Bolgár Rali – WRC 2010 – A honfitársak szemével
A WRC-sorozat hetedik fordulóját ugyan nem sikerült pontot érő helyen zárnia Kimi Räikkönennek, ám mégis sikeres hétvégét tudhatott magáénak, amikor is pénteki borulása ellenére végül az abszolút 11. helyen ért célba első aszfaltos versenyének zárónapján a finn rali-újonc.
Az alábbiakban – Rimika és Icebabe jóvoltából - arról olvashatunk, hogy honfitársai miképpen vélekednek Kimi Bulgáriában mutatott teljesítményéről:
Tomi Tuominen blogjában azt írja, Kimi megmutatta, hogy a tempójával már nincsen gond, de a megbízhatósága talán még nem az igazi. „Az első három szakaszon Kimi nagyon jól ment, azonban a negyedik szakaszon engedett a vadon hívásának és egy fa tövében landolt. A második napon nagyon egyenletes teljesítményt mutatott, elkerülve minden hibát, de az utolsó napon ismét hibázott és a bokorban kötött ki. A két „kitérőnek” hasonló volt a karakterisztikája.”
„A borulás előtt Kimi megkérte Kaitsu-t (Kaj Lindström, Kimi navigátora, a szerk.), hogy ismételje el az előző kanyarokról az itinerben felírtakat, s mindeközben egy némileg késői fékezés miatt C4-ese elhagyta az utat. Kimi koncentrációja csupán egyetlen pillanatra lazult, ám ennek komoly következménye lett. Ugyanígy, késői fékezés miatt történt a mexikói borulás, és a svédországi kisiklás is. Mexikóban a következmények drámaiak voltak, miután az autóját lehetetlen volt rendbehozniuk a Citroen szerelőinek, ott Kimi versenye véget is ért. Mindezek ellenére a finn tempója Bulgáriában elképesztő volt.”
„Néhányan máris ujjal mutogatnak Hirvonenre és Latvalára, amiért Kimi több szakaszon maga mögé utasította őket. Ami egyrészről jogos, azonban szem előtt kell tartani, hogy egy Fordban ülve Kimi sem ért volna el ilyen eredményeket, sőt ezzel a Forddal még Loeb sem tudott volna nyerni…”
Finnországban a feltételek kicsit mások lesznek.
Touminen már korábban megjósolta, hogy a szezon közepére Kimi benne lesz az top ötben. „A következő verseny nagyon szoros lesz. A végsebesség egészen más itt, mint a többi országban. Itt szinte repülnek az autók. Magam is megtapasztaltam 2004-ben, és végül magam is a bokorban landoltam.”
Kaj Lindström ekképpen foglalta össze legutóbbi versenyét Kimivel:
„Nem a 11. hely volt a célunk, amikor elutaztunk Bulgáriába. Azonban nagyon sok pozitív hozadéka volt ennek a hétvégének: a sebességünk megvolt, szégyen, hogy egy kis hiba, amelynek súlyos következményei voltak pénteken tönkretette a jó eredményeinket” – írja Kaj.
„Kimi egy kicsit később fékezett az ideálisnál egy éles jobb kanyarban. Az adott helyzetben mindent megpróbált, amikor érezte, hogy az autó nem fogja bevenni a kanyart megpróbálta kézifékkel menteni a helyzetet, de már nem volt mit tenni. Akkor a 4. helyről estünk ki, de a szuperrali-szabálynak köszönhetően folytatni tudtuk a versenyt, azonban - a 10 perces büntetés, és a hiba következtében - az esélyünk végleg elszállt arra, hogy jó eredményt érjünk el Bulgáriában...”
„Ebben a szezonban még mindig a tanulás a legfontosabb célunk, és itt megint okosabbak lettünk az itinerünk és a tempónk tekintetében. Mindössze hat versennyel a hátunk mögött képesek voltunk a legjobbakkal azonos tempót menni.”- dicsérte Kimit a navigátora.
„Nagyon jó dolognak tartom, hogy a szerelők képesek voltak újra formába hozni a kocsit, hogy folytathassuk a versenyt szombaton, és különösen vasárnap lehettünk elégedettek, amikor sikerült új beállításokat találnunk az autón, amelyek nagyon jól feküdtek Kiminek. Tisztán érzékelhető volt,ahogyan egyre jobban és jobban ment neki a vezetés. A két utolsó szakasz során egyet értettünk abban, hogy ezek a beállítások lesznek majd a megfelelőek a Német Rali meglehetősen koszos aszfaltjára is.”
„De előtte még Finnországban versenyzünk. A csapat felállás változik, Sebastien Ogier a gyári csapatban versenyez, Dani Sordo pedig, aki a lappföldi Arctic Raliból már ismerős csapattárs és jó haver, mellettünk lép pályára. A finn rali előtt még tesztelünk kedden és szerdán, majd nagy lendülettel vágunk neki a hazai versenyünknek. Számunkra - éthető okoból - mindig kellemes dolog Finnországban vezetni, és néhány szakaszt tavalyról már ismerünk is.”- zárta blogját Kimi navigátora.
A versenysorozat következő állomása tehát az idén 60. évfordulóját ünneplő Finn Rali lesz, július 29-e és 31-e között, Jyväskylä legendásan kanyargós, erdei pályáján, amely versenyre máris 102 indulót regisztráltak eddig - a nagy visszatérővel Juha Kankunnennel és egyéb finn csillagokkal együtt -, csak a WRC osztályban 15 induló autó lesz. Tehát a gazdasági válság ellenére sem számíthatnak veszteséges futamra a szervezők. A versenynaptár klasszikusának tartott, az ezer tó országának ralifutama semmit nem veszített varázsából.
A nevezési listán van természetesen Sebastien Loeb a Citroen csapatból, csapattársaként pedig a gyári alakulatnál először versenyző Sebastien Ogiert jelölték. A Junior csapat egyik versenyzője a helyi szupersztár, Kimi , míg a másik autóban ezúttal Dani Sordo foglal majd helyet.
A tavalyi győztes Mikko Hirvonen és csapattársa, Jari-Matti Latvala szeretnék kihasználni a hazai előnyt, hogy a Ford csapat újra győzni tudjon, Khalid Al Qassimi pedig a harmadik gyári Fordot vezeti majd.
A Stobart csapat négy Ford Focus-szal indul Finnországban: kettő a két versenyzőjükkel, Henning Solberggel és Matthew Wilsonnal a volánnál, a másik két autóban pedig a helyi hős, Mattias Therman, és egy nem kisebb személyiség, mint a négyszeres világbajnok Juha Kankkunen ül, ak itt, hazai pályán tér vissza a WRC-be. A nem gyári autók között természetesen ott van Petter Solberg Citroenje és a norvég Mads Ostberg, aki ismét indul a saját Adapta-Subaru Impreza WRC-jével.
A Finn Rali - hivatalos nevén, Neste Oil Rally Finland - híresen gyors murvás pályán zajlik, így minden bizonnyal július utolsó hétvégéje is bőven tartogat majd izgalmakat Kimi rajongóinak.
A Citroen csapat fontos bejelentést tett a héten: 2011-re Sebastien Loeb-bel hosszabbítottak, fiatal honfitársa, Sebastien Ogier pedig 2011-től a gyári csapatot erősíti majd (kontraktusa 2013-ig szól). Kimi jövő évi helyéről egyelőre biztosat nem tudhatunk, azonban egyre valószínűbb, hogy 2011-ben is a WRC-sorozat mezőnyében szurkolhatunk majd kedvencünknek.
(Források: mtv3.fi, wrc.com, kolmeks.fi; fordította: Rimika és Icebabe)
Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára:







Vagy inkább nyolcadik..? Na nem baj, az se rossz;))) Gyertek át az új cikkhez;))
SR001 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Szijja Sztella:)) Ja és: MINDENKINEK SZÉP REGGELT:)
"KIKÜLDÖTT HELYSZÍNI TUDÓSÍTÓINKNAK" PEDIG NEM KÜLÖNBEN!!!
Hetedik helyen kezdtünk be? Nem roszz, NEM ROSSZ;))
Icecream & Coke írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Üdv újra itt! ;)
Icemanne írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Köszi, másik oldalon már megtaláltam. Csak wrc.com.... Szokás szerint hagy némi kívánni valót maga után. :S
SR001 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Sajna engem korlátoz, közben ebédet főzök meg állandóan kidob a net.
SR001 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Latvala megvan valahol, mert nyilatkozott:
LATVALA J.-M. / ANTTILA M. (st. č. 4) "Dry start, still couple of nasty places at the end. Some little mistakes." / "Začali jsme na suchu, ke konci je pořád pár hnusných míst. Pár chybiček."
Srácok itt vagyok én is, és jelentem, hogy ITSME jóvoltából új cikkünk van!!!
KÖSZÖNJÜK NEKI:) És ahogy Ralfi kolléga mondaná, az adóitok 1%-át oda kérjük, a jobb felső sarkokban elhelyezett küblikbe belepotyogtatni;))) Természetesen Itsme-kollegina neve mellé:) És utána rögtön, gyertek át IDE:
http://www.motorsportal.hu/kimi-wrc/nemet-rali-kimi-ismet-katonai-gyakorlopalyan-c34666.html?au=SWNlY3JlYW0gJiBDb2tl|aWdlNzc0
Ez a Duval gyerek nem rossz. :)
Icemanne írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Az biztos, hogy megállíthatatlan. Lefelé nekem meg elég káoszosnak tűnik az indulás. Egy kis élmezőny, aztán pár ismeretlen, aztán felbukkan Block és Henning... Mi van itt? És Palikosan: Hova tűnt JM?
kimpa írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Itt vannak a szakaszidők:
http://www.wrc.com/results/2010/adac-rally-deutschland/stage-times/
Beért. 7. lett.
Icemanne írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Szia:)
Küldesz nekem egy linket hol nézed?
Nagyon köszönöm :)
Colin a rádióban: "Come on Kimi, come on!" :D
Most mondja a különbséget, miért lehet itt lassabb Kimi, mint Bulgáriában. Az a pálya gyorsabb és szélesebb volt, teljesen más a karakterük.
Utoljára módosítva: 2010. augusztus 20. 10:15
SR001 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Az 1. hely nem is kérdéses aszfalton. Csak onnantól lefelé érdekes a dolog. :D
Sziasztok :)
AL QASSIMI K. / ORR M. (st. č. 14) Was off the road
Úgy nézem már az 1. szakasz se zökkenőmentes a fiúknak. :D
Al Quassaminak jól kezdődik a rally.
S2
+2:20.7
Utoljára módosítva: 2010. augusztus 20. 10:07
Petter Solbergnek máris defektje lett.
LOEB S. / ELENA D. (st. č. 1) "It was OK, but tricky. Very dirty from the recce. Sometimes we really loose the brakes."
OGIER S. / INGRASSIA J. (st. č. 7) "It was not easy, but OK."
Iceblue írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...10x-re sikerült bejelentkeznem. :S De most már nem korlátozhat semmi. :)
Jó reggelt!
Sziasztok! :) Úgy tűnik Löbster elég erősen bekezdett.
Icemanne írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Vagy csak valami dolguk van:))
Kimi már megy. :)
Iceblue írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Szia! :) úgy látszik a többiek későn kelők. :D
Szép rallys reggelt mindenkinek:))))
Jó reggelt mindenkinek! :)
Ja és igen, drukkolok én is, remélem, lesz majd sok-sok kibeszélni valójuk a csajoknak, ha hazatérnek;)) Mondanám hogy irigykedem kicsit rájuk, de nem;) CSak rohadtul lennék én is ott velük (persze ki nem?;)))) Na futok, mert repül az idő, mindjárt reggel;)) Puszi:)
Icecream & Coke írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Szerintem csendben kacarásznak rajta, mi folyik Kimi körül. Egyesek talán irigylik is :)
Asszem,megyek aludni,mielőtt beájulok itt, a gép előtt.
Jó éjt, illetve reggelt!
itsme írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Vettem;))
Na még csak az kéne;))) De hallod, milyen fura lehet a citromos srácoknak, ez a fajta őrület, ami Kimit övezi, még Loeb mellett se szokhattak ilyesmit;) Kíváncsi leszek, meddig tart ki a fenenagy rajongás (és most nem a "mieinkre" gondolok, hanem pl. helyi szurkerekre, akik csak úgy kinéznek egy-egy ralira, ha már házhoz megy nekik a buli;) Azért Kiminek csak jól esik, hogy ennyien követik hűségesen, tuti nem számított ilyen mértékű érdeklődésre, azt gondolhatta, talán az f1-es múltnak szól az extra kíváncsiság - de mára már bőven megbizonyosodhatott róla, hogy nem;)) Az első pár raliig még talán az is belejátszott - mert nyilvánvalóan mind ott ismertük és szerettük meg -, de aki még ma is töretlenül kitart, az már egészen biztosan nem felületes szimptizáns (pláne nem holmi divatdrukker;))
Utoljára módosítva: 2010. augusztus 20. 02:01
Icecream & Coke írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Válasz ment:)
Drukkolok nekik, hogy sok jó élményt szerezzenek be a hétvégén. Aztán persze jól kibeszéljék nálunk :)
Kezdenek nekibátorodni a rajongók, a végén még előlünk fog Kimi visszamenekülni a biztonságos, távolságtartó F1-be;)
Köszönet itt is drága Iccem:) Már válaszoltam is, de képzeld, nem csak hogy kijutottak, nemcsak hogy méterekre, de konkrétam 15 (!!!) centinyi közelségben tobzódtak a mi fiúnk kellemes kis aurájában - a mááázlistááák;)) Nem gyenge teljesítmény tőlük, én még most se tértem magamhoz az ámulattól, hogy se szó se beszéd, a csajok simán a tettek mezejére léptek;)))
Köszönet itt is drága Iccem:) Már válaszoltam is, de képzeld, nem csak hogy kijutottak, konkrétam 15 (!!!) centinyi közelségben tobzódtak a mi fiúnk aurájában - a mááázlistááák;)) Nem gyenge teljesítmény tőlük, én még most se tértem magamhoz az ámulattól, hogy se szó se beszéd, a csajok simán a tettek mezejére léptek;)))
Icecream & Coke írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Nem vagyok igazán képben, mert míg ti itt, meg ott tobzódtatok, én a cikkel küzdöttem;)
Azt örömmel láttam, hogy Rimsék kijutottak, de egyelőre ennyi
itsme írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...SZIA ITS!!!!!!! :) Már nagyon vártam;) De mit szólsz, mi van itt?;)) Vagyis "ott"?;)) Lányaink odakint a ralipályán - csupán méterekre a mi fiúnktől - tisztára le vagyok sokkolva a hírtől;)))
Utoljára módosítva: 2010. augusztus 20. 00:43
garfield írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Nah ne idegelj, méghogy havazni, az kéne még;DDDD Remélem én is hogy lesz valami a kövi szezonra, talán Todtbá’ megoldja, elvégre ígérgetett mindenfélét;) a VB-címet illetően pedig - ahogy lentebb írtam - nekem szemernyi kétségem nincs (oké, majd Ogi után, legyen Riminek is meg az öröme - de lehetőleg közvetlenül utána, max egy-két évvel;))) Én nemtom, nekem - ahogy először láttam a citrony volánja mögött - azóta egyből az volt az érzésem, hogy EZ az az autó, ami igazán passzol hozzá, nem az F1-es taliga;)) Az csak amolyan játékszervolt neki, ez meg IGAZI kihívás - hehhe, felnőttjáték;DDDDD És különben is olyan kis szexi ahogy a volánt tekergeti (ugye csajok,;))) Simán bepattannék mellé egy (több) körre;DDDDDD Nade tényleg jó éjt:)
Icecream & Coke írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Hahó!
Most küldtem neked emailt:)
Icemanne írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Én is arra szavazok;)))) Menjünk biztosra;)) A Czollner mesélte azt a sztorit, amikor még 2005-ben talajrészegen - de szó szerint a talaj közelében - szórta kigombolt inggel a puszikat a csajoknak? A homlokán meg az UV-s belépő-bélyegzőnyom?;DDDDDD Szóval ott volt a bizonyíték hogy tud ő puszikat dobálni, pusztán kellő mennyiségű alkohol kérdése az egész;DDDDD De most látom, hogy te is elköszöntél, akkor neked is jó éjt, szép álmokat, és effélék... holnap uitt;))
Utoljára módosítva: 2010. augusztus 20. 00:23
rimika írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Naná hogy őket;))) Csakis;DDDD Mondjuk, azért Jari-Marit se hanyagoljátok annyira (Sztellánk kedvéért;))) Apropó, ő tényleg olyan "kis" helyeske? És Löbci annyira gagyika..? Nem hittem volna, hogy simán csak fotogén a srác, és élőben meg... nah, mindegy, úgyse ő a mi emberünk, legyen ez mások gondja;P Kajcut meg mondtam én hogy jó pasi - igaz, nem túl fotogén, de megbízható ízléssel megáldott barátaim szerint igen-igen figyelemre méltó - pedig még csak nem is túl fiatal;)) Úgyhogy Itsme nem csinált rossz boltot vele, megnyugodhat;))))) Nyah, megyek én is, jó bulit nektek holnapra is - tényleg, azt majd ne felejtsétek elmesélni, hogy Vikivel hogy akadtatok össze, csak nem odakint? Nem semmi az se;))) Sziasztooook!!!! És gyűjtsetek be minél több faxás élményt - helyettünk is;)))
3749 Icecream & Coke
Már az elején látható volt, hogy sokkal jobban érzi magát, várható volt, hogy marad! Majd itt is bezsebel minimum 1 vb címet remélem!:) Ja ja az a frány közvetítés, de remélhetőleg a köv szezonra mególdódik!:)
Szept elejére 22 fokokat írnak! Lehet októberben már havazni fog!:))
Nya tényleg menek mert reggel menni kel családot látogatni!
Szép álmokat!:)
Utoljára módosítva: 2010. augusztus 20. 00:13
Jó éjszakát! :)
rimika írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Csilliárd százalékosan egyetértek;))) Jó éjt, jó pihit, aztán holnap le ne maradjatok semmi érdekesről;)))) Puszi mindkettőtöknek;))
garfield írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Mondtam én;)) A rali az új buli, csak nem nagyon hiszik el páran - na de sebaj, majd ha ők is ráéreznek az ízére, akkor másképp látják majd úgyis a dolgot;)) Persze tudom én, a tévés közvetítés az alapgond a legtöbb emberkénél - vagyis annak hiánya - de hát... bakker, senki nem várhatja a "mi fiúnktól", hogy még erre is tekintettel legyen, igazán nem varrhatjuk a nyakába országocskánk hiányosságait;))) Pláne, hogy sztem erről neki a leghaloványabb fingja sincs, hiszen az ő szűkebb pátriájában aztán bőven van rali, meg közvetítés is;)))
Szóval csütörtökig marad a jó idő? Az szuper, mert én igen meglepődtem ma, hogy mennyivel hűvösebb van itt ahhoz képest, mint amikor elutaztunk... jól lehűlt az idő, főleg most, így éjféltájt;)) De jó nyaralgatást kívánok nektek, már így előre is:) És ha mész, akkor szép álmokat, remélem, holnap még összefutunk itt:))) Tényleg, Ralfi? Tudsz róla? Ő nem ment ki a ralira..? :)
Utoljára módosítva: 2010. augusztus 20. 00:06
Én is elköszönök majd holnap délután jövök, addig mindenkinek mind a helyszínen mind otthon jó szurkolást!
Álmokat mindenkinek!:)
rimika írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Jóccak nektek, aztán csak ügyesen holnap!
rimika írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...RIMIIII!!!!!!! SZIJJJAAA:))))) Annyira örülök hogy összejött neked, el sem hiszem hogy mennyire;))) Tök jó hogy Ogcsiék olyan kis közvetlenek, persze igazad van, ők még élvezhetik a népszerűséget, elvégre nem járták meg az F1 poklát (na jó, a gyönyöreit se;))) De basszus, el tudod képzelni, hogy Kimi olyan lazán ölelődzön bárkivel is, aki nem a közvetlen rokonsága-baráti köre? (lehet, még azokkal se;))) De hogy te meg simán megtaperoltad a kis fhansziáááát?;)))) Naggyon vagyány vagy, hallod;)))) Már csak a hátracsapott sapit hiányolom a te fejecskédről is, naggyon készek vagytok, halljátok;DDDDDD Viszont az meg rohadtjó, hogy TI OTT VAGYTOK!!!!!!! Majdnem olyan, mintha én is, de komolyan, és elmondhatatlanul fílinges, hogy KÖZÜLÜNK VALÓK vagytok ott, szinte hihetetlen - persze jó jó, ha mások is beszámolnak az élményeikről, de az, hogy TI vagytok ott, az külön nagyon állat:)))) Mert tudom, hogy ti ugyanolyan szemmel és füllel élitek át a dolgokat, mint ha mi, hiszen totál egy rugóra jár az agyunk;DDDDD Na szóval... kedves kirendelt tudósítóink, ne mulasszatok el semmit, aztán beszámolni ám;))) MINDENRŐL!!! ;)
Most elköszönök Babe nevében is, mert a holnapi szakaszok elég messze vannak Triertől, és nagyon meleget is mondanak, úgyhogy fárasztó nap lesz.
Meg hát még adott a nagy feladat, hogy két szakasz között elcsípjük a srácokat, na persze csak citrom juniorosokat :))))
Icecream & Coke írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Kimi esetében a hordó a biztosabb. :DD
rimika írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Főleg ha az ember élőben nézheti a raliversenyt. Mert a tv-és közvetítés kissé hiányos. :D
rimika írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Bízom én bennetek, hogy az se marad el!:) Valamit tudnak azok a felnik ha ilyen hatással van rátok!:))
Icemanne írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Üvegre gondoltál, ugye? Vagy hordóra;DDDDDDDD
Icemanne írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Pedig mi már mióta mondogatjuk, mi?;))) Bolond is lenne visszamenni - se pénz, se a "sztárkodás" (by Rimi;) nem hajtja, a címhalmozás meg pláne nem, ő mondta, hogy amit akart, azt már elért ott - az "igazi szenvedélye" pedig mindig is a rali volt;) Miért is ne hódolna az +iagzi szenvedélyének", ha megteheti - hát nem?;)) Én őszintén hiszem - sőt, biztos vagyok benne - hogy egyszer itt is bajnok lesz;)) Simán benne van;)
Icecream & Coke írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Szép mondhatom, hogy miket feltételezel rólam!:)))
Elvileg csütörtökig frankó lesz az idő.
Ja ja egyre sanszosabb, hogy marad a rally!
rimika írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...A lényeg, hogy Kimiben és Ogiban nem csalódtatok élőben sem. Egyszer megnézném, hogy Kimi dobál puszikat a rajongóinak. Bár ahhoz szerintem le kéne küldenie előtte egy-két vodkát. :D
Icemanne írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Mondjuk itt lenne már az ideje nem ezen csipogni, nem értem miért akarják vissza az F1-be.A rali fényévekkel jobb buli, mint az F1 :)))
Icebabe írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Érdekes, hogy valakit még mindig sokkolni tudott egy mai cikk, melyben Kimi maga nyilatkozta, nem hisz az F1-be való visszatérésben. Csak most kezdik felfogni, hogy Kimi tényleg nem jön vissza.
Utoljára módosítva: 2010. augusztus 19. 23:40
garfield írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Ne aggódj a technikát is fotózzuk ;)
Igen jól, közben jól mulattak és hülyének néztek, hogy azt fotózom, ahogy kivakarják a ganéból a kerekeket :P De kinek ne dobbanna meg a szíve a gyönyörű fehér O.Z. felnik láttán?! :)
garfield írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Jaaaj Macskosz, hogy téged mik nem érdekelnek? Még hogy a kerekeek;DDDDDD Asztem azok csak a csajszik után jöhetnek szóba látványosságilag;P ;))))) És Balcsi egy hét? AZ klasz, csak az idő is legyen okés! Francia Rali? az se lehet rossz, hazai pálya (Riminek pláne;)) Na de sebaj, ha Kimi tényleg marad, akkor lesz még alkalom bőven megnéznünk majd, ne szomorkodj;)
Icecream & Coke írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Cedriq tökéletesen illeszkedik a csapatprofilba.:)Egyébként a szerelők is édesek az egyik még puszikat is dobált nekünk.
De Loeb kiábrándítóan törpe, élőben a szeme sem világít úgy és nem is annyira izmos és dögös.
Icecream & Coke írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Hi Ice és mindenki más :)
Ogi hát egy szóval összefoglalva gyönyörűnek tudnám nevezni, bár alacsonyabb, mint gondoltam :P Nagyon aranyos volt.Gyanútlanul álldogáltam a kordonnál és fényképezgettem amikor odahívták a mellettem állók és ott osztogatta az aláírásait én meg sokkot kaptam attól, hogy olyan közel van és hogy még jobban néz ki mint a képeken :P Babe mentette meg a helyzetet, mert odaszólt neki mikor már ment volna vissza a kocsijához, hogy csinálhatunk e közös képet ő meg azt mondta "Sure" és már hajolt is át a kordonon és átfogta a hátamat.Persze nem voltam rest rögtön elkaptam a derekát, végülis ő nem Kimi, lehet tapogatni :)
Julien is édes, őt egy kicsit később kaptam el, ő is ölelkezős :P Mikor megköszöntem a képet még kacsintott is. :))) Ők még nagyon élvezik a sztárkodást :)
Utoljára módosítva: 2010. augusztus 19. 23:41
Icebabe írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Azért van ott némi technika is nem csak a lányok az érdekesek!:))
És jól végezték a munkájukat a srácok szépek lettek a kerekek?
Icemanne írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Áh, pont ezt akartam még én is, hogy ez a Cedriq-fiúúú ez milyen élőben, mert a képi anyagokon, határozottan nem elhanyagolható egy jelenség;))))) Jah, Kimi igen megdobta az összpontszámot, az nem kérdés;))) Még az a szöszke fejszerkezet;DDDDD
Icecream & Coke írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Igen a sapis vagyok én :))) Hamar elszállt a jókedve mert a csávó fényképet akart vele készíteni és benyúlt a kordonon, hogy megfogja a vállát, Kimi rögtön hátra is lépett és el is húzott a sor másik végére.
Nem rajtunk röhögött ez tuti, mivel nagyon édesen írta alá a nyakunkban lógó belépőt, gondolhatod milyen közel volt. A borosta annyira nem gáz :)
Este a startceremónián már szemüveg nélkül volt.:)
Volt egy nagyon édes jelenet, régi rali autókat mutogattak serényen, erre a citrom csapat libasorban mint az ovisok keresztül vonultak a téren, Kimi vigyorgott mint a vadalma és erősen magyarázott a mögötte jövőnek, Elenának. Abban a pillanatban mindenki odafordult és többé senkit nem érdekeltek a régi rali autók :))))
Most este meglepő módon azt kérdezték tőle, hogy hol lesz 2011-ben és azt mondta valószínű ralizik, úgyhogy F1 az ablakban a közreműködésünk nélkül is :P
Icecream & Coke írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Nem rossz!:))
Ja szombaton irány a balcsi azt jól nem fogok tenni semmit egy hétig!:)
Naon irigylem a csajokat! Főleg azért fáj a szívem mert nekünk francia rally volt betervezve de valszeg nem fog összejönni!:(((
Icebabe írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Anyáááám;)))) A mákoscsajszi;))))) És Ogger milyen élőben? Cukorka? Én elakadtam Kimi csíkos alsónacijánál valahol ott lejjebb, és már attól is levert a víz;DDDDDDD És milyen hosszú már megint a haja;)))) Jah, és ezek szerint Rimi Urat is szépen otthon hagytátok? Ti aztán tudtok élni;)))))) Jó’van, hát Rimi valami 15 centit elmlegetett alább - gondoltam,. onnan már érződik az illatfelhő (legalábbis 2009-ben még igen jelentős illatfelleg lengte körbe az auráját, gondoltam, talán most is;)))))) MESÉLJETEK SOKAT!!!!!!!!! És ha lesz alkalmatok rá, mindenképpen említsétek meg hogy mi innen simán IMÁÁÁDJUUUUK;DDDDDDDD
Icebabe írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Hát ha én odaszabadulnék a ralira, a satyivétel lenne az első lépésem. :D
garfield írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Igyekszünk, igyekszünk, de ilyen környezetben nem könnyű :)))
Rimi ma tanulmányozta, ahogy takarítják a citrom szerelők a kerekeket, és igen a kerekeket nézte :P
Ha látunk csini hostess lányokat őket is megörökítjük neked, szerdán este Ilkával futottunk össze, mikor Henninggel sétáltak, de ő annyira nem megörökítésre érdemes. :P
garfield írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Hellóó béjbi;)))))) Anyuméknál az árulók földjén;DDDDDD Digóföldön;)))) Én nemtom másnál ez hogyan van, de mobilnetről én nem bírtam az atyaégbe se belogolni ide - igaz, időm se nagyon volt rá - de amikor mégis, akkor anyáztam keményen;)) És te? Veled minden OK?;)) Nyaralgatás? Ma még lájtosan vagyok, de amint megláttam, mi van itt, egyből be is ájultam, ahogy kell;) Igen sokkoló a gondolat, hogy mi is ott tobzódhatnánk akár a csajokkal a dajcsoknál, bakker;)) Mindjárt besírok;))))
Icemanne írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Nem, nem terveztük, hogy beszerzünk, de rengetegen nyomulnak olyanban. :)
Icecream & Coke írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Szia :)))) Ketten jöttünk,félig-meddig hirtelen felindulásból.Már át akartuk élni ténylegesen azt, amit mindig a gép elől figyeltünk csak.Egyébként Rimi kocsijába nem is férnek be többen csak ketten:P
Talán kicsit hülyén nézne ki, ha nekifognánk Kimit szagolgatni,de ki tudja, ha továbbra is ilyen mákunk lesz :P
Ahogy visszaértünk a szállodába mindig tudósítunk, ez kötelesség :P :)
Rimi már boldog, mert kora délelőtt ölelkezett egyet Ogival.:)))
Icebabe írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Aztán nem ám csak a szerelőkről és egyéb nőknek való látványosságról készítsetek képeket!:))
Icecream & Coke írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Üdv újra itt! :) Mi is próbáljuk ám faggatni őket, milyen a felhozatal. :D
...szóval Jari-Mari SZÉP?;))) És akkor Kimi?;DDDDDDDDD Basszus, komolyan besíroooook:))))) Elképesztőek vagytok csajok;)))) Most látom a képet is - igaz, nekem csak Rimstert sikerült rekognizálnom rajta, de gondolom, akkor mellette a laza sapis csaje csakis Béééb lehet;))))) NAgyon nagy;))) Kimi min röhögött?;)))) Ugye nem rajtatok? ;DDDD De lécci ha mégegyszer ilyen közelségbe kerültök hozzá, mondjatpok már pár szót az érdekünkben neki;)) Például olyanokat, hogy imádjuk és verje ki a szép kis fejecskéjéből az F1-et végleg, ja, és hogy irányelvként fontolja már meg a mi építő jellegű javaslatainkat is plz, gondolok itt olyanokra plédul, hogy kevesebb pipisörte a pofin, ellenben több meztelenkedés, és szemcsit-sapit kéretik hagyagolni a jövőben, mert a fanoknak ennyi eyecandy igazán kijár belőle - ha már ritkán vetkezik, legalább a pofiját lássuk olykor-olykor;DDDDD
Icecream & Coke írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Hellllóóó!:)
Merre jártál báránykám?:))
Icebabe írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Azért Kiminél csak nem lehetnek wooow-obbak! :P:D
Tényleg, szereztetek be már Iceman satyit? :)
Icemanne írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...És majd teszünk be képeket a szerelőiről, némelyik erősen woooow kategória :DDDDD
És ééééén iiiiis MEGJÖTTEM;)))) Pont jókor;)) HATALMAS SZIAAAAA MINDENKINEK!!!!!!! :))
Délután érkeztünk haza, és épp hogy csak a méleket tudtam csekkolni, de már alig vártam hogy felnézhessek, és üdvözöljem a T. Klubtársakat;))) Nade erre aztán végképp nem számítottam! RIMCSESZTER ÉS BABE ODAKINT??? A RALIN?????? ÉLŐBEN????? HÁT BAZEEEEE!!!!!!! XD Csajok, ez ÓRIÁSI!!!!!!!! XD Ti aztán nem cicóztok, megcsináltátok és kész!!!!!! HATALMAS GRATULA NEKTEK;))) De ugye azt vágjátok, hogy "szolgálati kötelezettségetek 1.0" mindenről, akarom mondani MINDENRŐL beszámolni nekünk, a legaprólékosabb részletekbe menőkig?;)))) Kezdve Kimink ILLATÁVAL, mer’ azt ugye eddig még senkinek nem sikerült meghatároznia, pláne nem megosztania velünk, itthon senyvedő, nyomorult fanokkal;))))) És persze minden mást is TUDNI AKARUNK;)) Például, hogy végülis hányan vettétek nyakatokba Európa nyugati fertályát, és hogy pl. hol hagytátok Ralfit, mer’hogy ő is tervezte a kiutat;)))) Na meg hogy mikor mit csináltok, satöbbi-satöbbi, tényleg MINDENT TUDNI AKARUNK (mondom ezt mindannyiunk nevében, mert tuti vagyok benne, hogy nem csak én vagyok ilyen kis kíváncsi;))) Úgyhogy meséljetek plíz, mindent, de tényleg mindent!!!!!! XD XD XD
Icebabe írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Azt én is észrevettem, hogy a Citroennél magas az egy csapatra jutó szép emberek száma. Kimi külön sokat dobott rajtuk. :DD Amúgy sztem a versenymérnöke sem elhanyagolandó példány. :D
Icebabe írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Nagyon drágák vagytok!:)) Bizony nagyon kellemes hangjuk van!:) Olyankor kell valamelyiket lestoppolni!:))
Ja és Loeb aranyosan beszél németül....megkockáztatom jobban mint angolul....:)))))
The tarmac will immediately give Kimi a feeling in rally driving
Turun Sanomat 19.8 2010 22:37:23
This weekend Kimi Räikkönen will drive only his second tarmac rally in WRC. It raises the expectations when this surface is more familiar to the track-driver than snow and gravel is.
Would it help if all WRC-rallies would be on tarmac?
– I don’t know. This rally is a completely different thing than the rally in Bulgaria. It was new for everybody. Here those others have been pushing these stages for many years and it gives them a huge advantage. But of course it’s easier for me when we drive on tarmac.
– Tarmac is an easier surface because I immediately get a betten hang of it. Of course you learn that when you have drove on tracks all your life but even if this is rally it has nothing to do with driving on the track. It’s just easier to get the feeling, Räikkönen told Turun Sanomat.
The speciality of Germany Rally is the 48 km long stage on concrete.
– We broke three tyres there when we made notes but they were civilian car tyres. In rally there won’t be that kind of danger because the tyres are so hard. It isn’t bumpy but it’s really slippery so you can’t afford to make any mistakes there because the concrete ’things’ are so close.
Sebastien Loeb is the king of tarmac rallies.
– He drives well. He has been track-racing and is a Le Mans -driver. Loeb was fast on tarmac right from the beginning at it took time for him to learn to be fast on snow and gravel too, Räikkönen reminded.
Icemanne írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Blockot is megtekintettünk a szervíz parkban,de ő nem szép, és akkor még finoman fogalmaztam.:) Ha szép lenne a citroenben versenyezne, mert úgy tűnik náluk ez alapvető követelmény :P
garfield írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Ha Burcu közelébe kerülünk mindenképpen lövünk Neked képet, ezt megígérhetjük. :)
Meglehetősen kellemesen telt ez az első nap, az autók hangjától csak úgy pezseg az ember vére :) Meg elég vicces, hogy állsz a zebránál, zöldre vált a lámpa és átsétálsz az ott közúti forgalomban várakozó rali autók előtt :))
Icemanne írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Ja Block és a szépség két külön fogalom!:)
Kimi’s continuance in rally is just as open as his goodbye to F1
Turun Sanomat 19.8 2010 22:49:59
On Thursday there was a big buzz on Trier’s service area over the reply that Kimi Räikkönen gave to MTV3 telling that his F1-career might be wrapped up.
Turun Sanomat had the opportunity to ask the Citroen Junior Team’s driver if a decision like this has been made.
Is F1 over for you?
– I don’t have a huge crave to go there. If I would have forcefully wanted to be there this year I’m sure I could have. But because I didn’t have any reasonable contract I did something else.
Have you now made up your mind that F1 is history?
– Like I said, I don’t have a crave for F1. It would be cool to race there but not just to drive around, Räikkönen says.
Räikkönen doesn’t yet have anything contract-wise that would stop him from returning to F1. The current contract with Red Bull is only for this season. Even though Kimi would continue in rally it wouldn’t necessarily be with the current team..
Is your scale turning to rally?
– We will see that later. There are a lot of things involved. There is nothing yet and it could be that nothing happens, Räikkönen says mysteriously.
Räikkönen used to say over and over again during his F1-times that he is only motivated by driving with a car that he can fight for victories and championship. Now he has a winning car in rally but he can’t even think of victories.
– I have drove on track all my life. It’s clear that after that I was only interested in winning. I would probably have the same attitude if I would have been in rally for 10 years.
Räikkönen has had a lifelong dream - even before he won the WDC in F1. The thought of him becoming the first racer with a championship in both F1 and rally has tingled him.
Räikkönen is now driving his 8th race. Have you got more belief in winning the rally championship someday or are you driving just because it feels so nice for you?
– I only try to do my best. I knew all along that this was difficult and it hasn’t changed in any way. Sometimes when things go well I get the feeling that this could turn into something. It is difficult and it takes a long time before I get everything done properly. There has been no surprises but hopefully I develop all the time.
– I guess I would have more points if I would only want to drive for the points. There would always be an easy 8-9 position because there are so few cars. But I rather try and drive as fast as I can. When something small goes wrong you immediately lose a lot of time.
– But it doesn’t bother me at all even if I wouldn’t have any points. I don’t see it as any merit if I have 1 or 20 points. It’s all the same as long as you know yourself what you are doing, Räikkönen says.
Turun Sanomat, Trier
HEIKKI KULTA
Icebabe írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Szóval akkor mindenki maradt a kaptafánál. :D Tényleg, Blockba nem botlottatok bele? Vagy csak a szép embereket mustráltátok? :P
Icebabe írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Sziaaaasztok!
Épp olvasgatok vissza látom naon jól érzitek magatokat!:))
Sebaj van még 3 nap!:))
garfield írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Szia, Rimi és én még vagyunk :)
Burcut sajnos nem találtuk.....
Icemanne írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Nem cseréltem le Kimit :)))))) Sőt!!!!!! Ogi egyébként szintén nagyon szép. És nagyon kedves, közvetlen és ő nem szalad el ha valaki megérinti :))))
Julien engem meglepett,hogy élőben mennyire jól néz ki és Kaitsu is nagyon nagyon vonzó.
Eddig én is azt gondoltam,hogy Jari-Mari és a szép egy mondatban nem használható,de nem tudunk rá mit mondani, tényleg szép, de neki, ellentétben Kimivel és Ogival nincs férfias kisugárzása.
Dani is jóképű,de semmi extra. Loeb szintén jól néz ki, de a képeken dögösebb,mint élőben.
Estét!
Van még valaki?
Icebabe írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Jari-Mari és a szép szó nálam nem szerepel egy mondatban. Az csak Kimi privilégiuma. :P És Ogi milyen? Ugye te nem cserélted le Kimit rá? :D
SR001 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Mi is korán kelünk :)))) Tervek szerint a 6-ból 4 szakaszt nézünk meg. Jó éjt Neked :)
Icebabe írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Na akkor teljes az öröm! :) Mi meg a gép előtt senyvedünk! ;) Képek ellen nem fogunk (bizton állíthatom a többiek nevében is) tiltakozni! ;)
Most viszont álomra hajtom a fejem, holnap ugyebár kezdődik! Érezzétek nagyon jól magatokat!!! :)))))) Salut! (Nagyon remélem! ;))
Utoljára módosítva: 2010. augusztus 19. 22:27
Icemanne írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Jari-Mari tényleg nagyon cuuuki....de nagyon szép :) Róla majd később jönnek a képek :)))
Icebabe írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Azt hiszem abba a zuhanyzásba többen is beszálltak volna körülöttetek. Lehet a cuki Jari-Mari is. :DD
SR001 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Riminek már van egy közös képe Ogival :)))))) Rimi képre hajtott, nem aláírásra. Nagyon szépek rajta....majd beteszi...gondolom. Nem fontos?! Ilyen eszedbe se jusson....Ja, és Juliennel is van közös képe, ő is nagyon jól néz ki élőben.
Utoljára módosítva: 2010. augusztus 19. 22:23
Icebabe írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Értem. De Kimi az Kimi? És Ogi? Vadászott már tőle Rimi? Vagy ő sem "fontos"?
Icebabe írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Huhúúú, a pasi sem százas. Bár Hombre örülni fog. :) A sajtó úgyis megírja majd hogy ilyen meg olyan... :S
SR001 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Nem, hiszen mi nem is akartunk aláírásokat gyűjteni, nem is volt nálunk semmi, nem készültünk.
Nem vagyunk autogram vadászok, Kimi esetében így alakult. :)
Reggel volt a shakedownon egy aranyos szituáció, azt elfelejtettük írni, Kimiék álltak az úton járó motorral várták, hogy indítsák őket a shakedownon, erre egy mentősorvos,aki a pálya szélén kocogtatta Kimi ablakát, ő pedig látványosan nem figyelt rá, erre a csávó feltépte az ajtót és egy Ferraris (!!!!) plakátot dugott az orra alá, hogy írja rá becses nevét :P És Kimi aláírta, ezután állítsa valaki, hogy nem jár a rajongók kedvében :P :D
Utána erősen magyarázott Kajnak, gondolom nem dicsérgette a fickó akcióját. :P
Icebabe írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Hmmmmmmmmmmmmmmm. No problem. ;) Nem is tudtam, hogy Középföldén is rendeznek ralit..... :DDDD Dani co-ját majd holnap megkuksizom, még eddig nem láttam. 1.0 az 1.0, elkelt. :) Szorgosan gyűjtögettek aláírásokat is?
Icemanne írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Felajánlottuk hogy legközelebb segítünk zuhanyozni :)))))) De csakis a köz érdekében,hogy mielőbb kijöhessen a rajongóihoz :DDDDDD
Icebabe írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...És mit mondtatok v. mutattatok Kiminek, hogy mosolygott ezen a képen? :D
Utoljára módosítva: 2010. augusztus 19. 22:05
SR001 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Most este volt a nyitóceremónia, megint jó helyet csíptünk meg magunknak, mindenkit lefotóztunk.
Latvala tényleg szép élőben, de feltűnően cuki, ha érted mire célzok :P Egy Neil Cole is valszeg Mari csapatában játszik.Neil amúgy velünk szemben lakik az utca túloldalán, nemrég futottunk össze vele.Cole amúgy egy hobbit :D :D
Kimi videós haverjaival is ütköztünk.
Dani új navija élőben szebb mint a képeken, viszont Loeb a képeken sokkal jobb, mint élőben. :) Mindenkit ellenőrzünk :D
Never say never
Turun Sanomat 19.8 2010 22:24:39
Kolumni 19.8.
Kimi Räikkönen has just given a whole bunch of autographs to German fans. We are sitting in Citroen’s lounge, just the two of us. In the afternoon Räikkönen let understand in MTV3’s interview that his leaf in F1 would by this stage be already turned.
When I pressed him asking him if this was the final decision, the rally rookie makes faces, tosses and turns and almost whispers so uneasily that even the experts on exposing lies would most certainly not be convinced that the reply is truthful.
Of course the subject is difficult for the driver when there are no contracts - hardly even negotiations - about next season. At this moment continuing in rally is yet the option that interests him more.
It’s as if he would have to choose between morning porridge with strawberry jam and sugar or just porridge. Rally would offer him sweetness for his whole belly even though the other option would offer remarkably more money.
Räikkönen has always been an individual with a strong will. A Finn who is stubborn and walks his own path, who bystanders can influence only by confirming the man’s decision.
The old saying says ’never say never’ - and you have reason to believe in this at this stage. The only thing that is certain is that Räikkönen doesn’t drive his last year in rally but it’s not yet certain if the rally career continues in 2011.
Big marketing powers are needed to bring alive Räikkönen’s enthusiasm to drive in F1 again.
One year ago Räikkönen himself believed that he would be driving for Ferrari in F1. Everything changed during Aug-Sep.
It might still happen again. In the top of motorsport everything is always possible starting from injuries to surprising firings.
Trier/Heikki Kulta
Icebabe írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Gondoltam azóta történt más is. Olvastam, láttam. :)
SR001 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Rimi már délután leírta a sztorit,hogy kerültünk kb 20 centire Kimihez :)))) A kép meg a Vikis kép, mert azon mi is rajta vagyunk :)
Icebabe írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Jajjj.... Borzasztóan rosszul! XD Naaaa, mese!!!! :DDDDDDDDDDDDDDDDDD
SR001 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Szia :)))) Egy képen vagyunk Kimi Raikkönennel szerinted,hogy érezzük magunkat?! :DDDDDDDD
Icebabe írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Sziaaaaaaaaaa!!!!!! :DDDDDDDDD
Hogy érzitek magatokat?????
KIMI AND THE RED POWER írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Sziasztok :) Ismét a szállodában.
A képen az Viki mert ő is itt van és mellette meg ott állunk mi :)))))))
KIMI AND THE RED POWER írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...De, én is azt néztem, hogy Viki van a képen. :D
Icemanne írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Gondoltam, hogy megkapom. ;) Oda is akartam írni, hogy nehogy vki felhozza, kár hogy nem tettem. :DDDDDDDDDDDDDDDDD
kimpa írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Szép álmokat! :)
SR001 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Finnország is Európa, mégis volt időeltolódás. :D
Icemanne írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Az utolsó képen nem az a Viki van ott hátul, aki a bolgár rallyn is ott volt?
kimpa írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Nincs mit és aludj jól!
SR001 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Nagyon köszönöm :)
Legyetek jól és álmodjatok nagyon szépeket :)
Holnap jövök !
kimpa írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Háromnegyed 10 után pár perccel. Még jó hogy Európa, nem kell időeltolódást számolni..... :S
Gyerekek lenne egy kérdésem holnap mikor kezdünk?
Nagyon köszönöm :)))))))))))
http://img185.imageshack.us/img185/6510/raikkonen10d10cm085.jpg
http://img842.imageshack.us/img842/2444/raikkonen10d10cm087.jpg
http://img576.imageshack.us/img576/7561/wrc201008191925307917.jpg
http://img193.imageshack.us/img193/4066/wrc201008191925416709.jpg
http://img843.imageshack.us/img843/716/wrc201008191925513123.jpg
http://img22.imageshack.us/img22/5640/wrc201008191926019991.jpg
Icemanne írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Nagyon helyes! ;) Látom hogy szorgalmas vagy. :DDDDDDDDD
SR001 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Szia! Néha előbújunk. :D Én csak azért tünedezem el, mert képeket és infókat keresek. :)
kimpa írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Kitartást hozzá! :) Az a lényeg, hogy használjon! :)
SR001 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Hát az anyukád lehetnék :)
Jó a kezelés kihozza a fájdalmat és a masszázs is jó!
Valami csak lesz belőlem!!!!
Persze a gyógytorna is hatásos mire végig járok mindent jól elfáradok és alig vánszorgok haza :(
Szóval ennyi !!
kimpa írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...És a kezelés? Öregesen? Mintha anyut hallanám... Sztem is. Baromira irigykedem egyesekre... :DDDDDDDDDDDDDDDD
SR001 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Néha ránézek a monitorra és felpóckolom a lábam !
Olyan öregesen :(
Szerintem győzni fog és Ő lesz a VB :)
kimpa írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Szia! :) Na mesélj, hogy haladsz? Hát, most nincs itt sok szemmel tartani való. :S Már nagyon várom a holnapot. Wrc.com-on közvélemény kutatást tartanak, ki nyomhatja le Seb 1.0-t a hétvégén. Hát, a szavazók szerint 2 esélyes a dolog. Szerinted itt verhető?
SR001 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Sziaaaaaaaaaaaa drága Én nem tüntem el, de csak olvasgatlak benneteket nagyon elfáradtam a kezelésektől!
Pihenek!
Figyellel benneteket :)
Remélem jól vagy? :)
Ejnye, itt a rali hétvége és mindenki eltűnt??? :)
Icemanne írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Sztem is sokkal nehezebb lesz, de bízzunk a legjobbakban.;) A képekért nagy köszönet;):)
Even the Swedes are missing Kimi. Here are some comments from Aftonbladet:
- It’s weird that so many think that F1 was better with Kimi in it, one misses his unbelievable moves like taking 5 places in the start or going wide in the last corner in Hockenheim only to take pole. Please be nice and come back!
- I think that F1 lost it’s shine after Kimi retired. Today’s F1 doesn’t feel especially exciting because anyone with any s***-car can win. Nothing very funny to look at. I hope that F1 will get better, again....
- I have almost stopped watching F1, it’s not as much fun to watch anymore.
- Can’t he clone himself, I want to see him in both F1 and Rally.
Rimika, Icebabe
A sárga irigység kerülget!!!!!!! Érezzétek jól magatokat, jó szurkolást és sok képet! ;)
Szép estét mindenkinek! :)
http://sleen.imgur.com/kimi_rally_deutschland_2010
http://www.rallybuzz.com/rally-deutschland-shakedown-results/
Utoljára módosítva: 2010. augusztus 19. 19:38
http://i.imgur.com/Drv7D.png
http://i.imgur.com/45Jl4.jpg
http://i.imgur.com/k2pbd.jpg
http://i.imgur.com/TnWOj.jpg
http://img708.imageshack.us/i/rfde.png/
http://img32.imageshack.us/i/freenj.png/
http://img72.imageshack.us/i/fresww.png/
http://img72.imageshack.us/i/treeee.png/
http://img97.imageshack.us/img97/1458/23628934.jpg
http://img225.imageshack.us/img225/5389/17910828.jpg
http://www.imagebam.com/image/bdacb793813234
http://www.imagebam.com/image/ffaab793813236
http://www.imagebam.com/image/9d8d2993813239
http://www.imagebam.com/image/ad002e93813242
http://www.imagebam.com/image/979c4893813245
http://www.imagebam.com/image/a04e2f93813250
http://www.imagebam.com/image/5f80b393813256
http://img691.imageshack.us/i/derrddsss.png/
http://img694.imageshack.us/i/deerwee.png/
http://img842.imageshack.us/i/wsrew.png/
http://www.imagebam.com/image/764c3893814865
http://www.imagebam.com/image/de746793814856
KIMI AND THE RED POWER írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Szerintem itt azért nehezebb dolga lesz, mint Bulgáriában. Állítólag ez a Duval gyerek is elég tehetséges ralis. A legfontosabb, hogy problémamentes legyen Kimi hétvégéje. :)
rimika írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Úgy látszik még nem unják ugyanazokat a kérdéseket feltenni minden egyes ralin. Ahhoz képest Kimi elég készséges. :) Lehet ha valami csaj tapogatta volna és nyúlt volna be fényképezkedni - mondjuk ti - azt szívesebben vette volna. :D Remélem a következő avin már a Jégemberünk lesz! ;)
Amúgy Dani eredményét elnézve, Solberghez hasonlóan neki se okoz problémát összeszokni az új navigátorával.
Iceblue írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Sziaaaaaaaaaaaa:)
Persze megértem és tudom, hogy azt kell csinálni amit szeret:)
Nagyon szerettem ahogy a F1-ben vezetett:)))))))))))))))))
Neki találták ki azokat az autókat!
kimpa írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Szia! Én épp most olvastam, nagyon sajnálom,hogy ennyi volt az F1, de azt csinálja ami neki jó, amit élvez.Szerintem az f1-ben elérte amit akart, más kihívásra vágyik.Meg lehet érteni.
rimika írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Sziasztok! Nagyon örülök, hogy ott lehettek a rallyn. Nagyon jó szórakozást kívánok és nagyon vigyázzatok magatokra. Ja sok-sok élmény beszámolót kérünk:))))
Olvastátok, hogy Kimi azt nyilatkozta, hogy ennyi volt a F1?! :(
Igaz számítottam erre, de mégis csalódott vagyok :(
Icemanne írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Üdv!
Szépen bekezdett Räkka.;) Remélem itt is meg lesz a tempója, mint Bulgáriában és akkor lesz esély a top 5-re.:)
rimika írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Fantasztikus, hogy ott vagytok:))))))))))))))))
rimika írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Sziasztok:) !!!
Vigyázzatok magatokre !!!:)))))))))))))
Érezzétek jól magatokat vigyázzatok a drágára!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :)
Megjöttem drégáim hol állunk? :)
Jól vagytok? :)
Icemanne írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Amikor először beértek akkor totál elbújt, szinte nem is láttuk, majd egyszercsak előkerült, kiköpte a rágóját a kukába, Kajt elhívatta Anette mellől és mentek újra ki a pályára. Utána a tisztálkodás után már beszédesebb volt, persze mindenki őt akarta faggatni, Colenak, Anettenek és általunk ismeretlen fickónak is egész hosszan nyilatkozott.
Utána volt az autogram osztás, akkor is elég készséges volt, de mi voltunk az utolsók akiknek aláírt, aztán egy csávó benyúlt hozzá fényképezkedés céljából, ő meg hátralépett és elment a sor másik felére, ott viszont két másik fickó elég erőszakosan kezdték tapogatni a vállát, úgyhogy lerázta magáról a kezüket és azzal a lendülettel vissza is vonult.
Kajnak szokás szerint jó kedve van, sokat csevegett finnekkel miközben Kimit fotóztuk ( ez látható az avimon ).
Ogier és Julien a gyenge eredmények ellenére is egész derűsek voltak.
Dani keveset mutatkozott, csekkoltuk az új naviját.Loeb pedig észrevehetően jobban szeret csak franciákkal kommunikálni.
A nap süt, de annyira nincs meleg, reggel kifejezetten hideg volt fenn a hegyen a shakedown alatt.Csoda, hogy Kimi nem pulcsiban volt :P :)
rimika írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Hát ez elég részletes volt. Ezek szerint nincs annyira melege, ha farmergatyában van és nem rövid naciban. :D És hogy láttátok, milyen a kedve? :)
Icemanne írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Csak annyit tudunk, hogy jó sokáig zuhanyzott, aztán előlibbent egy fehér bikás pólóban,a szokásos farmerban, fehér DC cipőben és persze sapi és napszemüveg :)))
Ja és kék fehér hosszanti csíkos alsónadrág, de annak sajnos csak a szélét láttuk ami kilógott a nadrágból :))
A Shakedown eredménye:
1. Dani Sordo Citroen 3.39,4
Petter Solberg Citroen 3.39,4
3. Sebastien Loeb Citroen 3.40,7
4. Kimi Räikkönen Citroen 3.42,6
5. Mikko Hirvonen Ford 3.42,7
6. Francois Duval Ford 3.42,8
7. Sebastien Ogier Citroen 3.43,3
8. Jari-Matti Latvala Ford 3.44,4
9. Matthew Wilson Ford 3.48,3
10. Mark Van Eldik Subaru 3.51,1
rimika írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ..."Közérdekű közlemény: Kimi 15 cm távolságból is halálosan szexi. :P Nemkülönben Ogier és Julien. Meglepő módon Kaj is nagyon vonzó.:)))"
Na ha eddig nem fogott el a sárga irigység, ezt olvasva garantáltan megesz. :D Kimi zuhanyozásáról nincs részletesebb infótok? :P
Köszönet a beszámolóért, tülkön ülve várom a következőt! :))
’Plenty more to come’ from Kimi, says co-driver
As he prepares to build upon his Bulgarian progress in only his second-ever world championship asphalt rally in Germany this weekend, Kimi Raikkonen’s co-driver Kaj Lindström predicts ’plenty more to come’ from the former F1 World Champion
Kimi Raikkonen’s co-driver in the 2011 World Rally Championship has forecast that there is ’plenty more to come’ from the former F1 World Champion over the second half of the campaign – even if both men anticipate a tough time of things ahead of them on Rallye Deutschland.
Having missed out on a points-scoring finish in front of his adoring home fans when he wound up a delayed 25th on Rally Finland earlier this month, Raikkonen is now preparing to take on some of the most challenging asphalt stages on the WRC calendar.
Particularly demanding will be the section that runs through the Baumholder military area on day two, comprising long stages made up of concrete roads that were previously used for testing tanks. By the side of the road are huge stone blocks known as hinkelsteins, originally designed for preventing the tanks from going off the road but not what Raikkonen and co-driver Kaj Lindström will want to hit in their Citroën Junior Team C4 WRC this weekend.
“This will be another new rally for me and I don’t know exactly what the German stages will be like, but I know that they will be very different to Bulgaria,” acknowledged the 18-time grand prix-winner, alluding to his encouraging performance on asphalt last month. “On my first asphalt rally with the Citroën C4 WRC, I had a good feeling immediately.
“The most important thing is for me to get used to driving a WRC car on this surface. From my past experience I can say that I find driving on asphalt a bit more natural, but driving a rally car is still a completely different thing to any form of circuit racing. In racing, the surface of one circuit is not massively different to the surface of another, although there are some small changes. In rallying, the difference is huge on every event.
“There is so much variety on a rally – every kilometre and every corner is different. That’s why experience is so important in this sport. I just need to keep on building up my knowledge; I will try my best in Germany, but I really need to make sure that I am there at the finish so that I can learn all about this event. Everyone tells me that the stages are quite complicated so we will have to be careful, especially if it is raining.”
Lindström, at least, does have some experience of the stages that run along the shores of the Moselle River from two previous starts on the event alongside multiple World Rally Champion Tommi Mäkinen, and the man who has sat alongside Raikkonen ever since his compatriot made his rallying debut concedes that he has been marked by the 30-year-old’s form thus far.
“This is only going to be Kimi’s second world championship asphalt rally, and just his ninth WRC event,” he stressed. “Germany is not going to be an easy one, but our performance in Bulgaria – on our first asphalt rally – was the most impressive we have put in since the start of the season and we continued making progress in Finland.
“I’m really pleased by the way that Kimi has come so far in an extremely short space of time – nobody has rallied at this level before with so little experience, and that’s a great achievement. For me, the most important thing in Germany is that we continue learning, work hard on our pace notes and try to get a solid result. We’re making progress on each rally. It’s all about getting the experience, and I know that there is still plenty more to come from Kimi.”
“Everyone in the team has very good memories of our trip to Bulgaria,” concluded team manager Benoît Nogier. “Kimi, who had so much to learn this year, showed just what he is capable of on his first asphalt world championship rally. However, Rally Bulgaria was new for everyone. In Germany, we will be up against drivers with plenty of experience of the terrain, so the objective we have fixed is not to make any mistakes. I’m sure that our C4 WRCs are capable of some excellent results.”
Sziasztok, ismét itt :)
Nem értem Neil mit dumál, kb egy órával ezelőtt vagy 20 percig neki nyilatkozott Kimi a szervíz parkban.:)
Reggel kinn voltunk a shakedown-on,az autók hangja élőben brutális.
Utána átvonultunk a szervíz parkba, ahol a Citroen Junior Team - ki más - csapatát vettük célba. Ogi és Julien elképesztően közvetlenek és édesek, már van is mindkettőjükkel közös képen, Julien még kacsingatott is.:P
Kimi némi szervíz után visszament még egyszer a shakedownra, majd gondosan lezuhanyzott és adott egy csomó interjút.Ott álltunk Babeel a kordonnál fényképeztünk, ekkor Kimi a tömeg unszolására odajött és sorban elkezdett autogramot osztogatni.Mi nem terveztük hogy aláírást gyűjtünk a pilótáktól, de mikor odaért elénk a filccel a kezében tök hülyén jött volna ki hogy ha nem kérünk volna aláírást, ezért odanyújtottuk neki a belépőnket és úgy ahogy volt a nyakunkba akasztva aláírta.:)
Közérdekű közlemény: Kimi 15 cm távolságból is halálosan szexi. :P Nemkülönben Ogier és Julien.Meglepő módon Kaj is nagyon vonzó.:)))
Nem mellékes tény, hogy a szerelők is nagyon jól néznek ki.Őket is lefényképeztük :P
Célszerű lenne átnevezni a csapatot Citroen Sexy Team-mé :D
Este startceremónia, onnan is szállítjuk majd az infókat.
Ui.: Becs-sel is találkoztunk, váltottunk vele pár szót és le is fotózkodtunk vele, kedves nő és élőben is nagyon csengő-bongó hangja van.
puszi mindenkinek, félig még eszméletlen Babe és Rimi :)
A tweet from neilcole
#WRC Just interviewed Kimi. "Mumble mumble chuckle... Like I said, challenging mumble mumble chuckle tarmac"
Räikkönen admits: I’ve seen F1!
- I don’t think I’ll go back to F1. I would have had the chance to go there but I think that career is already seen, Räikkönen told MTV3 in Germanly.
Räikkönen does not confirm that he continues in WRC either. The current deal with Citroen is only for this season.
- I have different options for next year. Let’s see if I drive anything. I guess we will come up with something. We tell when we know more, Räikkönen promised.
MTV3 - Lauri Ouvinen / Anette Latva-Piikkilä
Szép napot! :)
Icebabe, azért a szuszt ne szorítsd ki Kimiből. :D Örülök, hogy nem esik ott, remélem így is marad egész hétvégén!
Van aki kiment a rallyra!!!
Fantasztikus jó szurkolást!!!!!!!!!!!!:))))))))))))
Jó reggelt Rallysok:)))))))))))))))
Most nem tudok lenni megyek kezelésra, de sietek hozzátok vissza:)
Addig is legyetek jók!!!! :))))))))))))
Szép ralis reggelt mindenkinek!:)
3631 Icebabe
Szia!:)
Most irigyellek titeket, nem kicsit!:) Nagyon jó szurkolást és vigyázzatok magatokra meg egymásra!:)
Ha minden igaz Burcu is jelen lesz ezen a hétvégén, adjátok át neki baráti ölelésem!:)))
http://www.rallye-magazin.de/r/wm/galerien/2010/test-deutschland/index.html?tx_gooffotoboek_pi1[fid]=127&cHash=31495e1769
Henningnek kevés lehet a fizuja, hogy csak egy felsőre futja :P Tegnap ugyanebben grasszált este. :)
Na szaladunk, legyetek rosszak :)))
Icemanne írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Szia :)
Szerencsére nem esik, tegnap sem esett, fülledt meleg volt és borús. Az utolsó pillanatig kérdéses volt tudunk-e jönni, így nem kürtöltük szét, mert ciki ha az ember teleharsog vele mindent és mégse jön össze.
8-kor kezdődik a shakedown így már talpon vagyunk......reggeli és megyünk a pályára.
Az ölelgetésen erősen rajta leszünk...vagy leszek,mert Rimi Ogira hajt :DDDDD Még szerencse,hogy egy csapat....Na, majd még jövünk.....
Sziasztok!
Kellemes hétvégét mindenkinek... Hajrá Kimi...:)
Babe és Rimi
Jó szurkolást, aztán minél több képet és infót... :D
Wheel, Valaki2, Kimi and the Red Power
Sziasztok!
Szerveződik a Klub találkozó. Részvétel kötelező..:D részletek email formátumában...:D Így kérek minden kedves/aranyos/(Ferrari imádó) Klub tagot, h linkejen be egy email címet amire elküldhetem az infókat...
Köszönöm
A Vörös Bárány...:D
Ui.: Hétvégén nem leszek, így megkérnék valakit, h a belinkelt mail címeket továbbítsa nekem... előre is köszönöm...:)
Utoljára módosítva: 2010. augusztus 19. 06:12
Icebabe írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Szia! Nem is tudtam, hogy végül kimentetek a ralira! Lehet egyedül vagyok ezzel. :D
Szép időt nem kívánok, mert ha jól tudom esik ott. De jó időtöltést, és helyettünk is ölelgessétek meg Kimit! :DD Várjuk majd a élménybeszámolót és a képeket!:)
Utoljára módosítva: 2010. augusztus 18. 23:22
Jó estét mindenkinek :)))) Trierben már minden készen áll....Mi is....Este hétkor érkeztünk, ma még csak Henninggel és Ilkával sikerült összefutnunk....
Start helyszínét tettük be avinak...a többi fotó holnaptól.....
A szállodánk parkolójában hegyekben állnak a pályabejáró Mitsubishik....Shakedown után, de a nyitóceremónia előtt még jelentkezünk....
Puszi Rimi és Babe :)))))
Was Raikkonen rather than Heidfeld Pirelli’s first choice..?
Whilst it is former Mercedes Grand Prix reserve driver Nick Heidfeld who has been entrusted with helping to develop Pirelli’s 2011-spec F1 tyres, sources suggest Kimi Raikkonen was in fact the Italian manufacturer’s first choice...
Whilst Nick Heidfeld has been handed a potential lifeline in terms of resurrecting his stalled F1 career next season through his new Pirelli tyre-testing role, it seems the experienced German might not have been the Italian company’s first choice – with claims that former world champion Kimi Raikkonen’s name was originally at the top of the list.
It was confirmed this week by Mercedes Grand Prix that the Brackley-based outfit has released Heidfeld to focus on his new task [see separate story – click here], with the hope being that the unique knowledge he will accrue from testing the 2011-spec tyre compounds will make the 33-year-old an attractive proposition to a number of teams next season, after a year spent away from the grand prix starting grid.
Following a series of outings at Mugello, Jerez, Monza and Paul Ricard, Pirelli will subsequently put its compounds through their paces in Abu Dhabi in the immediate wake of the final race of the season in November.
However, according to Finnish newspaper Turun Sanomat, it was in fact World Rally Championship-convert Raikkonen who was approached first, only for the 18-time grand prix-winner to turn the offer down to instead give his full concentration to the remainder of his debut WRC campaign.
The 30-year-old’s manager Steve Robertson had acknowledged back in June that ’if Pirelli approach us, of course we’ll talk about it’, adding that everything would depend upon whether ’Kimi is interested by this type of challenge’ and how it would fit in alongside his rallying programme.
Citroën is known to be keen to retain Raikkonen’s services into a second season, whilst there have also been whispers of forays into IndyCar and the Le Mans 24 Hours, as well as the continually unanswered question of whether F1 is now a closed book for the Espoo native, or merely unfinished business...
http://www.crash.net/f1/news/162493/1/was_raikkonen_rather_than_heidfeld_pirellis_first_choice.html?utm_source=rss&utm_medium=rss&utm_campaign=rss
http://www.redbull.com/cs/Satellite/en_INT/Article/Kimi-aims-for-military-precision-at-Rally-021242888165535?refmod=ContentFeed&refmodpos=A0
http://www.autonavigator.hu/sztori/bajor_kifli_helyett_finn_perec-3195?hk
http://www.wrc.com/news/learning-is-the-priority-in-germany-says-raikkonen/?fid=13478
Utoljára módosítva: 2010. augusztus 18. 23:42
Kimi German Rally preview in Finnish
A CONCRETE RIDE
I know the team hopes that we could make it through German Rally without mistakes. It’s the season’s second tarmac rally and our ride should be enough for us to reach quite good results.
I had drove in Jyskälä once before. From now on this season’s remaining rallies are all completely new places to me.
Even though Germany is once again a completely new rally for me it still feels cool to get back on tarmac. Bulgaria was mostly promising but it doesn’t help one bit now. This is a completely different rally. In Germany they drive a lot on concrete instead of on tarmac and from what I’ve heard it’s a damn slippery road.
There’s been talk about the notes every time, about how important they are and how difficult it is to learn them. I don’t need anyone highlighting to me how noting would has to succeed really well in this rally and how I have to be extra careful with it.
I’m sure that the really long stage that I haven’t drove with a rally car ever before is going to be pretty cool. It’s about 50 km long and when you take the stages twice it will be an enormous amount of all the SS-kilometers.
It might get quite hot inside the cockpit and you know that the experience the top dudes have will only shine through better than before.
It’s a clear thing that it is a place where it’s important to drive without making mistakes. You can win or lose really big time.
We tested a couple of times in Germany. The car worked, everything went well and we found new setups again.
From the formula-times Germany isn’t a place for me that I would like to remember. Something always went wrong.
Now we take off with a rally car and without those strains. The most important thing is to drive the race from the beginning to the end in a clean way. That is my number one wish and it’s great if it happens. We need badly more kilometers in our meter so that we can get more experience which is what we need the most at this stage. After Jyskälä we had time to chill out. We rode trial, played golf and trained every day.
Now we are ready. We will see on Sunday how it went for us.
Hombre B írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Az f1-live-on a fordítás angolról nem túl acélos. A múltkor pl. a murva sódernek lett fordítva. :D
Kimi Räikkönen legújabb blogbejegyzése
Nos, a németországi verseny jön. Aszfalt rally lesz, mondják mások, nekem viszont egy újabb kihívás. Egy kihívás, mely szerint öntött betonon is jó gyorsnak kell lennem.
A Red Bull Citroen csapat azt szeretné, ha hibák és mindenféle baklövés nélkül teljesítenénk a versenyt, ezt jól tudom. A szezon második aszfalt rallyja lesz ez. A jó eredmény eléréséhez meg van a sebességünk, igaz, csak addig, míg be nem jön valami hiba. Finnországban előnyöm volt abból, hogy egyszer már végig mentem a pályán. A többi helyszín új nekem a rally szempontjából. Németország is az ilyen pályák közé tartozik, de itt legalább aszfalton versenyzünk. Bulgáriában nagyon bíztató volt a szereplésünk, ez most nagyon sokat fog segíteni nekünk. A Német Rally azonban egész más lesz, mint a bolgár volt. Bulgáriában a teljes pályának aszfalt felülete volt, Németországban viszont lesznek betonos részek is. Azt hallottam, az elég csúszós, óvatosan kell vezetni rajta az autót.
Mi még most is sokat beszélünk a jegyzetekről, most azonban sokkal fontosabb, hogy nagyon precízen legyen elkészítve. Muszáj, hogy nagyon pontos jegyzetek legyenek, amik megbízhatóak is. A legnehezebb a 48 km hosszú szakasz lesz, ez lesz a szezon leghosszabb szakasza. Míg kétszer átmegyünk rajta, csaknem a teljes táv egyharmadát tesszük meg. Az a gyanúm, hogy ezen a szakaszon kissé melegem lesz majd az autóban, és azt hiszem a tapasztalatoknak itt hatalmas jelentősége lesz.
Finnország után pár napig Németországban teszteltünk. Jól ment minden. Az autó remekül működött, új beállításokat is találtunk erre a versenyre.
Németország az F1-ben sose volt nyerő hely számomra. Egy hétvégém se ment le problémák nélkül, valami folyton elromlott. Emiatt nincs bennem plusz nyomás. Ez egy másik kihívás, fő célom, befejezni a versenyt mindenféle hiba nélkül. Ha ezt sikerül megcsinálni, akkor rendben lesz minden. A tapasztalat szerzés minden egyes kilométernél fontos, a karrieremnek ezen a részén ez nagyon fontos dolog.
Finnország után kicsit lazítottam, Triáloztam és Golfoztam is. Mindennap edzettem is, hogy felkészülve vágjak neki az újabb kihívásoknak a rallyban, számomra ez természetes. Most pedig várunk és majd meglátjuk, hogy most mit sikerül elérnünk.
Icemanne írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...:)
#3623 ralf45
:)
Hombre B írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Remélem a Spanyolnátha be fagyassza a Santandert:DDD
Az egyik Kimis üzenetet küldött Heikki Kultának. Ez volt a válasza:
Dear Galya,
Thanks for the nice greetings. I was in Jyvaskyla with my photographer and he showed immediately afterwards the picture he took from you and told that he asked your name to publish it in the picture gallery.
Well, now I’ve had a nice two weeks vacation here in Finland and now I’m up to go to Germany to see Kimi’s next rally this weekend. As much as I hope him good future with WRC, deep inside I still would like to see him go back to F1. He would still have a lot to give to grand prix racing and knowing the media back there, many journalists and team bosses would like to see him race there again.
Did you happen to see my special interview with Alonso, where even he said that he misses racing against Kimi!
All the best for you
Heikki
Hombre B írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Örülök, hogy neked az okoz örömet, dől a lé. Bár a számunkra lényeges rész nem ez. :D
Icemanne írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Ennek én csak örülök...:D
Marca tells that Santander has improved their image in Spain thanks to F1.
91,05 % believed that Santander made it possible for Fernando Alonso to switch to Ferrari. The public opinion is that Kimi Räikkönen’s Ferrari-deal was bought out with Santander-money.
ralf45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Ahhoz nem kell váltania, a raliban is tudja művelni, és más ralisoknak is megy. :D
Kivimäki wonders why Kimi chose number notes
Turun Sanomat 17.8 2010 22:27:42
They have talked and talked about how difficult it is for a track-driver to learn to fully understand the rally-notes.
The experienced co-driver Ilkka Kivimäki thinks that Räikkönen and Kaj Lindström would have survived this biggest challenge had they chosen the traditional note vocabulary instead of the numeral vocabulary.
– I think Kimi took a too long road when he went to rally with numeral notes. Jari-Matti Latvala lost with that system during his first 5 years when he began with number notes when he was very young - and he still isn’t perfect with them. He still makes mistakes, Kivimäki says.
– A driver should get a proper note starting from the beginning so that he would get a more clearer image of the stages and he could also talk about them with the other drivers and his co-driver. Nobody has the energy to listen for very long when someone only talks in numbers.
61-year old Kivimäki is known as Markku Alen’s prestigeous co-driver. Their co-work lasted for 20 years and started in 1974 when Alen made a contract with Fiat and needed a Finnish co-driver beside him.
Kivimäki knows how challenging it is to race with number notes.
– For me the number note works so that when someone tells me a number I have to turn it into reasonable language in my head in order to understand what it means. When someone says medium left, full left or bad left I automatically know what note it is. But when the noting-language is for example 3 changing in the end into a tight 2 and continues after that as 3 the brains have to process it and interpret all those words so that I can completely give form to what is ahead.
Kivimäki praises a lot the ability of both Räikkönen-brothers - Rami and Kimi - as drivers.
– The talent that the Räikkönen-boys have is tremendeous - no matter what vehicle you give them to drive.
– I was with Rami driving the zero-car in front of Tommi Mäkinen in Corsica and Rami immediately understood the notes. He spent no time wondering over it. I’m sure it would have gone as quickly with Kimi if he had used the regular note-vocabulary, Kivimäki thinks.
Kivimäki is well aware of how different challenge rally is for a top driver who has been driving tracks and F1 for all his life. He worked as Mika Häkkinen’s co-driver when the double F1-champion drove in Tunturi-rally.
– Mika didn’t waste any extra energy for controlling the car. When I sat beside Mika I wondered at first why he didn’t pull the manual brake when he had a 90 degree corner ahead of him and we had at least 100 km/h of speed at that point.
– For these F1-giants that one second is such a long time that you have time to do almost anything. They aren’t afraid to put themself in the game. They get through it if they keep the line. It’s a different story if they don’t keep the line.
Häkkinen didn’t find a new career from rally.
– Mika just didn’t have the energy to concentrate on the notes. He had the fire for driving but the genre required too much concentration from him and he didn’t want it.
– Mika had time to listen to the notes because the driving itself didn’t cause any pain. He just didn’t clear up for himself just how much it takes to learn the notes properly.
Kivimäki thinks that of all the Finnish drivers from F1 Jyrki Järvilehto made the most natural transition.
– Jyrki probably had the best hunch of what kind of guy you should be to get into the speed which belongs to rally.
– What is common for all these F1-drivers is that when they have been pushing 300 on the track then suddenly 160 km/h in the forest is nothing. They have no fear. They think that as long as they get to drive themself there’s no need to be afraid, Kivimäki says.
Turun Sanomat
HEIKKI KULTA
Icemanne írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Roncsderbibe:DDD
ralf45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Ez a hír szerintem nagyon hápog. Kíváncsi leszek legközelebb melyik sorozatba rakja be Kimit a sajtó. :D
Räikkönen nagyon gyorsan tanul
Megkezdődik a hétvégi Német Rally előkészítése. Kimi Räikkönen navigátora szerint nagyon jó a finn tanulóképessége.
"Németország a WRC második aszfalt rallyja és a kilencedik verseny. " - kezdte Lindström, Kimi navigátora.
"Németország nem könnyű verseny, de Bulgáriában nagyon jól mentünk, és sokat fejlődtünk Finnországban. Én nagyon elégedett vagyok azzal, amennyit Kimi fejlődött ez idő alatt. Senki nem érte el ezt a szintet ennyi idő alatt, aki korábban nem vezetett a rallyban. Ez egy nagyszerű teljesítmény. " - folytatta Kaj.
Lindström nem mondott konkrét célt a Német Rallyra, de hangsúlyozta, hogy minden versenyen a tanulás és a fejlődés a fontos számukra.
"Azt hiszem a legfontosabb dolog Németországban továbbra is a tanulási folyamat folytatása, hogy keményen dolgozzunk az elsőkkel való lépéstartásban, és kapjunk egy jó eredményt. Ahogy Kimi is mondta, a szakmai tapasztalattal mindent meg lehet csinálni. " - tette még hozzá.
Sziasztok:)
Remélem csak kacsa a HÍR:(
A legfrissebb hírek szerint Kimi opciói szerint szerepel az is, hogy az IndyCar sorozatban versenyezzen.
A Red Bull-nak köszönhetően új utak nyílhatnak meg a finn előtt.
A finn „Jégember” nagyon jól érzi magát a számára talán még mindig új környezetben. Egyre otthonosabban mozog a rali-világában, és ezzel együtt egyre inkább csökken annak a lehetősége, hogy valaha még látni fogjuk F1-es futamon a rajtrácson – természetesen az indulók között.
A raliban szinte kivétel nélkül mindenki azt mondja, hogy Räikkönen marad, és Kimi is erre utaló nyilatkozatokat ad. Nagy csodának kellene ahhoz történnie, hogy 2007 világbajnoka 2011-ben egy nagy csapatnál térjen vissza a kategóriába.
A Red Bull mindenféleképpen meg szeretné tartani a világsztárt. Mint ismeretes, az energia ital céggel kötött 1 éves kontraktusának köszönhetően kerülhetett a Citroen WRC junior csapathoz.
A legfrissebb most az, hogy a Red Bull kész Amerikában, akár az IndyCar-ban is helyet biztosítani Räikkönen-nek.
Egy biztos, Kimi érkezése igencsak feldobná az eddig sem unott sorozatot.
Sziasztok:)
Millió a dolog, de gondoltam köszönök nektek:)
Vigyázzatok magatokra néha be-be nézek :)
ralf45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Zajlik ott az élet!:))
Icemanne írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Ott voltam:DDD
Ja és puszi:)
Utoljára módosítva: 2010. augusztus 17. 12:55
Szia ralf! :)
http://www.motorsportal.hu/forma1/raikkonen-nem-vallalta-a-pirelli-tesztet-c34624.html
Kimi Raikkonen is aiming to build on his promising performance on asphalt to enjoy a stronger outing on Rallye Deutschland this week.
The Finn showed decent pace in his first asphalt outing in Bulgaria, where he was running in fifth position before he crashed out.
Although the German rally will be another new challenge for the Citroen driver, Raikkonen is eager to continue with his learning process.
The 2007 F1 world champion admitted his main priority will be to reach the finish.
"I don’t know exactly what the German stages will be like, but I know that they will be very different to Bulgaria," said Raikkonen.
"In racing, the surface of one circuit is not massively different to the surface of another, although there are some small changes. In rallying, the difference is huge on every event.
"There is so much variety on a rally: every kilometre and every corner is different. That’s why experience is so important in this sport.
"So I just need to keep on building up my knowledge: I will try my best in Germany but I really need to make sure that I am there at the finish so that I can learn all about this event.
"Everyone tells me that the stages are quite complicated so we will have to be careful, especially if it is raining."
Co-driver Kaj Lindstrom, who has competed in Rally Germany twice before, conceded the event is likely to be a difficult one.
"This is only going to be Kimi’s second World Championship asphalt rally, and just his ninth WRC event," he said.
"Germany is not going to be an easy one, but Bulgaria was very good for us and we continued making progress in Finland. I’m really pleased by the way that Kimi has come so far in an extremely short space of time: nobody has rallied at this level before with so little experience, and that’s a great achievement.
"For me, the most important thing in Germany is that we continue learning, work hard on our pace notes, and try to get a solid result. Like Kimi said, it’s all about getting the experience."
http://www.autosport.com/news/report.php/id/85981
http://a.imageshack.us/img16/2517/p1050502z.jpg
http://a.imageshack.us/img810/3838/p1050503.jpg
TS tells Kimi was on top of the list when Pirelli tried to find experienced driver to test their F1 tyres. But the negotiations never took place as Kimi made it clear he isnt interested in testing F1 tyres at all as he is concentrating to rally only.
Pirelli is going to manufacture rally tyres too for an year.
Sziasztok de lázasan élek:)
Jó reggelt mindenkinek, aki erre jár :)
Üdv mindenkinek!
Bejelentkezem, hogy még létezem!:)
Jó reggelt mindenkinek...:)
Icemanne írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Én is így vagyok! :) De most megyek!
Jó éjt mindenkinek! :)
SR001 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Hát ez az, az enyémek se értik meg, hogy mikor rali van se hallok, se látok. :) Így is olyan ritkán van verseny.
Jó éjt a fekvőknek! :)
Utoljára módosítva: 2010. augusztus 16. 21:51
Rá kell készülnöm a hétvégére, így most lefekszem. Jó éjt mindenkinek :)
http://www.rallyfanatic.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=6171
Icemanne írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Engem a rokonság vár(na)! Hehe, de most rali van, bár ők úgy sem értenék meg... :S Majd én is kitalálok vmit!!!
Jó éjszakát mindenkinek:)
SR001 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Anyámék Boglárra akarnak menni borozni, meg onnan a rokonokhoz és fűznek engem is. De kitartok amellett, hogy én inkább itthon ülnék a gép előtt. Eddig egy raliversenyről se maradtam le, és most se tervezem. :)