pedig úgy fogalmazott, a „hetedik helyezés a gyártók bajnokságában nagyszerű lenne”.

Abban az esetben, ha a Haas egyezségre jutna a Forma–1 Menedzsmenttel és meg is szerezné ezt a pozíciót a csapat nagyjából 40 millió fonttal gazdagodna (a Toro Rosso 2015-ben ennyit kapott a hetedik helyezésért). Persze akkor sem maradnának jutalom nélkül, ha csak a tizedik vagy a tizenegyedik helyet tudnál megszerezni; az előbbi 25, az utóbbi pedig 6,5 millió fontot hozna a konyhára. Megegyezés nélkül azonban pluszpénz nélkül maradnak…

Oszd meg!





0 hozzászólás

Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

HairHungary

 



FORMA-1 HÍREK

Nico Hülkenberg

172016.12.10. 16:02

Lowe is elhagyja a Mercedest?

Meglepetésre nem a Ferrari lehet az új munkaadója

62016.12.09. 19:57

Legyőzné az egyik óriást a Force India

„Azt, amelyik majd rossz formában lesz”

02016.12.09. 18:52

A Liberty januárban szavaz az F1 átvételéről

Ecclestone sem tudja, sor kerül-e a felvásárlásra