Semmi sportszerűtlenség – a Mercedesnél bíznak Rosbergékben

írta: M4Sport
2016. november 26. 19:42
FOTÓ: ©xpbimages.com
Nico Rosberg, Lewis Hamilton
© xpbimages.com

Szabadon versenyezhet utolsó 2016-os futamán Nico Rosberg és Lewis Hamilton. Toto Wolff hiszi, mindketten sportemberként viselkednek vasárnap.

Ahogy idén oly sokszor, az év utolsó versenyén is az első sorból várja a Mercedes két versenyzője a rajtot. Abu-Dzabiban Lewis Hamilton vág neki kedvezőbb helyzetből a versenytávnak, ám az idei rajtok alapján korántsem vehetjük biztosra, hogy sétagalopp lesz számára a versenyt.

Toto Wolff nem tart attól, hogy ha kerék a kerék elleni csatára kerül sor, bármelyik versenyzője is piszkos játszmába kezd majd. Elmondása szerint emiatt teljes szabadságot adtak nekik. „Nem avatkozhatunk közbe az utolsó versenyen. Hagyjuk őket versenyezni, mindketten tudják, hogy sportemberként kell viselkedniük” – nyilatkozta Wolff. „De sok forog kockán holnap, hiszen egy bajnoki cím megnyeréséről vagy elvesztéséről van szó. Mindketten el fognak gondolkodni a lehetőségeken. Amíg nem lépik át a sportszerűség határát, addig részünkről minden rendben, hagynunk kell őket versenyezni.”

„Nem kívánjuk megváltoztatni a szabályokat holnapra, mert nem lenne helyénvaló a feje tetejére állítani a címről döntő versenyen mindazt, amit az elmúlt évek alatt kialakítottunk. Ezek a versenyzők igazi sportemberek, és tudják, hogy mit jelent átlépni a határt, ahogy azt is, milyen vitákat eredményezne ez. Emiatt bízunk benne, hogy minden jól fog alakulni, a csapatnak, a csapatszellemnek is jót fog tenni, valamint a szurkolók is jól járnak.”

„Ez egy nehéz helyzet a csapat minden tagja számára. Talán azt mondhatják, kiváltságos helyzetben vagyunk, hiszen bárki nyer is, Mercedes-versenyző lesz. Semlegesek maradtunk az elmúlt három évben. Ez a hétvége különösen nehéz. Támogatni kell őket, ha szükség van rá, de nem szabad túlságosan közbeavatkozni, túlzásba vinni a bábáskodást, csak hagyni kell őket küzdeni a pályán. Adni nekik egy gyors autót, mint ma, egy megbízható autót holnapra, egy jó taktikát mindkettejüknek. De ez is egy nehéz terület, mivel a Red Bullok más taktikán vannak, a Ferrarik pedig gyorsak.”

Ami utóbbi szempontot illeti, Wolff elismerte, van bennük némi bizonytalanság Daniel Ricciardóék szuperlágyas rajtja kapcsán. „Arra számítottunk, hogy az egyik autójuk szuperlágyon lesz, de arra nem, hogy mindkettő. Érdekes taktika lesz. Nem ez a leggyorsabb, és a számításaink szerint az ultralágyon rajtolni a jobb döntés, mert a szuperlággyal nem lehet sokkal messzebb jutni. De gyanítom, a Red Bullnak nincs meg a tempója ahhoz, hogy ugyanolyan taktikával nyerjen. Talán erre gondoltak, amikor ezt választották. Ez okoz számunkra némi fejtörést, ahogy a Ferrari tempója is. De a fő célunk az, hogy amikor kialszanak a lámpák, a versenyzők maguk döntsék el a csatát a pályán.”

Oszd meg!





0 hozzászólás

Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

HairHungary

 



FORMA-1 HÍREK

Nico Rosberg

352016.12.03. 14:08

Rosberg: Ha nem lettem volna bajnok, folytatom!

Egyelőre kizártnak tartja, hogy egy nap visszatér

102016.12.03. 12:36

Hamilton: Néha kényelmetlenül éreztem magam

„Mélyebbre kellett ásnom, mint az előző években”