2010. február 27. 17:30
A Yamaha csapataihoz hasonlóan pozitív tapasztalatokkal a tarsolyban, és feltűnően boldogan hagyta el a második hivatalos gyakorlás helyszínéül szolgáló Sepang International Circuit-t a Rizla Suzuki királykék alakulata. Az ideiglenesen feketébe öltöztetett GSV-R-t tesztelő Alvaro Bautista, és a mezőny rangidős versenyzője, a háromszázadik futamára készülő Loris Capirossi elégedetten nyilatkozott a kétnapos gyakorlás befejeztével, igaz - a motorosok állítása szerint - a gyorsaságon valamint a futóművek beállításain bőven van még mit jobbá tenni, az alapokat azonban sikerült lefektetniük, és az új erőforrást is jelentősebb hiba nélkül tudták pályára vinni, sőt leggyorsabb köreiket kivétel nélkül a Bridgestone keményebb keverékű abroncsaival érték el.
Alvaro Bautista: „Boldog vagyok az aktuális teszt eredményeit látva, ugyanis ezek az idők azt bizonyítják, hogy sikerült előrelépéseket tennünk az első gyakorlás óta. Pénteken értékes tizedeket faragtam az eddigi legjobb időmből, túl sok kört viszont nem tudtam beletenni a Suzukiba, köszönhetően a csütörtöki esésemnek, ami után szinte minden porcikám fájt. A fájdalmakat leszámítva tényleg elégedett vagyok, mivel végre valahára megláttuk a fényt az alagút végén, és bízom benne, hogy jó irányba indultunk el. Természetesen ezután sem fogunk ölbe tett kézzel ülni, mivel nagyon sok meló vár még ránk, de nem szorít minket az idő. Nemsokára Katarba utazunk, ahol további előrelépéseket szeretnénk tenni. Egyre jobban összehangolódom a srácokkal, a gépet pedig szépen lassan hozzá tudom igazítani a vezetési stílusomhoz."
Loris Capirossi: „Az eredményeket olvasgatva, és minden adatot összevetve azt kell, mondjam nem állunk olyan rosszul, legalábbis ebben a pillanatban nem. Végre kipróbálhattam az újfejlesztésű motorblokkot, ami már önmagában előrelépésnek minősül. Sokkal jobb, mint amivel a tavalyi év végén száguldoztunk! Kipróbáltam pár elektronikai újítást és egy igen érdekes kipörgésgátló beállítást is, tényleg jól mennek a dolgaink, de nem szabad elbíznunk magunkat. Például egyetlen egyszer sem teszteltük még a motort hidegebb körülmények között, elsősorban ezért várjuk a Katari tesztet, ott lesz lehetőségünk egy kicsit emberibb viszonyok között körözgetni. Az ott szerzett információk nagyon, de nagyon fontosak lesznek majd. Idegesítő ez a kevés tesztlehetőség, két nap alatt nem lehet minden újítást pályára vinni, egyedül az nyugtat meg, hogy a többiek is ezen bosszankodnak, tehát Ők sem tudták jobban beosztani az idejüket. Egyébként az utolsó napon megkértem a Suzukit, hogy Katarig állítsanak egy kicsit a futóműveken, megköszönték a javaslatot és azt mondták, hogy a kért időpontra minden meglesz. Már várom a következő lehetőséget."