Egy hétvége Kimi Räikkönen mellett

• Nyomtatás
• Hozzászólások(65)
• Twitter
• Facebook
• IWIW

Papp Kinga és Szente Viktória beszámolója.

Rally Bulgaria

Minden egy kósza gondolattal kezdődött…  Részben azért merült fel mindez bennem, mert lemaradtam az Erzbergrodeoról, részben pedig csak úgy. :)

Szóval a kósza gondolat… Írtam minderről egy üzenetet rajongótársamnak, Kingának, hogy ő mit szólna, mi lenne ha… Akkor még elég esélytelennek tűnt a dolog, de hála istennek a férje (Szabolcs) meggyőzhető  és nagyon jó fej volt, így végül igent mondott, és elkezdhettük szervezni ezt az egészet. A szervezés nagy része (sőt szinte az egész) Kinga érdeme, a szállástól elkezdve a jegyvásárlásig, mindennek ő járt utána. Szerencsére mindennek előre utánajártunk, mindent megterveztünk, kinyomtattunk, mert sajnos a szervezés nem állt a helyzet magaslatán. Senki nem tudott semmit, hiába kérdeztünk bárkit.

Az eredeti terv szerint négyen vágtunk volna neki az útnak, de végül csak hárman maradtunk. Igazán izgalmas napok voltak, sokszor elbizonytalanodtunk, hogy mi is legyen, menjünk-e, tudunk-e menni, megengedhetjük-e magunknak. Azonban mi ezt annyira akartuk, annyira beleéltük magunkat, hogy végül senki és semmi nem tántoríthatott el bennünket attól, hogy az álmunkat megvalósítsuk.

Amióta elindult ez az egész folyamat, azóta tűkön ültünk, és már alig vártuk, másról sem tudtunk beszélni. És végre végre eljött a várva várt pillanat, az indulás!!!

Este fél 11-kor értek Kingáék Budapestre, becuccoltam én is a kocsiba, és goooo.

Az út kalandos volt, már kapásból a magyar-szerb határon kezdődött az egész hétvégére kiható poén áradat. :) Megállunk, személyiket odaadjuk a mogorva bácsinak, aki benéz a kocsiba, és katonás hangon így szól: „Hova mennek?!” Szabolcs: „Bulgáriába…” (kis hatásszünet)… „Rally lesz” Hát ezt így nem lehet előadni, ezt hallani, látni kellett volna, Kingával alig tudtuk megállni, hogy fel ne röhögjünk. :) Azóta ezt a mondatot és ezt a szituációt sokat emlegettük, és szerintem még fogjuk is. :)

Az út hosszú volt és fárasztó, másnap reggel értünk Szófiába, ahol megálltunk és megvettük a jegyeinket. Eléggé meglepett, hogy a 10 megkérdezett emberből (akik között volt banki alkalmazott, eladó, fiatal fiú, akit úgy gondolnánk, hogy érdekelne az ilyesmi) senki még csak nem is tudta, hogy mi az a rally Bulgária, vagy hogy lesz egyáltalán. Így nehéz volt találni olyan jegyirodát, ahol lebonyolíthattuk a vásárlást. Végül egy pizzériában útba igazítottak minket. Egy pazar bevásárlóközpontba mentünk, melynek a parkoló szintjén megtaláltuk az Office1 Store irodát. Itt sem tudtak sokkal többet a témáról, 5 ember kb. fél órás tanácskozás után végre tudott is nekünk jegyet adni, de közben behívtak a monitorhoz a pult mögé, mert nem álltak a helyzet magaslatán. Végre zsebben volt a jegy nagy nehézségek árán, ezután következett az eltévedés a városban J 1 órás kóválygás után sikerült kikeverednünk Szófiából, egy „kedves” férfi, akit megszólítottunk egy benzinkúton pénz fejében lett volna hajlandó segíteni nekünk… De aztán akadt azért olyan ember is, aki mindenféle pénzbeli ellenszolgáltatás nélkül próbált útbaigazítani minket (egy másik benzinkutas). Amúgy végül mégis magunktól találtuk meg a helyes utat.

Eredeti terv szerint Szófiában maradtunk volna még egy picit körülnézni, de igazából annyira nem nyerte el a tetszésünket. Még az autónkat sem szívesen hagytuk a parkolóban. Semmi érdekességet nem láttunk, csak a betonrengeteget és forgalmi dugót. A kontraszt igen nagy volt a külváros, illetve az között a bevásárlóközpont között, ahol a jegyeket megvettük. A külváros leginkább egy igazi hamisítatlan gettóra hasonlított, kosz, mocsok, sár mindenütt; a bevásárlóközpont pedig szinte szebb volt és csillogóbb bármelyiknél, ahol eddig jártunk.

Szófiából végül mindenféle különösebb gond nélkül odaértünk a szálláshoz. Lenyűgöző volt a látvány, a gyönyörű hegyek, és a szállás is nagyon elnyerte a tetszésünket. Az egyetlen dolog ami rontott az összképen, az a rossz minőségű út volt :S

A szállás

Miután lecuccoltunk, ettünk-ittunk, gondoltuk elmegyünk feltérképezni kicsit a terepet, hogy ne másnap kelljen mindent keresgélni, így kocsiba pattantunk és elnéztünk a szervízparkba. Bementünk, csináltunk pár fotót, pilótáknak akkor még se híre se hamva nem volt, de legalább az autókat megcsodálhattuk. :)

Este viszonylag hamarabb ágyba kerültünk, a hosszú út sokat kivett belőlünk, főleg a sofőrünkből. :) Meg hát másnap reggel már téma is volt, így korán kellett kelnünk. Csütörtökön volt a shakedown, így első utunk ismét a szervízparkba vezetett. Reggel első dolgunk az volt, hogy finn zászlókat festettünk egymás arcára. :)

A szervízpark Dolna Banya-ban volt, a szállásunktól kb. 30 km-re. Miután odaértünk szépen letáboroztunk Kimiék előtt, és vártunk, vártunk, csak vártunk… Végül megpillantottuk Kaj Lindströmöt, szóltunk neki és odahívtuk. Jött is, Kingának aláírta egyik közös képüket az Erzberg rodeoról, nekem pedig a finn zászlót, elkészültek a közös képek, majd Kinga mondta neki, hogy hoztunk neki és Kiminek egy kis ajándékot Magyarországról, lenne-e rá mód, hogy valamikor átadjuk? Azt mondta később, mert most nem nagyon érnek rá. Mondtuk oké.

Kinga és Kaj 

Viki és Kaj

Kimiéktől átszaladtunk a Fordhoz kicsit, mert akkor jött meg Mikko Hirvonen és Jari-Matti Latvala ( a továbbiakban csak: Jari-Mari), gondoltuk őket is becserkésszük. :) Jari-Marit sikerült is, Kinga fényképet, én vele is a finn zászlót írattam alá, fotók stb. És akkor megállapítottuk, hogy ez a srác nagyon közvetlen, egy pillanat alatt nagyon megszerettük. :) Mikkót is próbáltuk odahívni hasonló ügyben (és ahogy Kinga odaszólt neki, olyan szépen megnyomta a nevében a 2 k-t :) ), de ő mondta, hogy majd később.

Hirvonennel

Nah mindezek után gyorsan visszamentünk Kimiékhez. Délig tartott elvileg a shakedown, de Kimiék már 11 óra felé befejezték a munkát. Utána kb. egy órát vártunk, és nagy szerencsénkre Kimivel az orrunk előtt interjúkat készítettek. A legjobb az volt, mikor a WRC TV műsorvezetője interjúztatta, mivel Kimi igazán kedveli Neil Cole-t, és mert akkor ott ültek egy méterre tőlünk. Így több percen keresztül szinte testközelből vizsgálhattuk meg kedvencünket, a mosolyaival, szokásos gesztusaival együtt.

Az interjú

Hát Kiminek aznap hiába szóltunk, oda se neki, mint aki észre sem veszi az embert. Jó szokása szerint. :) Kaj sem jött vissza a cuccokért, még jó, hogy megígérte… Pedig még utána is jeleztük neki, hogy na… De legalább egy fotós srác lefényképezte a körmeinket, ha másnak nem, legalább neki feltűntek és értékelte őket. :)

Csütörtök délután volt egy sajtótájékoztató a Rila Hotelben, ahova Kimi is hivatalos volt. Gondoltuk elnézünk oda, hátha… Neki is vágtunk, előtte azonban próbáltuk feltérképezni a szállodákat, hogy kiderítsük, vajon hol szálltak meg, de ez ügyben nem jártunk sikerrel. Elmentünk tehát a Rilába, ahova elvileg csak a VIP vendégek mehettek volna be. Mi is simán besétáltunk, nem állt az ajtóban semmilyen kétajtós szekrény, semmilyen biztonsági ember, így egyszerű dolgunk volt. Bent már csak arra kellett ügyelni, hogy viselkedjünk természetesen, ne mutassuk, hogy nem kellene talán ott lennünk. Nem kellett sokat várnunk, kb. negyed óra-20 perc múlva a lépcsőn jött lefelé Kimi, odaszóltunk neki, ismét oda sem nézett, akkor már kettesével kezdte el szedni a lépcsőfokokat, és szaladt ki a szállodából a parkolóba. Nah, megfogtam Kingát (aki megtorpant), és utána eredtünk. Sikerült is utolérni (egy darabig csak mentem mögötte és ezt mondogattam hangosan: jézusmária, atyaég, stb., annyira nem tudtam felfogni ezt az egészet :) ) majd megkocogtattam kicsit a vállát, és illedelmesen megkértem, hogy nem lehetne-e esetleg… :) Persze közben ügyelt arra, hogy ne álljon meg, így ismét elsasszéztam mellette. És azok a mutogatások. :) Mintha csak mondta volna, hogy: „Na … meg, akkor állj már ide mellém, aztán legyünk túl rajta!” :) Szerencsére mindkettőnknek sikerült a kép, utána összeölelkezve ugrabugráltunk Kingával, örömködtünk, meg is kérdezték ott az emberek, hogy mi történt. :)

Kinga és Kimi 

Viki és Kimi

Ezután hazaugrottunk a szállásra, majd mentünk vissza Samokovba az ünnepélyes megnyitóra. Mindez egy „stadionban” volt, vagyis egy focipályán, és leginkább egy falusi kultúrházas gyűléshez hasonlított. :) Előtte, közben voltak keretprogramok, játszott egy zenekar,  táncosok, mazsorettek ugrabugráltak, valami 3 tagú helyi kórus énekelgetett, stb.

Aztán végül felszólították csapatonként az emelvényre navigátorukkal együtt a pilótákat. Mindenkit bemutattak a közönségnek, majd utána volt autogramosztás. A rajongókat persze egy kerítés zárta el a pilótáktól. Hát ahol mi álltunk, oda egyik sem jött…. :( Azt hittem felrobbanok.

Megnyitó

Túlzottan sok autogramot nem dobtak a pórnépnek.  Utána pedig az autójukkal együtt egyesével mindenki felhajtott említett emelvényre, és ott volt velük pár perces interjú. Közben elkezdett szakadni az eső, nagyon jó volt… Ez mondjuk nem hiányzott, de így is nagyon szuper volt!

Szóval ez a csütörtök egy jó nap volt.

Pénteken kimentünk egy szakaszra (Belmeken Lake, SS2), mely a hegyekben volt, 1800 méteres magasságban. Kifelé menet egy rally autó mögé sikerült besorolnunk, és jó darabig utána mentünk, a huszonhármas számú kocsi volt, Hans Wejs Juniorral a volán mögött.  Nagyon jó volt, ezt az esetet meg is örökítettem kamerával, és ahogy szórakozott velünk, tuti észrevette, hogy filmezzük, melegítgette előttünk a gumikat, utána mi is, utána megint ő is, utána rákapcsolt, megelőzött egy autót, mentünk vele mi is. Simán el tudott volna húzni tőlünk, mégsem tette, tök jó fej volt.  Aztán mivel ő még csak az első szakaszra ment, mi meg már a másodikra, így elváltak útjaink egy kanyarban.

Amíg vártuk, hogy elinduljanak a fiúk, összeismerkedtünk egy magyar társasággal, akikről kiderült, hogy ugyanott szálltak meg mint mi, sőt a szomszéd szobában. :) Kezdésig jól elbeszélgettünk velük. Nagyon tetszett a „mutatvány”, még sosem volt részem ilyen élményekben, nem voltam még ilyen versenyen, így hamar elnyerte a tetszésemet. Amikor az első raliautó (Loeb) elhúzott előttünk, akkor jól ledöbbentünk. Mivel még sosem láttunk ilyet, ezért hihetetlen élmény volt. Amikor pedig Kimi jött, akkor teljes extázisba estünk, és kiabáltuk a nevét. Nagyon jó volt megtapasztalni az emberek szeretetét és tiszteletét irányába, mivel már előzőleg is hallottuk az emberek üdvrivalgását, mikor Kimi elment mellettük az előző kanyarban, és ott, ahol mi álltunk, hasonló volt a helyzet. Mikor elment az autó, akkor ünnepeltük őt. Szerintem voltak ott finnek is, mert belekezdtek a szokásos kántálásba. Kamerám persze lemerülve, mert előzős este nem jól sikerült felraknom a töltőre, csak ezt nem vettem észre, így nem tudtam sok videót csinálni akkor ott. Kingáék szerencsére igen. :)

  Loeb

Ott fenn a magasban olyan, de olyan hideg volt, hogy majdnem megfagytunk. Simán elkelt volna kesztyű, vagy akár sál is. A kezeink kővé dermedtek, ahogy fogtuk a fényképezőket, kamerákat. Mindent összevetve azonban hatalmas buli volt.

A szakasz után mi a szervízparkba mentünk, újdonsült barátaink pedig egy másik szakaszra. A szakaszok nem voltak egymáshoz túl közel, és mi igazából több okból kifolyólag is döntöttünk úgy, hogy marad a szervízpark. A lejutás a hegyről nem volt túl egyszerű, mivel ezeken a hegyi utakon a forgalmat sehogy nem irányították, sem a parkolást nem felügyelték, így egymás hegyén-hátán álltak az autók a szűk utakon, megértünk mi is onnan kikeveredni :S Ha valaki rossz helyen állt, és a másik nem fért el tőle, akkor azok is ott ragadtak… Szerencsére a körülményekhez képest elég hamar kijutottunk.

A szervízparkban találkoztunk Mark Arnallal, Kimi személyi edzőjével, odahívtuk, és végül neki adtuk át a Kiminek és Kajnak szánt ajándékokat. Kiminek egy igazi hamisítatlan magyar ágyas birsalmapálinkát vittünk, Kajnak pedig egy balatonboglári vörösbort egy díszes bortartóban. Mindkét ajándékhoz nemzetiszínű szalag is járt. Pici, szívhez szóló üzeneteket is mellékeltünk az ajándékokhoz:

Kiminek: Kedves Kimi, a Kimi rajongók nevében szeretnénk megköszönni neked, hogy az vagy, aki vagy, egy hihetetlenül tehetséges autóversenyző és egy különleges személyiség. Szeretnénk, ha tudnád, hogy mindig számíthatsz ránk, mindig melletted állunk.

Kajnak: Kedves Kaitsu, a Kimi rajongók nevében szeretnénk megköszönni, amit Kimiért tettél. Köszönet a hűségedért, a nyugodtságodért a barátságodért.

Az ajándék átadása

Mark mondta el akkor ott nekünk azt is, hogy Kimiék a 4. szakaszon buktak, így ne nagyon számítsunk semmi jóra (autogramra, és hasonlók) ha visszaérnek. Így erről aznapra le is tettünk, helyette csak izgultunk, hogy minden ok legyen velük.

Közben sorban érkeztek be a pilóták, először a tv-sek, újságírók lekapcsolták őket. Aztán lepakoltak, és úgy sétáltak vissza a boxukba. Akkor sikerült elkapnom Sebastien Loeböt is arra a tökéletes fotóra, ez az egyik kedvenc képem! Ott sétálgatott vissza, az emberek meg csak álltak a kerítés mellett, hát én meg megszólítottam és odahívtam. Meglepődtem, hogy minden további nélkül odajött, szépen megvárta, míg lányos zavaromban kikeresem a füzetből a képét, és aláírta. Utána még megkértem egy fényképre, még azt is megvárta, míg kerítek egy embert, aki elkészíti a gépemmel a fotót, mert Kinga akkor nem volt ott. Szóltam egy fazonnak, az nem értett angolul, bár vághatta volna azért, hogy mit akarok… Aztán szóltam egy másiknak, na ő megcsinálta. :) Olyan de olyan boldog voltam utána. :) Tudni kell, hogy nekem addig amíg nem volt a rallyban Kimi, addig Loeb volt a nagy kedvencem. És most is nagyon imádom!!!

Viki és Loeb

Ezek után Kingával már ketten nyomtuk a vadászatot, és az összes pilótával sikerült közös képet csinálnunk, illetve autogramot kérni. Az egyetlen aki kimaradt… az Kimi volt… Szépen gyűlt a kis füzetben az autogram, csak az ő oldalánál volt nagy üresség. :( De reménykedtünk benne, hogy lesz még rá alkalom.

Kinga és P. Solberg

Ezek a fiúk hihetetlen, hogy mennyire barátságosak és közvetlenek, az összes egytől egyig! Ogier pedig miközben írt alá, levizuálta a körmeimet, és ilyet szólt: „Oh, very nice!” Hát ez annyira tetszett, ez egy életre megmarad. :)

Este mikor visszaértünk a szállásra, vacsiztunk, majd lementünk kicsit netezni a recepcióhoz az előtérbe, és megnéztük hogy mit írnak, tudja-e folytatni a kedvencünk.

Miután meggyőzödtünk róla, hogy a hírek pozitívak, visszamentünk a szobába, majd átmentünk a szomszédokhoz kicsit sörözni. :) Vagyis előbb ők jöttek whisky kólázni hozzánk. :) Mindezek hatására nem kerültünk korán ágyba, annak ellenére, hogy tudtuk, hogy másnap időben kell kelni, mert össze is kell pakolnunk, hiszen szombaton reggel elcuccoltunk már a szállásról. Sajnos vasárnap már nem tudtunk ott maradni, mert az út hazafelé nagyon hosszú volt, és hétfőn már mindenkinek meló volt, előtte kellett kicsit pihenni is.

Szombat reggel tehát összepakoltuk a cuccot, beraktuk a kocsiba, kifizettük a számlát, és fájó szívvel elhagytuk a szállásunkat.

A szálláson volt egy édi kutyuska, és mi voltunk olyan jó fejek, hogy búcsúajándékként az előtte nap főzött vacsi maradékát odaadtuk neki. Szegény Szabolcsot először majdnem megharapta, de aztán úgy falta a fantasztikus étket, valószínű, hogy ilyen finomat még sosem evett.

Először  úgy döntöttünk, hogy a hetes szakaszra megyünk (Lyubnitsa), azonban ezt szerencsére lekéstük. Azért szerencsére, mert utólag kiderült, hogy ezt a szakaszt törölték…

Így a késés miatt a 8-as szakaszhoz mentünk (Sestrimo). Elég jó helyet sikerült találnunk, 5 méter távolság sem volt, ahol elhúztak tőlünk. Több órát vártunk, amíg a szakasz elkezdődött, de hamar telt az idő. Nézelődtünk, piknikeztünk, napoztunk. Igen furcsa, hogy ezen a napon már napvédő krémet is kellett kenni magunkra, mert közel 30 fokos hőség volt. Gyönyörű volt a táj, és az emberek csak gyűltek, gyűltek. Mi pedig fotózkodással ütöttük el az időt. Az egyetlen hátrány az volt, hogy akkora volt a tempó a szakasznak ezen a részén, hogy fényképezni meg sem kíséreltem, a videóim pedig kb. 3 másodpercesek. :)

Míg várakoztunk, mit ad isten, észrevettük, hogy velünk szemben az a  2 srác áll kamerával, akik Kimi hivatalos honlapjára készítik a videókat. Kinga vette őket észre, mert én ezzel kapcs. nem voltam képben. Hát szépen elővettük Kinga transzparensét, rajta a finn buzdító szöveggel (Kimi, te vagy az én igazi bajnokom), és felemeltük, le is videózták egyből, eszméletlen mázli, hogy pár másodperc  erejéig bekerültünk az összefoglaló videójukba. :) Jó érzés tudni, hogy most már biztos Kimi is látta ezt az üzenetet. Nagyon fontos, hogy érezze, hogy mellette állunk, bármi történjen.

A videó megtekinthető az alábbi helyen:

http://kimiraikkonen.com/videos/9.asp

Miután végetért ez a szakasz, szokás szerint indultunk a szervízparkba. :)

Kemény órák álltak előttünk, mert még nem volt zsebben a Kimi autogram, mindenkitől volt, csak pont Tőle nem, úgy gondoltuk nem jöhetünk enélkül haza. :) Szóval rajta voltunk a témán. Aztán mikor már láttuk, hogy sokasodik a tömeg, úgy gondoltuk mi is letáborozunk Kimiék előtt, és várunk, várunk… Így is történt, közben szép sorban kezdtek beérkezni  az autók. Megérkezett az „emberünk” is, és csak reménykedtünk, hogy talán ad autogramot. Mikor elsétált egyik sátortól a másikig, akkor Szabolcs elkiabálta a nevét, azzal a hangsúllyal, ahogy a finnek szokták. Úgy látszik, hogy ez tetszett Kiminek, mert egyből integetett. Addig egyszer sem integetett, nem is nézett felénk. Sokat várunk, órákat, mire végre kifáradt. :) A tömeg kulturáltan viselkedett, meg is voltunk lepődve, nem voltak visító, vinnyogó tinilányok, akik a sikoltozásaikkal elijesztették volna. Mindenki szép csendben várta, hogy kijöjjön és dobjon valamit a rajongóinak. A belső kordont átugorva érkezett az autogramosztásra. Míg hezitált, és nézegette, hogy hol jöjjön át a korláton, addig én „Itt gyere” ismételgetéssel, és nagy mutogatással vázoltam neki, hogy hol ugorjon, és hát nem így történt?? :) Készen voltam teljesen. Attól meg főleg, hogy én a körülményekhez képest nem lógtam be annyira a kordonon, tehát nem én voltam a legelőrébb, mégis célirányosan odajött, elsőként elvette a tollamat, megkaptam az autogramot (amiért már napok óta kitartóan várakoztam), majd szép sorban ment, és adott a többieknek is. Előtte még visszalépett, rám nézett, és ezt mondta: „I’ll give this back to you!” Na ott akkor kicsit meg kellett kapaszkodnom a kordonban, és elhagyta egy „Okay!” a számat. Jézusmária szólt hozzám!!! :) És ahogy visszahozta a tollat, ahogy keresgélt, és közben lóbálta. :) (Mármint a tollat :D ). Ezt a momentumot szintén videó örökíti meg, szerencsére valaki felvette a tömegből a jelenetet, és közzétette Youtube-on.  Hála neki innen is!!!

A video megtekinthető itt:

Kingával megbeszéltük, hogy mikor visszaadja a tollat, az lesz az a momentum, és az esély, amikor (ismét) megkérjük a közös képre. Kinga olyan szívhez szólóan mondta neki, hogy Magyarországról jöttünk, csak azért, hogy őt lássuk, és nem lehetne-e…? :P Hát és lehetett. Ez valami hihetetlen, fantasztikus élmény volt. Olyan természetes dolog volt szólni hozzá, és ő olyan normális és nyugodt volt. Nem beszéltük meg, hogy hogy is legyen, de automatikusan mind a ketten kinyúltunk a korláton és megérintettük őt. Ő ez ellen nem tiltakozott, talán azért, mert mind a ketten nagyon óvatosan értünk hozzá. Mikor sikerült a fénykép, akkor megköszöntük a kedvességét, ő pedig mondta, hogy „okay”.

Azt hiszem ez a szombat este volt az egész fantasztikus, fergeteges hétvége megkoronázása. A tömegből volt még egy srác, aki próbálkozott közös fotóval, aki mindenféle kérdezés nélkül megfogta Kimi vállát, Kimi pedig pár másodperc után lerázta magáról az idegen kezet. Utánunk még velük fotózkodott Kimi, de az nem tartott egy másodpercnél tovább, látszik a videón, hogy ott már türelmetlenebb volt. Amúgy senki mással nem fényképezkedett le (talán meg sem merték kérni minderre), így ennek tükrében még büszkébbek vagyunk. :) Továbbá több sztorit is hallottunk, hogy sokaknak nem sikerült közös fotót készíteni vele, nekünk pedig kétszer is megállt, és megtette, amire kértük. Nem tudjuk, hogy miért, talán mert érezte a szeretetet, ami felé áradt, vagy érezte, hogy nem fogjuk bántani. Mindenesetre eszméletlen jó érzés, és sosem fogjuk elfelejteni ezeket a napokat, pillanatokat.

A poén az, hogy mielőtt odafáradt volna rajongóihoz, előtte Ogier is tiszteletét tette, akivel szintén csak nekünk sikerült a fotó. :) (Vele is másodszor!) Hát lehet, hogy néhányan „csúnyán” néztek ránk, de kit érdekel??? :)

Ogierrel

A Kimi-tali után boldogan indultunk haza, hosszú út állt előttünk. Hosszú és borzalmasan rossz minőségű út… Ezekre a fantasztikus utakra még fizetni is kellett úthasználati díjat. Néhol akkora kátyúk voltak, hogy a Szabolcs szerint egy kisgyerek bele tudott volna feküdni, megértük kerülgetni őket. Útközben itt-ott megcsodálhattuk a néniket is, akik kint álldogáltak az út szélén… Pffff, igényesek voltak. :)

Amúgy hihetetlen, hogy az egész utazás során se egy étteremben, se egy boltban nem tettük tiszteletünket mi lányok. Szabolcs volt az egyetlen, aki egyáltalán be mert menni egy-egy boltba, sajnos egyik sem volt túl bizalomgerjesztő, és ez még enyhe kifejezés. Amellett, hogy a táj tényleg gyönyörű volt, Bulgáriának érdekes dolgait is megtapasztalhattuk. Nem volt ritka, hogy teheneket, vagy kecskéket sétáltattak az úton. A szálláshelyünk is egy kis faluban volt, omladozó házak között. Szerencsére a hotel azonban első osztályú volt, tiszta és modern.

Az úton hazafelé kicsit sikerült bealudnom is, meg-megálltunk kicsit „pihenni” is.

A határnál ismét volt egy kis poénos történet, megállít a határőr, kérdezi hol voltunk. Szabolcs:Bulgáriában… (kis hatásszünet)… Rally volt. :)))

Budapestre reggel fél 9 magasságában értünk vissza.

Ezúton is minden elismerésem Szabolcsnak, aki egy személyben volt sofőr, hordár, szakács, fotós és kameraman. :)

Köszönet azért, hogy kibírta a „rigolyáinkat” :D hogy mindenhová első szóra elvitt minket, mindent megtett, amit kértünk, hogy türelmesen várt velünk órákat, és hogy elkészítette ezeket a szuper fotókat! És azért, hogy részt vett velünk ezen a feledhetetlen élményekkel teli hétvégén! Soha nem fogom elfelejteni egyetlen percét sem.

Végül egy kis összegzés a csütörtöki szervízparkos történetről Szabolcs szemszögéből, ahogy ő látta: „Ott van a Kimi, szóljunk neki, hívjuk ide, á ne, most inkább ne, most beszélget a szerelőkkel, ne zavarjuk, mert ideges lesz. Engem nem érdekel, én szólok neki! Áááh inkább mégse szóljunk… Ott van a Kaj, szóljunk neki, ááá inkább mégsem, jön erre szóljunk neki, Kaj pssz pssz nem jössz ide? Ott a Kimi, jön errefelé! Gyere ide te gyökér! Adjál autogrammot! Odaadjuk az ajándékot? Áááá ne adjuk oda… majd később… Inkább adjuk oda mégis. De kinek adjuk? A Kimi úgysem jön ide… Szóljunk neki, hátha idejön, ááá de úgysem, inkább ne szóljunk… Akkor szóljunk a Kajnak! Szólj már neki, mert mindjárt elmennek! Én nem merek, szólj neki te! Nem, inkább szólj neki te! Én nem szólok! Én sem! Akkor inkább szóljunk egyik szerelőnek! Áááá ne szóljunk, inkább odaadjuk holnap… „ stb. stb.” és ez így ment órákon keresztül. :)

Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára: