Vettel: Igencsak hangos volt az első megbeszélésünk

írta: M4Sport
2016. január 07. 08:35
FOTÓ: ©xpbimages.com

Sebastian Vettel nem titkolja, elsőre kissé furcsállta a Ferrari „munkamódszerét”, de – bár úgy érzi, van még mit tanulnia – már felkészült arra, hogy harcba szálljon a Scuderiával a bajnoki címért!

A cél tudniillik immáron kimondva is ez Maranellóban. Az elmúlt hetekben Sergio Marchionne elnök többször is kijelentette: 2016-ban szeretnék megtörni a Mercedes egyeduralmát, s már Ausztráliába is győzelmi esélyekkel szeretnének elutazni. Könnyű feladatuk nem lesz, Sebastian Vettel pedig óvatosságra intett, a korai esélylatolgatások kapcsán, azt azonban ő is jelezte, szeretné megtenni az újabb lépést.

„A Ferrarival nyerni egészen különleges. Ezért most azt szeretném megtapasztalni, milyen érzés világbajnoki címet nyerni velük” – nyilatkozta elszántan a négyszeres bajnok a müncheni. „2015 kiváló év volt számomra, de a csapat számára is. A Ferrarinak előtte nehéz szezonja volt, de 2015-ben mindketten megindultunk fölfelé. Senki sem számított arra, hogy három győzelmet szerzünk. De ennél is fontosabb a mutatott kiegyensúlyozottságunk. Ez ugyanis azt mutatja, hogy jó úton járunk. De még sok a teendőnk.”

Vettel a müncheni TZ-nek arról is beszélt, mi lepte meg leginkább a ferraris kezdetekkor. „A szurkolók természetesen fantasztikusak, hihetetlen, milyen túláradó szenvedély kíséri a Ferrarit szerte a világban. Itt teljesen más a kultúra, amihez azért először hozzá kell szoknod. Már az első versenyen Ausztráliában elcsodálkoztam egy kicsit: az első megbeszélés végül igencsak hangosra sikerült, nagyon sokat gesztikuláltak. Ez kissé meglepett elsőre, de szerintem már megtanultam, amit kellett, és a továbbiakban még többet fogok tanulni.”

„Összességében jó úton haladunk. Ami eleinte még nem volt kerek, mára azzá vált, minden jobban megy. És szerintem lépésről lépésre minden egyre jobban összeáll. Reméljük, hogy az előttünk álló évben még jobbak leszünk, de a jóslatokhoz még korán van” – zárta gondolatát a német.

Oszd meg!





5 hozzászólás

Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

albutr
#5 albutr 2016. január 07. 19:45  
f1m12:
értem én, szabadabbak...még ha heves stílusa lenne. de ez sem magyarázat arra, h miért jó számára a közeg. mindegy is, a lényeg, h szeret ott lenni

mondjuk nem szólnak bele hogy mennyi tetkót csináltat.mint mondjuk Dennis.

Bredio
#4 Bredio 2016. január 07. 19:33  

Ahogy kicsit jobban megy a Ferrari szekere, rögtön elbízzák magukat. Ehhez Vettel sem elég önmagában.

f1m12
#3 f1m12 2016. január 07. 19:17  
albutr:
biztos szereti az olasz kajákat Kimi :D bár nekem is furcsa Raikkönen ebből a szempontból,amikor 2009-ben a Ferrari szerződést bontott vele lehetősége lett volna rá hogy a Mclarenhez visszatérjen de inkább a Rallyzást választotta de azt is eltudom képzelni hogy azért érzi jól magát Kimi a Ferrarinál mert kicsit szabadabbak lehetnek a versenyzők.

értem én, szabadabbak...még ha heves stílusa lenne. de ez sem magyarázat arra, h miért jó számára a közeg.
mindegy is, a lényeg, h szeret ott lenni

albutr
#2 albutr 2016. január 07. 17:40  
f1m12:
elképzelem, ahogy higgadt, kulturált németként egy szinte angol környezetből visszacsöppen egy csomó heves vérmérsékletű olasz közé, akik hadonásznak, hangoskodnak. vajon tudott e magával hozni valami mást, amit komolyan is vesznek, vagy ahogy a főnök nyilatkozta, megváltoztatják teljesen....ha elég kitartó, és sokat gyakorolja a munkamódszerét, szokásait, talán meghonosíthatja el nem birom képzelni, h Kimi hogyan tud alkalmazkodni, egyáltalán mit szeret itt az anyagi biztonságon kívül. valószinű neki, még nehezebb lehet

biztos szereti az olasz kajákat Kimi :D bár nekem is furcsa Raikkönen ebből a szempontból,amikor 2009-ben a Ferrari szerződést bontott vele lehetősége lett volna rá hogy a Mclarenhez visszatérjen de inkább a Rallyzást választotta de azt is eltudom képzelni hogy azért érzi jól magát Kimi a Ferrarinál mert kicsit szabadabbak lehetnek a versenyzők.

f1m12
#1 f1m12 2016. január 07. 12:59  

elképzelem, ahogy higgadt, kulturált németként egy szinte angol környezetből visszacsöppen egy csomó heves vérmérsékletű olasz közé, akik hadonásznak, hangoskodnak. vajon tudott e magával hozni valami mást, amit komolyan is vesznek, vagy ahogy a főnök nyilatkozta, megváltoztatják teljesen....ha elég kitartó, és sokat gyakorolja a munkamódszerét, szokásait, talán meghonosíthatja
el nem birom képzelni, h Kimi hogyan tud alkalmazkodni, egyáltalán mit szeret itt az anyagi biztonságon kívül. valószinű neki, még nehezebb lehet

HungaroInfo

 



FORMA-1 HÍREK

Lewis Hamilton

42016.07.01. 18:52

Grosjean elbeszélgetne Hamiltonnal

Nem tetszik neki, ahogy a címvédő vezetett

02016.07.01. 18:27

És mi lett a Ferrari glóriatesztjével?

Beharangozták, mégis elmaradt – az okok