Marquez nyerte a Német Nagydíjat, Koyama a nap hőse

Vasárnap újra munkába lendültek az égiek, hiszen a tegnapi szabadedzések után a hivatalos bemelegítés előtt is meglocsolták a jó öreg Sachsenringet, ahol a nedves foltok ellenére a legtöbb pilóta száraz gumiabroncsokkal vágott neki a körözgetésnek, melynek legnagyobb favoritja a négy futam óta megállíthatatlan Marc Marquez volt, akit a szakértők szerint csak az időjárás, avagy egy jó formában lévő Espargaro állíthatott meg. A start pillanatában kisebb meglepetésre a britek „szupertinije” azaz Bradley Smith volt a leggyorsabb, vezető pozícióját azonban egy – két kanyarral később át kellett adnia a fantasztikusan induló Jonas Folgernek, aki ravasz gumiválasztásának köszönhetően pár kör alatt több másodperces előnyre tett szert, a szintén meglepetésnek számító – és a szintén köztes abroncsokon száguldó – Marcel Schrötterrel szemben. A harmadik helyen ekkor Bradley Smith, a negyediken Pol Espargaro, az ötödiken pedig Marc Marquez száguldott, aki társaihoz hasonlóan a szökevények bukásában, azaz az abroncsok mihamarabbi elkopásában bízott. Ez a pillanat huszonegy körrel a leintés előtt jött el, amikor Marquez Espargaro társaságában előbb Schrötter, majd a tavalyi év újoncának választott Folger mellett is elrobogott.
A spanyol titánok pillanatok alatt hatalmas előny épített ki az üldözőkkel szemben, akiket tizenhét körrel a kockás zászló meglendítése előtt Randy Krummenacher vezetett, Esteve Rabat, Bradley Smith, Tomoyoshi Koyama, és Sandro Cortese kárára. A futam elejét felejthetetlenné tévő Folger (kicsúszásáig) kilencedik volt, míg Schrötter a nyolcadik helyen állt. Ezekben a pillanatokban a fenti négyes kápráztatta el a pályára kilátogató népes közönséget, akik (nem mellékesen) az első helyen alkotó kettesért is izgulhattak, igaz ebben a duóban egy német versenyző sem kapott helyet, Marquezék azonban (biztos vezetésük tudatában) a barátságos vonatozást helyett ezúttal a pozíciókért való csatározást választották. Nyolc körrel a leintés előtt Bradley Smith került a monitorok képernyőire, aki egy remek előzéssel átvette a harmadik pozíciót, miközben az RSW-vel, azaz a régebbi típusú Apriliával versenyző Koyama a negyedik helyre vágott.
Hét fordulóval a verseny befejezése előtt Marqezék már több mint húsz másodperccel vezettek a bronzéremért csatázó négyes (Smith, Koyama, Krummenacher, és Rabat) előtt, akikhez idővel a hirtelen megtáltosodó Sandro Cortese is felzárkózott, sőt pár kanyarral később az ellenfelek „felfalását” is megkezdte. Később Krummenacher vált főszereplővé, amikor a célegyenes végén eldobta vöröses versenygépét, később azonban már senki sem figyelt rá, hiszen a pálya közepén Pol Espargaro is feladta a küzdelmet, miután az első helyen haladva ráhajtott az aszfaltcsík szélén található (még mindig nedves) műfűre, így a győzelem (zsinórban ötödször) Marquez birtokába került, a második helyért viszont hatalmas csata alakult ki, Koyama, Cortese és Rabat között, akik végül a fenti sorrendben haladtak át a kockás lobogó alatt, Smith, Zarco, Webb, Vazquez és a norvég Fagerhaug legnagyobb bánatára. A Debi századik győzelmét megszerző Marquez legújabb diadalával a pontversenyben is tetemes előnyre tett szert, miközben a 2007 óta először pezsgőző Koyama a szurkolók egybehangzó véleménye szerint nap (eddigi) hősévé vált.
Eredmények és statisztikák (az elmúlt hatvanegy esztendő adataival karöltve) PDF formátumban itt elérhetőek: http://www.motogp.com/en/Results+Statistics
A futamokat egy regisztráció után mindenki figyelemmel kísérheti a DigiSport honlapján, a Motorsportal.hu fórumának MotoGP-s szekciójában mellékelt linkeken, avagy a műholdon elérhető Sport1 (egykori DSF) műsorán.
Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára:



