Wolff tudathasadása: Megvannak a szabályaink – de ha versenyző lennék…

F1 banner 2017
írta: M4Sport
2016. november 27. 17:04
FOTÓ: ©xpbimages.com

Tudathasadásos állapotban van Toto Wolff Lewis Hamilton miatt. Egyfelől elfogadhatatlannak tartja Lewis Hamilton tettét, mégis meg tudja érteni versenyzőjét.

Az elvek és a gyakorlat összeütközött a Mercedesnél az évzáró Abu-dzabi Nagydíjon, amelyen Lewis Hamilton csapata többszöri utasítása ellenére is szándékosan visszafogta Nico Rosberget és az élmezőnyt. A hajrában a szuperlágy gumikra váltó Sebastian Vettel komoly veszélyt jelentett a két Mercedesre.

Niki Lauda a futam után megdicsérte Rosberget, de Hamilton magatartásával nem volt elégedett. „Megemelem a kalapom Nico előtt. Hihetetlen időszaka volt a Mercedesnél, hat éve itt van, és most bajnok lett. Ez hihetetlen! Az első bajnoki cím megszerzésénél nincs nehezebb! És ma sikerült neki. Közben viszont bosszankodom is. Lewis izgalmassá tette a versenyt, de ezzel veszélybe sodorta a győzelmünket és Nico második helyét Vettellel szemben. Még össze kell ülnünk, át kell gondolnunk, mi hibádzott. Talán az autó, de attól tartok, Lewison múlt…” – nyilatkozta a német RTL-nek.

Toto Wolff szerint Hamilton nem a legszebb módját választotta az év befejezésének. „Lewis mindent megtett a bajnokság megnyeréséért. Két választása volt. Vagy megmutatja, mi rejlik benne, és egy óriási győzelemmel zárja a szezont, vagy más megoldást választ, mindenkit hagy felzárkózni, hogy veszélyeztesse Nico pozícióját. Az utóbbit választotta. A győzelmünket veszélyben láttuk. Itt sok forog kockán. Nem arról van szó, hogy meghozza a döntést saját magának. Ezzel csak aláássa a csapat egész struktúráját, mindent, amit csinálunk. És egyben precedenst teremt a jövőbeni versenyzőinknek. Most meg kell vizsgálnunk, mi a teendő” – fogalmazott.

Később a Sky Sportsnak hozzátette, ugyanilyen módszerrel az év másik versenyén talán értékes pontokat, akár a bajnokságban elfoglalt helyüket is veszélyeztettek volna, ezért nem hozhatják fel kifogásként, hogy ez egy más verseny volt. „Ha nem lennének szabályok, akkor kevesebb versenyt nyernénk, pedig nagyon okos embereink vannak a boxfalon. Az évek alatt alapelvünk volt, hogy mindaddig hagyjuk őket versenyezni, amíg garantált a győzelem. És most kiszámoltuk, hogy a lassúságunk miatt el fogjuk veszíteni azt. Ezért jött az utasítás, de ő nem tartotta magát hozzá. A jövő szempontjából ezen kell elgondolkodnunk.”

Ugyanakkor arról is beszélt, nehezen tudja eldönteni, mit gondoljon most. „Kissé skizofrén helyzetben vagyok. Egyfelől a mindent kontrollálni akaró csapatfőnökként, akinek megvan a szabálykönyve, amit mindenkinek be kell tartania, mert ez tett minket azzá, amik most vagyunk. De bennem van a versenyző is. Ez azt kérdezi tőlem: ’Mit tennél te?’” – vázolta ellentmondásos helyzetüket.

„Versenyzőként nekem is eszembe jutott volna ez, és másoknak is eszükbe jutott. Christian (Horner) pont ugyanezzel az ötlettel jött elő a hétvége előtt, és ő követte a tanácsát. Talán tartozott neki egy versennyel! Folyamatosan ingázom az egyik és a másik oldal között.”

Wolff végül azonban a legfontosabb dologra is felhívta a figyelmet: „Valójában ünnepelnünk kell. Nyertünk 19 versenyt, két világbajnokunk van, remek a hangulat a csapatnál, és ez a legfontosabb most.”

Oszd meg!





30 hozzászólás

Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

Thibczy
#30 Thibczy 2016. november 27. 23:49  
Lombardo:
"Nem arról van szó, hogy meghozza a döntést saját magának. Ezzel csak aláássa a csapat egész struktúráját, mindent, amit csinálunk. És egyben precedenst teremt a jövőbeni versenyzőinknek" Pedig egy Alonso vagy Verstappen biztosan a csapat struktúráját tartaná mindenek felett, amikor épp az egyéni címük a tét. :D Nekik mutat rossz példát Hamilton? Vagy a jövőben mem kívánnak top pilótával dolgozni?

Lelki szemeim előtt felvillan 1989 és 1990 Suzuka, illetve az, hogy Senna és Prost biztos ott hajbókolt Ron Dennis előtt ’88-’89-ben, hogy nekik mennyire fontos a konstruktőri vb és a jó csapatszellem.

kayassine
#29 kayassine 2016. november 27. 23:22  
F1890:
állítólag hamilton spanyol után elakarta hagyni a mercit :D de jó kis konteók lesznek a tél folyamán :D

És hova ment volna? Hallottam ezt a SkyF1-en, de nem hinném, hogy egy pillanatig is komolyan gondolta.

Lombardo
#28 Lombardo 2016. november 27. 21:42  

"Nem arról van szó, hogy meghozza a döntést saját magának. Ezzel csak aláássa a csapat egész struktúráját, mindent, amit csinálunk. És egyben precedenst teremt a jövőbeni versenyzőinknek"

Pedig egy Alonso vagy Verstappen biztosan a csapat struktúráját tartaná mindenek felett, amikor épp az egyéni címük a tét. :D Nekik mutat rossz példát Hamilton? Vagy a jövőben mem kívánnak top pilótával dolgozni?

chapman88
#27 chapman88 2016. november 27. 19:57  
VettelFactor:
Azt adnám. :D

Na akkor már ketten vagyunk! :P

VettelFactor
#26 VettelFactor 2016. november 27. 19:54  
chapman88:
Na megint az Alonso... Csak tudnám hol volt szó róla a cikkben. :D Amúgy meg lehet hogy jó lenne már egy Vettel-Hamilton csere :P

Azt adnám. :D

chapman88
#25 chapman88 2016. november 27. 19:33  
VettelFactor:
Megnézném mit csinálni az idei Ferrari szintű autóban. :D Valszeg lenne hiszti, hogy sz.r a csapat és tolna az Alonso féle mártír dumát. #13 LEWISTHEBEST Ugyan olyan autóik voltak, Lewis ott lépett oda neki, ahol akart. Neki a lényeg az volt, hogy a többiek csak közeledjenek. Nico-nak nem szabadott kockáztatni és ezt ki is használta. Ne félj, ha Lewis pontelőnyben lett volna akkor nem lett volna ez a szarakodás. Nico próbált volna előzni ahol csak tud. Itt ez volt a nyerő taktika.

Na megint az Alonso...
Csak tudnám hol volt szó róla a cikkben. :D
Amúgy meg lehet hogy jó lenne már egy Vettel-Hamilton csere :P

Lewisthebest
#24 Lewisthebest 2016. november 27. 19:29  
F1890:
nem értelek. értelmesnek gondollak. szerinted hamilton azokban a kigyorsításokon nem erre játszott? első szektorban akkora szélárnyék van h nem tudod a másikat követni olyan tempóval mintha nem lenne előtted vki mert a szélárnyék kibasz. úgyh az előzésre itt kb semmi esély nem volt. max a 3. szektorban egy bevetődés, de hát rózbinak nem kellett kockáztatnia. nem ment bele hamilton játékába és ezt nagyon is jól csinálta, mert hamiltonnak egy ütközéssel is nagyobb esélye lett volna a győzelemre, nem volt veszítenivalója. rózbinak meg tökéletes volt a 2. hely.

Szerintem ha valaki ennyivel gyorsabb tudna lenni akkor a kanyargós részeken is kockázat nélkül belehetne bújni, de lehet, hogy csak én akartam túlságosan, hogy történjen valami.

Horizont
#23 Horizont 2016. november 27. 19:19  
Lewisthebest:
És? Én ezt nem is tagadtam, hogy ezt csinálta, sőt annyira ezt csinálta, hogy kb 2 másodperccel lassabb volt körönként annál amit a Merci valójában tudna. Pont ezért ciki, hogy Rosberg nem tudott előzni, ha 0,5 mp-t spórol akkor még érthető, hogy nem tud olyan közel menni, de így simán el kellett volna menjen mellette.

1- 1,5 mpvel volt lassabb, de az sem mindegy hogy hol. Ham nagyon figyelt a kigyorsitásokra, csak kockáztatva előzhetett volna, arra meg nem volt szüksége.
Szebb lett volna győzelemmel vbnek lenni, de ha kockáztat és amiatt bukja Sosem mossa le magáról a vesztes idiota jelzőt.

Sebees
#22 Sebees 2016. november 27. 19:15  

Hamiltonnak esélye se volt már, vagy csak minimális, ezt ő is tudta. Így viszont megmutatta ki a jobb. Olyan tanárian kontrollálta a tempót ahogy nem sok versenyző lett volna képes. Aki ért hozzá az értékeli is. Ez sovány vigasz mondjuk egy VB címhez képest, de most ez volt a legtöbb ezt ki is hozta belőle úgy hogy megnyerte a futamot is. Ez már inkább a jövő évi szerep kiosztásnak szólt.

No.1
#21 No.1 2016. november 27. 19:05  
Lewisthebest:
#4 #5 Ugyan már, ha a belső íven próbálkozik akkor nem tudja leszorítani Hamilton ráadásul ezt nem akkor kezdte el Lewis amikor már ott volt tőlük tizedekre 2 autó hanem emiatt zárkózott fel rájuk 2 autó. Az utolsó etap legelején Max kb 5-6 mp-re volt tőlük és Rosberg akkor is csak lekövette meg közbe panaszkodott a rádióban, hogy ez túl lassú. A többi bajnok + Verstappen meg Ricciardo simán előzött volna ilyen helyzetben és még a középső ujjukat is felmutatják, hogy na tudod kivel szórakozzál.

"Ugyan már, ha a belső íven próbálkozik akkor nem tudja leszorítani" ugyan, dehogy nem.
Bár én vártam még valamit hamtől az utolsó pár kanyarban egy kisebb elfékezős trükk csak hogy megzavarja rózsit, hátha vettel bepróbálkozott volna közbe.

F1890
#20 F1890 2016. november 27. 19:04  
Lewisthebest:
És? Én ezt nem is tagadtam, hogy ezt csinálta, sőt annyira ezt csinálta, hogy kb 2 másodperccel lassabb volt körönként annál amit a Merci valójában tudna. Pont ezért ciki, hogy Rosberg nem tudott előzni, ha 0,5 mp-t spórol akkor még érthető, hogy nem tud olyan közel menni, de így simán el kellett volna menjen mellette.

nem értelek. értelmesnek gondollak. szerinted hamilton azokban a kigyorsításokon nem erre játszott? első szektorban akkora szélárnyék van h nem tudod a másikat követni olyan tempóval mintha nem lenne előtted vki mert a szélárnyék kibasz. úgyh az előzésre itt kb semmi esély nem volt. max a 3. szektorban egy bevetődés, de hát rózbinak nem kellett kockáztatnia. nem ment bele hamilton játékába és ezt nagyon is jól csinálta, mert hamiltonnak egy ütközéssel is nagyobb esélye lett volna a győzelemre, nem volt veszítenivalója. rózbinak meg tökéletes volt a 2. hely.

velorex
#19 velorex 2016. november 27. 19:04  

Mondja már ez a beteg elme el, mi a büdös fekáliát jelentett volna, ha Hamilton kinyomja az autó szemét, Rosberg ment volna utána és üldözi?
No ne röhögtesse már ki magát! Ha Rosbergnek menekülnie kellett volna akkor Rosbergnek kellett volna kiadniuk ezt a parancsot, amit Hamiltonnak szántak!
Eddig tiszteltem a Mercédeszt, de ezután teszek rájuk, csak az a probléma, hogy jövőre is őket kell valakinek legyőzni a mezőnyből, amire nagyon kevés az esély.

VettelFactor
#18 VettelFactor 2016. november 27. 19:01  
F1890:
ne fárassz, már hétvége előtt megmondtam mit fog csinálni hamilton: 1 szektort megnyomja 3-ban meg feltartja baromira rózberget. így is lett

Egyébként félelmetes, hogy a Merci még így félgőzzel is meg tudja nyerni a futamot... 1-2-ben ráadásul.
Ha mindketten tövig nyomják szerintem most is fél perc előnnyel tönkre verik a mezőnyt. Hamilton McLaren Honda tempót ment már a végén és így is csak az utolsó 5-10 körre estek rájuk teljesen.

MrBreaker
#17 MrBreaker 2016. november 27. 18:57  
Lewisthebest:
Ha valaki másodpercekkel lassabban megy annál amit te tudnál autózni akkor azt szinte bárhol meglehet előzni. Plusz Rosbernek is meglett volna a lehetősége megnyomni az 1. szektort.

Hiába erősködsz ott abban a helyzetben értelmetlen lett volna próbálkozni az előzéssel.Azzal Hamilton-t segítette volna csak. Egy csata úgy rárántotta volna a követő bolyt. Az meg Hamiltonnak kedvezett volna,alig kellett volna ellasúlnia mert a csata miatt utol érték volna őket sokkal hamarabb,így csak az utolsó 8-10körre sikerült összehoznia.

Lewisthebest
#16 Lewisthebest 2016. november 27. 18:55  
F1890:
ne fárassz, már hétvége előtt megmondtam mit fog csinálni hamilton: 1 szektort megnyomja 3-ban meg feltartja baromira rózberget. így is lett

És? Én ezt nem is tagadtam, hogy ezt csinálta, sőt annyira ezt csinálta, hogy kb 2 másodperccel lassabb volt körönként annál amit a Merci valójában tudna. Pont ezért ciki, hogy Rosberg nem tudott előzni, ha 0,5 mp-t spórol akkor még érthető, hogy nem tud olyan közel menni, de így simán el kellett volna menjen mellette.

VettelFactor
#15 VettelFactor 2016. november 27. 18:54  
F1890:
állítólag hamilton spanyol után elakarta hagyni a mercit :D de jó kis konteók lesznek a tél folyamán :D

Megnézném mit csinálni az idei Ferrari szintű autóban. :D Valszeg lenne hiszti, hogy sz.r a csapat és tolna az Alonso féle mártír dumát.

#13 LEWISTHEBEST
Ugyan olyan autóik voltak, Lewis ott lépett oda neki, ahol akart. Neki a lényeg az volt, hogy a többiek csak közeledjenek. Nico-nak nem szabadott kockáztatni és ezt ki is használta. Ne félj, ha Lewis pontelőnyben lett volna akkor nem lett volna ez a szarakodás. Nico próbált volna előzni ahol csak tud. Itt ez volt a nyerő taktika.

Utoljára módosítva: 2016. november 27. 18:56

F1890
#14 F1890 2016. november 27. 18:51  
Lewisthebest:
Ha valaki másodpercekkel lassabban megy annál amit te tudnál autózni akkor azt szinte bárhol meglehet előzni. Plusz Rosbernek is meglett volna a lehetősége megnyomni az 1. szektort.

ne fárassz, már hétvége előtt megmondtam mit fog csinálni hamilton: 1 szektort megnyomja 3-ban meg feltartja baromira rózberget. így is lett

Lewisthebest
#13 Lewisthebest 2016. november 27. 18:48  
F1890:
sztem te is értesz már annyira az f1-hez h esélytelen volt rózbergnek ott megelőznie hamiltont. egyrészt mert első szektort megnyomta 2, legalább olyan 4-5 tizedre kellett volna fordulnia h egyáltalán kockázatosan bepróbálkozzon. pont ezt akarta hamilton elérni h belemásszon a csapdába. és jól csinálta rózberg mert nem engedett az ösztönöknek.

Ha valaki másodpercekkel lassabban megy annál amit te tudnál autózni akkor azt szinte bárhol meglehet előzni. Plusz Rosbernek is meglett volna a lehetősége megnyomni az 1. szektort.

Kriccs
#12 Kriccs 2016. november 27. 18:34  
Quivver:
Megértem Wolffot, de Hamiltont is. Totóék és a menedzsment szempontjából nem elfogadható az, hogy az alkalmazott kap egy utasítást, és azt figyelmen kívül hagyja, mert nincsen kedve betartani. Teljesen mindegy, hogy már eddig is rengeteget nyertek, és egy ide vagy oda nem sokat számít, mert már minden eldőlt, viszont éppen azért tartanak ott, ahol, mert az elérhető maximumra törekednek. Hamilton szempontjából is értem, miért tette, és bár szabály nem tiltja, nem volt éppenséggel úriemberhez méltó megmozdulás a csapattársára húzni a többieket, az meg pláne nem, hogy hülyének nézte a mérnököket és a főnökeit. Viszont éppen ettől győztes típus, ezért nyert annyit, mert mindent megtesz a győzelemért (mint Wolffék, csak most az érdek különbözött), és tojik rá, hogy ki mit kíván tőle akkor, amikor számára egy esély maradt a címe megvédésére. Nem volt szimpatikus húzás tőle, de én magam is ezt tettem volna, és tettem is már hasonlót, pedig nem világbajnoki cím múlt rajta, csak egy nyamvadt cégen belüli pozíció. De néha jobb hagyni megtörténni a dolgokat, mintha nekünk közünk se lenne hozzá. Nem szép, de célravezető lehet.

Azért kicsit más a szitu, ha az alkalmazottabb fontosabb a csapatodban, mint te magad. Toto és Lauda nélkül is tökéletes lett volna ez az autó. Ebből a brigádból Lowe a kulcsember. Nehogy már a F1 egy menedzserről szóljon... A pilóták a sztárok, mindenki őket akarja látni. Ha csak a csapatod nyerheti meg a VB-t, akkor tök fölösleges ilyeneken pattogni, hogy a szabályok alkotta rendszeren belül melyik pilótád miképp akar nyerni. Az utolsó kerékcsere után hátra kellett volna dőlni, és élvezni a futamot, mivel marha izgalmas taktikai párharc volt. Tény, hogy egy mérnök nem tehet ilyet, de ez a sport nem róluk, hanem a pilótákról és az autóról szól (mondom ezt mérnökként).

F1890
#11 F1890 2016. november 27. 18:33  

állítólag hamilton spanyol után elakarta hagyni a mercit :D
de jó kis konteók lesznek a tél folyamán :D

Kriccs
#10 Kriccs 2016. november 27. 18:29  

Szánalmas, hogy ezen rugóznak. Lowe teljesen elásta a tekintélyét azzal, hogy rászólt Hamiltonra, aki utána le sem szarta. Meg akarta nyerni, ez kellett hozzá. A Merci már rég világbajnok, Hamiltonnak meg nem volt más választása. Ennek ellenére örülök, hogy Nico nyert.

F1890
#9 F1890 2016. november 27. 18:24  
Lewisthebest:
#4 #5 Ugyan már, ha a belső íven próbálkozik akkor nem tudja leszorítani Hamilton ráadásul ezt nem akkor kezdte el Lewis amikor már ott volt tőlük tizedekre 2 autó hanem emiatt zárkózott fel rájuk 2 autó. Az utolsó etap legelején Max kb 5-6 mp-re volt tőlük és Rosberg akkor is csak lekövette meg közbe panaszkodott a rádióban, hogy ez túl lassú. A többi bajnok + Verstappen meg Ricciardo simán előzött volna ilyen helyzetben és még a középső ujjukat is felmutatják, hogy na tudod kivel szórakozzál.

sztem te is értesz már annyira az f1-hez h esélytelen volt rózbergnek ott megelőznie hamiltont. egyrészt mert első szektort megnyomta 2, legalább olyan 4-5 tizedre kellett volna fordulnia h egyáltalán kockázatosan bepróbálkozzon. pont ezt akarta hamilton elérni h belemásszon a csapdába. és jól csinálta rózberg mert nem engedett az ösztönöknek.

stonefly
#8 stonefly 2016. november 27. 18:23  

Fostak hogy Nico elbukja, nem szégyen, a csapaton belüli harmónia így talán javul, hogy Rosberg is révbe ért.
Lehet jobb csatákat láthatunk majd, de egy ilyen fosós vezetőséggel félek kiherélik majd jobban a versengést, lesz itt még első kanyar szabály.

Lewisthebest
#7 Lewisthebest 2016. november 27. 18:22  

#4 #5
Ugyan már, ha a belső íven próbálkozik akkor nem tudja leszorítani Hamilton ráadásul ezt nem akkor kezdte el Lewis amikor már ott volt tőlük tizedekre 2 autó hanem emiatt zárkózott fel rájuk 2 autó. Az utolsó etap legelején Max kb 5-6 mp-re volt tőlük és Rosberg akkor is csak lekövette meg közbe panaszkodott a rádióban, hogy ez túl lassú. A többi bajnok + Verstappen meg Ricciardo simán előzött volna ilyen helyzetben és még a középső ujjukat is felmutatják, hogy na tudod kivel szórakozzál.

vandr
#6 vandr 2016. november 27. 18:09  
Lewisthebest:
Nincs de. Egyedül akkor lenne érthető ez a hiszti, ha valakinek lett volna legalább matematikai esélye a vb-re a Mercis versenyzőkön kívül, de nem volt. Innentől kezdve hagyják már békén őket. Rosbergtől meg elég gáz volt, hogy nem tudott előzni vagy nem akart előzni. Nem azt mondom, hogy nem érdemelte meg a vb címet mert Hamilton magát is okolhatja az év eleji elbaltázott rajtokért, a Szingapúri teljesítményéért és a Barcelonai ütközésért bár az inkább 50-50, de Rosbergtől ezt a túlzott biztonsági játékot most rossz volt nézni, hogy még akkor se próbálkozott semmivel amikor Lewis már a Mclaren Hondák tempóján volt.

Mindketten azt csinálták, amit tenniük kellett. Ham lelassított, hogy felérjenek, Rosberg viszont nem volt hajlandó besétálni ebbe a csapdába és nem próbálkozott előzéssel. Valószínűleg már előre felkészült erre a forgatókönyvre.

Egy Hamilton rajongó pedig jobb, ha nem rinyál Rosberg biztonsági játéka miatt. Ugyanis volt egy brazil nagydíj 2008-ban, ahol Lewist megelőzte egy Toro. Több kommentár nem szükséges.

sába
#5 sába 2016. november 27. 18:05  
Lewisthebest:
Nincs de. Egyedül akkor lenne érthető ez a hiszti, ha valakinek lett volna legalább matematikai esélye a vb-re a Mercis versenyzőkön kívül, de nem volt. Innentől kezdve hagyják már békén őket. Rosbergtől meg elég gáz volt, hogy nem tudott előzni vagy nem akart előzni. Nem azt mondom, hogy nem érdemelte meg a vb címet mert Hamilton magát is okolhatja az év eleji elbaltázott rajtokért, a Szingapúri teljesítményéért és a Barcelonai ütközésért bár az inkább 50-50, de Rosbergtől ezt a túlzott biztonsági játékot most rossz volt nézni, hogy még akkor se próbálkozott semmivel amikor Lewis már a Mclaren Hondák tempóján volt.

Amennyiben dicsérendő ma Hamilton taktikai húzása, ugyanúgy dicsérendő Rosbergé is, hogy nem ült fel a hintára. Azt tette, amit tennie kellett. Hiba nélkül vezetett és kibírta a nyomást, amit először az rb, majd Vettel helyezett rá.

F1890
#4 F1890 2016. november 27. 17:51  
Lewisthebest:
Nincs de. Egyedül akkor lenne érthető ez a hiszti, ha valakinek lett volna legalább matematikai esélye a vb-re a Mercis versenyzőkön kívül, de nem volt. Innentől kezdve hagyják már békén őket. Rosbergtől meg elég gáz volt, hogy nem tudott előzni vagy nem akart előzni. Nem azt mondom, hogy nem érdemelte meg a vb címet mert Hamilton magát is okolhatja az év eleji elbaltázott rajtokért, a Szingapúri teljesítményéért és a Barcelonai ütközésért bár az inkább 50-50, de Rosbergtől ezt a túlzott biztonsági játékot most rossz volt nézni, hogy még akkor se próbálkozott semmivel amikor Lewis már a Mclaren Hondák tempóján volt.

nem volt gáz, mert hamiltont pont ezt akarta elérni, h rózbi támadja és esetleg kiszorítsa úgy h a többiek elmennek mellette. nagyon okosan ment rózbi. kordában kellett tartania a versenyzői vadságát. szerintem mind hamilton taktikája mind rózbi visszafogottsága ma zseniális volt. jó kis tilitoli ment részükről.

Lali
#3 Lali 2016. november 27. 17:49  

Persze etette a kefét Hamiltonnal ,hagyta had főjön a saját levében. Csak azért sem előzte meg:D

Quivver
#2 Quivver 2016. november 27. 17:48  

Megértem Wolffot, de Hamiltont is.

Totóék és a menedzsment szempontjából nem elfogadható az, hogy az alkalmazott kap egy utasítást, és azt figyelmen kívül hagyja, mert nincsen kedve betartani. Teljesen mindegy, hogy már eddig is rengeteget nyertek, és egy ide vagy oda nem sokat számít, mert már minden eldőlt, viszont éppen azért tartanak ott, ahol, mert az elérhető maximumra törekednek.

Hamilton szempontjából is értem, miért tette, és bár szabály nem tiltja, nem volt éppenséggel úriemberhez méltó megmozdulás a csapattársára húzni a többieket, az meg pláne nem, hogy hülyének nézte a mérnököket és a főnökeit. Viszont éppen ettől győztes típus, ezért nyert annyit, mert mindent megtesz a győzelemért (mint Wolffék, csak most az érdek különbözött), és tojik rá, hogy ki mit kíván tőle akkor, amikor számára egy esély maradt a címe megvédésére. Nem volt szimpatikus húzás tőle, de én magam is ezt tettem volna, és tettem is már hasonlót, pedig nem világbajnoki cím múlt rajta, csak egy nyamvadt cégen belüli pozíció. De néha jobb hagyni megtörténni a dolgokat, mintha nekünk közünk se lenne hozzá. Nem szép, de célravezető lehet.

Lewisthebest
#1 Lewisthebest 2016. november 27. 17:44  

Nincs de. Egyedül akkor lenne érthető ez a hiszti, ha valakinek lett volna legalább matematikai esélye a vb-re a Mercis versenyzőkön kívül, de nem volt. Innentől kezdve hagyják már békén őket. Rosbergtől meg elég gáz volt, hogy nem tudott előzni vagy nem akart előzni. Nem azt mondom, hogy nem érdemelte meg a vb címet mert Hamilton magát is okolhatja az év eleji elbaltázott rajtokért, a Szingapúri teljesítményéért és a Barcelonai ütközésért bár az inkább 50-50, de Rosbergtől ezt a túlzott biztonsági játékot most rossz volt nézni, hogy még akkor se próbálkozott semmivel amikor Lewis már a Mclaren Hondák tempóján volt.

HairHungary

 



FORMA-1 HÍREK

Danyiil Kvjat, glória

02016.12.08. 15:32

Komolyak a Mercedes elvárásai új pilótájukkal szemben

Humoros „álláshirdetésükre” érkezett egy hasonlóan vicces válasz

02016.12.08. 14:07

A visszaútra nem váltott jegyet Rosberg

Nem tud elképzelni nagyobb tettet a bajnoki címnél és Hamilton legyőzésénél