Danny Webb az Andalucía Cajasol színeiben folytatja pályafutását
Írta: SilverMike
2010. február 28. 13:40
A gyorsasági motoros világbajnokság legkisebb kategóriájában versenyző Danny Webb a héten Spanyolországba utazott, ahol egy kétéves szerződést írt alá az Andalucía Cajasol nevű istállóval. A tizennyolc éves motoros minden eddiginél sikeresebb esztendőt szeretne zárni (legjobbja egy összetettbeli tizenhetedik helyezés a tavalyi versenyévadból) ezért a március elején megrendezésre kerülő valenciai teszten már pályára is viszi az andalúz brigád Apriliáját. A legtöbb szakértő szerint fényes jövő előtt álló Webb tisztában van azzal, hogy a fent említett kontraktust legfőbb riválisaihoz képest túl későn írta alá, ennek ellenére optimistán tekint a jövőbe, ugyanis - elmondása szerint - a márciusban esedékes gyakorlások alatt még bőven lesz ideje összebarátkozni az Andalucía Cajasol 125-ös versenygépével. Webb csapattársa a spanyol Alberto Moncayo lesz.
„Ez egy kétéves szerződés, ami mind a két fél számára kínál opciós jogokat. Ezekkel a jogokkal az első esztendő leteltével élhetünk, természetesen az eredmények alapos kielemzése után. Boldog vagyok, hogy csatlakozhattam az Andalucía Cajasolhoz, ugyanis az ismerkedési fázisban rengeteg elszánt sráccal találkoztam, és a körülményekkel is száz százalékosan elégedett voltam. Már alig várom, hogy elkezdhessük a közös munkát. Azt tervezzük, hogy vasárnap Valenciába utazunk, ahol három napon keresztül fogjuk tesztelni az RSA-t. Bízom benne, hogy jól tudunk majd együtt dolgozni."
„A napokban már találkoztam az istálló tagjaival, mindannyian rendes arcoknak tűnnek, a mérnökök pedig hatalmas tudással bírnak. Tisztában vagyok azzal, hogy viszonylag későn írtam alá a szerződésemet, ezért lesz roppant fontos a valenciai teszt. Ott a lehető leghamarabb hozzá kell szoknom a versenygéphez, jóformán ez lesz a gyakorlás legfőbb célja. Ha minden rendben lesz, akkor szép reményekkel vághatunk majd neki a 2010-es szezonnak. A téli pihenőidőt testedzéssel töltöttem, vannak igazán jó barátaim a Royal Marinesban, ha tehettem velük edzettem. Találkoztam egy - két érdekes figurával, volt aki öt mérföldet futott egy tízkilós zsákkal a hátán." - mesét nem mindennapi élményeiről a kenti versenyző.

Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára: