Túl óvatos, túl agresszív – Vettel a második sorát siratja

írta: M4Sport
2016. november 12. 18:44
FOTÓ: ©xpbimages.com

Kicsit mérges magára Sebastian Vettel, miután csapattársával ellentétben lemaradt a második rajtsorról Brazíliában.

Kimi Räikkönen az utolsó pillanatban kapaszkodott fel harmadiknak az interlagosi időmérő edzésen, és ezzel a két Mercedes mögött, de a Red Bull-os Max Verstappen előtt zárt. Csapattársa ezzel szemben nem tudta megelőzni holland ellenfelüket sem, így csak az 5. rajtkocka jutott neki vasárnapra.

Vettelnek a mostani sorozatban már a 4. veresége a Ferrarin belül – mostanában mintha nem találná az ellenszert a javuló formát mutató Kimi Räikkönenre. „A mai egy jó nap volt. Azért nem vagyok teljesen elégedett vele, mert úgy érzem, mindkettőnknek a második sorban kellene állnunk. Az első körömmel elégedett voltam, a másodikban viszont talán rossz helyeken voltam túlságosan óvatos vagy túlságosan agresszív” – nyilatkozta a német a Sky Sportsnak.

A pénteki edzésnaphoz képest így is előrelépést tapasztalt. „Egy körön így is sokkal jobbak voltunk, mint tegnap. A hosszú etapokon pedig általában erősebbek vagyunk. Ha hátrébbról rajtolunk, persze ezt nem mindig tudjuk megmutatni, de remélem, hogy holnap sikerül.”

Vettel a Mercedesek elleni csatáról nem beszélt, elmondása szerint a Red Bull lesz a legfőbb ellenfelük vasárnap. „Szerintem szoros lesz a csata köztük és köztünk. Nehéz verseny lesz, de hiszem, hogy mi leszünk elöl” – bizakodott.

Oszd meg!





35 hozzászólás

Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

f1m12
#35 f1m12 2016. november 13. 14:53  
Agressor:
Mondjuk még megteheti Vettel... Ha másodszor bukná el a címet a csapata impotenciája miatt, és az orra előtt foszlana szét a bajnoki esélye előre láthatóan, akkor hidd el, neki is lenne néhány keresetlen szava az autójáról.

ha egyáltalán eljut oda szerencsétlen. most viszont a sok értelmetlen hülyeség, taktikai hiba, pletykák, stb után is kussban van, és teljes mellszélességgel áll ki minden mellett, ami a Ferrari. sokan mondják, h eleget fizetnek érte, h megtegye, de az is lehet, h már visszafordíthatatlanul beleolvadt ebbe az olasz környezetbe,és tényleg minden szent neki, ami vörös

Agressor
#34 Agressor 2016. november 13. 13:12  
f1m12:
ő az egyik legnagyobb feltámadó. én ezért is szeretem. és nekem igenis bejön az, h egy nem tökéletes pilótának sikerült tiszta szívvel szurkolnom. eleve úgy kezdtem el, h ő volt a legesélytelenebb abban az évben. valami miatt az idén béna, pedig nem kellene neki, inkább tavaly néztük volna, amikor még egy ismeretlen autóban ült. de akkor jól ment. ki érti ezt?

Mondjuk még megteheti Vettel...
Ha másodszor bukná el a címet a csapata impotenciája miatt, és az orra előtt foszlana szét a bajnoki esélye előre láthatóan, akkor hidd el, neki is lenne néhány keresetlen szava az autójáról.

f1m12
#33 f1m12 2016. november 13. 10:18  
guide:
Számomra Vettel az f1 egyik legszimpatikusabb figurája.Szeretem az egyszerűségét,a munkamániáját,a jókedvűségét.Azt,hogy nem fényezi magát és elismeri,ha a csapattársa jobb munkát végez.Tetszik,hogy nem ugrál az egyik magamutogató nőcske ágyából a másikba.Azt is tudom,hogy sokak számára ő az egyik legutáltabb alak a pilóták között,konkrétan a második a legfrissebb autosportos szavazás szerint.:DD Talán a sok igazságtalan kritika is az ő oldalára állít. Az viszont tény,hogy az idei éve csalódás.Ha nem passzol hozzá az autó,akkor olyan lesz,mint Perez,Hülkenberg stb.Láttuk már ezt a múltban is és lehet,hogy az idén is ez van.Nekem ez nem elég.Ha jövő évi kocsival is gondjai lesznek, én nem szívesen nézném a szenvedését.Akkor inkább vonuljon vissza.:(

ő az egyik legnagyobb feltámadó. én ezért is szeretem. és nekem igenis bejön az, h egy nem tökéletes pilótának sikerült tiszta szívvel szurkolnom. eleve úgy kezdtem el, h ő volt a legesélytelenebb abban az évben. valami miatt az idén béna, pedig nem kellene neki, inkább tavaly néztük volna, amikor még egy ismeretlen autóban ült. de akkor jól ment. ki érti ezt?

f1m12
#32 f1m12 2016. november 13. 10:15  
Lord Vader:
Igen igazad van.. 2 sorrel a fejembem maskepp lattam es reggel koran megin maskepp latom. :D Elnezest a Vettel rajongoktol is. Bizony.. A turokepessege nem olyan mint az Alonsoe es a motivacioja is hamar ingadozni kezdett.

miért kell Alonsohoz hasonlítani? közel volt a címhez kétszer is, de az autót mégis blamálta. ha netán ezt vettel is elkezdené, mi lenne itt!!! az ütötte meg a szememet először, h Alonso azzal a szar autóval.......ha az szar volt, amivel a vb-ért ment, akkor ezt minek neveznéd?
sok mindent nem látunk, mi van a háttérben, nem is fogjuk megtudni, és ez igaz lehet bármely részletre

guide
#31 guide 2016. november 13. 09:41  

Számomra Vettel az f1 egyik legszimpatikusabb figurája.Szeretem az egyszerűségét,a munkamániáját,a jókedvűségét.Azt,hogy nem fényezi magát és elismeri,ha a csapattársa jobb munkát végez.Tetszik,hogy nem ugrál az egyik magamutogató nőcske ágyából a másikba.Azt is tudom,hogy sokak számára ő az egyik legutáltabb alak a pilóták között,konkrétan a második a legfrissebb autosportos szavazás szerint.:DD Talán a sok igazságtalan kritika is az ő oldalára állít.
Az viszont tény,hogy az idei éve csalódás.Ha nem passzol hozzá az autó,akkor olyan lesz,mint Perez,Hülkenberg stb.Láttuk már ezt a múltban is és lehet,hogy az idén is ez van.Nekem ez nem elég.Ha jövő évi kocsival is gondjai lesznek, én nem szívesen nézném a szenvedését.Akkor inkább vonuljon vissza.:(

Utoljára módosítva: 2016. november 13. 09:44

Lord Vader
#30 Lord Vader 2016. november 13. 08:37  
Agressor:
Ez egyáltalán nem igaz... Vettel egyáltalán nem középszerű, csak sokkal szűkebb a komfortzónája, mint egy Alonso-nak vagy egy Hamilton-nak. Én inkább Kimihez hasonlítanám. Ideális esetben gyors, precíz, és kihozza a maximumot az autóból. Viszont ha nem stimmel valami, látványosan visszaesik, és sokat benne hagy... De ettől még megérdemli mind a négy címét. Tönkreverte többnyire a csapattársát, voltak küzdelmes címei is (2010, 2012, 2013 első fele), és senki nem tudott volna többet elérni, mert kihozta a maximumot ott és akkor. Középszerű pilóták nem nyernek szakadó esőben a ToroRosso-val, nem villannak ekkorákat már a bemutatkozásukkor. Mellesleg az általad említett Redbull űrhajó a négyből 1.5, de maximum 2 évig volt űrhajó. A többiben volt bőven ellenfele...

Igen igazad van.. 2 sorrel a fejembem maskepp lattam es reggel koran megin maskepp latom. :D

Elnezest a Vettel rajongoktol is.

Bizony.. A turokepessege nem olyan mint az Alonsoe es a motivacioja is hamar ingadozni kezdett.

Agressor
#29 Agressor 2016. november 13. 06:51  
Lord Vader:
Van itt par nagyokos, aki azt hitte Vettel erkezese a ferrarihoz maga a vihar utani napsugar lesz es hogy fuu most milyen szuper lesz, es hogy Vettelnek de kva jo hatasa lesz a csapatra. Lassan masodik Vettel-Ferraris ev utan remelem a nagyokosok latjak, hogy ALonso mit muvelt 4-5 even at azzal a szar autoval. LEhet utalni, szeretni, de eredmenyeket produkalt. VEttel ehhez kepest most egy kozepszeru tulsztarolt pilota teljesimenyet mutatja. Ja, ? mert o valojaban az. KOnnyu volt a redbull urhajoval vegigkocsikazni 4 vb cimet, semmilyen de SEMMILYen komoly ellenfel nelkul. Le a kalappal Raikkonen elott. Folyamatosan elveri. Na es miert ?

Ez egyáltalán nem igaz... Vettel egyáltalán nem középszerű, csak sokkal szűkebb a komfortzónája, mint egy Alonso-nak vagy egy Hamilton-nak.
Én inkább Kimihez hasonlítanám. Ideális esetben gyors, precíz, és kihozza a maximumot az autóból. Viszont ha nem stimmel valami, látványosan visszaesik, és sokat benne hagy...
De ettől még megérdemli mind a négy címét. Tönkreverte többnyire a csapattársát, voltak küzdelmes címei is (2010, 2012, 2013 első fele), és senki nem tudott volna többet elérni, mert kihozta a maximumot ott és akkor.
Középszerű pilóták nem nyernek szakadó esőben a ToroRosso-val, nem villannak ekkorákat már a bemutatkozásukkor.
Mellesleg az általad említett Redbull űrhajó a négyből 1.5, de maximum 2 évig volt űrhajó. A többiben volt bőven ellenfele...

Agressor
#28 Agressor 2016. november 13. 06:43  
Zasalamel:
Ott van a 4 helyen. :D

És rövid az egyenes a kanyarig... Remélhetőleg nem lesz agyalágyult manőver se Max, sem Vettel részéről...

Agressor
#27 Agressor 2016. november 13. 06:42  
continental:
Szerencsére Grosjean nem lesz mostanában a mercik közelében,max. mikor lekörözik. :)

Kit érdekel Grosjean?

Én Vettel-re meg Max-ra gondoltam. Ők az kamikazék idén...

Raikkönen
#26 Raikkönen 2016. november 13. 05:56  
F1890:
inkább fordítva: nem lehet arra felkészülni h mindkét emebrnek jó lesz a taktikája :D

Vagy ha a taktika jó lesz, akkor valamelyikük\mindkettőjük autója lerohad :D

Lord Vader
#25 Lord Vader 2016. november 13. 01:14  

Van itt par nagyokos, aki azt hitte Vettel erkezese a ferrarihoz maga a vihar utani napsugar lesz es hogy fuu most milyen szuper lesz, es hogy Vettelnek de kva jo hatasa lesz a csapatra.

Lassan masodik Vettel-Ferraris ev utan remelem a nagyokosok latjak, hogy ALonso mit muvelt 4-5 even at azzal a szar autoval. LEhet utalni, szeretni, de eredmenyeket produkalt. VEttel ehhez kepest most egy kozepszeru tulsztarolt pilota teljesimenyet mutatja. Ja, ? mert o valojaban az.

KOnnyu volt a redbull urhajoval vegigkocsikazni 4 vb cimet, semmilyen de SEMMILYen komoly ellenfel nelkul. Le a kalappal Raikkonen elott. Folyamatosan elveri. Na es miert ?

cybergyerek
#24 cybergyerek 2016. november 12. 21:54  
Go.Michael:
Ha csak 3/4 gázpedál állással vág át, azt Hamiltonnak se büntették. :-) Egyébként baromi izgalmas futam lesz, nagyon remélem szakadni fog az égi áldás. Első kanyarban a két merci kiüti egymást, utána pedig egy jó kis Ferrari red bull harc.

egyszer már előtték ezt a forgatókönyvet, kérlek, érd be annyival :D

F1890
#23 F1890 2016. november 12. 21:10  
f1m12:
kit nem óhajtasz oda? amúgy meg fölösleges filózni előre, rájöttem, mert az élet úgyis nem várt fordulatokat tartalmaz, mindenre nem lehet felkészülni, de vannak dolgok, amikre érdemes, pl. elrontott taktika.....

inkább fordítva: nem lehet arra felkészülni h mindkét emebrnek jó lesz a taktikája :D

f1m12
#22 f1m12 2016. november 12. 21:06  
Agressor:
Kimi szenzációs mostanában. Annak külön örülök, hogy ő van a mercik mögött, nem valami kamikaaze idióta...

kit nem óhajtasz oda?
amúgy meg fölösleges filózni előre, rájöttem, mert az élet úgyis nem várt fordulatokat tartalmaz, mindenre nem lehet felkészülni, de vannak dolgok, amikre érdemes, pl. elrontott taktika.....

continental
#21 continental 2016. november 12. 21:01  
Agressor:
Kimi szenzációs mostanában. Annak külön örülök, hogy ő van a mercik mögött, nem valami kamikaaze idióta...

Szerencsére Grosjean nem lesz mostanában a mercik közelében,max. mikor lekörözik. :)

Lewisthebest
#20 Lewisthebest 2016. november 12. 20:54  
Go.Michael:
Ha csak 3/4 gázpedál állással vág át, azt Hamiltonnak se büntették. :-) Egyébként baromi izgalmas futam lesz, nagyon remélem szakadni fog az égi áldás. Első kanyarban a két merci kiüti egymást, utána pedig egy jó kis Ferrari red bull harc.

Elég az eső.A Red Bullal esőben lehet velük menni. Silverstoneba is amíg nedves volt az aszfalt Max volt a leggyorsabb a mezőnyben aztán felszáradt és már Rosberget is lehetetlen volt tartani. Ez az opció meg még a bajnokságnak is jót tehetne, ha bejönnek úgy, hogy Lewis, Max, Daniel, Rosberg akkor az viszi a címet az utolsó futamon aki nyer. Viszont akkor Rosberg le fog ugrani a Taigetoszról mert ebben az esetben Abu Dhabiban pontegyenlőséggel kapna ki.

sába
#19 sába 2016. november 12. 20:19  
HappyBobby:
Aztán már csak meg kell cserélni őket a boxban és kész is Vettel 3. hely.

Nem kell ahhoz boxmunka, csak egy kis eső, aztán Kimi magától is megoldja.
.. és remélem elég korrekt voltam.

Utoljára módosítva: 2016. november 12. 20:28

sába
#18 sába 2016. november 12. 20:14  
HappyBobby:
Ezt én sem hittem volna. Räikkonenről lehetne egy tanulmányt írni, tiszta hullámvasút a a karrierje.

Amilyen szánalmasok vagytok, egy tanulmányt ti is megérnétek.

Utoljára módosítva: 2016. november 12. 20:18

Kimi345
#17 Kimi345 2016. november 12. 19:54  
HappyBobby:
Ezt én sem hittem volna. Räikkonenről lehetne egy tanulmányt írni, tiszta hullámvasút a a karrierje.

Az lehet csak egy kicsit lehetett volna az a hullámvasút egy picit temperamentumosabb és nem egy 1 vilmos körtével áldotta volna meg a sors.

Zasalamel
#16 Zasalamel 2016. november 12. 19:48  
Agressor:
Kimi szenzációs mostanában. Annak külön örülök, hogy ő van a mercik mögött, nem valami kamikaaze idióta...

Ott van a 4 helyen. :D

Agressor
#15 Agressor 2016. november 12. 19:45  

Kimi szenzációs mostanában.
Annak külön örülök, hogy ő van a mercik mögött, nem valami kamikaaze idióta...

Zasalamel
#14 Zasalamel 2016. november 12. 19:44  
DUdi:
Azon tűnődtem, hogy holnap a Ferrari taktikája melyik lehet? a) elrontják-e Sebét? b) elrontják-e Kimiét? c) mind a kettőét és úriember módjára előreengedik a Red Bull(oka)t, mondván semmit nem jelent a konstruktőri 2. hely az év végén nekik?

Ez könnyű válasznak tűnik Vágó úr, szal megjelölöm a C-t.

Go.Michael
#13 Go.Michael 2016. november 12. 19:38  
F1890:
az első kanyarban lehet vágni a pályát. nagy gond csak nem lesz :)

Ha csak 3/4 gázpedál állással vág át, azt Hamiltonnak se büntették. :-)

Egyébként baromi izgalmas futam lesz, nagyon remélem szakadni fog az égi áldás. Első kanyarban a két merci kiüti egymást, utána pedig egy jó kis Ferrari red bull harc.

DUdi
#12 DUdi 2016. november 12. 19:37  

Azon tűnődtem, hogy holnap a Ferrari taktikája melyik lehet?
a) elrontják-e Sebét?
b) elrontják-e Kimiét?
c) mind a kettőét és úriember módjára előreengedik a Red Bull(oka)t, mondván semmit nem jelent a konstruktőri 2. hely az év végén nekik?

Utoljára módosítva: 2016. november 12. 19:39

HappyBobby
#11 HappyBobby 2016. november 12. 19:33  
Kimi345:
De amúgy most ezen alapvetően min kell csodálkozni Vettel az első számú így nem is csoda. Nekem inkább az időmérős teljesítménye a szenzációs amin én magam is megvagyok lepve, főleg azért mert az egyik legjobb időmérős pilótváal felvette a versenyt.

Ezt én sem hittem volna. Räikkonenről lehetne egy tanulmányt írni, tiszta hullámvasút a a karrierje.

Kimi345
#10 Kimi345 2016. november 12. 19:29  
HappyBobby:
Aztán már csak meg kell cserélni őket a boxban és kész is Vettel 3. hely.

De amúgy most ezen alapvetően min kell csodálkozni Vettel az első számú így nem is csoda. Nekem inkább az időmérős teljesítménye a szenzációs amin én magam is megvagyok lepve, főleg azért mert az egyik legjobb időmérős pilótváal felvette a versenyt.

IcemanBen
#9 IcemanBen 2016. november 12. 19:27  
Zasalamel:
Jobbat is tudok, megcserélik vettellel és még a RB is átugorja őket.

Az év taktikáját ellőtték Mexikóban. Most jobb lenne valami értelmesebb taktika:)

Zasalamel
#8 Zasalamel 2016. november 12. 19:24  
HappyBobby:
Aztán már csak meg kell cserélni őket a boxban és kész is Vettel 3. hely.

Jobbat is tudok, megcserélik vettellel és még a RB is átugorja őket.

Kimi345
#7 Kimi345 2016. november 12. 19:20  
HappyBobby:
Aztán már csak meg kell cserélni őket a boxban és kész is Vettel 3. hely.

MEgoldják simán :D

HappyBobby
#6 HappyBobby 2016. november 12. 19:18  
sába:
Legalább meglesz a rajt pikantériája, Max ferraris szendvicsben. Kellene Kimitől egy jó rajt, hogy Vettel is be tudjon bújni Max elé.

Aztán már csak meg kell cserélni őket a boxban és kész is Vettel 3. hely.

sába
#5 sába 2016. november 12. 19:14  

Legalább meglesz a rajt pikantériája, Max ferraris szendvicsben. Kellene Kimitől egy jó rajt, hogy Vettel is be tudjon bújni Max elé.

F1890
#4 F1890 2016. november 12. 19:04  
IcemanBen:
Örülnék én is már egy 3-4. helynek is. A rajt izgi lesz azzal hogy a nagy cimborájuk közülük rajtol.

az első kanyarban lehet vágni a pályát. nagy gond csak nem lesz :)

f1m12
#3 f1m12 2016. november 12. 19:00  
IcemanBen:
Örülnék én is már egy 3-4. helynek is. A rajt izgi lesz azzal hogy a nagy cimborájuk közülük rajtol.

:DDDD

IcemanBen
#2 IcemanBen 2016. november 12. 18:58  
F1890:
asszem ricci verte meg egyszer így h zsinorban 4-szer. ebben a félévben eléggé gyengusz lett ebben, de futamokon meg mindig ott van a tempója. holnap 1 jó rajt kéne 3-4-be fordulni aztán megőrizni ezeket a helyeket

Örülnék én is már egy 3-4. helynek is. A rajt izgi lesz azzal hogy a nagy cimborájuk közülük rajtol.

F1890
#1 F1890 2016. november 12. 18:53  

asszem ricci verte meg egyszer így h zsinorban 4-szer. ebben a félévben eléggé gyengusz lett ebben, de futamokon meg mindig ott van a tempója.
holnap 1 jó rajt kéne 3-4-be fordulni aztán megőrizni ezeket a helyeket

Utoljára módosítva: 2016. november 12. 18:54

HairHungary

 



FORMA-1 HÍREK

Nico Rosberg

352016.12.03. 14:08

Rosberg: Ha nem lettem volna bajnok, folytatom!

Egyelőre kizártnak tartja, hogy egy nap visszatér

102016.12.03. 12:36

Hamilton: Néha kényelmetlenül éreztem magam

„Mélyebbre kellett ásnom, mint az előző években”