Rossi: A dobogó elérhetetlen, a legjobb öt azonban reális célnak tűnik

Írta: SilverMike
2010. július 17. 20:00

Ismét eseménydús napon vannak túl a Yamaha gyári alakulatának versenyzői, hiszen a pénteken csak panaszkodó Jorge Lorenzo egy fantasztikus bokszmunka valamint egy remek időmérős teljesítmény után elhódította a Német Nagydíj pólusát, miközben Valentino Rossi újabb fejezetet írt a visszatéréséről szóló hőskölteménybe. A Doktor ugyanis – akárcsak a szabadedzéseken – a hivatalos helyosztón is meglepően erősen teljesített, lévén ötödikként fejezte be az egyórás körözgetést, ahol végig a leggyorsabbak között tartózkodott, az interjúk alatt azonban nem tűnt teljesen boldognak, mert – ahogyan azt ilyenkor már megszokhattuk a versenyszellem feléledéskor az ember állapota másodlagossá válik – saját elmondása szerint a beállításokkal történő variálás miatt értékes tízedeket veszítettek. Mindeközben a rajtelsőséget megszerző Lorenzo öröme sem volt teljes, mivel az edzés közepén versenygépnek erőforrása – látványos füstfelhők kíséretében – kilehelte lelkét, sőt az abból kifolyó olajon két vetélytárs is elcsúszott, amiért Lorenzo nyilatkozatában is felelősséget vállat, és elnézést is kért.  

Jorge Lorenzo:
„Amikor bevezették a hat erőforrásos szabályt, azt gondoltam, hogy ezek az aggregátok sosem fognak elromlani, erre tessék, először az én gépemben adja meg magát egy blokk ennyire látványosan. Éppen a célegyenesben haladtam, amikor a gép végleg beadta a kulcsot, majd elkezdett olajat köpködni, ami a lábamat is beterítette, miközben a kipufogóból kicsapó lángnyelvek a talpamat csiklandozták. A lángok miatt természetesen az olaj is begyulladhatott volna, szóval igyekeztem minél hamarabb félreállni. Bocsánatot szeretnék kérni Bentől és Radnytől, hiszen én tettem tönkre az edzésüket, főleg Randyét, aki még egy – két zúzódást is szerzett, de azt hallottam, hogy részt vehet a holnapi megméretetésen. A Pole Pozíciót természetesen nehéz volt elhódítani, hiszen Dani és Casey is elképesztően gyorsan motorozott, ám a tegnapi változtatásoknak köszönhetően ezt az elsősléget is begyűjtöttem.”

Valentino Rossi: „Szombaton is remekül éreztem magam a motor nyergében, ez a nap azonban sokkal kimerítőbb volt, mint a pénteki, hiszen ma két edzést is teljesíteni kellett. Természetesen vannak kisebb fájdalmaim, ám a fáradtság sokkal nagyobb problémát jelent, mint ezek a fájások, úgy gondolom, hogy a kimerültség mutatja meg azt, hogy messze vagyok még a csúcsformától. Az edzés eredményeivel is elégedett vagyok, bár a kvalifikáció alatt a változtatások áldozatává váltam, lévén túl sok beállítást próbáltunk ki, ezért a negyedik pozíciót is elveszítettem. Ez természetesen nem jelent szinte semmit, mert az első sort már az indulás pillanatában elérhetetlennek tartottam, mivel Casey, Jorge és Dani is 1:22:000 alatt motorozott, ezért az ötödik hellyel is elégedettnek kell lennem, ugyanis végig a második sorba akartam kerülni. Holnap a verseny befejezésére fogok összpontosítani, jóslatokba viszont nem szeretnék bocsátkozni, azt azonban már most kijelenthetem, hogy a dobogó elérhetetlennek tűnik, az első öt közé kerülést viszont reális eredménynek tartom.”

Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára:

Hirdetés
Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

adam89
#1 adam89 | 2010. július 18. 15:11 0 0  

Majdnem dobogott