Magyar Nagydíj: A Hungaroringre látogat a GP2 mezőnye
A Hockenheimringen megrendezett Német Nagydíjat követően mindössze csak egyhetes rövid szünetet kapott a GP2 Sorozat tábora, hiszen az előttünk álló hétvégén a 24 pilótából álló mezőny már a Hungaroringen fogja koptatni az aszfaltot.
A Budapest közelében épült versenypálya remek kihívásokat tartogat a pilóták számára, amely a megszokottnál kevesebb előzési lehetőséget biztosít, valamint a magas környezeti hőmérséklet mellett kemény fékezésekkel lehet csak megfelelően teljesíteni az egyes lassítókat.
A 2009-es évben megrendezett főverseny a jelenlegi Williams Formula-1-es csapat pilótájává avanzsált Nico Hülkenberg dominanciájával végződött. A piros lámpák kialvását követően Hülkenberg remekül kapta el a rajtot, és szinte egy szempillantás alatt két pozícióval is feljebb tudta küzdeni magát a mezőny elején autózó Lucas di Grassi és Javier Villa mögé. A verseny kezdetét követő néhány körben Javier Villa autózta a legjobb időeredményeket, egészen addig, míg a 10-dik körben az élmezőnyből elsőként ment ki a boxba tankolni, és kereket cserélni.
A verseny végkimenetére nézve a legfontosabb momentumról Nico Hülkenberg gondoskodott, amikor a 2-dik kanyarban - ahol szinte lehetetlen bárkit is megelőzni – egy bravúros manőverrel Di Grassi elé került, és onnan kezdve már egyenes út vezetett számára a dobogó legfelső fokára.
A másnap lebonyolított 28 körös sprintfutamon a győzelmi cím sorsa tulajdonképpen már a rajtot követően eldőlt, amikor a szabad jelzés után a pole-ból indult Davide Rigon és iSportos ellenfele, Giedo van der Garde egymás mellett haladtak egészen az első kanyarig, ahol is a belső íven a holland pilóta a mezőny élére állt. A rajtrács első helyéről indult Rigon számára sajnálatos módon nem sokáig tartott a verseny, miután az első kör teljesítése során a kilences számú kanyarban kisebb összetűzésbe keveredett Pastor Maldonadóval. Történt ugyanis, hogy az ART venezuelai pilótája és a Tridentes versenyző autója kissé összekoccant, minek eredményeképpen Rigon kiesett, míg Maldonado a középmezőnybe visszaesett ugyan, de egészen a 9-dik körig tovább tudta folytatni a küzdelmet.
A második helyen végül a Super Nova Racing olasz versenyzője, Luca Filippi végzett az őt követő Lucas di Grassi előtt, míg további értékes bajnoki pontokat szerzett Romain Grosjean (4. hely), Javier Villa (5. hely) és az Ocean Racing Technology színeiben teljesítő Alvaro Parente (6. hely).
Ahogyan az a korábbi évek versenyein is látható volt, a technikás vonalvezetéséről, és nem utolsó sorban a meglehetősen kevés előzési lehetőséget kínáló adottságairól is híres Hungaroringen a csapatok által kidolgozott versenystratégia minden bizonnyal ezúttal is kiemelt fontossággal bír majd.
A legutóbb megrendezett németországi versenyeket követően 86 ponttal a Rapax áll ez élen a konstruktőrök bajnoki tabelláján, a 72 pontos Barwa Addax Team és a 63 pontot birtokló ART Grand Prix előtt. A pilóták közül Pastor Maldonado 86 ponttal vezeti a bajnoki tabellát, a 45 pontos Sergio Perez és a 43 pontot begyűjtött Racing Engineering pilóta, Dani Clos előtt.
A Magyar Nagydíj programja a pénteki szabadedzéssel veszi majd kezdetét, és azt követően a délutáni órákban, 15:55-kor kezdődő félórás kvalifikáción kell majd minél jobban teljesíteni a csapatoknak és a pilótáknak egyaránt. A szombati napon 39 körön és 170.859km-en keresztül tart majd a főverseny, melynek eredménye nemcsak a bajnoki tabella alakulására lesz hatással, hanem a sportszabályzat értelmében a vasárnapi sprintfutam rajtrácsának kiosztására is. A hungaroringi program záró futamára, a 28 körös és 122.668km-es sprintfutamra pedig vasárnap délelőtt 10:35-kor kerül majd sor, ahol az első hat helyen végzett versenyző további értékes bajnoki pontokat szerezhet majd.
GP2 Sorozat - Versenyhétvége - 7. forduló
Magyar Nagydíj - Program - 2010.07.30...08.01
Péntek (2010.07.30)
Szabadedzés 11:55 – 12:25
Időmérő 15:55 – 16:25
Szombat (2010.07.31)
Főverseny 15:40
(39 kör, 170.859km)
Vasárnap (2010.08.01)
Sprintfutam 10:35
(28 kör, 122.668km)
|
GP2 Sorozat - Versenyhétvége - 7. forduló Magyar Nagydíj - Az indulók névsora - 2010.07.30...08.01 |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|
GP2 Sorozat – A bajnokság állása - A versenyzők ponttáblázata |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|
GP2 Sorozat – A bajnokság állása - A csapatok ponttáblázata |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Írta: Papp István / Motorsportal.hu
Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára:






