Rosberg: Végre visszavágtam – nagyszerű volt!

F1 banner 2017
írta: M4Sport
2016. november 30. 13:51
FOTÓ: ©xpbimages.com

Napok óta ő az F1 új bajnoka, Nico Rosberg azonban még mindig nehezen hiszi el, hogy valóra váltotta gyermekkori álmát. Malajziában a nagy napról, az azt követő mozgalmas időszakról, és ellenfeléről, Lewis Hamiltonról – akit minden idők legjobbjai közé sorolt – beszélt.

Két sikertelen „próbálkozás” után Rosberg múlt vasárnap ért fel a csúcsra: az Abu-dzabi Nagydíjon szerzett második helyével elhódította a világbajnoki címet, legyőzve csapattársát, Lewis Hamiltont, akit közös F1-es évek alatt még egyszer sem sikerült felülmúlnia. A sikert természetesen hajnalig tartó ünneplés követte, az új bajnoknak azonban hamar tovább kellett állnia.

Rosbergnek először a csapat főszponzorának, a Petronasnak az otthonában volt jelenése, ahol ismét felelevenítette az elmúlt napok történéseit. Nyilatkozatában külön kitért csapattársára, akinek bármilyen furcsa is, sokkal tartozik, hiszen a vele vívott csata ösztönözte arra, hogy folyamatosan fejlessze önmagát. „Tartozom néhány szóval Lewisnak. Ő az egyik legjobb, az egyik legjobb, aki valaha versenyzett, ez biztos. Szóval, hihetetlenül intenzív az ellene való versenyzés” – kezdte.

„Olyan érzés, mintha mindig is ezt csináltuk volna, és ő valahogyan mindig fölém kerekedett, szóval nagyszerű érzés volt végre visszavágni. Tisztelem őt, hiszen hihetetlen munkát végzett az évek során, és vasárnap is harcolt egészen az utolsó méterig. Ettől lett igazán kemény a futam, de még szebb a vége” – magyarázta a német, aki már korábban jelezte, nem volt gondja a csapattárs taktikájával.

A Forma–1 33. világbajnoka (aki Sebastian Vettel 2010-es sikere óta az első új „királya” a sportágnak) beszéde során családtagjainak és a Mercedesnek is köszönetet mondott, amiért segítették pályafutását és ők is keményen dolgoztak a sikereiért. „25 éve ezért dolgoztam, az egész eddigi életem során. Nagyon intenzív volt a vasárnapi futam… utána viszont csodás érzés volt mindenkivel megosztani az örömöm, főleg a csapatommal. A Forma–1-ben a Mercedes a családom. 2010-ben jöttem ide, akárcsak a Petronas, és most mi vagyunk a világbajnokok” – fogalmazott.

„A legjobb barátaim is eljöttek Abu-Dzabiba, hogy meglepjenek, majd természetesen a szüleim is megérkeztek. Az egésznek az volt az egyik legérzelmesebb része, hogy sikerült elérnem azt, amit apám már elért 34 évvel ezelőtt. A szüleim készítettek egy videót az első gokartos napjaimról. Korábban sosem láttam, és amikor vasárnap megnéztem, kisírtam a szemeim, mert eszembe jutott, mekkora támogatást kaptam a szüleimtől azokban az években” – emlékezett vissza.

Végül a címszerzést követő ünneplésről is szólt. „Az elmúlt 48 órában hihetetlen érzelmek kerítettek birtokukba, ez volt a másik igazi csúcspont számomra. Nem számítottam erre, és teljesen magukkal ragadtak. Hihetetlen és csodálatos ezt látni. Elképesztően intenzív napok voltak. Eléggé fáradt vagyok a kemény bulik után. Még pár horzsolást is szereztem, miközben a barátaimmal ünnepeltünk. De csodálatos érzés arra gondolni, hogy sikerült megvalósítanom a gyermekkori álmom, és vagyok a világbajnok” – zárta gondolatát a német, aki ma hazájába utazott, folytatva „bajnoki körútját”.

Oszd meg!





3 hozzászólás

Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

baki24
#3 baki24 2016. november 30. 21:05  
szabolch:
visszavágott? az baj, hogy el is hiszi.... na nem baj nem ő az egyetlen mák VB...

pl.: 2008

Utoljára módosítva: 2016. november 30. 21:05

Konszpiresiszeoriz
#2 Konszpiresiszeoriz 2016. november 30. 18:29  
szabolch:
visszavágott? az baj, hogy el is hiszi.... na nem baj nem ő az egyetlen mák VB...

Mekkora egy paraszt vagy...kb mint Hamilton!

szabolch
#1 szabolch 2016. november 30. 18:25  

visszavágott?
az baj, hogy el is hiszi....
na nem baj nem ő az egyetlen mák VB...

HairHungary

 



FORMA-1 HÍREK

Nico Hülkenberg

42016.12.10. 16:02

Lowe is elhagyja a Mercedest?

Meglepetésre nem a Ferrari lehet az új munkaadója

62016.12.09. 19:57

Legyőzné az egyik óriást a Force India

„Azt, amelyik majd rossz formában lesz”

02016.12.09. 18:52

A Liberty januárban szavaz az F1 átvételéről

Ecclestone sem tudja, sor kerül-e a felvásárlásra