Räikkönené az utolsó nap – a McLaren mért idő nélkül maradt

írta: Motorsportal
2016. február 25. 18:00
FOTÓ: ©xpbimages.com

Kimi Räikkönen elsőségével zárult az első teszthét Barcelonában. A finn Danyiil Kvjatot és Alfonso Celis Jr.-t előzte meg. A Mercedes ismét maratont futott – a McLaren elérte a mélypontot: Fernando Alonso mért idő nélkül zárta a napot.

A ferraris Kimi Räikkönen elsőségével zárult a Forma–1 első téli tesztje Barcelonában, miután a finn délelőtt ultralágy keveréken megfutott idejét már senki sem tudta megjavítani a későbbiekben. A 2007-es világbajnoknak nem is sikerült jól a délutánja, miután eddig tisztázatlan okokból kifolyólag az ebédidőt követően már csak a nap legvégén tudott megtenni néhány kört.

A Red Bull orosz versenyzője, Danyiil Kvjat késő délután szintén az ultralágy gumikat használva ugrott fel a második helyre.

Minden képzeletet felülmúlóan csalódottan kényszerült befejezni ugyanakkor az eheti programját a hazai közönség előtt fellépő Fernando Alonso és a McLaren-Honda. A wokingiak szerelői egészen a leintésig nem tudták elhárítani a reggel már három installációs kör után jelentkező, hűtővíz-szivárgás okozta problémákat.

Az utolsó nap javarészében magán a pályán mindettől függetlenül zavartalanul zajlott a körözés – egészen az utolsó két és fél óráig, amelyben viszont három piros zászló is borzolta a kedélyeket. Az újonc Rio Haryanto a debütálásához hasonlóan a második tesztnapján is kicsúszott, ám ezúttal csúnyán a gumifalnak vágta a Manor-Mercedese hátulját. A kiscsapatnál ezzel idő előtt véget is ért a munka, ahogy a Haasnál és a Renaultnál is, miután az utolsó órára fordulva előbb az amerikaiak versenyzője, Esteban Gutiérrez, majd az utolsó percekben a franciák frissen szerződtetett pilótája, Kevin Magnussen is leparkolták versenygépeiket a pálya mellett, ismét megszakítva a napi programot.

A Renault dán versenyzője ezzel együtt nem lehetett elégedetlen, hiszen az egészen addig sallangmentes tervének köszönhetően az ő nevéhez fűződik a nap legtöbb megtett köre, szám szerint 152. Történt mindez azután, hogy a címvédő Mercedesnél ismét felosztották a feladatokat a két versenyzőjük között és Lewis Hamilton délelőtti 99 körére Nico Rosberg a délután folyamán 86-ot pakolt rá (ami így összesen 185-öt tett ki).

100 kör felett zárt még Magnussenen és a Mercedesen kívül a Toro Rosso, a fiatal Max Verstappennel a volánnál, valamint a 2015-ös autóval köröző Sauber is, ahol ma Felipe Nasr volt szolgálatban.

Nem sikerült viszont jól az eheti utolsó tesztnap a Williams-Mercedesnek sem, ahol a brazil Felipe Massa mindössze 54 körig jutott, mielőtt – Räikkönenhez hasonlóan – az utolsó percektől eltekintve ő is egész délutánra a garázs foglya maradt.

A száguldó cirkusz téli tesztszezonja ezzel máris a félidejénél tart; a második négynapos gyakorlásra jövő héten, március 1-4. között kerül majd sor, méghozzá szintén a barcelonai pályán.

A 4. barcelonai tesztnap végeredménye

Versenyző Csapat Idő Különbség Kör
1. Kimi Räikkönen Ferrari 1:23,477 80
2. Danyiil Kvjat Red Bull-TAG Heuer 1:24,293 +0,816 96
3. Alfonso Celis Force India-Mercedes 1:24,840 +1,363 75
4. Kevin Magnussen Renault 1:25,263 +1,786 153
5. Max Verstappen Toro Rosso-Ferrari 1:25,393 +1,916 110
6. Felipe Nasr Sauber-Ferrari 1:26,053 +2,576 121
7. Nico Rosberg Mercedes 1:26,187 +2,710 86
8. Lewis Hamilton Mercedes 1:26,295 +2,818 99
9. Felipe Massa Williams-Mercedes 1:26,483 +3,006 54
10. Esteban Gutiérrez Haas-Ferrari 1:27,802 +4,325 89
11. Rio Haryanto Manor-Mercedes 1:28,266 +4,789 51
12. Fernando Alonso McLaren-Honda idő nélkül ------ 3

Oszd meg!





55 hozzászólás

Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

szabolch
#55 szabolch 2016. február 26. 11:26  

http://images.motorsportal.hu/main/cropped_images/XPB_791512_1200px.jpg

ernike
#54 ernike 2016. február 26. 07:18  

Úgy néz ki mégsem olyan rossz a helyzet mint gondoltuk. AMuS livetimeing:

11:36 Is there a problem in Mercedes? The race simulation is aborted. Or anything planned?

12:01 We have once again checked: It could be that Hamilton had already begun before ten o’clock with the race simulation. Since his times were in deep 1: 30s range. In swirls around the new Mercedes-nose we have recorded at this time not all the times. Please understand that we can not always detect everything.

Amit mi 1. és 2. etapnak néztünk az a 2. és 3. volt, utána megállt Hamitlon. AMuS állítja hogy lemaradtak az 1 etapról ahol 30-as köröket ment. Mikor az új orról írkáltak lemaradtak az időkről. Azért így már nem olyan drámai a helyzet.

Utoljára módosítva: 2016. február 26. 07:19

schumi-1
#53 schumi-1 2016. február 26. 00:25  
ernike:
Jövőhét pénteken okosabbak leszünk. Kellene az a 3. teszt is mindenkinek kivéve a Merci.

"kivéve a Merci." MIERT? :D

Bogyi007
#52 Bogyi007 2016. február 25. 22:18  

Köszönet minden érintettnek a képvadászatért!

GreenHonda
#51 GreenHonda 2016. február 25. 21:41  

Ennyi konzekvenciát azért ne vonjatok már le az első négy nap tesztből! OMG!

Utoljára módosítva: 2016. február 25. 21:47

Bogyi007
#50 Bogyi007 2016. február 25. 21:17  
Atko:
én ezt találtam http://i.imgur.com/Sy3Ffjv.jpg

Köszi!!! ;-)

Ez sem rossz....
http://www.f1fanatic.co.uk/2016/02/24/2016-pre-season-testing-day-three-in-pictures/motor-racing-formula-one-testing-test-one-day-3-barcelona-spain-122/

Ezt az uccsót beraktam próbának a háttérnek. Atomjó!
http://1drv.ms/1QIqwuW

Az első ilyen:
http://1drv.ms/1QIqzXN

Az eddigi meg ilyen volt:
http://1drv.ms/1QIqHX3

Utoljára módosítva: 2016. február 25. 21:43

Atko
#49 Atko 2016. február 25. 21:05  
Bogyi007:
Azt hiszem ez a kép lenne az: http://www.xpb.cc/viewpicture.asp?id=791512 Nincs valami mód rá, hogy ezt a képet megkaphassam? Elég lenne egy 1920x1080-as háttérképre konvertált verzió belőle.

én ezt találtam

http://i.imgur.com/Sy3Ffjv.jpg

guide
#48 guide 2016. február 25. 21:04  
Bogyi007:
Azt hiszem ez a kép lenne az: http://www.xpb.cc/viewpicture.asp?id=791512 Nincs valami mód rá, hogy ezt a képet megkaphassam? Elég lenne egy 1920x1080-as háttérképre konvertált verzió belőle.

Itt is megvan,a 4. fotó.

http://www.f1fanatic.co.uk/2016/02/24/2016-pre-season-testing-day-three-in-pictures/

Utoljára módosítva: 2016. február 25. 21:06

qwerm
#47 qwerm 2016. február 25. 21:01  

mindkét nap technikai hiba, mindkét nap raikkonennél. fasza...

Enveblo
#46 Enveblo 2016. február 25. 20:32  
Senna4ever:
Bogyi007: talán ez megfelel neked: http://cdn-8.motorsport.com/images/mgl/6xLjWP46/s8/f1-barcelona-february-testing-2016-kimi-raikkonen-ferrari-sf16-h.jpg

ez még 1000 széles sincs, nagyon kicsi

Lewisthebest
#45 Lewisthebest 2016. február 25. 20:28  
lela6:
Komolyan nem értem hogy itt egyesek miben bíznak. Olvassátok el Massa vagy Alonso mit nyilatkozott a merciről. Merci megbízhatósága közel 100% fejlesztések:100% Versenyzők 100% = Hamilton 4X VB

A Red Bullról is ezt mondták 2011 után. Még a 2014-es téli tesztek alatt is volt aki azt bizonygatta, hogy a Renault az évadnyitóra kijavítja a megbízhatósági gondjait és Vettel újra ledarálja a mezőnyt aztán a győzelem se lett meg neki abban az évben. Egyszer minden véget ér és minden új év egy új remény az ellenfeleknek hiszen ilyenkor hajtanak végre jelentős módosításokat az autón és a motoron is. Alonso és Massa meg mit mondana? Alonso éppen rágja a kefét mert most már erősen valószínű, hogy meghozta élete legrosszabb döntését és, ha már ez van akkor bárki csak ne Vettel és Ferrari Massa meg egy Mercedes motoros autóban ül.. :D Szóval nem túlzottan mérvadó a véleményük, ahogy kb senkié nem az. Majd a versenyek megmondják, hogy kinek van igaza addig meg lehet szakérteni, hogy a Merci 200 kört megy naponta, a Ferrari nyeri a teszteket és xy meg nagyon jól jön ki a 3-as kanyarból.

Tasi-r
#44 Tasi-r 2016. február 25. 20:15  
Bogyi007:
Év végéig nem érne az 5000 km végére a Mclaren.... ;-)

azért van a 16 nap :P

Zasalamel
#43 Zasalamel 2016. február 25. 20:11  
F1890:
igen. és miféle szabályok szerint?:P

A konstrukción sztem már lehet építeni.

stonefly
#42 stonefly 2016. február 25. 20:02  
F1890:
igen. és miféle szabályok szerint?:P

Az már az ő bajuk. :)

F1890
#41 F1890 2016. február 25. 19:56  
stonefly:
Semmi kétségem afelől, hogy ha a Mercedes gyors kört fog menni a tesztek végén akkor mindenki más elkezdi a 2017-es autóját építeni.

igen. és miféle szabályok szerint?:P

Senna4ever
#40 Senna4ever 2016. február 25. 19:54  
Bogyi007:
Év végéig nem érne az 5000 km végére a Mclaren.... ;-)

Bogyi007: talán ez megfelel neked:
http://cdn-8.motorsport.com/images/mgl/6xLjWP46/s8/f1-barcelona-february-testing-2016-kimi-raikkonen-ferrari-sf16-h.jpg

stonefly
#39 stonefly 2016. február 25. 19:49  

Semmi kétségem afelől, hogy ha a Mercedes gyors kört fog menni a tesztek végén akkor mindenki más elkezdi a 2017-es autóját építeni.

cybergyerek
#38 cybergyerek 2016. február 25. 19:45  
Zasalamel:
Nem vagyok biztos benne h idén a többiek gyorsabbak lesznek a tavalyi mercinél.... :D

hát nyilván nem mindenki, de páran még fejlődhetnek legalább ekkorát, vagy még többet. most nem azt mondom hogy utolérték volna a Mercit, de egyértelmű bizonyíték még nincs semmire. majd a második teszt után talán már látni valamit.

lela6
#37 lela6 2016. február 25. 19:38  

Komolyan nem értem hogy itt egyesek miben bíznak. Olvassátok el Massa vagy Alonso mit nyilatkozott a merciről.
Merci megbízhatósága közel 100% fejlesztések:100% Versenyzők 100%
= Hamilton 4X VB

Bogyi007
#36 Bogyi007 2016. február 25. 19:37  
Tasi-r:
Amugy Én nem napokba hanem KM számba nézném a teszteket . Azaz midneki mehetne 5.000 km összesen és mondjuk 16 nap alatt így mindenki eldönthetné mit akar tesztelni és nem lenne akkora szívás ha kiesik egy nap! így most megint az van hogy MErci még nagyobb elönyben lesz ...

Év végéig nem érne az 5000 km végére a Mclaren.... ;-)

Zasalamel
#35 Zasalamel 2016. február 25. 19:36  
cybergyerek:
de igazából emiatt nem kéne sztem aggódni. teljesen természetes hogy a tavalyi autónál gyorsabbak, az lenne a meglepő ha nem.

Nem vagyok biztos benne h idén a többiek gyorsabbak lesznek a tavalyi mercinél.... :D

cybergyerek
#34 cybergyerek 2016. február 25. 19:33  
Zasalamel:
Mint mondtam nem ez sokkolt le, hanem sokkal inkább az h az idei merci sokkal gyorsabb szimet tolt le mint tavaly, pedig már tavalyival is nagy főlényben voltak. Konkrétan az idei merci durván alázza a tavalyi mercit.

de igazából emiatt nem kéne sztem aggódni. teljesen természetes hogy a tavalyi autónál gyorsabbak, az lenne a meglepő ha nem.

Zasalamel
#33 Zasalamel 2016. február 25. 19:28  
HappyBobby:
Most komolyan, teljesen felesleges köridőket nézegetni és abból következtetéseket levonni. Jövőhéten kicsit közelebb leszünk. Én jelenleg csak a megbízhatóság miatt aggódok.

Mint mondtam nem ez sokkolt le, hanem sokkal inkább az h az idei merci sokkal gyorsabb szimet tolt le mint tavaly, pedig már tavalyival is nagy főlényben voltak. Konkrétan az idei merci durván alázza a tavalyi mercit.

Utoljára módosítva: 2016. február 25. 19:30

cybergyerek
#32 cybergyerek 2016. február 25. 19:27  
Balrog:
Tanulhatnátok a Daily Failtől, ők tegnap is megírták, hogy Hamilton egy nagyon nehéz napon van túl és csak a mezőny végében végzett, ezért össze kell szednie magát. Szerk.: A linket inkább kiveszem, nehogy már még bevételt szerezzek nekik :DD

LOL

Balrog
#31 Balrog 2016. február 25. 19:25  

Tanulhatnátok a Daily Failtől, ők tegnap is megírták, hogy Hamilton egy nagyon nehéz napon van túl és csak a mezőny végében végzett, ezért össze kell szednie magát.

Szerk.: A linket inkább kiveszem, nehogy már még bevételt szerezzek nekik :DD

Utoljára módosítva: 2016. február 25. 19:30

Tasi-r
#30 Tasi-r 2016. február 25. 19:25  
Zasalamel:
Belegondolva ez nem egy rossz ötlet.

Hogy lenne rossz hisz Én mondtam :D

HappyBobby
#29 HappyBobby 2016. február 25. 19:21  
Zasalamel:
Hát a ferka tolt egy rövid etapot és hát nem volt valami biztató a mercihez képest, legalábbis eddig....

Most komolyan, teljesen felesleges köridőket nézegetni és abból következtetéseket levonni.
Jövőhéten kicsit közelebb leszünk. Én jelenleg csak a megbízhatóság miatt aggódok.

altatas
#28 altatas 2016. február 25. 19:21  

Vicc ami itt megy, csak azert mert a merci motor megbizhato meg nem kell leirni az evet, mindenki azt mondja h barmi fejlesztest feltesznek mukodik, de mibol vonjak le ezt a kovetkeztetest? Tudjak az uzemanyagszintet? A strategiat? Csak a megtett kilometerekbol azt lehet leszurni h a motor megbizhato akarcsak tavaly! Tudjuk mindig a legutolso 0.2-0.3 tizedet a legnehezebb megtalalni, a ferka elg konstams eddig, a puding probaja az eves ugyhogy varjuk Melbourne t

Utoljára módosítva: 2016. február 25. 19:23

Enveblo
#27 Enveblo 2016. február 25. 19:13  
Tasi-r:
Amugy Én nem napokba hanem KM számba nézném a teszteket . Azaz midneki mehetne 5.000 km összesen és mondjuk 16 nap alatt így mindenki eldönthetné mit akar tesztelni és nem lenne akkora szívás ha kiesik egy nap! így most megint az van hogy MErci még nagyobb elönyben lesz ...

sztem meg legyen 5000000 és akkor mikor akarják

cybergyerek
#26 cybergyerek 2016. február 25. 19:10  

egyesek már az első tesztnapok után depressziósak a Merci miatt :D
srácok, azért ez még bőven korai

Zasalamel
#25 Zasalamel 2016. február 25. 19:10  
Tasi-r:
Amugy Én nem napokba hanem KM számba nézném a teszteket . Azaz midneki mehetne 5.000 km összesen és mondjuk 16 nap alatt így mindenki eldönthetné mit akar tesztelni és nem lenne akkora szívás ha kiesik egy nap! így most megint az van hogy MErci még nagyobb elönyben lesz ...

Belegondolva ez nem egy rossz ötlet.

ernike
#24 ernike 2016. február 25. 19:10  
Zasalamel:
Hát a ferka tolt egy rövid etapot és hát nem volt valami biztató a mercihez képest, legalábbis eddig....

Rövid etapot nem lehet összehasonlítani versenyszimulációval. Üzemanyagszintről gumik állapotáról semmit sem tudni.

Tasi-r
#23 Tasi-r 2016. február 25. 19:07  

Amugy Én nem napokba hanem KM számba nézném a teszteket . Azaz midneki mehetne 5.000 km összesen és mondjuk 16 nap alatt így mindenki eldönthetné mit akar tesztelni és nem lenne akkora szívás ha kiesik egy nap!

így most megint az van hogy MErci még nagyobb elönyben lesz ...

Zasalamel
#22 Zasalamel 2016. február 25. 19:05  
p4x-639:
és? tudod tavaly milyenek voltak a körülmények, mennyi benyával mentek az ideihez képest? tavaly 1 másodpercnél lényegesen többet gyorsultak az azelőtti évhez képest versenyeken. Az lenne mérvadó ha már mindenki ment volna versenyszimulációt de még az se mutatna feltétlenül teljes képet. Első teszt volt ez még mindig egy csomó ismeretlenes egyenlet, lehet most okoskodni, hogy ki hova vár csapatokat de ez nem több puszta spekulációnál.

Hát a ferka tolt egy rövid etapot és hát nem volt valami biztató a mercihez képest, legalábbis eddig....

can-tah
#21 can-tah 2016. február 25. 19:02  

Nem akarok én itten pesszimistáskodni már most, hetekkel az első verseny előtt, de attól tartok, hogy a McLaren-Honda idén sem fogja tudni megszorongatni a Mercit.

p4x-639
#20 p4x-639 2016. február 25. 18:58  
Zasalamel:
Ez a merci 1 seccel gyorsabb körönkénti szimet tolt le, mint a tavalyi merci (még egyszer írom a tavalyi merci) ugyanezen a teszten. Inkább az lesz a kérdés h egyáltalán lesz majd olyan pálya amit nem fognak megnyerni, de inkább az a valószínű h történelmi év lesz és minden futamot megfognak nyerni.

és? tudod tavaly milyenek voltak a körülmények, mennyi benyával mentek az ideihez képest? tavaly 1 másodpercnél lényegesen többet gyorsultak az azelőtti évhez képest versenyeken. Az lenne mérvadó ha már mindenki ment volna versenyszimulációt de még az se mutatna feltétlenül teljes képet.
Első teszt volt ez még mindig egy csomó ismeretlenes egyenlet, lehet most okoskodni, hogy ki hova vár csapatokat de ez nem több puszta spekulációnál.

ernike
#19 ernike 2016. február 25. 18:48  
F1890:
akkro az kb manor szint, a forgalom miatt az lazán lesz 1-2 kör szvsz. de ez függ a beállításoktól is

Jövőhét pénteken okosabbak leszünk. Kellene az a 3. teszt is mindenkinek kivéve a Merci.

Utoljára módosítva: 2016. február 25. 18:49

F1890
#18 F1890 2016. február 25. 18:44  
ernike:
Haas ment körönként 2, 2,5 másodperces lemaradásuk volt nagyjából. Lehet itt ott több is igazából piros zászló miatt nem fejezték be. Tőlük ez nem rossz kezdésnek.

akkro az kb manor szint, a forgalom miatt az lazán lesz 1-2 kör szvsz. de ez függ a beállításoktól is

HannaLill
#17 HannaLill 2016. február 25. 18:44  
Lord Vader:
Jót tenne a forma1-nek, ha a Honda kivonulna a forma1-ből, mert igy csak égetik magukat.. és a mclarennel is kitolnak. Szégyen amit művelnek. A mai forma1-ben ha szarul kezdesz akkor szar is maradsz. szóval asszem egzértelmű milyen év lesz ismét: olyan mint tavaly. A ferrari idén sem nyer. megint a merci lesz az élen.

Szarabb évük lesz mint tavaly volt , tavaly utolsó előttiek lettek az idén tök utolsók lesznek.

Bogyi007
#16 Bogyi007 2016. február 25. 18:43  

Azt hiszem ez a kép lenne az:
http://www.xpb.cc/viewpicture.asp?id=791512

Nincs valami mód rá, hogy ezt a képet megkaphassam? Elég lenne egy 1920x1080-as háttérképre konvertált verzió belőle.

p4x-639
#15 p4x-639 2016. február 25. 18:43  
ernike:
Ment egy durva versenyszimuláció szerűséget ami sokkal jobb volt mint a tavalyi tesztjükön.

a kétszer 20 körre gondolsz? Ez még az első teszt volt csak, vagy az utolsó előtti ha úgy jobban tetszik de várjátok már meg míg mindenki megy rendes versenyszimulációt és még akkor se fogjuk tudni ki milyen üzemanyag mennyiséggel teljesítette a köreit.

Zasalamel
#14 Zasalamel 2016. február 25. 18:43  
p4x-639:
Nektek most mi bajotok van? Még nem ment egy gyors kört se a Merci de már azon filóztok mennyivel vannak a Ferrari meg a többiek előtt.

Ez a merci 1 seccel gyorsabb körönkénti szimet tolt le, mint a tavalyi merci (még egyszer írom a tavalyi merci) ugyanezen a teszten.

Inkább az lesz a kérdés h egyáltalán lesz majd olyan pálya amit nem fognak megnyerni, de inkább az a valószínű h történelmi év lesz és minden futamot megfognak nyerni.

Rikii
#13 Rikii 2016. február 25. 18:42  

Megtett korok alapjan
1. Mercedes 675
2. Toro Rosso 447
3. Sauber 432
4. Williams 377
5. Red Bull 369
6. Ferrari 353
7. Renault 343
8. Force India 333
9. Haas 281
10. Mclaren 257
11 Manor 254

ernike
#12 ernike 2016. február 25. 18:41  
F1890:
sztem is a merci van elől de, az h most ilyen ideális körülmények között mennek az egy dolog. teljesen más amikor hétvégén köztes beállítással kell menniük kvalin majd futamon is. ergó lehet kisebb az előnyük, de lehet sokkalta több is :DD többiek mentek versenyszimet?

Haas ment körönként 2, 2,5 másodperces lemaradásuk volt nagyjából. Lehet itt ott több is igazából piros zászló miatt nem fejezték be. Tőlük ez nem rossz kezdésnek.

Utoljára módosítva: 2016. február 25. 18:42

F1890
#11 F1890 2016. február 25. 18:38  

sztem is a merci van elől de, az h most ilyen ideális körülmények között mennek az egy dolog. teljesen más amikor hétvégén köztes beállítással kell menniük kvalin majd futamon is. ergó lehet kisebb az előnyük, de lehet sokkalta több is :DD többiek mentek versenyszimet?

Bogyi007
#10 Bogyi007 2016. február 25. 18:35  

Ez a Ferrari kép kellene valahonnan háttérképnek....

ernike
#9 ernike 2016. február 25. 18:31  
p4x-639:
Nektek most mi bajotok van? Még nem ment egy gyors kört se a Merci de már azon filóztok mennyivel vannak a Ferrari meg a többiek előtt.

Ment egy durva versenyszimuláció szerűséget ami sokkal jobb volt mint a tavalyi tesztjükön.

Lord Vader
#8 Lord Vader 2016. február 25. 18:30  

Jót tenne a forma1-nek, ha a Honda kivonulna a forma1-ből, mert igy csak égetik magukat.. és a mclarennel is kitolnak.

Szégyen amit művelnek. A mai forma1-ben ha szarul kezdesz akkor szar is maradsz. szóval asszem egzértelmű milyen év lesz ismét: olyan mint tavaly.

A ferrari idén sem nyer. megint a merci lesz az élen.

Utoljára módosítva: 2016. február 25. 18:30

p4x-639
#7 p4x-639 2016. február 25. 18:29  
Zasalamel:
Ha 1 secet kapnak most is a mercitől, akkor az egész csapatot a 2017-re kell átállítani!

Nektek most mi bajotok van? Még nem ment egy gyors kört se a Merci de már azon filóztok mennyivel vannak a Ferrari meg a többiek előtt.

Zasalamel
#6 Zasalamel 2016. február 25. 18:24  
ernike:
Az is beigazolódni látszik, hogy a Ferrari teljesen új gépének több időre lenne szüksége, még nem megbízható a vas. Jövő hétre új aero csomagot várok mert egyelőre minden 2015-ös rajta. Ez a 8 nap kevés lesz a felkészüléshez.

Ha 1 secet kapnak most is a mercitől, akkor az egész csapatot a 2017-re kell átállítani!