Elias nyert, Talma hatodik lett

Egy gyors ebédet követően a Moto2-esek is beizzították egységes erőforrásaikat, és a bemelegítő kör megtétele után megkezdték a széria fennállásának nyolcadik megmérettetését, melynek startját az előző futamokon megtáltosodó Andrea Iannone várhatta a legelőkelőbb pozícióból, az olasz klasszis mellé pedig a hétvége egyik meglepetésembere, azaz a hazaiak legszebb kvalifikációs eredményét elérő Arne Tode állíthatta fel versenygépét, miközben Talmácsi Gábor – idei legjobbját elérve – ötödikként várhatta a lámpák kialvását. A start pillanatában – a magyar szurkolók legnagyobb örömére – Talmácsi bizonyult leggyorsabbnak, Andrea Iannone, Julian Simon, Simone Corsi és Arne Tode kárára. Egy körrel később – ahogyan azt a start előtt várni lehetett – Iannone vágott az élre, miközben a tegnapi nap hősének számító Tode a mezőny áldozatává vált, az előző futam győztese, Yuki Takahashi pedig közelebbi ismerestséget kötött a németországi aszfaltcsík kavicságyával. Később Julian Simon került a kamerák kereszttüzébe, a spanyol motoros ugyanis egy elhibázott kanyarvétel során eldobta vérvörös versenygépét, elengedve ezzel az egyre nagyobb előnyre szert tévő Talmácsit, és Iannonét.
A harmadik helyen Simon kiesését követően Corsi árválkodott, egészen addig, amíg a második bolyból kiváló Toni Elias utol nem érte, és egy klasszikus manőver során le nem gyorsulta őt, majd az időközben meglógó zöldek után nem vettette magát. Később a pontverseny második helyén álló Thomas Lüthi vált főszereplővé, amikor gyenge hétvégéjét „megkoronázva” eldobta az Interwetten Racing versenygépét, miközben ádáz küzdelem alakult ki az ötödik pozíció megszerzéséért, amiben a királykategóriát is megjáró Roberto Rolfo, a hazai pálya előnyeit kihasználó Bradl, az egyre magabiztosabbá váló Karel Abraham, valamint Shoya Tomizawa vállalt aktív szerepet. Eközben a harmadik helyen vágtázó Elias (Corsi kíséretében) egyre közelebb került Gábor versenygépéhez, így a pontverseny éllovasának köszönhetően a Speed Up kettős győzelme hatalmas veszélybe került, hiszen Eliasék Talma után Iannonét is egyre közelebbi célpontnak érezhették.
Tizenegy körrel a leintés előtt Toni a magyar versenyzőt is legyűrte, sőt a célegyenes végén Corsi is elszáguldott Gábor mellett, aki azonban megkapaszkodott az olasz motoros szélárnyékában, így az utolsó körökben egy négyes boly is kialakulhatott volna, ám az egész hétvégén remekül motorozó Corsi két körrel az előzés után feladta a Német Nagydíj küzdelmeit, Gábor pedig leszakadt Eliasról, így a győzelemért a spanyol és az előnyét lassan, de biztosan eladó Iannone vívhatott. A nagy csata viszont elmaradt, hiszen hat fordulóval a leintés előtt Elias meglepően könnyen száguldott el Iannone mellett, miközben Roberto Rolfo, Karel Abraham és Fonsi Nieto egyre közelebb került a harmadik helyen tanyázó Gáborhoz. Az utolsó métereken pedig mindhárman elrobogtak az egyre lassabbá váló Talmácsi mellett, majd megkezdték saját csatájukat a magyar versenyző szájából kiénekelt bronzéremért. A győzelmet megszerző Elias és a végére visszalassuló Iannone mellé végül Robert Rolfo állhatott fel a dobogóra, Nieto, Abraham és a hatodik helyre csúszó Talmácsi legnagyobb bánatára. Hetedikként az élete első világbajnoki versenyét teljesítő Damian Cudlin, nyolcadikként pedig Dominique Aegerter zárt.
Eredmények és statisztikák (az elmúlt hatvanegy esztendő adataival karöltve) PDF formátumban itt elérhetőek: http://www.motogp.com/en/Results+Statistics
A futamokat egy regisztráció után mindenki figyelemmel kísérheti a DigiSport honlapján, a Motorsportal.hu fórumának MotoGP-s szekciójában mellékelt linkeken, avagy a műholdon elérhető Sport1 (egykori DSF) műsorán.
Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára:




Go Talma Go! Csak így tovább, meglátod jó lesz, megjön az eredmény ! A MOL meg sopánkodjon, vannak még okos, jó szemű szponzorok. Ez kérem Magyarország !
Szép volt TALMA! Fogja még bánni a MOL, hogy kiszállt a buliból...
Nagyon szépen mentek ezek a méregzöld versenygépek... :-)
Ha nem fogynánek el a verseny végére, akkor most 1-2-ben végezhettek volna...
Remélem tudnak tovább fejlődni, mert akkor nagyon szép versenyeket tudnának futni!
Hajrá TALMA