Transformer-T100HA

„Szükségem lett volna valakire, aki fejbe vág"

írta: M4Sport
2016. január 05. 12:42
FOTÓ: ©xpbimages.com

Kétszer is elképesztő mélypontra jutott pályafutása, ő mégis mindkétszer talpra állt. 2016 pedig már az újrakezdésről szól számára. Romain Grosjean őszintén beszélt a Renault-tól való 2010-es kirúgásáról, a 2012-es balesetekről és kritikákról, és arról, miként vált mára mégis elismert versenyzővé.

Ha valakire, Romain Grosjean biztosan ráillik a mezőny egyik legnagyobb túlélője megnevezés. Az F1-ben 2009-ben a gyári Renault-csapat színeiben bemutatkozó francia előbb első félszezonja (az év második felében ifjabb Nelson Piquet helyére érkezett) után került lapátra, miután Fernando Alonso teljességgel a háttérbe szorította őt teljesítményével; aztán két év kihagyás után megkapta a második esélyt Enstone-tól, de kis híján ezt is képtelen volt kihasználni. 2012-ben balesetei miatt még főnökei is alaposan elgondolkodtak, megtartsák-e a következő évre, és bár egy hajszálon múlt a sorsa, Éric Boullier támogatásának köszönhetően harmadik esélyt is kapott.

„A két eset eltérő tanulságokkal járt” – nyilatkozta a Motorsportnak adott interjúban Grosjean. „Először éppen csak megérkeztem az F1-be, és nem úgy viselkedtem, ahogyan kellett volna, de fogalmam sem volt, mit kéne tennem és hogyan. Sajnos magam is részese voltam az év végi tisztogatásnak – ez elég nehéz időszak volt. De ráébredtem, mennyire szeretem az F1-et, mennyire vissza akarok térni oda – bármi áron.”

„Másodszorra pedig megtanultam olyan versenyzővé válni, amilyen ma vagyok. Újra kellett építenem az imázsomat, és meg kellett mutatnom, mire vagyok képes. Kicsit túl sokszor keveredtem balesetekbe, és más problémák is voltak. De onnantól kezdtem ilyen versenyzővé válni. Nehéz volt, kemény időszak, de a csapat mindig támogatott, megértette, mi nem ment jól. Megtartottak 2012 végén, még úgy is, hogy a legtöbben nem így tettek volna. És 2013-ban meg is háláltam ezt.”

Romain Grosjean, 2009

Nem készült fel az F1-re

Grosjean elárulta, első renault-s időszaka végeztével úgy érezte, végleg le kell mondania F1-es álmáról. „Jól emlékszem 2010 februárjára, mert január 31-én derült ki, hogy nem tartanak meg Enstone-ban. Akkor arra gondoltam, felhagyok ezzel az egésszel, és elmegyek egy szakácsiskolába. Aztán jött egy telefonhívás a GT1-csapattól, a svájci Matechtől, megkérdezték, vezetnék-e náluk, én pedig igent mondtam, mert hiányzott a versenyzés. Elfelejtettem az F1-et, és ahogy a futamokat néztem, arra gondoltam, számomra ez véget ért. Egész jól ment a szezon, aztán pedig 2010 végén két lehetőségem volt: megyek a DTM-be, vagy újra megpróbálok az F1-be jutni a GP2-n keresztül. Újra megpróbáltam, és szerencsére jó munkát végeztem a DAMS-csapattal. Megnyertem a GP2-t – az ázsiai és az európai sorozatot is. Ezzel megérttettem az emberekkel, hogy korábban nem igazán kaptam meg az esélyt. Semmit sem tesztelhettem 2009-ben, egyből az autóba ültettek. Nem volt túl rossz a teljesítményem Fernandóval szemben, három tizedre voltam tőle az időmérőkön, ami semmi, és végül is működött a dolog.”

Grosjean ma már úgy látja, 2009-ben egyszerűen az útmutatás hiányzott számára. „Szükségem lett volna valakire, aki fejbe vág, és megkérdezi: mi a fene folyik itt? Ez Flavio Briatore környezete volt, én pedig nem igazán éreztem rá az F1-re. Ez egy bonyolult világ, sok mindent meg kell értened, és én talán még nem voltam felkészülve erre, jól felkészítve rá. Amikor visszatértem, már más volt.”

Romain Grosjean, 2009

Buta balesetek, kőkemény kritikák

Csakhogy a visszatérés után sem volt egyszerű a dolga a franciának. 2012-ben pár villanását beárnyékolták buta újonchibái, ütközései. A Spában okozott rajtbalesete után még egy versenyről el is tiltotta őt az FIA, mert akkor már amolyan „visszaeső bűnözőnek” számított. Elmondása szerint ez gyökeres fordulatot jelentett nála. „Óriási mértékben megváltoztatott. A Spa utáni hétfőn elmentem a pszichológusomhoz, és elkezdtem azon dolgozni, hogy megértsem, mi nem stimmel, miért hozok rossz döntéseket. Ez fontos volt számomra. Mélyen elmerültünk benne, és ez segített talpra állni. Erősnek kellett mutatkoznom a visszatérés után, amikor a többi versenyző kritizált. Spa is része a múltamnak, de tanultam belőle és továbbléptem.”

Persze ez sem ment gyorsan. Pár héttel később Szuzukában ugyanis jött az újabb baleset az első körben Mark Webberrel, aki aztán újra kemény szavakkal illette őt. „Ez volt a legrosszabb számomra. Talán ez volt a legnagyobb hibám. Száz százalékig az én hibám volt. Elszúrtam… A kritikák kemények voltak. Főleg úgy, hogy a rajtrács elejéről érkeztek, és emiatt minden figyelem rád irányul. Nagyon-nagyon nehéz volt a 2012-es év vége. Kimerültem.”

„A többi versenyző csak játszott azzal a ténnyel, hogy nagy nyomás nehezedett rám, én pedig semmit sem tehettem. Nem tudsz mit csinálni. Aztán a Lotus mégis megtartott, én pedig elkezdhettem dolgozni mindenen. 2013-ban bátrabban támadtam az első körökben, és sokkal magasabb szintre jutottam. Az évem második fele igazán remek volt. Indiában a 17. helyről rajtoltam, és harmadikként értem célba. Japánban vezettem is a versenyt. Austinban második lettem, és Szingapúrban is dobogóra kellett volna állnom, de motorproblémám volt. Abu-Dzabiban pedig az időmérőn adódott gondom – akkor szinte már rossz érzés volt csak negyedikként célba érni. Remek szezon volt. De ma már jobban vezetek, mint 2013-ban.”

Romain Grosjean

Érettség mellé új kihívás 2016-ra

Más kérdés, hogy ez a fejlődés a Lotus elmúlt két évben látott formahanyatlása miatt az eredményekben már nemigen mutatkozhatott meg. A csapat nehézségeit látva Grosjean végül úgy határozott, csapatot vált – az F1-es pályafutása során most először. 2016-nak már a Haas-istálló versenyzőjeként vág neki. „A 2014-es év nagyon nehéz volt. Magasról érkeztünk, mélyen találtuk magunkat. Ilyesmi most először fordult elő velem. 2015-ben más volt a helyzet: itt már arról volt szó, hogy a mérnökök késve érkeztek a pályára, a szállítmány nem jött meg, nem volt autónk sem. Szomorú ez, mert Enstone már megmutatta, mire képes, és az is érthető volt, gyári csapatként miért lettek világbajnokok 2005-ben és 2006-ban. Most viszont időre van szükségük. A magasról gyorsan a mélybe zuhanhatsz, a mélyből fölkapaszkodni azonban négy-öt-hat évig is eltarthat.”

„Nehéz döntés volt csapatot váltani. Valójában nem is gondoltam a távozásra, de aztán találkoztam Güntherrel (Steiner, a Haas csapatfőnöke), valamint Gene Haasszal, és meséltem nekem a projektjükről. Úgy éreztem, ez egészen különleges lehet, és innentől már egyenes út vezetett hozzájuk. A saját lábamra álltam, valami újra vágytam. Jó lett volna franciaként a francia csapatnál versenyezni, de a Haas szerintem a lehető legjobb döntés volt számomra” – állapította meg magabiztosan, hozzátéve, egyszer még akár vissza is térhet a Renault-hoz.

Oszd meg!





0 hozzászólás

Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

HungaroInfo

 



FORMA-1 HÍREK

Nico Rosberg és Lewis Hamilton

22016.07.27. 17:53

Ha leáll, elbukik a Mercedes

62016.07.27. 16:57

McLaren: A karosszériánk olyan jó, mint a Ferrarié

„Ebben a tekintetben a legjobbak között vagyunk”

62016.07.27. 15:26

Elfogyott a türelem: Kvjatnak mennie kell?

„A Toro Rosso többet várt tőle”

12016.07.27. 14:04

Ma este Schumiért fociznak Vettelék

A mainzi stadion tele lesz versenyzőkkel és kiváló sportolókkal