Újra gondok vannak a Honda megbízhatóságával?

F1 banner 2017
írta: M4Sport
2016. január 29. 14:39
FOTÓ: ©xpbimages.com

Továbbra is problémái vannak a Hondának erőforrása megbízhatóságával – legalábbis ezt állítja egy forrásaira hivatkozó francia lap.

A spanyol Marca egy hete még optimista örömhírként kürtölte világgá: miután a Honda megoldást talált 2015-ös ERS-problémáira, s némiképp javított belső égésű erőforrásán is, az új idényben összesen 223 lóerővel több áll majd rendelkezésükre. A japán gyártó szóvivője nem sokkal később máris cáfolta a megjelenő pletykát, kiemelve, fogalmuk sincs, honnan kerültek elő efféle számadatok.

Most úgy tűnik, elérkeztünk a másik véglethez a pletykák terén. Ezúttal a francia Auto Hebdo hivatkozik forrására, s állítja, hogy a Hondának továbbra is gondjai vannak a hajtóegység megbízhatóságával. „Információink szerint a Honda máris előkészített pár tartalékmotort, mert a versenyzőnként négy erőforrás nem lesz elég” – írták. Hogy állításuk mennyivel tekinthetőbb hitelesnek, mint a spanyol kollégáiké, nehéz megítélni, ám egyvalamiben biztosan tévednek: miután 2016-ban 21 versenyből áll a bajnokság, a szabályok értelmében a szezon során nem négy, hanem öt erőforrás használható fel versenyzőnként…

Az az információ, hogy az új Honda-motor komolyabb változásokon megy keresztül a tél folyamán, már sokkal biztosabbnak tekinthető – már csak azért is, mert mindezt maga Arai Jaszuhisza, a cég sportigazgatója is megerősítette a múlt év végén. Korábban arról is voltak találgatások, hogy a japánok idén próbálnak minden eshetőségre felkészülni, ezért a továbbra is kompakt kialakítású, megújított erőforrásuk mellett egy konzervatívabbnak számító, „biztonságosabb” verzió tervezésén is gondolkodnak – ezt azonban ugyanúgy nem erősítették meg, ahogyan a Marca vagy az Auto Hebdo mostani „értesüléseit”.

A wokingi csapat kapcsán egyelőre két dolog vehető 100%-ig biztosra: mindenképpen nagyot kell javulniuk 2015 után; új autójukról (és talán motorjukról) pedig annak bemutatója, azaz február 21-e után már többet fogunk tudni, másnap ugyanis már pályára is viszik azt Barcelonában.

Oszd meg!





14 hozzászólás

Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

qanic
#14 qanic 2016. január 29. 18:24  

Ez már régi "hír". A legújabb az, hogy a 2016-os motor csak a második tesztre készül el, ami 8 nappal később lesz. Szegény Arai most már nagyon óvatos és véletlenül sem mond olyat, amit ki lehetne forgatni, de így sem tudja elkerülni, hogy idiótaságok jelenjenek meg a motorjukról.

BCS_F1
#13 BCS_F1 2016. január 29. 18:15  

Szerintem, ha az idény kezdetén továbbra is olyan szarok lesznek, akkor ennek a projektnek befellegzett.

Tasi-r
#12 Tasi-r 2016. január 29. 18:13  
kulcsarb:
http://www.f1today.net/en/news/208463/new-honda-power-unit-unreliable-on-test-benches

F1today aki tavaly azt a hirt irta ki HIVATALOS HAMILTON A MCLAREN pilótája :D

sok mindent elhiszek nekik hahahaha

kulcsarb
#11 kulcsarb 2016. január 29. 18:00  
akrisz:
Nagy kamu ez a cikk... Utána néztem a külföldi hírportálokon a Honda erőforrás megbízhatóságával kapcsolatos hír nincs!

http://www.f1today.net/en/news/208463/new-honda-power-unit-unreliable-on-test-benches

akrisz
#10 akrisz 2016. január 29. 17:00  

Nagy kamu ez a cikk... Utána néztem a külföldi hírportálokon a Honda erőforrás megbízhatóságával kapcsolatos hír nincs!

Rocketfinger
#9 Rocketfinger 2016. január 29. 16:39  
ernike:
Én is hatalmas baromságnak gondolom. Nem tudom a pontos homologizációs időpontot, de szerintem még nem most kell leadni a motort, addig meg szabadon lehet dolgozni rajta. Sőt szerintem még az 1. verziót gyártják amit teszten fognak használni. Megbízhatósági alapon kellő indokkal pedig bármennyit szabadon változtathatnak. Meglepődnék ha a tavalyi megismétlődne. Lehet el fognak használni 7-8 motort is de nem 20-at és sokkal nagyobb lesz az ereje. Van is honnan fejlődni.

nem feb. végéig kell leadni a végleges spec-t?

Onei
#8 Onei 2016. január 29. 15:45  

Azt nem tudom alképzelni, hogy olyan szintű megbízhatatlanságot produkáljanak mint tavaly. Sokat tudnak fejlődni.

ernike
#7 ernike 2016. január 29. 15:33  
Onei:
Akkor csak szerintem hülyeség az, hogy már most előkészettek(legyártottak?) több motort?

Én is hatalmas baromságnak gondolom. Nem tudom a pontos homologizációs időpontot, de szerintem még nem most kell leadni a motort, addig meg szabadon lehet dolgozni rajta. Sőt szerintem még az 1. verziót gyártják amit teszten fognak használni. Megbízhatósági alapon kellő indokkal pedig bármennyit szabadon változtathatnak. Meglepődnék ha a tavalyi megismétlődne. Lehet el fognak használni 7-8 motort is de nem 20-at és sokkal nagyobb lesz az ereje. Van is honnan fejlődni.

Utoljára módosítva: 2016. január 29. 15:34

Onei
#6 Onei 2016. január 29. 15:18  
Thibczy:
Megállapodtak, hogy minden marad ugyanúgy, ahogy tavaly. 32 token, és év közben is be lehet vetni a megmaradtakat.

Akkor csak szerintem hülyeség az, hogy már most előkészettek(legyártottak?) több motort?

Utoljára módosítva: 2016. január 29. 15:27

Thibczy
#5 Thibczy 2016. január 29. 15:11  
Onei:
Már most előkészített motort? Token, fejlesztéshez ebben az évben nincs? Mert ha van akkor értelmetlen ez a hír.

Megállapodtak, hogy minden marad ugyanúgy, ahogy tavaly. 32 token, és év közben is be lehet vetni a megmaradtakat.

lönczi
#4 lönczi 2016. január 29. 15:10  

Köszönjük a nesze semmi fogd meg jól cikket!

Onei
#3 Onei 2016. január 29. 15:08  

Már most előkészített motort? Token, fejlesztéshez ebben az évben nincs? Mert ha van akkor értelmetlen ez a hír.

Utoljára módosítva: 2016. január 29. 15:08

Rocketfinger
#2 Rocketfinger 2016. január 29. 15:04  

hát igazándiból a Honda vagy jó lesz, vagy nem, és vagy megbízható lesz, vagy nem. de az biztos!!

albutr
#1 albutr 2016. január 29. 14:56  

remélem hogy nem így lesz.

HairHungary

 



FORMA-1 HÍREK

Nico Hülkenberg

172016.12.10. 16:02

Lowe is elhagyja a Mercedest?

Meglepetésre nem a Ferrari lehet az új munkaadója

62016.12.09. 19:57

Legyőzné az egyik óriást a Force India

„Azt, amelyik majd rossz formában lesz”

02016.12.09. 18:52

A Liberty januárban szavaz az F1 átvételéről

Ecclestone sem tudja, sor kerül-e a felvásárlásra