Amit versenyzői szempontból elmondhatok a hungaroringi futam előtt, az az, hogy úgy érzem, hogy nagyon jó irányban haladunk az új autónkkal, és én is jó irányban haladok, ami az autó vezetéstechnikáját illeti. Érzem azt, hogy az autó beállítását és vezetését illetően is van még lehetőség a javításra, úgyhogy abszolút úgy érzem, hogy a BMW-vel idén versenyképesek lehetünk. A blog folytatása
Végre vége a holtszezon hallgatásnak, és hivatalosan is megerősíthetem Nektek, hogy 2011-ben Michelisz Norbert a Zengő Dension Team pilótájaként, Augusto Farfus tavalyi autójával és az idei 1.6-os erőforrással vág neki az esztendőnek a 2., zolderi hétvégétől.
Az elmúlt pár hétben folyamatosan csengett a telefonom, de még ha szinte biztos is voltam abban, hogy váltunk, ezt hivatalosan sajnos nem erősíthettem meg. Az autót jelenleg az RBM műhelyében készítik fel, és ha minden simán megy, akkor március közepén már meg is kaphatjuk. Az autó vázát már lecsupaszították, és új alkatrészekből teljesen felépítik majd. A blog folytatása
Elnézést kérek, hogy bele kell kontárkodnom Norbi Blogjába, de megkért, tolmácsoljam szavait a szurkolónak, miután az Internet szakadozása és az írásra fordítható idő szűkös. Norbi közép-európai idő szerint reggel fél nyolckor keresett meg, hogy a bokszban a számítógépe előtt ülve mondja el röviden, milyen gondolatok is járnak a fejében a csütörtöki teszt után. A blog folytatása
A szombati két hivatalos szabadedzést követően Arnau-val átbeszéltük a taktikát és az autó beállításait az időmérőre. Az autó egyensúlyán nem sok minden szorult változtatásra, ennek ellenére merész irányba indultunk.
Túlkormányzottabb autóval ugyan nehezebb megtalálni az egy, hibátlan gyors kört - ha a szezon elején lettünk volna, talán én sem preferálom ezt az irányt -, de 2 hétvégével a szezon vége előtt ez kifizetődő elgondolásnak tűnt. Ráadásul, ha elered az eső, az elsőkerékhajtású autók ilyenkor fellépő alulkormányzott viselkedését sikerül majd valamelyest kompenzálni.
A blog folytatása
Több mint egy héttel legutóbbi bejegyzésem óta végre hazaértem. A tervem az volt, hogy folyamatosan tájékoztatlak titeket a hétvége eseményeiről, a kritikán aluli internetkapcsolat és a számtalan teendő a versenyt megelőzően azonban ezt gyakorlatilag lehetetlené tette. A blog folytatása
Minden hétvége előtt megpróbáltam eddig felmérni az erőviszonyokat, és be kell ismernem, hogy többször nyúltam mellé ilyen téren, mint amennyiszer szerettem volna, így most megpróbálok picit óvatosabban jóslásokba bocsátkozni. A blog folytatása
Mikor februárban megtudtam, hogy lehetőségem lesz egy világbajnok technikával végigküzdeni a 2010-es WTCC évadot, majdnem kiugrottam a bőrömből. Idővel azonban rá kellett jönnöm, hogy hiába versenyképes maga az autó, ha nem tudom majd hozzá igazítani vezetési stílusomat, úgy sem lesz ütőképes a csomag.
A blog folytatása
Először is, nagyon sok szeretettel köszöntök minden olvasót! Másodszor, szertném megköszönni a lehetőséget, hogy ilyen téren is kipróbálhatom magam, a megszokottól ugyanis eltérő módon, most nem a kormány, hanem a billentyűzet mögül fogok rendszertelen időközönként jelentkezni. Be kell azonban ismernem, hogy mindig nehezemre esett a bennem megfogalmazódó gondolatokat és érzéseket írásba foglalni. A blog folytatása