Schumacher kétszer is megmentette Massa ülését

Írta: Motorsportal
2010. július 30. 09:38
Bahrein GP
© Xpb.cc

A Ferrari versenyzője, Felipe Massa csütörtökön felkereste az életmentőit a Hungaroringen, hogy köszönetet mondjon a remek munkájukért. A brazil pilóta egy évvel a baleset után sem emlékszik a részletekre, és csak a televízióban látta, ahogyan az előtte haladó autó egyik rugója eltalálja a sisakját. A helyszínen semmit sem észlelt az egészből és csak a kórházban tért magához.

A 29 éves pilóta tisztában van vele, hogy az eset akár az életébe is kerülhetett volna, a versenyzésről azonban nem akar lemondani. "Nem azon a napon kellett az Úr elé állnom, ezért a megszokott kerékvágásban folytatódott az életem, aminek fontos része a versenyzés. Nagyon hálás vagyok az embereknek, akik segítettek nekem, soha nem fogom elfelejteni, amit értem tettek. Ennél szebb ajándékot nem kaphattam volna."

A baleset után sokan kételkedtek abban, hogy Massa vissza tud térni, ezért a Ferrari 2011-re is tárgyalásokat folytatott a hétszeres bajnok Michael Schumacherrel, aki visszautasította az ajánlatot. "Nem tehettem meg ezt Felipével. Nagyon küzdött, hogy vissza tudjon térni, ezért nem vehettem el az ülését." – árulta el Schumacher az RTL-nek.

A Welt információja szerint nem ez volt az első eset, amikor Schumacher lemondott az ülésről a barátja javára. A 2006-os év végén – Kimi Räikkönen szerződtetése miatt – egyiküknek távoznia kellett, és a 91-szeres futamgyőztes önként vállalta, hogy átadja a terepet a fiataloknak. "Ha Michael akkor nem vonul vissza, akkor egész biztos, hogy befejeződött volna a Ferraris pályafutásom. Persze tudom, hogy Michael különben is tervezte már a visszavonulást, és azt is, hogy nem kizárólag miattam vonult vissza, de nem kizárt, hogy ha nincs ilyen szituáció, talán még maradt volna." 

Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára:

Hirdetés
Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

mau044
#62 mau044 | 2010. július 31. 10:21 0 0  

F1Heidfeld írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Én köpönyeg forgató, hát Te eléggé félreértetted az összes beírásomat, Én mindig is Michael Schumachernek szurkoltam, akkor volam bajban amikor visszavonult, mert akkor nem találtam a helyem, elöször Massának és Heidfelnek szurkoltam 2007-ben de látva a teljesítményüket a végén inkább Alonsonak szorítottam mert Hamilton undorítoan viselkedett vele szemben, az igaz, hogy a végén szerintem Kimi megérdemelte a vb. címet, szóval láthatod, hogy számomra a 2007 Schumi után káosz volt.

2008: Heidfeld vagy Massa a végén mivel Heidfeldnek nem sikerült természetesen Massának szurkoltam.

2009: Vettel, Heidfeld, Massa, utóbbi kettőnek nem ment ezért a végén Vettel maradt.

2010: minden vágyam az F1-ben az lett volna, ha a Merci a Schumacher, Heidfeld párossal áll fel de sajnos ez nem így történt bár Rosberggel sincs semmi bajom.
Tehát Schumacher Vettel, akinek idén szurkolok bár a történtek után Webber jobban megérdemli a vb.-t mégha Vettelnek jobban is szurkolok, de a korát tekintve ő még több vb.-is tud teljesíteni elsőként késöbb.
Az örök első hely számomra Michael Schumacheré, mindig neki szurkoltam és mindig nekin is fogok szurkolni. Szerintem azon, hogy kicsapják, soha nem fogok sírni, mert azért, hogy ez megtörténjen visszafelé kellene haladnia a pályán és semmiféle fejlesztést nem kellene végeznie a Mercedesnél ( helyette lustálkodni)
Ha meg netán Ross Brawnt és Norbert Haugot életveszélyesen megfenyegetik, hogy rúgják ki Schumachert és a kényszer hatására meg is teszik, akkor sem fogok sírni mert Michael Schumachernek számomra már ne kell bizonyítania.

Az olyan ellendrukkerek mint te meg csak élvezkedjenek csak, hogy most bele tudnak kötni Michael Schumachebe, mert eddig nem igazán tudtak, csak mocskolódásokkal próbálkoztak, dehát így van ez a többi bajnokkal is (Fernando Alonso, Kimi Raikkonen, Lewis Hamilton) Schumachert azért támadjátok jobban mert ő 7-szeres vb. ez tényleg nem tagadom már szurkolóknak irigylésre méltó teljesítmény.

Én szívből kívánom (miután Scumacher visszavonul remélem 3 vagy több év múlva, mert addig csak neki szurkolok), hogy Nick Heidfeld is annyi vb.-t nyerjen akármelyik kocsival amenyit csak tud.:)

BOCSI MINDENKINEK A MAGÁN JELLEGŰ KITÉRŐÉRT:) MEGÉRTÉSETEKET KÖSZÖNÖM:)

Utoljára módosítva: 2010. július 31. 10:30

salapapa
#61 salapapa | 2010. július 31. 00:51 +1 0  

sem Ferraris nem vagyok, sem Schumit nem csípem.
ezt most mégis szép dolognak tartom.

balintka08
#60 balintka08 | 2010. július 30. 23:21 0 0  

vagy igaz vagy nem....nem értem ilyeneket miért kell nyilatkozni....a jelenre nézve ennek semmi értelme...

LencsiFelipe
#59 LencsiFelipe | 2010. július 30. 23:18 0 0  

Tegnap odaadtam Rob Smedleynek a levelet, amit tavaly itt a forumon irtunk Massanak. :)

frontember
#58 frontember | 2010. július 30. 22:56 0 0  

aballa írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

akkor fog lecsendesedni a pilótakérdés, ha

1. legkésőbb 2012-ben valóban versenyképes autót kap Alonso. Idén 2 győzelemből 2 nem rajta múlt. Ha jövőre is ilyen bohóckodás lesz, meg fos kocsi, meg idióta csapatvezetés, akkor a Santander el fog kezdeni herebilincseket gyártani SF logoval.

2. megoldják a pilótakérdést SOS. Massa nem fog beállni hosszútávra 2. pilótának, Domenicali meg egy pöcs ahhoz, hogy 2 esélyest vezetni tudjon. Ld. 2008, amikor az egyik tutira mindig kiesett, valahogy. Nem képesek rá, hogy egyszerre 2 tehetséggel bánjanak, Sumi óta nem erre vannak berendezkedve, nem megy nekik.

Azaz 2 lehetőség van: van kinevelnek fiatalokat, és azokat nyomják Alonso mellett, vagy Hülkenberg szintű gyerekeket vesznek Alonso mellé, akik boldogan lesznek padavanok néhány évig, reménykedve a Hamilton-csodában. Vagy megpróbálnak szupersztárt igazolni (Kubica, Rosberg, stb), és menedzselni Alonso mellett. Ez menne (ld Button-Hamilton), de Domenicali helyett egy szakember kell hozzá a csapat élére. Ezzel az Oriza Triznyákkal sosem fog menni.

A Ferrari túl erős csapat ahhoz, hogy látványosan összeomoljon. A Domenicali korszak a Ferrari skáláján viszont súlyos kudarcnak számít, és ezt ők tudják a legjobban. Lépéskényszerben vannak.

ralf45
#57 ralf45 | 2010. július 30. 21:55 +2 0  

Schumacher győzelme után, Elkan és Marchione támogató jelenlétét élvezve, az örömtől megrészegült Montezemolo a televíziós kamerák kereszttüzében átölelte és megcsókolta Jean Todtot. Ahogy Montezemolo olasz módra, vállát átkarolva csókot nyomott arcára, Todt gyorsan elfordult. Mintha a „Keresztapa 2.” azon jelenete elevenedett volna meg, amelyben Michael Corleone átöleli bátyját, Fredo-t, hogy fülébe suttogja halálos ítéletét.

A sorban ezután Michael következett. Miután Montezemolo futólag őt is összepuszilgatta, szintén kibújt főnöke ünneplő öleléséből és mereven átnézett annak vállai fölött. Montezemolo eközben jól tudta, hogy miközben ő két munkatársát ölelgeti, az újságírók éppen kezükhöz kapják végső győzelmét megpecsételő sajtónyilatkozatot.

A belső kör számára nyilvánvalóvá vált, hogy Montezemolo megnyerte a Todttal vívott magánütközetet, amit annak kivívásáért folytatott, hogy Räikkönenre vonatkozó opcióját kihasználva végre leszerződtethesse a pilótát a Ferrarihoz 2007-re. Egyértelmű volt az is, hogy Schumacher „Räikkönen vagy én” ultimátuma süket fülekre talált.

Ezért a diadalért Montezemolo minden elszántságával küzdött. Hat évvel korábban, hogy csapatának minden esélyt megadjon a győzelemre, Mika Häkkinent akarta leszerződtetni Schumacher mellé. Ebbéli igyekezetének azonban Schumacher és Todt közös erővel gátat vetett. Most azonban elhatározta, hogy kitart. Räikkönent akarta, és ennek érdekében magát Schumachert is hajlandó volt beáldozni. Azt is nyilvánvalóvá tette, hogy nem hajlandó továbbra is évi 45 millió dollárt fizetni a hétszeres világbajnoknak, akinek csillaga egyébként is leáldozni látszott. Ezt az összeget mindenképpen át kellet csoportosítania Räikkönen részére, akinek menedzsere, David Robertson mesteri módon harcolta ki a Kimi számára legelőnyösebb szerződési feltételeket.

Schumachert valójában nem egyszerűen ki lett túrva a Ferraritól – végül saját döntése alapján nem vállalta a versenyzést a számára felkínált feltételek mellett. Így aztán vonakodva bár, de a visszavonulás mellett döntött. Az időzítés legalább jól sikerült – így ereje teljében távozhatott.

Természetes, hogy ilyen a körülmények között mind a TV, mind az írott média felé tartott sajtótájékoztató siralmas hangulatban zajlott. Schumacher rendkívül mogorva volt. Egyértelműen nem örült a visszavonulásnak. Ennek ellenére eljátszotta a rá osztott szerepet, semmi jelét nem adva annak, hogy valójában kirakták a csapattól – Schumachertől távol állt az ilyesmi. Ráadásul a személyes nyilatkozata előtt kiosztott sajtóközlemény megfosztotta őt attól a lehetőségétől, hogy saját álláspontját képviselhesse. Montezemolo maga gondoskodott arról, hogy az események ne a Schumacher, hanem az általa szabott mederben folyjanak.

Michael kilátástalan helyzete nyilvánvalóan érezhető volt. Ő a rajtrács azon pilótáinak egyike, akik őszintén szeretik a Formula 1-et. Ez számára az élet, a levegő. Szemben azzal a sietséggel, ami néhány többszörös világbajnok visszavonulását jellemezte, úgy tűnt, ő versenyautóban készül átszáguldani negyvenes éveibe. 16 évnyi versenyzéssel háta mögött még mindig nyilvánvalóan nem foglalkoztatta a visszavonulás – bár ez az idő közel duplája az átlagos versenyzői karriernek – Riccardo Patresen kívül addig senki nem büszkélkedhetett ilyen hosszú pályafutással.

Harminchét évesen viszont azzal a sokakat súlytó problémával kellett szembesülnie, hogy Montezemolo szemében „szavatossági ideje” lejárni látszik. Willi Weber, Schumacher hűséges menedzsere meg is jegyezte egy újságírónak Monzában: „Michael rájött, hogy nem rendelkezik akkora hatalommal a Ferrarin belül, mint korábban gondolta.”. Schumi visszavonulása tehát legalább olyan ellentmondásosra sikerült, mint Formula 1-es bemutatkozása a Belga Nagydíj első szabadedzésén, 1991. augusztus 23-án, pénteken.

ralf45
#56 ralf45 | 2010. július 30. 21:52 +2 0  

I. A Scuderia-szkander

2006 szeptember 10-én, délután 3 óra 25 perckor – pontosan egy időben azzal, hogy Michael Schumacher áthaladt a kockás zászló alatt, megnyerve ezzel az Olasz Nagydíjat, a Ferrari legfőbb sajtóképviselőjének, Luca Colajanninak emberei A4 méretű papírlapokat kezdtek osztani az újságíróknak a csapat motorhome-ja előtt. Az egy oldal terjedelmű sajtóközlemény a történelem legsikeresebb autóversenyzőjének visszavonulását jelentette be – a versenyzőét, aki pályája csúcsán éppen harcban állt a világbajnoki címért. Colajanni a Ferrari elnökének, Luca di Montezemolonak személyes utasítására cselekedett, aki pontos instrukciókkal látta el arra vonatkozóan, hogy pontosan mit és mikor kell tennie.

Az időzítés kétségkívül érdekesre sikerült, hiszen a díjátadást követő sajtótájékoztatón maga Schumacher ugyanezt készült bejelenteni. Az írott sajtónyilatkozatokat általában a bejelentés megtörténte után, esetleg azzal egy időben szokás kiadni – előtte szinte soha – hiszen így elvész a dolog lényege. Ezt élte át Schumacher is, amikor fél órával később nyilvánosságra hozta azt, amiről addigra mindenki értesült.

Az a sietség, amivel a Ferrari csapat saját versenyzője visszavonulását próbálta kihirdetni, felettébb visszatetsző volt. Colajanni olyannyira igyekezett elébe vágni Schumacher személyes bejelentésének, mintha azt akarta volna biztosítani, hogy a versenyzőnek ne maradjon semmilyen más választása.

Luca di Montezemolo a hétvége során végig jól láthatóan jelen volt a Monza Park Ferrari garázsában. Az időmérő napján a Ferrari motorhome körül járkált, elhárítva az újságírók arra irányuló kérdéseit, hogy mi folyik náluk tulajdonképpen. A verseny napján a Fiatot birtokló Agnelli család legelőkelőbb tagja, John Elkann, valamint a Fiat vezérigazgató Sergio Marchionne társaságában érkezett. Az általa rendezett fogadáson maga Piero Ferrari is jelen volt. Egy megfigyelő a számos nagy név egyidejű jelenlétére rácsodálkozva meg is jegyezte: „Olyan volt, mintha Luca erősítést akarna maga mellé.”. Miért kellett az erősítés? Ez hamarosan nyilvánvalóvá vált. Bár a Ferrari létesítményei környékén látszólag minden a szokott kerékvágásban haladt, a felszín alatt egy polgárháború látszott eldőlni – mégpedig Montezemolo javára. A harcok egész nyáron folytak, de úgy tűnt lassan elérkezik a végkifejlet. Montezemolo csak arra várt, hogy Jean Todt, a csapatfőnök, és Michael Schumacher, az első számú pilóta végre meglengesse előtte a fehér zászlót.

Igazság szerint senki nem tudta mi készül kirobbanni. Schumacher nem akart visszavonulni, legalábbis nem azon a napon. Úgy gondolta, van még benne erő a folytatáshoz. Montezemolo azonban már jóval korábban értésére adta (nyíltan szembeállva Jean Todt akaratával), hogy legkésőbb Monzáig el kell döntenie, hajlandó-e 2007-ben Kimi Räikkönen oldalán versenyezni, vagy a visszavonulást választja.

Korábban senki nem merte volna megmondani Michael Schumachernek, hogy mit tegyen. Tizenkét éven át a Formula 1 királya volt, és uralkodásának legalább felében a sportág nyilvánvalóan legerőteljesebb alakja is – elhomályosítva még magát Bernie Ecclestone-t is.

Montezemolo gyűlölte ezt a helyzetet, és Jean Todt szerepét is egyre kevésbé bírta elviselni a Michael Schumacher Showban. Enzo Ferrari véleményét osztva úgy gondolta, a pilóták csak alkalmazottak, akik fölött munkaadójuk rendelkezik. Todt ezzel szemben inkább kollegáris hozzáállású ember volt – a csapat legmagasabb pozícióval rendelkező tagjaival, köztük Schumacherrel is közeli barátságban állt, ahelyett, hogy beosztottként kezelte volna őket.

Mindamellett, kétség nem férhetett hozzá, hogy e két szembenálló vezetési stílus kombinációja elérte a kitűzött célokat. Éppen ezért mindkét fél hajlandó bizonyos fokig tolerálni a másikat

aballa
#55 aballa | 2010. július 30. 18:05 0 0  

frontember írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

többnyire egyetértek veled, tényleg káosz ami a Ferrarinál megy.

ahogy kiveszem szerinted Massát kellett volna nyomni, de mégis kit raktál volna be mellé, valakit az akkor még nem létező tehetségkutató programból? Massa már 2006-ban is átmeneti megoldásnak látszott, ha Schumi maradni akart volna Massa kezéből azonnal kiveszik a kormányt, szóval inkább "Kimiért beáldozták MS-t" volt 2006-ban.

2007-ben nem hiszem, hogy beáldozták volna Massát, egyszerűen szezon végére túl nagy hátrányba került.

Azt, hogy 2008-ban miért nem Kimi Raikkonen lett a világbajnok máig nem értem.

MS picit eltúlozza: miután kiderült, hogy Massa 100as lesz nem hiszem, hogy a Ferrari helyette őt akarta volna Alo mellé. Másrészt miután a Massa-baleset ügy kapcsán kiderült, hogy Schumit még érdekelheti az F1ezés Montemezolo a 3. autós marhaságot elkezdte erőltetni, hogy MS-et a paklijában tartsa.

Viszont most, hogy nincs se MS, se Brawn, se Todt nem hiszem, hogy Montinak bárkivel is harcolni kéne, ott van vele minden valószínűség szerint hosszú távon a Santander, meg a Forma1 jelenlegi és feltehetően következő néhány évének legjobb pilótája, míg Massa mögött nem állnak nagyobb erők, ellenben szívesen maradna Maranelloban. Sz’al lehet, hogy lecsendesednek a kedélyek a vörösöknél, vagy te másként látod?

Utoljára módosítva: 2010. július 30. 18:06

hetfield
#54 hetfield | 2010. július 30. 17:55 +1 0  

Ennyit ad az intelligenciád!!!

F1Heidfeld
#53 F1Heidfeld | 2010. július 30. 17:54 0 -2  

hetfield írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

:D Mondtam hogy kiröhöglek... XD

hetfield
#52 hetfield | 2010. július 30. 17:32 +2 0  

Figyelj te lehet hogy sohasem segítesz a barátaidnak /már ha vannak/ de ő igen! Igaz mindenki magából indul ki!!! Ha nekem nem hiszel olvass utánna! Az írásaidból úgy gondolom te még ácsnak sem mehetsz el!!!

F1Heidfeld
#51 F1Heidfeld | 2010. július 30. 17:01 0 -2  

hetfield írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Ezek szerint MS elmenne már frankón ácsnak is, ha ennyi ülést tudott adni másnak! Nehogy beadd nekem, hogy önérdekeit háttérbe szorítva jótékonykodott, mert kiröhöglek. Már bocs.

hetfield
#50 hetfield | 2010. július 30. 16:34 +1 0  

F1Heidfeld írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Na figyelj kicsim! 2006-ban SCHUMI végig azt mondta, hogy motivált és nem akar visszavonulni! Miután kiderült a csapat számára, hogy Kimit szerződtették , SCHUMI választás elé került!!!!! Ezt elmondta akkor is amikor bejelentette a visszavonulását!! Én 86 óta nézem a F1-et és 91 óta szurkolok SCHUMINAK!!!!! Nem hinném hogy Heidfeldnek az érdekeit figyelembe kellett volna vennie! Ja csak,hogy tud Irwingnek is mentette meg az ülését ugyanis 98 évvégén elakarták küldeni a FERRARITÓL!! 99-es évre Verstappen-nek is ő szerzett ülést!! De persze te ezt mind tudtad ezért olyan okossak a hozzászólásaid!!!!

paddock
#49 paddock | 2010. július 30. 16:30 0 0  

Nem véletlenül látogatta meg Schumi Massát a kórházban.

F1Heidfeld
#48 F1Heidfeld | 2010. július 30. 15:18 0 0  

mau044 írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Okoska! A Ferrari pedig minden évben felajánlotta MS-nek, hogy visszajöhet! Erről szól a cikk -.-

Amúgy meg sztem nem kéne majmolni G0007 szövegét, hogy nem vagyok Heidfeld drukker... csak sírni tudtok, mert igazából épkézláb mentségetek nincs.
Ja, amúgy te is csak olyan köpönyegforgató divatrukker vagy, mint itt még páran. Majd meglátjuk mit fog sírni a szád, ha kicsapják MS-t!

Utoljára módosítva: 2010. július 30. 15:21

Emyke
#47 Emyke | 2010. július 30. 14:06 0 0  

bocs de kb 2002 óta Schumi drukker vagyok, szóval
és Massát is szerettem mindig

mau044
#46 mau044 | 2010. július 30. 13:17 0 0  

Douwe írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Hakkinent még tedd hozzá légyszives. Ahhoz képest Alonso és Raikkonen nem teljesítette valami jól.

Nega
#45 Nega | 2010. július 30. 13:15 0 0  

F1Heidfeld írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Nyugszik a tesztpilóta! Jövőre talán mehetsz a hispániához, ha ki nem túr Yamamoto. :)

mau044
#44 mau044 | 2010. július 30. 13:14 0 0  

Douwe írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

A telhetetlenség szempontjából mindenki magából indul ki. Tudjuk, Schumachernek rettentő szüksége van a pénzre, mert a scájci kastélyban már a küszöböt rágják, ekkora baromságot, ha azt nézzük hány szponzora van a mostani Mercis fizetés is már csak mellék jövedelem:)
De mint mondtam mindenki magából indul ki.

Utoljára módosítva: 2010. július 30. 13:28

Douwe
#43 Douwe | 2010. július 30. 13:10 0 0  

mau044 írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

De világbajnoki címet csak első számú pilótaként nyert, ahogy Alonso, Hamilton, Kimi és Button is első számú volt mikor bajnokságot nyertek.

Utoljára módosítva: 2010. július 30. 13:11

mau044
#42 mau044 | 2010. július 30. 13:10 +1 -1  

F1Heidfeld írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Okoska! Brawn hívta fel külön Schumachert, szerinted azt kellett volna mondania, hogy bocsi de inkább alkalmazzátok Nicket, már úgyis annyit bizonyított.
Az az egészben a poén, hogy te nem Heidfeld drukker vagy, hannem Schumacher ellenes:)

mau044
#41 mau044 | 2010. július 30. 13:07 +1 0  

Kriccs írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Köszönjük Emese!:)

Loncs.
#40 Loncs. | 2010. július 30. 13:07 +2 -1  

F1Heidfeld írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Pfff miert adta at volna Hedifeldnek a helyet??? Honfitarsa? Kit erdekel? Te is a honfitarsam vagy elvileg megis leszarlak...

mau044
#39 mau044 | 2010. július 30. 13:06 +1 0  

Douwe írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Bocsi de ezt is elég rosszul tudod, de mindegy már több hsz.-en keresztül ezt hajtogatod, nem tudok vele mit kezdeni ez a te dolgod.

Loncs.
#38 Loncs. | 2010. július 30. 13:05 +1 0  

sfdrake írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Olvastam mar regebben, szerintem elegge osszeeskuveselmelet szaga van a dolognak. Viszont emlekszem konkret nyilatkozatokra Todttol es Schumitol, hogy KR-t szerzodtetnek.

flyer
#37 flyer | 2010. július 30. 13:02 0 -1  

Azért van egy elég nagy hiba ebben a cikkben:
http://hunnylander.wordpress.com/2010/07/05/michael-schumacher-rejtelyes-visszavonulasa-a-rubython-akta-teljes/

"A helyzet meglehetősen komplikált volt, amikor Rubens Barichello lassan összerakta, hogy 2006 végén ő valószínűleg repülni fog."

2006-ban már Massa versenyzett Barrichello helyén.

mau044
#36 mau044 | 2010. július 30. 13:01 0 0  

Douwe írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Azért az érdekes, hogy Alonso sem nagyon szereti az erős csapattársakat, ahol ő felbukkan mindenhol az elnyomás szó jut az eszembe. Schumira ugyanezt nem mondhatod 3 csapatnál fordult meg összesen az 1991-es Spai futam ilyen szempontból nem mérvadó:), ja és a Mercinél sincs Rosberg elnyomás alatt. Az autó beállításaval meg ne gyere nekem, mert Rosbergnek is mindig ugyanaz volt a panasza mint Schumachernek:)

Azért egy pár pilótát megkérdeznék, hogy lenne-e Alonso csapattársa, mert Massa nagyon szerette Schumit csapattársnak, mert azért Schumi kicsit régebb óta a Ferrarinál volt mint ő úgyhogy azért kicsit érthető miért bántak vele másként. Alonsonak kellett fél év és már is úgy kezelik mint Schumachert Massa ellenében.
Azért Hockenheim előtt is hány hírt lehetett hallani arról, hogy Alonso az első számú pilóta a Ferrarinál:)

F1Heidfeld
#35 F1Heidfeld | 2010. július 30. 12:54 0 -1  

Emyke írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Olvasd el a hsz-t... XD Neked nem esett le a dolog? Az ilyen divatdrukkereket bírom.. azt se tudod kikről beszélek...

Douwe
#34 Douwe | 2010. július 30. 12:53 +1 -1  

MSc8 írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

2007-re nem tudott hova elszerződni Mclarenél Alonso volt Renaultnál nem fizetek eleget, Toyota, Honda meg csak szar kocsit adott volna. De idén a Mercinél minden adottnak volt a versenyzéshez.
Ajánlom nektek ennek a cikknek az elolvasását:
http://hunnylander.wordpress.com/2010/07/05/michael-schumacher-rejtelyes-visszavonulasa-a-rubython-akta-teljes/

Emyke
#33 Emyke | 2010. július 30. 12:49 +2 -1  

Miért is lenne képmutató? simán ülhetne most a Ferrariban, de ő inább Rossékat választotta.Pedig lett volna lehetősége. Imádom ezt az embert:D

F1Heidfeld
#32 F1Heidfeld | 2010. július 30. 12:35 0 -6  

MS egy képmutató szemét!
Persze, hogy ilyen jótét lélek... Heidfeldet valahogy nem vette észre, amikor a kitúrásról volt szó... "nem tehettem meg ezt Felipével.." Istenem milyen kétszínű! Heidfeld lehet, hogy nem a legjobb barátja, de a honfitársa basszus! KR még az se... Nem hiszem el hogy valaki hinni tud ennek a ...!!!

Utoljára módosítva: 2010. július 30. 12:36

ferrrari2
#31 ferrrari2 | 2010. július 30. 12:35 +2 0  

Douwe írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

vagy inkább neked nincs igazad

Kriccs
#30 Kriccs | 2010. július 30. 12:27 0 -4  

Na a jószívű megváltó visszatért...

MSc8
#29 MSc8 | 2010. július 30. 12:13 +2 -1  

Douwe írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Másik csapathoz miért ne jöhetett volna vissza?Így is kitúrta Massát??Olyan okos vagy,mint egy fél pár rendőrcsizma...

Paya
#28 Paya | 2010. július 30. 12:11 +2 0  

Azért Massa az 5. évét tölti a Ferrarinál, ami már elég hoszzú idő szerintem. És elnézve a Ferrari pilótastratégiáját, ennek a cikknek lehet igazságtartalma.

Most ahogy utána néztem 5 évet elég sokan töltöttek a Ferrarinál. Hatot azonban csak Regazzoni, Berger és Barrichello. Meg ott van 11 évvel Schumacher. Szval Massa, ha kitölti a +2 éves szerződését, Ferrari belül a második leghosszabb pályafutással mehet el.

sfdrake
#27 sfdrake | 2010. július 30. 12:09 0 -1  

Loncs. írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

3 as hszben lévő linken a cikket olvasd csak el. Lehet csak összeesküvés elmélet, de nem kizárt hogy igaz.

Loncs.
#26 Loncs. | 2010. július 30. 12:02 +2 0  

Douwe írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Rosszak az informacioid, pont hogy Todt es Schumacher akartak Raikkonent.

bandita
#25 bandita | 2010. július 30. 11:58 0 -3  

Szemét hazug banda. Massat hátszele miatt nem merik kibaxni a csapatból.

Douwe
#24 Douwe | 2010. július 30. 11:52 0 -3  

Loncs. írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Todt és Schumi pont hogy nem akarta Kimi szerződtetését, de Montezemolo döntött ebben. Pár évvel korábban Hakinant is leakarták szerződtetni, de azt még megtudták fúrni. Az F1-ben nincs olyan hogy barátság.

frontember
#23 frontember | 2010. július 30. 11:47 +1 -1  

ja, és persze tavaly mindenki lekurvaanyázott, amikor azt mondtam, hogy a család szó nélkül kibaszná Massát, aki kómában fekszik, ha úgy hozná a szükség, és az érdek.

A cikk szerint nem volt valóság-alap nélküli a feltételezésem...

frontember
#22 frontember | 2010. július 30. 11:45 +3 -4  

Anakin Skywalker jó útra térése a Jedi végén sem ennyire torokszorítóan romantikus, mint ez a történet. És csodálatosan példázza, hogy a Ferrari az elmúlt 3-4 évben egyszerűen képtelen úrrá lenni a pilóta-kérdésen. Átmeneti megoldások, házon belüli lobbi-harcok, ad hoc döntések, szponzori nyomás - ezek uralták a pilótakérdést ahelyett, hogy egy homogén, több éves koncepció mentén lehetett volna haladni.

Mindezt azért, mert a Ferrari pilóta-stratégiája a Real Madridhoz hasonló - minden évben megvesszük, a legdrágább, legnagyobb sztárokat, aztán majd csak jó lesz. A Barcelona meg minden évben kiemel egyet-kettőt a zseniális saját nevelésűek közül, és látható a különbség.

Itt a McLarennek, a Red Bullnak, többeknek van már saját nevelésű szupersztárja, és őket nyomja. Ez lett, lehetett volna a Ferrarinál Massa. Más kérdés, hogy a Scuderia a saját nevelését nem nyomta, hanem a legnagyobb sztárokat szerződtette mellé, mert nem bízott benne.

Egyszer, egyetlen egyszer adott Massának lehetőséget - a lehető legrosszabb pillanatban.

Hatalmas neveket, hatalmas lehetőségeket szalasztott el a Ferrari:

Massáért beáldozták Schumachert
Kimiért beáldozták Massát (és a McLaren hatalmas hülyesége is kellett, hogy bejöjjön, ha Dennis kicsit eszénél van, ez is szopás lett volna)
Massáért beáldozták Kimit
Alonsoért beáldozták Kimit
Massáért beáldozták ezek szerint megint Sumit
Alonsoért beáldozták Massát

lassan elgondolkodtató, hogy megérte-e...

Loncs.
#21 Loncs. | 2010. július 30. 11:44 +2 0  

Nem hiszem hogy KR-t nem akarta volna csapattarsaul, hiszen reszben az o tanacsa miatt is volt, hogy ot szerzodtettek...

KimiTheBest
#20 KimiTheBest | 2010. július 30. 11:44 +4 -2  

Ennyit a nagy családról, a Ferka gondolkodás nélkül kivágta volna Massat a balesete után...

Utoljára módosítva: 2010. július 30. 11:45

Loncs.
#19 Loncs. | 2010. július 30. 11:42 +1 0  

Douwe írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

LOL, hat biztos pontosabbak az informacioid mint Massanak XD

Schumatyi
#18 Schumatyi | 2010. július 30. 11:36 0 0  

sfdrake írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Ez igaz lehet, nem tudom, talán egyszer választ kapunk rá. Köszönöm, Neked/Nektek is szép hétvégét!:)

sfdrake
#17 sfdrake | 2010. július 30. 11:34 0 0  

Schumatyi írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Olvasd vasárnap, jó szórakozást a hétvégére. Kimitől nem tudom mennyire félt vagy nem, csak ő tudja, de szerintem 37 évesen egy 27 éves pilótától aki éppen a csúcson van lehet hogy tartott, mert érezte hogy ő meg már nem az aki 5 éve volt.

Schumatyi
#16 Schumatyi | 2010. július 30. 11:32 0 0  

sfdrake írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

A második mondatodban nem lehetsz biztos, én sem az ellenkezőjében, ez igaz. Az meg hogy Kimivel nem akart egy csapatban lenni, nos, ezt ő tudhatja, azt nem hiszem, hogy félt volna tőle, szóval más indoka kellett hogy legyen. A cikket pedig elmentem, mert indulok Mogyoródra, nem fogom tudni már nyugodtan végigolvasni, majd vasárnap.

Douwe
#15 Douwe | 2010. július 30. 11:30 +1 -7  

Hunsziszi írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Nehogy elhidd már hogy felipe kedvéért vonult vissza, ha így lett volna idén nem jön vissza.

sfdrake
#14 sfdrake | 2010. július 30. 11:28 0 -2  

Schumatyi írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Jóban is vannak. Csak azt mondom hogy ha Massa verte volna Sumit nem lennének ennyire jóban szerintem. Azt pedig nem hiszem el hogy Massa miatt lépett Sumi, azt inkább hogy nem akart Kimivel egy csapatban lenni. Ha maradni akart volna nem foglalkozik Massa helyével.

A 3as hszben van egy link olvasd el, persze lehet hogy nem igaz, de nem rossz.

Schumatyi
#13 Schumatyi | 2010. július 30. 11:25 +2 0  

sfdrake írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Lehet, hogy ez az oka, én nem látok bele Schumacher fejébe. Hajlamos vagyok nem megkérdőjelezni minden szavát sem neki, sem másnak, elhiszem, hogy valóban jóban vannak.:)

sfdrake
#12 sfdrake | 2010. július 30. 11:20 0 0  

Hunsziszi írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Pedig eléggé sanszos. Nem akarta Kimit maga mellé.

sfdrake
#11 sfdrake | 2010. július 30. 11:19 0 0  

Schumatyi írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Persze, mert Felipe nem volt veszélyes Sumira. Ha el tudta volna verni folyamatosan, nem lettek volna olyan nagy barátok.

Hunsziszi
#10 Hunsziszi | 2010. július 30. 11:17 +2 -1  

Douwe írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

ezt te se gondolod komolyan?

Douwe
#9 Douwe | 2010. július 30. 11:04 +4 -8  

Azért ne gondoljátok azt hogy Schumi ilyen jószívű egy ember. 2006-ban már alá volt írva Kimi szerződése ő meg nem vállalta a vele való versenyzést, idén meg Alonso mellé nem akart beülni.

Romeo
#8 Romeo | 2010. július 30. 11:04 0 0  

csapásmérő írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Érdekes!THX

Schumatyi
#7 Schumatyi | 2010. július 30. 10:56 +3 0  

leviske írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Felipével köztudott, hogy jóban vannak, barátok, nem pusztán kollégák voltak.

leviske
#6 leviske | 2010. július 30. 10:53 0 -6  

"Nem tehettem meg ezt Felipével."

Ömmm... Nem is tudtam, hogy ennyire szent és ennyire törődik másokkal. :) Örülök neki, hogy akkor végül is a valós indok nem az volt, hogy nem akarta, hogy ferde szemmel nézzenek rá, miután elvette egy sérült pilóta ülését.

"Ha Michael akkor nem vonul vissza, akkor egész biztos, hogy befejeződött volna a Ferraris pályafutásom."

Azért igazán gyönyörűek lettek volna ketten, az egyikük 60+milliós a másik meg 40+milliós fizetéssel. Többet kerestek volna, mint az egész mezőny. A Ferrari-nak biztos megérte volna... Főképp, hogy akkoriban már Schumi csillaga sem volt annyira fényes.

sfdrake
#5 sfdrake | 2010. július 30. 10:38 0 -3  

Szerintem meg Sumi ha akart volna maradni, nem foglalkozott volna Massával.

G0007
#4 G0007 | 2010. július 30. 10:26 +2 0  

ezeket azért sejteni lehetett

csapásmérő
#3 csapásmérő | 2010. július 30. 10:03 +1 -3  

http://hunnylander.wordpress.com/2010/07/05/michael-schumacher-rejtelyes-visszavonulasa-a-rubython-akta-teljes/

Romeo
#2 Romeo | 2010. július 30. 09:56 0 -3  

2006-ban lehet, hogy Sumin múlott, de a baleset után nem hiszem...

szagergo24
#1 szagergo24 | 2010. július 30. 09:51 0 0  

Hát ha tényleg csak Schuin múlott, hogy nem a Ferrari-nál tért vissza, akkor az nem gyenge. Eddig azt hittem, a csapat nem akarta kirakni Massát.


Olasz Nagydíj események időpontjai
Gran Premio Santander d’Italia
Versenypálya: Autodromo di Monza
Pálya hossza: 5793 m
Körök száma: 53
Futam táv: 306.720 km
2010. szeptember 10. péntek
1. szabadedzés:10:00 - 11:30
2. szabadedzés:14:00 - 15:30
2010. szeptember 11. szombat
3. szabadedzés:11:00 - 12:00
Időmérő edzés:14:00 ~ 15:00
2010. szeptember 12. vasárnap
Futam:14:00 ~ 16:00
Teljes 2010-es versenynaptár
KIMI ÉS A WRC
Német Rali - Kimi ismét katonai gyakorlópályán

Kilencedik állomásához érkezett a Ralivilágbajnokság a héten, és az augusztus 20-22-én Németországban rendezett ADAC Rally-n Kimi Räikkönen ismét aszfalton mérkőzhet meg a bajnokság legjobbjaival...