Van esély az esőre a Brazil Nagydíj hétvégéjén

írta: M4Sport
2016. november 10. 12:39
FOTÓ: ©xpbimages.com

Lewis Hamilton már két héttel ezelőtt sem bánta volna, ha esősre fordul az idő – Brazíliában most újra reménykedhet.

Bár az esővel tarkított versenyek kiszámíthatatlansága akár őt is érinthetné hátrányosan, tekintve, hogy 19 pont a lemaradása Nico Rosberggel szemben, Lewis Hamiltonnak alighanem jól jönne némi „külső” segítség is a címvédésért folytatott harcában. Interlagosban ezt az időjárás akár a kezére is játszhat.

Előrejelzések szerint a mezőny előtt álló három napban igencsak bizonytalan lesz az idő Sao Paulo környékén. Délről hideg levegő halad észak felé, amely a trópusi meleggel találkozva bármikor esőzést eredményezhet.

Jelen állás szerint a péntek tűnik a legbarátságosabbnak, amikor még a 30 Celsius-fokot megközelítő hőmérséklet lesz jellemző. Az első szabadedzés száraznak ígérkezik, délutánra azonban már nő a csapadék valószínűsége.

Szombaton és vasárnap a korábbinál hűvösebb idő várható, akár 20 Celsius-fok alatt is maradhat a hőmérséklet, az eső valószínűsége pedig továbbra is fennáll majd.

A múltban már számos alkalommal bebizonyosodott, hogy Interlagos időjárása kiszámíthatatlan, a semmiből felbukkanó zivatarok után pedig sok esetben ugyanilyen hirtelenséggel száradhat fel a pálya. A tavaly bemutatkozó új aszfaltréteg vízelvezető képességét még nem volt alkalma tesztelni a mezőnynek. Egy éve egyik napon sem esett az eső.

Mexikóban ugyanakkor az is kiderült, a versenyzők és csapatok megtréfálásához nem mindig szükséges csapadék: a hőmérsékletre érzékeny gumik kiismerése ugyancsak nehéz feladat a három nap folyamán tapasztalt nagy hőingás esetén. Két hete a hűvös péntek után az erőteljes fölmelegedés keverte meg a kártyákat a szombati időmérőn.

Oszd meg!





8 hozzászólás

Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

Masters_Of_Hardcore
#8 Masters_Of_Hardcore 2016. november 11. 16:11  
sába:
Esőt nem kérünk, viszont egy kis hideg nem ártana, legalábbis ferraris szemszögből.

Ferráris szemszög az meg mi? :D "majd jövőre" vagy "nehéz beálítani" ?

sába
#7 sába 2016. november 10. 22:00  

Esőt nem kérünk, viszont egy kis hideg nem ártana, legalábbis ferraris szemszögből.

cnote76
#6 cnote76 2016. november 10. 20:24  
cybergyerek:
úgy értette szerintem, hogy a két hátralévő helyszín közül brazíliában van nagyobb esély a kavarodásra. ha itt is hozza rosberg a megfelelő eredményt, akkor abu dzabi már sima ügy lesz és akkor elmondható hogy a malaziai motorhiba végül eldöntötte a bajnoki címet és elmaradtak az igazán nagy izgalmak a hajrára.

úgy :D

ryanmckane
#5 ryanmckane 2016. november 10. 18:52  

Dehogy lesz eső.

cybergyerek
#4 cybergyerek 2016. november 10. 16:48  
kimi-sebfan:
?????? Már csak 2 futam van,Brazil és Abu Dhabi!

úgy értette szerintem, hogy a két hátralévő helyszín közül brazíliában van nagyobb esély a kavarodásra. ha itt is hozza rosberg a megfelelő eredményt, akkor abu dzabi már sima ügy lesz és akkor elmondható hogy a malaziai motorhiba végül eldöntötte a bajnoki címet és elmaradtak az igazán nagy izgalmak a hajrára.

kimi-sebfan
#3 kimi-sebfan 2016. november 10. 16:23  
cnote76:
Szerintem ha itt nem történik valami rendkívüli, akkor Abu Dhabiban valószínűleg még kevésbé fog, és Malajziában eldőlt a VB cím sorsa.

??????
Már csak 2 futam van,Brazil és Abu Dhabi!

Utoljára módosítva: 2016. november 10. 16:25

Sebees
#2 Sebees 2016. november 10. 13:54  

Essen csak az legalább megkeveri a dolgokat!

cnote76
#1 cnote76 2016. november 10. 13:41  

Szerintem ha itt nem történik valami rendkívüli, akkor Abu Dhabiban valószínűleg még kevésbé fog, és Malajziában eldőlt a VB cím sorsa.

HairHungary

 



FORMA-1 HÍREK

Nico Rosberg

352016.12.03. 14:08

Rosberg: Ha nem lettem volna bajnok, folytatom!

Egyelőre kizártnak tartja, hogy egy nap visszatér

102016.12.03. 12:36

Hamilton: Néha kényelmetlenül éreztem magam

„Mélyebbre kellett ásnom, mint az előző években”