Angol Nagydíj: Silverstone újra fogadja a GP2 mezőnyét
A GP2 Sorozat 2010-es bajnoki idénye a féltávhoz érkezett, és a szezon ötödik állomására az Angliában található silverstone-i versenypályán kerül sor. A július 11-i hétvégén megrendezésre kerülő Angol Nagydíj az elmúlt évekkel ellentétben ezúttal egy új vonalvezetésű pályán kerül lebonyolításra, amely a nagy sebességű kanyarjaival, gyors egyeneseivel és hullámzó felületével komoly kihívások elé állítja a csapatokat és a pilótákat egyaránt.
A korábbi években szerzett tapasztalatokhoz viszonyítva az autók beállításai a módosított pálya miatt ezúttal merőben mások lesznek, így nemcsak a Bridgestone Potenza abroncsok igénybevételével kapcsolatban várhatóak váratlan fordulatok, hiszen az autóknak a gyors első szektorban és a lassabb tempóval teljesíthető utolsó szektorban is jól kell teljesíteniük. A pálya átépítésének köszönhetően természetesen növelték a biztonsági szintet is, hiszen több ponton megnövelték a bukóterek nagyságát. Mindemellett összesen öt új kanyarívvel is találkozhatnak majd a versenyzők, hiszen az Abbey és a Brooklands kanyarok között új nyomvonal szolgál majd a verseny helyszínéül.
A Bridgestone összesen 704 közepes keménységű és esős időjárásra alkalmas gumiabroncsot biztosít majd a csapatoknak a silverstone-i hétvége alkalmával. Az angliai pálya mindig is nagy megterhelést jelentett a japán cég gumijai számára, és az 5.9km hosszúra duzzadt ring minden bizonnyal még jobban igénybe veszi majd a Bridgestone abroncsokat. Az előrejelzések szerint ugyanis a lassítóvá alakított Abbey pályaszakaszban például viszonylag nagy oldalirányú terhelést jelent majd. Mindezek mellett az új Wellington egyenes által elérhető maximális sebességnek köszönhetően nőni fog az átlagsebesség értéke is, melynek másik hatásaként mindenképpen érdemes említést tenni a Brooklands kanyar bejáratánál szükséges erőteljes fékezésről, amely tovább fokozza a gumiabroncsok terhelésének mértékét.
A legutóbb megrendezett valenciai versenyeket követően 62 ponttal a Rapax áll ez élen a konstruktőrök bajnoki tabelláján, a 46 pontos Barwa Addax Team és a 36 pontot birtokló ART Grand Prix előtt. A pilóták közül Pastor Maldonado áll az élen, miután a fiatal venezuelai versenyző a maga 42 bajnoki pontjával vezeti az összesítést, a 27-27 pontot begyűjtött Racing Engineeringes Dani Clos és Barwás ellenfele, Giedo van der Garde előtt.
Az Angol Nagydíj programja a pénteki szabadedzéssel veszi majd kezdetét, és azt követően a délutáni órákban lebonyolított kvalifikáción kell majd minél jobban teljesíteni a csapatoknak és a pilótáknak egyaránt. A szombati napon 29 körön és 171.129km-en keresztül tart majd a főverseny, melynek eredménye nemcsak a bajnoki tabella alakulására lesz hatással, hanem a sportszabályzat értelmében a vasárnapi sprintfutam rajtrácsának kiosztására is. Az isztambuli program záró futamára, a 21 körös és 123.921km-es sprintfutamra pedig vasárnap délelőtt kerül majd sor, ahol az első hat helyen végzett versenyző további értékes bajnoki pontokat szerezhet majd.
Az Angol Nagydíjon pályára lépő mezőnyben egy régi-új pilótát üdvözölhetünk, Luca Filippi személyében. Az olasz versenyző visszatérésének hátterében a két héttel ezelőtt megrendezett Európa Nagydíj sprintfutamán bekövetkezett baleset áll, ahol a Super Novás Josef Kral hatalmasat bukott. Történt ugyanis, hogy a cseh pilóta a valenciai futam első körében a pálya egyik jobbos kanyarját megelőző féktávon ráfutott az előtte haladó Ardenes autó hátsó kerekére, melynek következtében Kral autója a magasba emelkedett, és azt követően pedig az aszfalthoz csapódott. A 19 esztendős pilóta a baleset következtében csigolyatörést szenvedett, és jelenleg egy prágai kórházban várja a teljes gyógyulást.
GP2 Sorozat - Versenyhétvége - 5. forduló
Angol Nagydíj - Program - 2010.07.09...07.11
Péntek (2010.07.09)
Szabadedzés 12:55 – 13:25
Időmérő 16:55 – 17:25
Szombat (2010.07.10)
Főverseny 15:40
(29 kör, 171.129 km)
Vasárnap (2010.07.11)
Sprintfutam 10:35
(21 kör, 123.921km)
|
GP2 Sorozat - Versenyhétvége - 5. forduló Angol Nagydíj - Az indulók névsora - 2010.07.09...07.11 |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|
GP2 Sorozat – A bajnokság állása - A versenyzők ponttáblázata |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|
GP2 Sorozat – A bajnokság állása - A csapatok ponttáblázata |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Írta: Papp István / Motorsportal.hu
Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára:





