RallyRACC-Rally de Espana
Izgalmas versenynek ígérkezik az idei rali világbajnokság utolsó előtti futama, hiszen a legjobb három egységet csak három pont választja el egymástól, és van egy helyi hős is, aki szeretne figyelemre méltót produkálni ezen az embert próbáló kihíváson. A 47-edik RallyRACC-Rally de Espana - melynek központja a Barcelonától délre elterülő üdülőváros, Salou - az idei év egyetlen teljesen vegyes felszínű versenye. Az egyik napon murván, a másik kettőn pedig aszfalton küzdenek.
Az aszfaltos és murvás szakaszok beiktatása egyazon versenyen nem csak a párosokra ró nagy terhet a különböző vezetési stílus szükségessége miatt. A szerelőket, és mérnököket is kemény feladat elé állítja, hogy a rendelkezésre álló limitált idő alatt átállítsák az autót murváról aszfaltra. Ismét nagy jelentősége lehet a gumiválasztásnak is. Pénteken a Michelin kemény murvás abroncsokat bocsát a csapatok rendelkezésére, míg a másik két napon lágy és kemény aszfaltos gumi közt választhatnak.
Bár Spanyolországban a kezdőnap elvileg tisztán murvás, valójában csak egyetlen (egyszer ismétlődő) gyorsot tartanak ilyen felszínen, míg két (szintén ismétlődő) szakasz vegyesen murvás és aszfaltos felületű,
ezzel még inkább próbára téve a pilótákat, és még nagyobb szórakozást nyújtva az akciót a helyszínen követő nézőknek.
Ennek ellenére a lendületes, szinte versenypálya szerű aszfalt utak dominálják most is a verseny útvonalát.. Aki gyors akar lenni a nagy sebességű kanyarokban, állandóan az ideális íven kell haladnia.
Néhány változtatást tettek az idei alkalomra, kezdve az első napot indító teljesen új gyorssal, Pesel-lel. A 25,74 kilométeres, gyors és kanyargós szakasz kiváló, tömör murvás felszínnel rendelkezik. Terra Alta nem változott 2010 óta, de öt felületváltásával kemény kihívás elé állítja az egységeket már az elején. A pénteki itiner tartalmazza a Les Garrigues gyorsot is, egy 12,52 kilométeres vadonatúj murvás részt. Ennek rajtja és a célja csak néhány méterre található egymástól, és a második körben már sötétben kell megtenni.
Módosítottak a szombati útvonalon is. Az El Priorat-ot 3, 93 kilométerrel meghosszabbították, és helyet kapott két új gyors, Riba-roja d'Ebre és Punta de les Torres . Vasárnap a legnagyobb eltérés a Power Stage, a 4,32 kilométeres Coll de la Teixeta beiktatása.
Az esemény Spanyolország Tarragona régiójában tartják, a 18 gyorsasági 406,52 kilométerverseny távot jelent. Ismét a PortAventura vidámpark(?) lesz a helyszíne a szervízparknak és a versenyközpontnak. A verseny nem csak a WRC idei 12.futama, hanem egyben az SWRC utolsó, és a PWRC utolsó előtti kihívása is
A VERSENYZŐK
A WRC mezőnyében az aszfaltos versenyeken megszokottnál nagyobb csatára készülnek a gyári csapatok pilótái. Mind a Citroenes Sebastien Loeb és Sebastien Ogier, mind Fordos ellenfeleik, Mikko Hirvonen és Jari-Matti Latvala , mind az újonc , de egyre ígéretesebb Mini Prodrive versenyzői , Dani Sordo,és Kris Meeke számára fontos , hogy kiemelkedőt nyújtson ezen a versenyen.
A Citroen ezúttal négy privát versenyzőjétől várhatja, hogy szintén borsot törjenek a rivális Ford orra alá. Elsősorban Petter Solbergtől, de aszfalton tartják erősebbnek Peter van Merksteijn Jr-t és természetesen Kimi Raikkonent is. Ezúttal a Citroeneseket erősíti Evgeny Novikov is.
A Ford táborát Spanyolországban Mads Ostberg, Henning Solberg, Matthew Wilson, Dennis Kuipers, Khalid Al Qassimi , Federico Villagra és Ken Block erősíti .
Ismét a nevezők közt találhatók a Mini privát versenyzői Armindo Araujo, Daniel Oliveira és Pierre Campana is
IDŐBEOSZTÁS
Csütörtök , Október 20., rajt ceremónia
Shakedown 2.94km vegyes felszín (2.61km a szervizparktól) 08.30 – 12.30
Start Passeig Jaume 1, Salou 20.00
Péntek, Október 21. , 1. Nap Salou – Salou
Start Port Aventura 07.00
SS1 Pesells 1 25.74km 08.43
SS2 Terra Alta 1 35.94km 09.51
SS3 Les Garrigues 1 18.50km 11.29
Szerviz A Port Aventura (30 perc) 14.19
SS4 Pesells 2 25.74km 16.42
SS5 Terra Alta 2 35.94km 17.50
SS6 Les Garrigues 2 18.50km 19.28
Szerviz B Port Aventura (75 perc) 21.53
Cél Port Aventura 23.08
Összesen 160.36km gyorsasági
Szombat , Október 22. , 2. Nap Salou – Salou
Szerviz C Port Aventura (15 perc) 08.30
SS7 El Priorat 1 45.97km 09.40
SS8 Riba-roja d'Ebre 1 12.27km 11.08
SS9 Punta de les Torres 1 13.53km 11.33
Szerviz D Port Aventura (30 perc) 13.23
SS10 El Priorat 2 45.97km 14.48
SS11 Riba-roja d'Ebre 2 12.27km 16.16
SS12 Punta de les Torres 2 13.53km 16.41
Szerviz E Port Aventura (30 perc) 18.21
Cél Port Aventura 19.06
Összesen 143.54km gyorsasági
Vasárnap, Október 23. , Day 3 Salou – Salou
Szerviz F Port Aventura (15 perc) 06.00
SS13 Santa Marina 1 26.51km 07.02
SS14 La Mussara 1 20.48km 08.22
SS15 Coll de la Teixeta 1 4.32km 09.12
Szerviz G Port Aventura (30 perc) 10.22
SS16 Santa Marina 2 26.51km 11.39
SS17 La Mussara 2 20.48km 12.59
SS18 Coll de la Teixeta 2 4.32km 14.11
Szerviz H Port Aventura (10 perc) 14.54
Cél Passeig Jaume 1, Salou 15.14
Összesen 102.62km gyorsasági
Rally összesen 1589.90km (406.52km gyorsasági)
(időpontok helyi idő szerint)
Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára:







DUdi írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Meg kellene kicsit piszkálnunk Pintit, jöjjön ő is ide :)
F1890 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Köszi:)
Új cikkünk van:
http://www.motorsportal.hu/kimi-wrc/kimi-kellemetlen-szulinapi-meglepetese-c42602.html
Icemanne írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...húúúú Hans Seeberg ez klassz volt, imádunk!!!!!!!!!!!! ♥ ♥ ♥ =)))
bárcsak kitartana ez a szívélyesség Kimi felé a későbbiekben is, de szép is lenne.....
(Villeneuve te meg kapd ba a brét jó mélyen, irigy sz@rházi "mákvébé"!) xDDD
A novemberi F1 Racing előszava:
http://www.f1racing.co.uk/editor
http://www.f1racing.co.uk/testdrive
Utoljára módosítva: 2011. október 28. 13:53
Sziasztok! :)
Hihetetlen egy fickó az biztos! :D
Nagyon szeret az idegeinkkel játszani! :D
Csak egyszer beszéljek vele!!!!!!!!!
the'one írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ..."Király!" :D (már kínomban röhögök ezen az egészen, elvileg Kimitől már megszokhattam volna, hogy várni kell, de ennél az is jobb lenne, ha nem lenne egyáltalán hír arról, hogy mik a tervei)
guriga45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Tudom, hogy ezek a szorzók, arra írtam, hogy az kevesebbet fizet, mint pl a rally.
Egyébként én is arra tippelnék, hogy vagy visszatér, vagy az idei évhez hasonlóan wrc + mindenféle más, ami épp eszébe jut.
the'one írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...:(.
Nem írom le mit gondolok.
na most meg ez (meg kell itt őrülni!!!!) xD
"Claire, a spokewoman from Williams confirmed today that the team hasn’t made the final choice of drivers yet. The final decision will be announced after 1 month."
http://www.ts.fi/moottoriurheilu/f1/271214.htm
Icemanne írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...ˇˇáh ezt is pont be akartam tenni a "back"-teória melletti érvként, de megelőztél... xD
Icemanne írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...szia, igen =) valószínű, de hadd reménykedjek már egy kicsííít xD hátha mégis elárul valamit, ha már megemlítette a Flippi féle érdeklődést =) és hát ne felejtsük el a pletykát se h állítólag bejelentés lesz Indiában a Willy részéről (reményhal-effektus) xD annyira szeretnék már valami biztosat tudni!!!!!!!!!
Icemanne írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Hát ez a klubb életképesebb, mint a lájvos.
Amúgy is azt írták múltkor, hogy lehet, hogy a fórum részt megszüntetik, mert a kutyát sem érdekli.
The new "hot" rumour by Ilta-sanomat : Kimi Räikkönen might pay a second visit to Williams factory, this time the seat fitting during the RAC rally. According to the rumours the new Williams will be radically different to what we have seen this season.
guriga45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...ejha! jó alacsony oddsot adtak az f1-nek, ezek szerint ők is biztosra veszik a "nagy visszatérést"... xD tényleg érdemes lenne megtenni mindkét szóba jöhetőt (f1 kontra wrc) mindenképpen nyereség xD
the'one írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Szia! :) Én nem nagyon bízom benne, hogy szezon vége előtt kiderül valami.
"The interview with replies comes to Saturday’s paper so nothing more about it here."
Ez a rész szerintem a Massa nyilatkozatra vonatkozik, nem Kimivel kapcsolatos. De rendes Massától, hogy érdeklődött Kultánál, mit tud Kimi visszatéréséről.
F1890 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...KÖSZI KÖSZI KÖSZI!!!!!!! ♥
DUdi írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Köszi a tippet. :D Egyébként örülök, hogy idecsábítottad őket. :)
helló sziasztok =) jó sokat írtatok amíg nem voltam itt, lesz mit olvasgatnom majd xD
de a lényeg h ÁLLÍTÓLAG SZOMBATON HÍREKET KAPUNK!!!!!!!!
^^legalábbis Kulta ilyesmire célozgat ebben itt:
"Today I interviewed Felipe Massa in Ferrari on the sacred Indian GP -paddock. Before I had time to ask anything Felipe said that he will start - and he asked me if Kimi Räikkönen will come back. The interview with replies comes to Saturday’s paper so nothing more about it here."
Utoljára módosítva: 2011. október 27. 22:30
Raikkonen wants to return to F1
Posted October 27, 2011 in category: Transfers
The Grand Prix paddock India abuzz with a strong rumor tonight: Raikkonen has signed his contract with Williams and an announcement should further delay. This is Steve Robertson, manager of Raikkonen, who amplified the rumor stating today that the Finn was now ready to make his return to F1.
Unable to sign significant results in the WRC, Raikkonen would abandon the rally and should go to the Grove plant in the coming days casting his bucket and take the wheel of FW31, a car two years old, to perform few rounds, as permitted by Regulation. It obviously can not participate in tests for young drivers in Abu Dhabi.
Kovalainen finished today to add a layer on the rumors surrounding his compatriot by stating that "betting on the back of Kimi. All signs seen in recent times do not lie even if I do not mention him directly. I’m sure he has an idea in mind and look to see what happens and if he will return to F1 with Williams as the press announcement. His return would be very good for F1. It would not hurt to be fast right from the first laps. "
Forrás: http://www.tomorrownewsf1.com/raikkonen-souhaite-revenir-en-f1-24956
http://motorsport.nextgen-auto.com/Raikkonen-aurait-signe-chez-Williams,32479.html
Utoljára módosítva: 2011. október 27. 22:21
Icemanne írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Kik jártak oda rendszeres jelleggel? Te, Susanna, Kimi2007, Pinti és én. Na most Ő nem Pinti :)
Twitterről:
@F1PaddockPass
Heard from two different people now that Kimi Raikkonen has signed for Williams for 2012. Really? Hmmm. #F1 #RumourMill
@Planet_F1:
#IndianGP rumours: kimi raikkonen has already signed with williams. #f1 (CN)”
Icemanne írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...az vagyok , lehetséges :D
http://i.imgur.com/Fz5W5.png
Ez amúgy benne van a nagy interjúban is.
F1890 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Nem vagy egy csöppet türelmetlen? :D Amúgy nem nagyon tudom megnézni, hogy mások-e a cikkek, mivel a spanyol változata az F1Racingnek nincs meg, csak a Kimis cikk belőle. Teszem hozzá, a többi engem nem is érdekel. :P
Utoljára módosítva: 2011. október 27. 21:14
guriga45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...hát nem igaz már 10 perce belinkeltem és nem válaszol? :D
F1890 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Icemanne már biztos rajta van a dolgon:)
Toria írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Kimi ritkán beszél,de akkor lényegre térő:DDD
guriga45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...akkora a különbség h ha mindkettőre fogadsz még úgy is nyersz.
am valaki átnézi a két újságot h a spanyol az másabb e mint az angol? mármint más cikkek vannak e benne
Icemanne írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Hát én most olvastam,a világból nem lehet törölni:))
Kimi1021 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Nem vezet egyik sem,ezek a szorzók amit fizetnek ha eltalálod:)
F1890 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Rallyt az biztos:)
Icemanne írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Gondoltam:DDD
F1890 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Köszi szépen! :) Én se értem, hogy miért nem az eredeti jött ki előbb.
Kimi1021 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Üdv a klubban! Megkérdezhetem az f1-live-on hogy voltál fent? Mert én is járok oda. :)
ahogy ígértem itt az angol verzió
itt is kimi van, fura h a spanyol hamarabb kijött mint az eredeti...
http://www.megaupload.com/?d=DOZMVU4U
guriga45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Ez a cikk megjelenése után nem sokkal törölve lett az MTV3-ról.
guriga45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...érdemes megtenni a rallyt meg az f1-et tuti nyerés
guriga45 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Az elmúlt időszak hírei után nem meglepő, hogy az F1 vezet, de hogy a második legesélyesebb verzió a nem versenyez legyen, az már inkább az, legalábbis nekem.
Susanna írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Csak de. :)
Hírek vannak dögivel és már akkor fogadni is lehet rá,hol folytatja jövőre:)
Kimi pissed off his mechanics - don’t come to Wales
The remaining rallies have been pure tar drinking for Kimi Räikkönen.
In France his rally ended after crashing with Henning Solberg on the transition route before SS3.
In Spain Räikkönen’s rally didn’t go any further because the car lost 16 liters of fuel on the road.
In both cases Räikkönen had lost the game of battling in the lead where he could well have been with an unbroken car since both rallies were on tarmac.
However the man wasn’t interested in continuining with super rally although the mechanics worked to get his car fixed. Hence no wonder that the mechanics who worked to one o’clock in the morning presented Räikkönen their modest wish: don’t come to Wales!
Source: MTV3
Betting company experts believe in Räikkönen’s F1-comeback
Unibet’s international motorsport-experts believe Kimi returns to F1.
There has been rumours about Kimi’s comeback to F1 during the autumn. The man drove the last two seasons in WRC and this season ended so that Räikkönen’s private team was excluded for the rest of the season from WRC-serie. The man has mostly been taken to Williams.
According to Unibet’s experts the F1-rumours are strongly grounded: the company gives clearly the smallest coefficient 1,50 for Kimi driving in F1 in 2012.
According to Unibet the motivation factors are especially for Kimi’s comeback: there’s yet no success in WRC and he has a strong will to show his skills and speed in motorsport’s indesputable royal class.
In Spain Räikkönen didn’t want to continue his own race after engine problems although his car was fixed and he could have continued with super rally. Also Räikkönen didn’t want to communicate in Spain with the reporters, which could indicate that he isn’t willing to comment on his F1-negotiations. Räikkönen agreed to step in front of the media in the season’s earlier rallies.
Kimi’s Future - Kimi Räikkönen’s Start for the 2012 Season
Formula 1 1,50
Not racing 3,50
WRC 5,00
Indy Car 6,50
Source: Plaza.fi
Kovalainen Believes Kimi Is Coming Back to F1
Team Lotus F1-driver Heikki Kovalainen is already expecting Kimi Raikkonen ’s return to Formula One.
- "Yes, I would bet that Kimi is coming back. All the signs are pointing to that direction. I have not personally had a chat with Kimi, I have not asked him a straight question, but there are so many stories out there now, that he surely has something on his mind", Kovalainen says to MTV3.
- "It would be a great thing, if Kimi would return here. I’m waiting with interest to see how it starts, when and if he returns. I believe he’ll go fast again straight from the get-go. That’s one more stump of a tree to try and break. It would be a great thing in every way. I believe Kimi has still a lot give here", Kovalainen says.
Source: MTV3
Kimi1021 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Csak nem a live-ről? :P
DUdi írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Nem semmi cikk......gratula hozzá!!!
DUdi írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Arra már nem is emlékszem. :P:D
A másik amiben nem vagyok biztos, hogy milyen bejelentésnek is örülnék jobban. Mondjuk ennél a bizonytalanságnál bármelyik jobb lenne.
Sziasztok! :)
Kimi a jó ég áldjon meg, mondj már valamit!!!!!
Remélem nem csak tollasban lesz a legjobb, hanem majd visszatér a győztesek közé a F1-ben!
Sajna nagyon sok dolgom van, de este próbálok jönni!!!!
Jók legyetek! :D
Kimi1021 írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Hah :)
És ki volt az a jó arc aki ide küldött? :P :D
Utoljára módosítva: 2011. október 27. 16:14
DUdi írta:
... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...Sziasztok!
Most regiztem ide, mivel egyesek küldtek. :P:D (csak a másik nevem itt már foglalt)
Sajnos innen is hiányzik a hivatalos szócska, addig meg nem feltétlenül jelent sokat, lásd 2009, akkor is voltak ilyenek, aztán nem lett belőlük semmi.
Viszont arra jó a sok ilyen hír, hogy így talán nem húzzák már túl sokáig, legalábbis az F1 részét, hogy jön vagy sem. :)