Verstappen elsöprő fölényben a szurkolóknál

F1 banner 2017
írta: M4Sport
2016. november 30. 17:38
FOTÓ: ©xpbimages.com

Bár ez az év is a Mercedesről és két versenyzőjükről szólt, egy különversenyben Nico Rosbergnek és Lewis Hamiltonnak sem volt esélye a győzelemre – Max Verstappen mindent vitt!

Az FIA által 2016-ban bevezetett „A verseny embere-díjról” van szó. Idén a szurkolóknak mind a 21 futam után/alatt lehetőségük nyílt arra, hogy a Forma–1 hivatalos honlapján szavazzanak a verseny általuk legjobbnak tartott résztvevőjére. E szavazásokban elsöprő fölénnyel Max Verstappen lett a győztes összesítésben.

A holland versenyzőt nem kevesebb, mint nyolcszor választották a futam emberének, s ezzel 5-tel több elsősége van, mint a második helyen záró Sebastian Vettelnek, akit a szezonzáró legjobbjának tartott a közönség. A dobogó harmadik fokán a két elsőséget számláló Romain Grosjean végzett, holtversenyben az év közben két dobogós helyezést begyűjtő Sergio Pérezzel.

Összesen 10 versenyző lett legalább egyszer a vasárnap legjobbja, és érdekesség, hogy a bajnokság két főszereplője, Lewis Hamilton és Nico Rosberg mindössze egy-egy elsőséget számlált.

Az efféle szavazások persze erősen szubjektívek, és sok esetben arról is szólnak, kinek vannak a leglelkesebb szurkolói. Így fordulhatott elő például, hogy Ausztráliában a kieső Rio Haryanto nyerte az eredeti szavazást, és csak az FIA korrigálásával került a „cím” a jogos tulajdonosához, Romain Grosjeanhoz. De alighanem így eshetett meg az is, hogy Daniel Ricciardo egészéves kiváló teljesítménye ellenére sem lett sosem a verseny embere, holott több futamon is kiemelkedőt, maradandót alkotott.

Ami Verstappent illeti, nemrég ő maga vallotta be, „nevetségesnek” találta, hogy Austinban annak ellenére ő kapta a legtöbb szavazatot, hogy hívás nélkül a boxba hajtott, majd célba sem ért – brazíliai elsőségét viszont maga is megérdemeltnek tartotta.

A „Verseny embere” szavazások 2016-os győztesei:

1. Max Verstappen – 8 (Spanyolország, Ausztria, Nagy-Britannia, Malajzia, Japán, Egyesült Államok, Brazília)

2. Sebastian Vettel – 3 (Szingapúr, Mexikó, Abu-Dzabi)

3. Romain Grosjean (Ausztrália, Bahrein) és Sergio Pérez (Monaco, Azerbajdzsán) – 2

5. Danyiil Kvjat (Kína)

Kevin Magnussen (Oroszország)

Kimi Räikkönen (Magyarország)

Daniel Ricciardo (Németország)

Lewis Hamilton (Belgium)

Nico Rosberg (Olaszország)

Oszd meg!





6 hozzászólás

Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

Rocketfinger
#6 Rocketfinger 2016. december 01. 14:29  

erről a listáról mindent elmond, hogy Alonso egyszer sem került fel rá. és ezt most nem azért mondom, mert neki szurkolok, hanem mert volt egy-két elképesztő futama. BTW VES-nél csak 7 nagydíj van felsorolva 8 helyett.

No.1
#5 No.1 2016. december 01. 10:59  
SANI{Ó:
egyértelmű!!! minden futamban meg kellene szavaztatni az egész mezőnyt és az utolsó hármat (potyázós vonatozós szürke haszonlesőket) automatikusan cserélni a következő futamra 3 tettre kész fiatal VERSENYZŐRE. és ezt így futamról futamra....úgy felpezsdülne ez a nyugdíjas klub amit ma a mezőnynek hívunk, hogy öröm lenne nézni :)

Ha tavaly bevezetted volna már alo se lenne a mezőny tagja, rimivel és elég sok mindenkivel együtt. Baromi nagy hülyeségeket találsz ki. Maximum csak halálos baleseteket látnánk minden futamon, bár lehet neked ez tetszene.

SANI{Ó
#4 SANI{Ó 2016. december 01. 09:22  

egyértelmű!!! minden futamban meg kellene szavaztatni az egész mezőnyt és az utolsó hármat (potyázós vonatozós szürke haszonlesőket) automatikusan cserélni a következő futamra 3 tettre kész fiatal VERSENYZŐRE. és ezt így futamról futamra....úgy felpezsdülne ez a nyugdíjas klub amit ma a mezőnynek hívunk, hogy öröm lenne nézni :)

Jadeite
#3 Jadeite 2016. november 30. 19:47  
albutr:
mondjuk Alonso és Button is megérdemelt volna.de ez a szavazás egy nagy hülyeség.

Ez egy szimpátia-szavazás, főleg mióta a verseny felétől lehet már szavazni.

albutr
#2 albutr 2016. november 30. 18:43  

mondjuk Alonso és Button is megérdemelt volna.de ez a szavazás egy nagy hülyeség.

Utoljára módosítva: 2016. november 30. 18:44

f1m12
#1 f1m12 2016. november 30. 18:12  

Max irreális. bárhogy nézem, próbálok visszaemlékezni, nem tudok annyi sok futamra, ahol ő lett volna a legjobb
a többi elmegy

HairHungary

 



FORMA-1 HÍREK

Nico Hülkenberg

42016.12.10. 16:02

Lowe is elhagyja a Mercedest?

Meglepetésre nem a Ferrari lehet az új munkaadója

62016.12.09. 19:57

Legyőzné az egyik óriást a Force India

„Azt, amelyik majd rossz formában lesz”

02016.12.09. 18:52

A Liberty januárban szavaz az F1 átvételéről

Ecclestone sem tudja, sor kerül-e a felvásárlásra