Kimi Portugália után az Erzberg Rodeón is sikerrel szerepelt
Kimi Räikkönen-t a lengyel enduro-pilóta, Taddy Blazusiak hívta ki egy speciális megmérettetésre szombaton. Blazusiak, aki zsinórban háromszor nyerte meg a Erzberg Rodeó fő versenyét, a "RED BULL HARE SCRAMBLE"-t, ezen a hétvégén a győzelmi trófea helyett vödröt és rongyot kapott a kezébe, a lengyelnek ugyanis - előzetes fogadásuknak megfelelően - Kimi Citroenjét kellett tisztára mosnia, aki látványos párbajban győzte le Erzberg koronázatlan királyát.
"Ez nagyon szórakoztató volt." - mondta Blazusiak. "Megtiszteltetés volt Kimi ellen versenyezni és remélhetőleg jó kis show-t tudtunk produkálni a nézőknek. A legjobbat adtam, ami csak tellett tőlem, de ez úgy tűnik, nem volt elég. Most gratulálok Kiminek és megyek, lemosom az autóját!" A finn a 13 kilométer hosszúságú ausztriai hegyszakaszon 25 másodperccel volt gyorsabb, mint Blazusiak a KTM-jével. Több, mint 30 ezer néző követte a látványosságot. "Ilyesmit első alkalommal csináltam és nagyon élveztem" - mondta megmérettetést követően Kimi. "Taddy mindvégig nagyon közel volt, csak a mi magasabb végsebességünk segített." - árulta el. - "Míg a raliautó 300 lóerős, addig a KTM ugyan csak 71 lóerős, de a rögös pályán gyors és mozgékony. A lassabb részeken nagyon kiegyensúlyozott volt." - vélekedett Räikkönen. "Nagyon szeretem a motorokat, és nagyszerű volt Taddy-vel találkozni és dumálni vele." AZ ELSŐ ASZFALTOS TESZT
Kimi a szezon kezdete óta várja, hogy végre aszfalton vezethessen - azon a felszínen, amit F1-es tapasztalataiból jól ismer. Eddig a wrc-újonc szerzett már tapasztalatot murván és hóban, de eltekintve néhány aszfaltozott felülettől Törökországban, még nem próbálhatta ki versenygépét aszfalton. A héten startoló Lanterna Ralin abszolválhat C4-sével először aszfalt-ralit Räikkönen. "Nagyon örülök ennek a lehetőségnek. A szezon kezdete óta, alig várom, hogy a C4-sel aszfalton hajthassak. Ezt a ralit egy nagyon hosszú tesztnek tekintjük." - mondta a finn. Az egykori Ferrari pilótának Olaszországban még mindig nagyon sok rajongója van - "Meg vagyok róla győződve,hogy hihetetlen hangulat lesz a versenyen." REÁLISNAK MARADNI "Ezúttal nem ment olyan jól, ahogy Törökországban, ahol 5. lett Kimi, de másfél hónap szünet után nehéz újra megtalálni a ritmust, miközben a többi pilóták ismerték már az útvonalat, Kimi pedig még nem." - vélte Nogier. - "Ez feltétlenül hátrány a számára, ráadásul a Portugál Rali pályavezetése sem volt éppen egyszerű, igen nehéz első alkalommal megtanulni." - folytatta. Ez is az oka annak, hogy a szezon második felében több tesztnapot terveznek Raikkönennek. "Kimi részt vesz a Laterna Ralin. Ez az első aszfaltos rali, és még végrehajt egy kavicsos tesztet. Összesen a szezon végéig még 10 tesztnapon fog részt venni Kimi." - mondta el Nogier.
"Ez nagyon sok teszt. Ezek biztosan segíteni fognak neki." - vélekedett Nogier. Ugyan a csapatmenedzser azt feltételezi, hogy Räikkönen sokkal gyorsabb lesz a számára ismerős burkolaton, de reálisnak kell maradnunk. Nem lehet egy Forma1-es autót egy rali autóval összehasonlítani, ezért nehéz megmondani, mit tud majd kihozni belőle Kimi" - mondta el a csapatmenedzser. A Citroen Junior Csapat mindkét versenyzője elindul az olaszországi "Rally de Lanterna"-n is, a versenyt felkészülésnek szánják a 2010-es WRC bajnokság második felére, amely sok aszfaltos helyszínt tartogat a versenyzők számára.
Kimi csapattársa, Sebastien Ogier mindössze nagyjából 20 versenyt teljesített eddig aszfalton, ebből a tavalyi évben két versenyen tehette próbára C4-esét ezen a felületen: Írországban, ahol a hatodik helyen végzett, és Spanyolországban, ahol ötödikként fejezte be a megmérettetést. A francia ekképp nyilatkozott az előtte álló versenyről: „A szezon második felében az aszfaltos pályák lesznek túlsúlyban, ez a verseny lehetővé teszi számunkra, hogy megtaláljuk a tempót a C4-essel ezen a felületen is. Egy igazi versenyen történő részvétel hozzásegít minket ahhoz, hogy versenykörülmények között szerezzünk tapasztalatot, ami majd segíteni fog minket a bolgár ralin, valamint a szezon további részében a német, a francia, és a spanyol versenyeken.” ISMÉT OLASZ FÖLDÖN... Csapattársával ellentétben, Kimi soha nem vezette még Citroenjét aszfaltos pályán. Az egyetlen tapasztalatát ezen a felületen az olasz "Rally de Marca"-n szerezte még 2009-ben, ahol egy Super 2000-es Fiat Puntóval állt rajthoz, ám ott műszaki hiba miatt már a verseny korai szakaszában kiállni kényszerült a mezőnyből.
"Nagyon boldog vagyok, hogy lehetőséget kaptam idén egy újabb olaszországi megmérettetésre" – mondta a finn. – „Azt hiszem, még mindig vannak rajongóim Olaszországban, így biztos vagyok benne, hogy nagyszerű hangulat lesz majd ott. A szezonkezdet óta nagyon várom már, hogy aszfalton is kipróbálhassam magam, úgy tekintünk erre a versenyre, mint egy éles tesztre.” Benoit Nogier, a csapat igazgatója szerint a fő cél az, hogy a versenyzőiknek minél több olyan alkalmat biztosítsanak, ami segíti a felkészülésüket. „Ahogy az év elején az Arctic Ralin biztosítottunk lehetőséget Kiminek, hogy kipróbálja magát havon, most az olasz bajnokságban kap lehetőséget, hogy kiismerje az autóját aszfalton, mielőtt elkezdődik a szezon második fele.”
(Fordította és szerkesztette: Rimika és Icebabe)
Portugáliában Kimi Raikkönen a megszerzett 10. helyével pontszerző-mesterhármast csinált. „Ennél többet egyelőre nem várhatunk el a WRC-ben még újonc finntől” - mondta a Citroen Junior Team csapatmenedzsere Benoit Nogier. – „A legfontosabb az volt, hogy mindenképpen befejezze a portugál futamot”.
A finn további két tesztnapot kap még Finnországban a német rali előtt, és két-két napot az angol, és a francia rali előtt, majd egy vagy két tesztnapot még a katalán rali előtt is.
Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára:






ralf45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...De most már jó;)
Icecream & Coke írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Ezt írja az oldal,ha hozzá szólsz:(
A megadott cikkazonosító nem megfelelő!
Nah, szép jó napot mindenkinek - már vissza is jöttem - ti meg ide gyertek:))
http://www.motorsportal.hu/kimi-wrc/bolgar-rali--wrc-2010--a-honfitarsak-szemevel-c34148.html?au=SWNlY3JlYW0gJiBDb2tl|aWdlNzc0
rimika írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Szia, meglesz! :D
Icemanne írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Pedig nincs is olyan sok tiltott kérdés :P
Most elköszönök, legyetek rosszak ;)
rimika írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Lehet túl vaskosnak találta az útmutatót Kimihez. :D
Icemanne írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Ha Kimivel akar interjút készíteni nem árt elolvasni előtte a Mit ne kérdezzünk meg Kimitől - kézikönyvet :P
Icemanne írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Így jár, aki hülyeségeket kérdez. Még nem tanulta meg? :))))
Utoljára módosítva: 2010. július 21. 16:42
Icebabe írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Szerintem a riporternek kicsit más lehetett a véleménye Kimiről ezután a válasz után, mint hogy egyedi a stílusa. :DD
http://octetort.blogspot.com/2010/07/wow-what-jumps-kimi.html?utm_source=twitterfeed&utm_medium=twitter
Icemanne írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Egyedi a stílusa :)))))))
Icemanne írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Meg is értem, tuti az a kedvenc kérdése, hogy: Hol versenyzel jövőre Kimi? :P
Ezt a hozzászólást találtam a bolgár ralin készült interjús kép alatt, tipikus Kimi:
That’s while he was giving interview for one BG TV. The journalist kept asking Kimi questions about F1 and he just said "What you want to talk about F1 or rally? I don’t intend to talk about F1! So go on next!". And you can read"...or I’m leaving" on his face expression :D
Utoljára módosítva: 2010. július 21. 16:30
ralf45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Osztom felemelő véleményedet Kimi a legjobb :)
Most mennem kell, de majd jövök vissza mosnom kell meg kapálni meg ilyenek :)
Icemanne írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...A NAGY CSALÁDOT:DDDDDDDDDDDDDDDD
rimika írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Szia:DDD
rimika írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Szia! :)
Igen, még kora délután, remélem jó lesz és hamarosan látható is lesz :)
rimika írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Szia :)))) Cikk elküldve? :)
Icebabe írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Hát az biztos, ahányszor már a szánkra vettük a Ferrari "családot". :D
Sziasztok! :)
Majd jön Hombre,aztán kapunk:DD
Icemanne írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...:)))) Szerintem akkor itt néhányunknak lenne néhány ezer mínusza...ha Felipkéseket is hozzáadjuk :P
Icemanne írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Csak az igazat írta:DDD
kimpa írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Ha visszajön az csak 2012-ben lesz,és valószínű a RedBull színeiben,nekik mindent meg ér,hatalmas PR értéke van,hogy olyan lekezelően kezeli a médiát,és fantasztikus versenyző,a motivációja meg egyenesen óriási,ilyen pilóta nem sok van,de lehet hogy rajta kivül nincs is:D
Icebabe írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Szerencséd, hogy ide nem téved be egy Lonzis sem, mert kapnál ezért. :DD
Icebabe írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Még hasonló kancát is találnék:DDDDD
Ralf tudom nem szeretnéd, ha Kimi visszajönne a F1-be, de ha mégis akkor hol melyik csapatnál tudnád elképzelni?
kimpa írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Még nem szoktad meg? Ez mindig így van :)))))
ralf45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Mondjuk azt lenne a legkönnyebb....bármelyik lovardában találhatnak...:P
Hali :)
Valaki a Kimis cikknél rendesen adogatja a -, jeleket.
Lehet ez okoz neki valamilyen örömet :D
Icebabe írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Isten őriz,nekem ez is sokk:DDDDD
ralf45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Lonzi hasonmást nem találtak?!
még mindig fetrengek:DDDDDDDD
Ez Button és Hami Lali Magyar hasonmása:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
http://www.f1-live.hu/f1live/UserFiles/Image/ji2.JPG
ralf45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Akkor hulljon a férgese! :DD
Icemanne írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Szia Ani:D
már van férgese bőven:D
kimpa írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Szerintem csak a jó autó lehet a legmegfelelőbb ajánlat,nem akar sumák sorsára jutni,és igaza van,pénze van,és nem befolyásolja a döntésben.
Sziasztok :)
Ice, Rimi átküldte a cikket, remélem nem lesz vele gond....:))))
ralf45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Szia! :) A cikk címét elnézve, azt hiszem megint előbújik majd a férgese, a szokásos "őt csak a pénz érdekli", meg hasonló szövegekkel. :D
ralf45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Szerinted mi lenne a negfelelő ajánlat a drágának ?
Miért jönne vissza a F1-be?
Jó autó , de ki tudja azt garantálni, hogy jövőre a fejlesztések melyik csapatnál lesznek a legjobbak?
Láttuk a Ferrari tavaly hamar abbahagyta az akkori autó fejlesztését és a jövőévre kezdett koncentrálni, hát eddig nem sok sikerrel!
Most akkor meddig húzza az idegeimet Kimi? :D
ralf45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Sziaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa:)
Még nyaralgattok ? :)
Icecream & Coke írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Nekem is mindegy mi van Kimin !
Nem tud úgy kinézni, hogy nekem ne tetszene a drága :D
Kerékpárral járok dolgozni !
Igaz nem sok, de elég dombos!
Tudod úgy vagyok vele vagy tekerek vagy nem.
Sokan leszállnak az emelkedő előtt, de Én nem !
Úgy gondolom akkor máskor is megteszem és akkor az olyan, mintha feladtam volna!
Szóval, na kicsit megbonyolítottam a meleg teszi!!!! :( meg Kimi :D
http://www.motorsportal.hu/forma1/raikkonen-visszaterese-megfelelo-ajanlat-kerdese-c34140.html
OFF
Sumák a bíróságon találhatja magát:D
http://www.borsonline.hu/news.php?hid=31939
Érdekes és tartalmas beszámoló:http://www.rallyheart.hu/201007204851/rally-bulgaria-2010.html
kimpa írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Nekem ez is tetszik - azt mondjátok, kifacsarodott egy ízlésem van? ;DDDDDDD
Ismerlek, há’ppersze hogy ismerlek annyira;) De annak meg nagyon örülök hogy javulgatsz:) A canga azért elég durva edzés ebben a melegben, nem gondolod, drága nővérkém?;))
itsme írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ......és elnyűtten még szexibb a drága;))) Nekem legalábbis igencsak begyere;DDDDDD
Vegyetek sapit:D
http://www.wrcclothing.com/products.php?tc=18
Mennem kell, sziasztok!
Igen már jobban vagyok :)
Icecream & Coke írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Nem is tudom...ha azt mondom, elnyűtt, egy picit hízelgek neki. Ráadásul megint pipit visel:(
Icecream & Coke írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Jajjjjjjjjjjjjjjj ez a szemüveg !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :D
Icecream & Coke írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Ismersz már annyira igaz ? :)
Már jobb nem fáj annyira, edzem kerékpározással.
Váhááááá, a kedvenc szemcsink;)))))))
http://xrl.in/5wdj
ralf45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Jáááj, a mi szöszke szépfiúnk;) Hozza a szokásos formáját - Kimpánk ettől mindjárt jobban is lesz - szívroham semlegesítve;) Pont ment;)
itsme írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Sziaaaaaaaaaaaaaaa:)
Igazad van edzésben tart az élet :D
Javul köszi, már kerékpározok :)
kimpa írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Szijjjaaaa, látod? Egyből kitaláltam;) Lábikád? Hogy van? Remélem már enyhült a fájdalom:)
WOW WHAT JUMPS, KIMI
20.7.2010 klo 20.13
Kimi Räikkönen was the first one opening up Jyskälä’s test roads.
Gravel is flying and the scenery is changing when Räikkönen flies on the gravel roads.
Image
Citroën C4 WRC is roaring on typical gravel roads in Middle Finland. People are holding their breath while waiting for the car coming closer, the car driven by Kimi Räikkönen in his rookie WRC-season. People don’t have to be disappointed; Räikkönen makes a huge jump which according to the most courageous guesses carries about 50 meters.
Several tens of centimeters air between the car and the ground.
Image
The driver wearing mirror-glasses acted like nothing about his jumps in the air.
- You don’t even notice them, Räikkönen cools down the enthusiastic fans.
On Tuesday tens of people had again found themselves from the road where they were following Räikkönen’s and Citroën Junior Team’s test area even though the test was supposed to be a secret so the media wouldn’t find out about it.
People’s enthusiasm to take pictures didn’t disturb Räikkönen who was in a good mood. The calm driver chatted with his buddies about this and that, mainly about their mutual motorcycle-hobby. Many who where on the scene thought that Räikkönen’s speed was very promising.
- The most important is that the eye likes it, the clock doesn’t count so much, Räikkönen grinned.
Kimi Räikkönen made his ’Citty’ fly.
Image
They changed another kind of gearbox to his Citroen during the afternoon and at the same time Räikkönen went to drive a longer test drive. The test road in the morning was just a 5 kilometer cough-up but after that Räikkönen wanted to combine roads and managed to drive a stint of 11 kilometers.
Kimi Räikkönen seemed to be in a good mood in the service area.
Image
We will see if the born records will carry Räikkönen up in the result lists. At least he should beat Juha Kankkunen.
MIIKA WUORELA
http://www.iltalehti.fi/ralli/2010072012068942_ri.shtml
Utoljára módosítva: 2010. július 21. 12:48
Friss képek a tesztről:http://www.mtv3.fi/urheilu/ralli/uutiset.shtml/arkistot/ralli/2010/07/1158274
kimpa írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Szia!
Azt hittük, már edzésben vagy:)
Lábad javul?
Icecream & Coke írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Sziaaaaaaaaaa Húgicám !
Már késő :D
Már kaptam :D
itsme írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Jaj ne ijesztegess, te csak, mert jön Kimpánk, és előre sokkot kap;))) Csak fejezze be szépen!!! ;)
itsme írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Na igen:) Szupi összefoglaló, tényleg minden lényegi infó benne van Kimi ralis esélyeiről, na és a lényeg, hogy - ahogy írják - adnunk kell még neki egy-két évet minimum, hogy a nagyokhoz hasonlíthassuk/sák;) Erre pedig pont rímel amit nemrég nyilatkozott - és amit tegnap idéztem itt -, hogy MOST van ehhez még éppen IDŐBEN, amikor még elég fiatal és motivált ahhoz, hogy a csúcsot támadja, mert a laza tinglitangli nem az ő műfaja (úgyhogy nem megy vissza Ralfi az F1-be;P bibbiíí;)) XD XD XD Van potenciál a srácban, na;) És ezt most nem a fanatikus rajkongói mondják, ez a lényeg;) /"Rajkongói" - ezt jól megaszontam, kicsit se freudi, az a jó - szóval "rajongói", így akartam, logisch;)/
Utoljára módosítva: 2010. július 21. 12:43
Vettel a tavalyi versenyen :
-Are you Vettel?
-No.
-Go Vettel!
:DDDDDDDDDDDDD
http://www.youtube.com/user/spessu83#p/a/23AEE5BA89996CC9/4/GzEyeljZ8GI
Rekord számú nevezés érkezett a Neste ralira. Mellesleg nagy buli lesz, mert ez a 60. Érdekes mód mindenki azt várja, hogy Kimi jól megy, de aligha fejezi be:)
Icecream & Coke írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Egy kis muníció azoknak, akik még nekiállnak vitatkozni a kétkedőkkel:)
ralf45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Meg ide is;) Mizu srácok? Épp csak beugrottam, hogy feltegyem a cikket, ha Rimi és Babe készen lesznek vele - rengeteg a dolgom most, de fel-felnézegetek, azaz folyamatosan csekkolom a mélboxot:) Megint forró napunk van kinézőben, srácok-csajok, sörök bekészítve?
Szeva mindenkiii!!!!! :) Köszi Its a cikket, nem rövid, de tényleg jóóó (pontos labda ment;)
Jó reggelt mindenkinek!:D
http://www.nesteoilrallyfinland.fi/attachements/2010-05-21T11-53-13105.pdf
Még egy cikk Kimiről ugyanonnan. Hosszú, de sztem naaagyon megéri elolvasni
Jól látszik belőle, miért bíznak annyira Kimi sikereiben olyanok, mint Grönholm, Makkinen, Sainz és még egy pár rali legenda
VM Rally Finland (paper edition)
I wouldn’t change a single day
"This has been just as difficult as I expected it to be"
Kimi Räikkönen is learning to become a rally driver from scratch but at the same time he is living his childhood’s dream.
Kimi Räikkönen’s switch to WRC was the best that the almost lifeless serie could have hoped for.
But was it the best for himself as only 30-years old?
It was - despite everything.
As a F1 WDC and a rich man for the rest of his life Räikkönen doesn’t have to prove anyone anything or calculate impeccably like a chess master his next move, he has an envious possibility to follow his heart.
- Driving in rally has always been the biggest dream ever since a little boy and now I have the opportunity to live my dream. How many people can say the same?
- Motorsporting is these days commercial and mentally tiresome so that many easily forget the reasons why they even started it in the first place. Because racing is the most fun one can do. In that perspective this year has been one big party for me, Räikkönen has said.
He genuinely seems to enjoy every single moment.
- The same way as I started in F1. I never got bored with F1 but I did it for so long that it started to taste like a routine. Rally offered me a brilliant option at a moment when I needed new challenges.
Maybe the over-analysed Räikkönen’s driving performances in rally haven’t yet given cause to praising headlines but it’s easy to believe that Kimi joins Tapio Rautavaara’s words: "I wouldn’t change a single day".
Well, that one in Mexico at the most....
There Kimi’s Citroen made daredevil jumps down the hill at Friday and what was worst, it got completely damaged. Two driving days - and many valuable kilometers - dropped at the same moment into the sand.
Yet the image should be seen bigger than one ordinary Friday and one off. Ari Vatanen was during his career’s beginning always on his roof - and so was Marcus Grönholm. Both learned from their mistakes and the rest is history.
Grönholm took part in his first WRC-rally in 1989. He became a champion 11 years later.
Kimi has been a full-day rally driver for less than six months.
The off in Mexico won’t be the only one. And it shouldn’t be either.
Towards the sunrise
Due to his F1-achievements (World Champion, 18 GP-victories, 62 podiums, 16 poles, 35 fastest laps and 579 points) especially the big audience sets completely unrealistic expectations on Kimi’s possibilities in rally. The experts knew better; two three even performances and scoring points during his first half would already be a good result.
And Kimi has done that. In Sweden and Mexico he didn’t stay on the road but in Jordan the course turned towards the sunrise.
A year ago Sebastien Ogier, who had been driving rally ever since a young boy, came to WRC.
- I would never had believed it would be so difficult. Fortunately Citroen had faith in me and during the last part of the season I noticed that I was developing with big steps, Ogier said a while ago in an interview.
Today he is a WRC-winner (Portugal) and in the next three gravel-rallies he will drive alongside Loeb.
Kimi again is an apprentice who is still drying his wet ears but still he is only the second F1-driver who has scored points in WRC. Carlos Reutemann came twice 3rd in his home country’s rally (1980 and 1985). The first time Reutemann lost 47 minutes to Walter Röhr who was driving a similar car and five years later he lost 31 minutes to his other team mate Timo Salonen.
In Turkey Räikkönen was 5th, 7 minutes behind Loeb. In Jordan he was 12,5 and in Portugal a minute behind Ogier.
I don’t think anyone can claim that Reutemann would have been more talented and faster than Räikkönen as a rally driver.
"If this would be easy..."
Every top sportman knows that the losses train more effectively than the victories.
- Rally is an extremely demanding challenge. I have to adapt a completely new driving style, learn to set up the car in a completely different way than in F1 and learn to listen to the notes. There is so much information flooding in my ears in such a short time that filtering it effectively and impeccably doesn’t happen in a flash. But if this would be easy, then anybody could do this, Kimi has summed up.
Smaller achievements mean more. In F1 Kimi was in a flash put in a situation where only victories or losses counted. Everything or nothing.
In rally his goals are really common. To finish as many times as possible and collect the maximum amount of kilometers and develop. The single stage times are in a way pointless although they in the end strengthen your faith when succeeding. The same goes for the endresults. Rally isn’t a traditional sport where the fastest, strongest and most talented always win, you can get an unexpected good position just by driving with a routine and a little of luck - on the other side again you can get a few notches down with a brilliant drive.
- This has been just as difficult as I expected. Under no circumstances did I think that I will become a winner in one night. Even Loeb couldn’t do it in F1. Most drivers have an impatient temperament and want everything but when you start something from the starting point you have to be able to control this feeling.
- Rally is a special sport in that sense that the more you learn, the less you know! Just as you imagine that you have solved one problem you realise how much more better things could be done.
- The experience means everything. I’m already remarkably more self-confident when I get to drive the stage the second time because I know the road by then.
F1 is history
Räikkönen puts his Red Bull cap more deeper so it hides his eyes during a cloudy weather like he wants to send a message to all excessive disturbing factors - mostly media - that he wants to concentrate on the most essential. He is an exceptionally ambitious driver, just like all great champions, and he hates losing like a plague.
Kimi knows that the journey to to the sharpest top might well be too long but he doesn’t want to regret someday that he didn’t give it his all. There is no yesterday. There is no tomorrow. There is only this day.
Kimi lives the life of a rally driver with every cell in his body and doesn’t think about anything else.
- During Rally Jordan somebody told that there’s a GP in Malaysia the same weekend. I didn’t even remember it.
F1 is history for Räikkönen. A colourful, enjoyable and rewarding experience but possibly the last turned page in his book of life. The rumour mill about his return to the F1-tracks has been going on all spring and summer but Mark Webber’s contract calmed it down a bit.
And what is even more essential. Kimi has had to be in the reporters’ constant crossfire like a parrot and remind again and again that he doesn’t miss F1. He doesn’t turn the option down but he doesn’t seem to constantly chew on it either.
- I really like the rally world. Everything is more laid-back and friendlier and I can be myself.
- At the moment I am 100% a rally driver. I don’t think about the past or the future although people keep asking me all the time. Of course I have to decide at some point what to do but it’s going to be at the earliest in the end season of WRC. I have to be able to closely look at my possibilities in rally before I make any kinds of decisions.
Jim Clark’s shadow
With what meter should one measure Kim’s performances then?
The most experienced experts go back to history.
In 1966 the F1 WDC and winner of Indianapolis 500 miles, Jim Clark, participated in the RAC-rally. The Scot’s debut was impressive. He had time to set three fastest times, be 2nd in eight stages and 23 times in the gang of five and rise from a wild and wide group to 7th before he rolled his car on the 45th stage.
Especially Brits like to compare and brag when comparing Räikkönen’s performances with Jim Clark’s amazing debut.
He is no Clark, the most sceptical mumble when talking about Kimi.
The comparison is useless and gives no results.
Firstly the era was completely different and the F1- and WRC-cars were technically much closer. Secondly Clark was almost a superhuman natural talent; many still think that he is the best ever F1-driver.
Kimi is just one of the champions. Not more, but definitely not less either.
It’s not time to compare yet.
Wait a while. A year or two.
Next season the WRC-serie will reborn to S2000-cars which are believed to emphasize each driver’s natural talent.
That fits Kimi like a serious look on his face.
KARI MELART
Utoljára módosítva: 2010. július 21. 06:58
itsme írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Szép álmokat neked is - én is már csak az elmúlt napokban összehalmozott rengeteg visszaolvasni-valóval bírkózgatok kicsikét, azután dőlök is el (asszem inkább most;))
Icecream & Coke írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Megyek én is, mert holnap hosszú napom lesz
Jó éjszakát!
ralf45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Akkor jóóóó éjt:)
ralf45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Aaaaaazigen;)))) Tudsz élni;)) Én meg pont ma momdtam azt, hogy na elég, ide nekem egy korsó jéghideget, vagy menten felmondok itthon, aztán Ice Úr jöhet haza páni gyorsasággal, és kínlódhat ő a kisördögökkel;DDDDDDD
Én is köszönök majd holnap leszek valamikor:DDD
itsme írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Ez jóóóó, köszi Icce (pont ment;)
Icecream & Coke írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Én már tegnap este óta jégerezem,a sört most hanyagolom:DDD
ralf45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Ugyehogy? Hát annyira lesír róla, hogy az már szinte fáj (Vagy: mindketten túl sokat söröztünk;))
Icebabe írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Álmodj szépeket:)
Icebabe írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Igen:) És WOW!!!!! Domestic Goddess az a nőci;))))) Persze veled együtt, ha közös az érdem;)) De látom, elmenőben vagy, holnap akkor igyekszem mielőbb felnézni, szép álmokat! (Rejtőzködő Rimcseszternek is;)
ralf45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Nem;P De nem is hiszek el mindent, amit összehordanak - max amit józan ésszel logikusnak vélek;))
Én elköszönök, jó éjt mindenkinek :))))
Icebabe írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Ez az igazság,ezt legalább ezt nem vágta össze senki:DDD
ralf45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Most ezt miért mondod?! :DDDDDD
Icebabe írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Köszönjük!:DDD az adományokat a bal felső sarokba gyűjtöm:DDD
Icecream & Coke írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...cafés-ra reggel én is ezt írtam,az egy össze vágott cikk,kimi ilyen tartalmasan ritkán beszél,főleg nem egy Magyar Nők lapjának:DDD
Icecream & Coke írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Holnap leszel? Nagyjából megvan a következő cikk, Rimi majd átküldi.
VM (paper edition)
This was so funny, especially the title since jKR means AD (Anno Domini)
Year 1 jKR (AD)
Kimi Räikkönen’s decision to leave F1 was the end of a royal era in Finnish motorsport history.
It was as if the clock had been turned 30 summers backwards in one night; now we are living a confusing first year AD Kimi Räikkönen.
Last autumn Kimi Räikkönen and Heikki Kovalainen had half of the most desirable seats in F1. Today Valtteri Bottas and younger guys than him are keeping up a fragile spark of hope but they have a long way to Kimi’s driving shoes.
Kovalainen’s switch to Lotus wasn’t the end of everything but it wasn’t anything more than the beginning of the end. In a way sad, although much more inspiring that Räikkönen is in the same starting position as a rally driver. The duo has a significant difference though; everybody knows that Kovalainen will never be a WDC in Lotus but nobody knows where Räikkönen’s limits are. He has always had the ability to push them a bit further than expected.
Kimi’s courage to put his reputation on the line in rally deserves alone a recognition. For an exceptionally talented person only one career in a lifetime might be a waste of unlimited possiblilities, but what can be done in art cannot necessarily be done in sport.
The all time best basketball player Michael Jordan dreamed of success in baseball but proved to be worse than mediocre in it.
Renaldo Nehemiah switched from tracks and fields to American football. Even though he celebrated the Super Bowl in 1984 with his team his role in the success was unsignificant.
The human missile Jim Hines, double gold medalist in the Olympics, failed even worse on the football fields. His nickname ’Oops’ tells it all; he had speed but his hands came always empty when he went after the ball.
The grass on the other side of the fence might look greener although it could in reality be dry and dead.
John Surtees won the WDC in motorcycling and F1. Over 45 years ago the world and the demands for top sport were yet completely different.
The journey from F1 to WRC is as long as it is from sprint to American Football or from basketball to baseball.
Whatever Kimi will achieve in the end he will not have anything to be ashamed of.
KARI MELART
ralf45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Melyik interjúban mondott ilyet? Írnak annyi félét, fele se igaz, sokszor csak összeollóznak innen-onnan ezt-azt, és új interjúként tálalják - lásd az nl-cafés "interjút"... az akkora kamu, mint ide Lacháza;)) Összecsipegettek amit találtak, azután interjú-formára gyúrták, és eladták sajátnak - életében Kimi olyan szófüzéreket nem préselt ki magából, mint amiket ott a szájába adtak, új infó meg nuku - szóval tömény plagizálás az egész, zéró hírértékkel súlyosbítva - ennyit az újságírásról;DDDDDD (Najó, persze itt nem Turiniről meg Kultáról beszélek, hiszen ők teljesen más dimenzióját reprezentálják a szakmának - de sajna ez egyáltalán nem jellemző manapság...)
Utoljára módosítva: 2010. július 20. 23:11
8000:DDD
Azért még Webber helye is remeg,nem áll biztos lábakon:DDDD
Icebabe írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Remélem tudják,és szerintem Kimi az aki nem tudja mit szeretne,szerintem neki a biztos jó verseny,nagyban befolyásolja a döntését,de most már tényleg el dönthetné mit szeretne:)
ralf45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Reméljük ők még tudják ki hova megy...mert ha nem nagy szarban leszünk :)))))
Icecream & Coke írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Miért te első kézből kapod az infót,mert amik itt megjelennek,azokat is csak újságírók írják,és körbe van fűszerezve a példányszám növelés érdekében.
Ezt még az év elején nyilatkozták,hogy megszűnik a Junior csapat,és,hogy ez az év az utolsó,amit indítanak,gondolom ezért írt alá Ogi,és ezért történt a helycsere,azért Ogier,sokkal gyorsabb.
Utoljára módosítva: 2010. július 20. 22:57
Icecream & Coke írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Csak arra céloztam, hogy Kiminél kizárólag már megtörtént dolgokban lehet biztosra menni, ha egyáltalán :)
Icebabe írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Egyről tudok,de lehet megint tévedek,de azt tudom rengeteg a privát Ford,ezt szeretné a Citrom is,hogy egy csapat és a többi privát,de ugye Loeb meg csak 1 évet írt alá,szóval nem tudom már én sem:)
ralf45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...A Ford 2-őt Stobardnak hívják :)
Remélem, lesz több gyártó is, nagyon dolgoznak rajta
ralf45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Újságíróknak? Jobban hinni?? Na te holnap már tényleg ne menj napra többet Ralfim, mert kezdek komolyan aggódni érted;)))) Apropó, honnan a "biztos" értesülés, hogy a Junior csapat megszűnik..? Esetleg linket tudsz?
Utoljára módosítva: 2010. július 20. 22:54
ralf45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Stobard is privát? annyira nem figyelem a Fordokat, de valamiért azt gondoltam a Wilson gyerek is gyári csapatos...
itsme írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Heló:) Okés, de akkor meg akár wakeboard tesztekre is befizethetnék, minek kicuccoltatni a finn erdőségbe a rengeteg mérnököt és szerelőt;DDDDD Na és hogyan tervezik azt a kötelékben-tartást, ha nem a WRC-ben? Mert ugye Webbo immár leszerződtetve (lásd alább), és ugye azt sem rejtik véka alá, hogy F1-ben Seb Vettelre építenek - márpedig Kimi nem az a tipikus másodhegedűs figura - mint tapasztalhattuk az elmúlt kilenc F1-es évnyi ténykedése során;))
KIMI AND THE RED POWER írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Egy teljes csapat,nincs Junior,de lentebb babe is le írta,a 3 autós téma itt is áll,de még mindig jobban hiszek az újságoknak,mint a feltételezéseknek,de eljön az az idő is mikor ki derül minden.
Amúgy meg láttuk,meddig tart a szerződés.....szóval majd év végén,addig minden ki derül,lehet az újságoknak lesz igazuk,lehet másnak,de egy biztos a Junior csapat megszűnik jövőre...
Utoljára módosítva: 2010. július 20. 22:49
KIMI AND THE RED POWER írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Quesnel legutóbbi nyilatkozata szerint Boldog lenne ha Kimi náluk maradna....nyilván nem mondaná,ha két kocsit akarnának indítani abban a tudatban,hogy a két Sebbel most írtak alá:))))
Ráadásul az eddig tartózkodó Loeb is kinyilvánította,hogy maradnia kell :)))
Icebabe írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Azt hiszem csak egy gyári Ford csapat van,többi az privát:)
Amúgy jön a Peugeot gyári is az 1.6 turbóval,és jön a Mini Cooper is,melynek meg volt az első hivatalos tesztje:)
Mini at ProdriveAfter months of speculation, Mini and Prodrive will announce a World Rally Championship programme this week, according to AUTOSPORT’s sources.
Mini’s first-ever World Rally Car, which will be based on the Countryman road car, has been in preparation for months at Prodrive’s Banbury base and the BMW 1.6-litre turbocharged engine recently arrived to turn a rolling shell into a full World Rally Car. Testing of the new machine is expected to begin soon and, as technical director David Lapworth said, once it starts testing it will not stop.
"When we start testing on our rally car development programme, it will be intensive," said Lapworth. "We still have a good timescale to work towards for testing and we’re happy with where we’re at."
Some sources have indicated Mini will formally launch the car in Rome just ahead of the Rally d’Italia-Sardegna in May next season - the car is not expected to compete in any of the first four rounds of next year’s World Rally Championship.
Prodrive has remained tight-lipped about any announcement this week, denying that it has anything planned. The British preparation firm has yet to even admit to any kind of agreement with BMW or Mini - even though AUTOSPORT broke the story of Mini’s return to rallying’s highest level in August last year.
Norwegian driver Mads Ostberg is being tipped to do some of the early development driving - and to take one of the factory seats in next year’s WRC programme. Ostberg is a long-standing customer of Prodrive and is expected to run a Mini-based team in next year’s WRC as well as driving an official car.
Ostberg has resisted the opportunity to drive any other cars in the WRC or Intercontinental Rally Challenge this season – including a Peugeot 207 S2000 after a test attended by Sebastien Loeb – out of loyalty to Prodrive.
ralf45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Nemtom kinek áll érdekében ennyire ködölni a téma körül, mert F1-ben még érthető volt, de most a RB szempontjából nem teljesen világos előttem, hogy mik is a szándékaik az altatással, hiszen Webót már leszerződtették, és tisztán emlékszem, amikor vmelyik fejes azt nyilaltkozta, hogy ők nem az a csapat, ahol élő szerződéseket szokás bontogatni;)
ralf45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Ralf nagyon kész vagy ma.:D Milyen 3 autó meg 1 csapat? Egyértelműen ki van jelentve, hogy Ogiernek és Loebnek szerződése van, Sordot meg akarják tartani, és ha Kimi maradni akar, akkor minden további nélkül aláírhatja a szerződést. Gondolom nem akar Sordo Kimi navigátora lenni.
Icecream & Coke írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Hahó!
Csak felhívnám a figyelmet, hogy a tesztet értelemszerűen a RB fizeti. Ők pedig már közölték, hogy szeretnék továbbra is a kötelékükben tartani Kimit, mert nagyon elégedettek vele. Ettől viszont akár még wakeboardozhat is jövőre, vagy lehet, hogy sziklaugrásra gyakorolt a Wolfgangseen;)
ralf45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Vagy legalábbis a píárja ilyen;))))
ralf45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Na, most Dani megy a Fordhoz? Még nem száz %,hogy csak egy csapat lesz...főleg ha a Fordhoz megy mindenki és azok indulnak 10 autóval :)))))
Icecream & Coke írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Kimi az az ember, akinél csak akkor biztos minden,mikor már elkezdődött:)
Ma jelent meg egy interjúban,ahol azt írták,hogy majd év végén dönt,múltkor meg,hogy a Finn rally után tesz bejelentést,most akkor melyik igaz:DDD
Utoljára módosítva: 2010. július 20. 22:39
KIMI AND THE RED POWER írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Dani megy a Fordhoz,már vannak hírek a tárgyalásról,de hát ki tudja...most már semmi sem biztos,ahol Kimi megjelenik,ott a pilóta ülések körül össze kuszálódik minden:D
Nem marad a Citromnál,és mivel Quesnel egyértelműen ki jelentette,hogy egy csapatot indít,el képzelhető,hogy az 3 autó lesz,de ehhez a Red Bullnak van még beleszólása.
KIMI AND THE RED POWER írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Pláne;)) Akkor marad a teljes létszám, hurrá;)
Icebabe írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Na tessék, és még ez is;)) Erről le is maradtam, de akkor jó’van, megnyugodtam;) Mondtam én, hogy nem arról híresek ezek a békazabálók, hogy az ablakon hajigálják ki a dollárezreket;DDDDD Jaj és igeeen, a 3 autós ötlet, az is felmerült, szal bármi lehet (de az ogy Kimi lépjen innen, az kizáááárt;P) ;DDDDDDD
Ezt akkor mondta, mikor bejelentette az Ogier hosszabbítást és a Sordo-Ogier cserét.
Utoljára módosítva: 2010. július 20. 22:31
ralf45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Na de az még egyáltalán nem biztos, szintén csak kerengő hírmorzsa-szerűség;)) Remélem, fals;P Én továbbra se gondolnám, hogy hirtelenjében annyi tesztet feccölnének Kimibe még idén, ha nem terveznének vele hosszú távra;) És hát ő maga is mondta nemrégiben egy interjúban, hogy most még éppen idejében van, ha itt is fel akar jutni a csúcsra - később már késő lenne új karrierbe kezdeni, szóval, most minden együtt áll - lehetőség, pénz, kedvező életkor, lendület, elszántság és legfőképpen hatalmas lelkesedés;))
Utoljára módosítva: 2010. július 20. 22:38
ralf45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Ralfi tényleg megártott a nap.:D
"Danira is számítunk jövőre, de még véglegesítenünk kell a megállapodást"-mondta el Quesnel.
ralf45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Azóta már megjelent,hogy marad a 4 autó. És marad a junior csapat...nem vagyok benne biztos, de talán Kulta írta....
És itt is megy a 3 autós csapat dolog....
Utoljára módosítva: 2010. július 20. 22:27
Icebabe írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Én is azt mondom;)) Dönster és Kimster nagy spanok, úgyhogy az inkább visszatartó erő lenne;DDDDDD
Icecream & Coke írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Hát mert a csapat főnöke elmondta, jövőre csak egy csapatot indít,na most Ogi mégis aláírt,így sordo-val már most helyet cserélnek,de Sordo év végén el hagyja a csapatot,Kimi egyedül a Juniorban? vagy hol,mert jövőre nem lesz junior...
Icebabe írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Ez igaz, a DS3-as teszt tulképp csak egy kósza infó volt, még mondta is Itsme, hogy ne vegyük száz százalékra, mert csak egy-két helyen hozták le, végülis se a citrony honlapján, se a wrc.com-on nem jelent meg, márpedig azok a hitelesebb hírforrások teszt-ügyben... De a murvás teszt a C4-gyel, az valóban be volt ígérve neki, csak mi szépen el is felejtettük itt a nagy izgalomban, hogy az új citromot is tesztelheti Kimsterünk;))
Icecream & Coke írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Dani üldözi vissza az F1-be? :)))))) Nem hiszem...bírják egymást :)))))
ralf45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Ez szerintem is a bejelentett tesztnapokon felül van...de az végül is nem volt,hogy csak a DS3-mal....gondolták küldje meg kicsit a C4-et is :))))
ralf45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Na most itt csak én nem vágom az összefüggést? Vezesd elő plz bébi, vagy hülyén halok meg;DDDDDD Hogy Dönci lesz a csapattársa a murvás ralikon, abból hogyan is következik, hogy visszamegy az f1-es taposómalomba..?;DDDDDD
Icebabe írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Bolgár futam előtt mondták a tesztet a DS3-al,én legalábbis hiába keresek cikket,infót,csak a DS3 tesztről olvastam,de attól még lehetett.
ralf45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...De azon csak Kajcuval üldögéltek kettecskén, nekem úgy rémlik, hogy a sátor vagymi előtt, ill. volt még két kép valami teraszon is, de ott is csak ketten hédereltek, miközben a mérnöke abúzálgatta Kimit;) Ralfim,megártott neked a sok nap (vagy sör;))) XD XD XD
Icecream & Coke írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Pedig nagyon sok az esély,hogy vissza megy,főleg hogy már a Finn rallyn Sordo a csapatársa:)
ralf45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Szerintem a C4-es teszt volt, amit Monacói tartózkodása után jelentettek be,amikor a plusz tesztnapokat mondták, a DS3-at talán mostanában ajánlották fel neki, lehet pont Ogi miatt, de attól,hogy aláírt már csak nem veszik vissza Kimitől....majd Ogi kap másik teszt időpontot....
KIMI AND THE RED POWER írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Erre is emlékeztem,de van egy lakókocsis is...keresem, azt ha meglesz linkelem..
ralf45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Sztem erre a képre gondoltál, mert ez tényleg a Bolgár Rally előtti teszten készült:
http://kepfeltoltes.hu/view/100720/35595_106567559392838_100001187840907_53285_7191938_n_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Icecream & Coke írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...És biztos pókereztek is,gyúrnak a találkára:DDD
KIMI AND THE RED POWER írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Na ez az, a bolgár előtt aszfalton tolta a verdát, ez meg itt igencsak göröngyös aszfaltnak;P XD
valaki2 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Azé itt egy kicsit más hangulatú egy-egy teszt, mint a forma1-ben volt:) Belefér a lazulás a cimbikkel, míg a szerelők gályáznak, hiába Kimi tud élni;DDDDD Majd hülye lesz vissza menni a gályára rabszolgának, itt úr, na;DDDDD
KIMI AND THE RED POWER írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Mert a hátradőlős kép a lakókocsi előtt,már láttam,igaz az még tényleg a Bolgár rally előtt volt,és furcsa volt a C4 teszt,mert a DS3.ról volt szó,de hát Ogi aláírt,így gondolom ez egy extra teszt számára,és így meglepődtem,de remélem nem gond:DDDDDDDDDDDDD
Icebabe írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Oké.:)
Utoljára módosítva: 2010. július 20. 22:05
KIMI AND THE RED POWER írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Már megkaptam az infókat, mire épp most magyarázom a saját logikai rendszeremet Ralfnak,hogy oké,de az nekem a Lanterna után volt, nem a bolgár előtt. Nem feltétlen logikus, de nekem igen :))))))
Kimi Raikkonen: A Formula 1 Champion with Strong Rally gene. In the summer of 2009, Kimi Raikkonen, the 2007 Formula 1 World Champion, fell in love with rallying, got out of his contract with Ferrari for 2010 and joined the WRC instead. As we know, for a Fin, rally-racing is the real crown of motor sport, a world rally champion is a true hero in Finland. Ergo, a WRC title would be worth more to Kimi than his Formula 1 title. "In terms of sportsmanship, rally-racing is definitely the greatest challenge as far as I’m concerned," said Kimi at the start of the new season. He added: "I am learning all over but I want to know how good I am I am getting familiar with a new car, with rallying, working with my co-driver - everything." He certainly has his elder brother Rami for mental support, who has been drifting through the Nordic rally forests for years. The cool Kimi Raikkonen - "Iceman" as his Formula 1 team principal Ron Dennis nick named him in 2004 - gave his WRC debut in August 2009 at the Rally Finland in a close- to-production Fiat Grande Punto S2000 (Grp N). Through the good offices of his sponsor Red Bull, he landed a driver’s seat with the Citroën Junior World Rally Team for 2010. With his co-driver Kaj Lindstrom, Raikkonen has four WRC rallies under his belt and scored 14 points in his Citroen C4 WRC. In June, at the Lanterna rally in Italy he passed his test asphalt in view of the ADAC Rally Germany (19 to 22 August 2010). With the Rally Bulgaria (7 to 11 July 2010) and the German WRC round looming, his team principal Benoit Nogier has scheduled another test on gravel and two days of testing for the ADAC Rally Germany: "At the rally Lanterna, Kimi came in as a surprise second in the overall standings . This is powerful motivation for the German rally. "Before switching over from Formula 1, Raikkonen started in eight German Grand Prix but he does not know the settings of the German rally around Trier at all Since there are plenty of points of interest to check out, Kimi was happy to look up in the ADAC Trier travel guide. He comments on his level of knowledge: "Right now, I’m not even sure what to expect of the rally Deuschland itself. My teammates tell me that it is an extremely many-sided rally on varying types of tarmac. But that’s exactly the sort of challenge I like in rallying. Of course, I also enjoy seeing new places, new regions, and meeting new people. I’m sure the Rally Germany will be a really good experience
ralf45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...A Bolgár Rally előtt miért tesztelt volna murván? Ez egy finnországi teszt a képeken...
#7934 Icebabe
De tesztelt. Méghozzá egy kékre festett C4-gyel. 2 napot Kimi, 2 napot Ogier.
ralf45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Nem, csak szeretem a dolgokat saját logikai rendszerben látni :)))))
There is loads to see and experience for rally visitors of all ages in the Paviljonki area. You can enjoy the magnificent anniversary sideshows for the whole duration of the rally, from Thursday to Saturday. There will be a special exhibition on motoring and tuning, RallyExpo, fun for the whole family in our Family World, motoring and traffic school for kids with Jumicars and Motorsport World at the indoor karting track - but not only this! For the whole weekend you will be entertained by several famous artists and bands from Finland.
On Thursday, the Rally Show will present a whole new challenge to our top drivers. This will be unique opportunity for them to find out who is the quickest of them all, even beore the rally has started! The raw power and amazing acceleration of a radio controlled nitro monster will push all the drivers to their limits. After their round on our RC track the drivers will sign autographs.
The list of special events on our anniversary continues with the nostalgic exhibition of the 60 events and a convoy of historical rally cars on selected special stages, not forgetting our podium ceremonies on Saturday evening. Saturday will end on a real high as a unique, biggest ever fireworks show in Finland lightens up the darkening summer sky over the City of Jyväskylä.
Icebabe írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Jézusom, akkor te Rubik család sarja vagy?:DDDDDDDD
ralf45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Nem hogy nagy baj nincs, semmi baj nincs :)))) Saját logikai elrendezéseim vannak :)
http://wrc.is.free.fr/images/2010/tests/pre2011/ds3Ardeche/daniDs3Tarmac.jpg
Icebabe írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Ó te drága:)
Remélem nincs nagy baj!:DDD
ralf45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Nekem ilyen hülyén van elmentve az agyamban... :)))))
Icebabe írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Ez a Bolgár rally előtt volt,de mindjárt...pontosan Június 20-23,
Július 2-3-4 DS3 teszt Loeb és Sordo.
De nekem mindegy minek veszed:DDDDD
Hi Guyz;) Végre visszajött az oldal, már kezdtem megijedni, mikor óránként újabb és újabb időpont volt kiírva;)) Mik ezek a képek? Nem úgy volt hogy a novi új citronyt tesztelik Kimiék? Vagy még tréningezett egyet a C4-gyel is gyorsan a finlandiás bulira? Végülis volna benne ráció;))
valaki2 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Zseniális vagy, köszönöm :))))
Ralf
Nekem ez nem bolgár előtti teszt volt, hanem a Lanterna utáni:))))...ahhoz volt közelebb és ez Franciao-ban volt, nem? :DDDDD Nem maradtam le :))))))
http://fia.com/en-GB/mediacentre/pressreleases/wrc/2010/Pages/wrc_entries_deu.aspx
valaki2 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...És lám igaz,akkor is hanyat vágta magát:DDD
meg is van:D
http://www.youtube.com/watch?v=8IKTYxBl6g8&playnext_from=TL&videos=1Qo0N1Iu5bk
http://octetort.blogspot.com/2010/07/kimi-testando-para-rali-da-finlandia.html
valaki2 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...És lám...bocs...de a képet már láttam a bolgár rally előtti tesztről.
Icebabe írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...de de tesztelt szerintem az zavarta meg Ralfot mivel Kimi akorr is hanyat vágta magát a székben.mindjá meg keresem a kiabálos vidit.
Icebabe írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Teszt a Bulgár rally előtt,ekkor te erről maradtál le:DD
http://www.youtube.com/watch?v=eLNWoQGMmnM&feature=player_embedded
http://www.youtube.com/watch?v=b3lLeCGe0Zs&feature=player_embedded
Utoljára módosítva: 2010. július 20. 21:30
Jean Todt & Rally Finland
Dear Rally friends,
This year Rally Finland celebrates its 60th anniversary and the event, previously known as the Rally of the Thousand Lakes and the 1000 Lakes Rally, has been a feature on FIA Championship calendars since 1959.
The country is widely regarded as the spiritual home of rallying and winning here is considered one ot the most sought after achievements in our sport. Rally Finland also holds a special place in my heart, as it was the first rally the Peugeot 205 Turbo 16 won, driven by Ari Vatanen and his co-driver Terry Harryman back in 1984 when I managed Peugeot Talbot Sport.
Rally Finland is one the the ground-breaking events on our Championship calendar and the FIA applauds the organiser’s inventive approach to combining sport and entertainment. Since being elected to the Presidency of the FIA I have been committed to improving rallying. To this end the FIA has created a Rally Working Group composed of a number of key stakeholders, including drivers, promoters, national sporting authorities and manufacturers in order to bring rallying back to the levels support it has traditionally enjoyed. I am sure there is a lot to be learned from the way Rally Finland have managed to maintain such high standards and levels of interest.
A priority of the FIA is to utilise motor sport to help communicate wider motoring messages, this is something well understood by the Finnish National Sporting Authority (AKK) who this year are hosting a road safety seminar in support of the Make Roads Safe campaign during their event. The UN Decade of Action for Road Safety 2011-2020 could save five millions of lives over the next 10 years; the AKK’s initiative is a positive contibution to the UN Decade. The event reinforces the commitment made by the WRC earlier this year to support the UN Decade of Action, an action mirrored by all of the FIA’s World Championships. The FIA is currently preparing its own action plan to ensure it plays an important role in the implementation of the UN Decade. I encourage all motor sport enthusiasts to engage with this important initiative and to act in favour of this campaign.
JEAN TODT
További szép estét :)
Jó éjt :)
SR001 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Sziaaaaaaaaaaaaaaa:)
SR001 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Jó szórakozást, jó pihenést :)
valaki2 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Sziasztok :)
Köszi a képeket:))))
Keresem a bolgár futamról az utolsó szakaszról a videót, a kiabálósat....be tudod linkelni nekem?
Ralf, nem is tesztelt a bolgár rali előtt Kimi....:)))))
ralf45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...az az ma!megtalán holnap
RÄIKKÖNEN’S JOURNEY GOES ACROSS THE AIR
20.07.2010 19:10
They were shouting after the air-control when Kimi Räikkönen got to the Citroën’s steering wheel in Middle-Finland.
Räikkönen really let his car sing in Tuesday’s tests. A bunch of people had arrived to see when Räikkönen and Kaj Lindström where flying the test road back and forth.
There was as much air under the bumps as the skiijumpers have. Räikkönen got into a driving ecstacy when the road became more familiar and you couldn’t make the difference whether it was Loeb or Räikkönen sitting in the car. His driving was that secure and fast.
There wasn’t much media on the spot because the test was secured for the team and driver so they could prepare for next week’s Neste Oil Rally. Räikkönen was all the time in a good mood and chatted with his huge bunch of pals while the mechanics were working on the car for a long time.
Part from the good feeling they were also looking for the right setups of the chassis by changing springs.
The Junior team’s other driver Daniel Sordo will drive his own tests at the end of the week.
MTV3 - Miika Wuorela
SR001 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Iszappakolást el ne felejtsd:DDDD
Most búcsúzom tőletek, vár ránk egy kis esti soproni városnézés. ;) Szigorúan távolról, egy kilátóból figyeljük a város fényeit és a bécsi reptérre besoroló gépeket. Tudod, felkapnak itt az üdülőnél és repülés Jyväskylä-be!!! ;) :DDDDDDDDDDDDDDDDD További szép estét mindenkinek! :)
kimpa írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Na annak örülök! :) Amint lejjebb írtam, Sopronban töltöm unalmas perceim és közben figyelemmel kísérem a fórum életét is. A holnapi nap lesz nagyon jó, grillparti a Fertő-tavon. Majd gondolok rátok a 40 fokban. :) Hát, nem a Holt-tenger, de jó magyar Fertő-tó. ;)
valaki2 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Milyen munkába?
Holnap tesztel a DS3-al szerintem valaki blöffölt.
Ezek a képek a Bulgár rallyi előtti tesztről van:)
Utoljára módosítva: 2010. július 20. 20:58
SR001 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Szia:)
Köszönöm kérdésed egész jól :)
Milyen napod volt ? :)
Pics of test!
http://static.iltalehti.fi/ralli/raikkonen2007KM4_ri.jpg
http://static.iltalehti.fi/ralli/raikkonen2007KM3_ri.jpg
http://static.iltalehti.fi/ralli/raikkonen2007KM2_ri.jpg
http://static.iltalehti.fi/ralli/raikkonen2007KM1_ri.jpg
sziasztok
Kimi ma nagy munkába volt XD
http://static.iltalehti.fi/ralli/raikkonen2007KM1_ri.jpg
ja és állitolag végig jó kedve volt hülyült a szerelöivel:D
kimpa írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Szia Kimpa! :) Hogy van a lábad?
Sziasztok gyerekek :) !!!!
rimika írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Haver most Amerikát boldogítja:)
Tündi meg a múltkori baleset miatt hallani se akar róla:(
De nekem lenne kedvem:)
De egyedül én sem megyek,ezért kérdezlek titeket,hátha valaki mégis:)
ralf45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Sziasztok!
Csak annyi, hogy a spanyol jóval később van, így lehet rá spórolni. :)A német ralira a rali-fan haverod, akit említettél nem megy?Vagy ő WRC-ben nem utazik?
Hogy-hogy Tünde nem akar menni?
ralf45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Na örülök neki! Én sem hiányzom senkinek, azért vagyok itt! Jó szórakozást hozzá!!!! :) ;)
Hombre B írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Hát igen, aki iskolával is ennyit keres, attól én nem sajnálom:DDDDDDDD
SR001 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Meg hosszabbítottam a nyaralást Vasárnapig,nem hiányzunk senkinek se,így maradunk,a munka meg ráér:DDDD
ralf45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Köszi Ralfi! ;) Igyekszünk, bár lehet holnap nem jön össze! Milyen jó ötlet!!! Már rohanunk is a játszótérre!!! :DDDDDDDDDDDDDDDDDD Veletek mi van?
SR001 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Őrülök neki vigyázzatok magatokra,iszappakolást lehet a játszótéren is csinálni:DDDD
Szép jó napot mindenkinek!
Ralf
Icecream
Sajna Sopronban se Holt-tenger, se tengeri iszap. :p De azért élvezem az életet. Mrs R fórumtársunk és barátnőm velünk van és jól szórakozunk! :DDDDDD
rimika írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Nekem sem vastag a bukszám,de a Német rally az megoldható lenne számomra,de egyedül nem indulok útnak,mert az már nekem csődöt jelentene:DDD
Vicc,de tünde hallani se akar arról,hogy ő is jöjjön.
A Spanyol mennyivel lenne jobb?:))
Német rallyn lép pályára az új Ford.
http://www.rallybuzz.com/duvals-livery-rally-germany-3/
http://www.youtube.com/watch?v=CIGqbj3Fmuk&feature=player_embedded
Hála égnek újra él az oldal:DDD
Valaki más is menne,de ő neki nem okoz gondot a pénz:)
Hi! do you now where will be Kimi’s test? I’m from Hungary, but I’m in Jyäskylä now. And I want to see Kimi!! :)
Is here anybody, who want to come to Neste Oil Rally? cause my friends don’t want to see / have enough money, so I have to go alone, but it could be better that somebody else is with me... help!!!!
Hombre B írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Ennyi jár nekem, ha már hősiesen portalanítom a sok kis játék-Ferrarit nem? :P
ralf45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Akkor már inkább a Spanyol rali.:) Te tervezed? Nekem is pénzügyi keret gondjaim vannak egyébiránt :P
Még Erzbergről is epekedve várjuk ám a beszámolót meg a képeket :))
rimika írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...:D:D micsoda aranyélet...
#7906 ralf45
Szívesen mennék, de a nyárra szánt keretem el fog fogyni/fogyott már... :(
Hombre B írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Valahogy úgy :D
rimika írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...:D:D kis lusta... és még Rimi úr legyezzen és szőlővel etessen...:D
Kérdés!
Elkezdtem erősen gondolkodni,és meg kérdezném,kinek lenne kedve a Német rallyra elutaznia?
Hombre B írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...:) Jó, de ágyból kényelmesebb :P
Kimi at Rally BG (autographs):
http://www.youtube.com/watch?v=CIGqbj3Fmuk
Kimi és az akadályugrás :D
#7901 rimika
:):):)... mondjuk internet kávézó, ingyenes wifi bárhol van...:D
#7902 Icebabe
Akkor jó.. lényeg, h te boldog légy...
Köszi...
Szia..
Utoljára módosítva: 2010. július 20. 13:49
Hombre B írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Tulajdonképpen egész jó nekem most :))))
Hű, milyen klassz útra mész....biztos jó lesz.
Most kicsit mennem kell...ha már az IMF lekocolt, a GDP-n dolgozom. Később leszek. Sziasztok :)
Hombre B írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Én is full-kontaktban voltam Babe-el végig :))) Ha behalt a netem vagy egyéb történés volt ő volt az én informátorom. Örök hála neki :D
rimika írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Lehet az lesz... de szerencsére vannak itthon emberkék akik tájékoztatnak...:D
Icebabe írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...EBÚ ez jó...:D:D tudom, most biztos nem jó neked, de ez a szó naon jó...:D
#7896 Icecream & Coke
Péntektől meek az őshazába (Bajorland - München)... aztán jövőhét szombattól Portugáliába...
Utoljára módosítva: 2010. július 20. 13:24
Hombre B írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Mobilnet? Én is azzal toltam a bolgár rali alatt.Nem az igazi, de jobb mint a semmi :P
Icecream & Coke írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Köszi :))) Nem vagyok szomorú....rájöttem ezt előbb is megtehettem volna. :) A gyors döntések híve vagyok :DDDDD
Hombre B írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Nna azt adja meg neked a jóisten - ahogy mondani szokás;DDDDDD És hová mész, te is Bala?;)
Icebabe írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...????? WOW!!!! Te aztán nem cicózol, naggyon komoly;) Csak így? Seperc - vagyis senap - alatt?? Ne kérdezzem hogy miért, gondolom, de ugye azért nem vagy szomorú..? Mert ha igen, akkor ne legyél;)
Icecream & Coke írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...:)... itt vagyok én mindig... bár a következő két hétben én is nyaralni fogok... se F1, se WRC nem lesz, bár Ringre kimegyek pénteken...:(
Vörösöknél felemás a helyzet... az autó egyre jobb, csak most peches a csapat... de a kövi két versenyen kettős győzelem lesz...:D
Utoljára módosítva: 2010. július 20. 13:22
Hombre B írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Közben meg azt hittem el is osonkodtál szép csendben, de itt vagy látom, jóvan;) De mizu mesélj, történt valami érdemleges a vörös sarokban, míg nem voltam?;)