Stoner sikerével zárult a malajziai tesztsorozat

Írta: SilverMike
2012. február 02. 13:20

Casey Stoner sikerével zárult a 2012-es gyorsasági motoros világbajnokság első hivatalos tesztsorozata, melyre a Maláj Nagydíjnak is otthont adó Sepang International Circuit-en került sor, ahol a gyakorlás megkezdését megelőzően az október végén halálos balesetet szenvedő Marco Simoncellire emlékeztek (a Honda szerelői és mérnökei virágcsokrot helyeztek el a tragikus esés helyszínén). Stoner (1:59.607) már az első pillanatban fellőtte magát az eredménylista élére, (második mért körén érte el a sorozat leggyorsabb idejét) a motor egyensúlyának és elektronikájának tökéletesítésével foglalatoskodó Jorge Lorenzót (2:00.198) valamint a Bridgestone vadonatúj keverékeire összpontosító Dani Pedrosát (2:00.256) megelőzve. Negyedikként Ben Spies (2:00.495) végzett, aki csapattársához hasonlóan a YZR-M1-es elektronikájával és egyensúlyával foglalkozott, ám az ő munkáját egy kisebb bukás is nehezítette, igaz ez az esés sem a motorosnak, sem pedig a masinának nem okozott maradandó sérüléseket, így az amerikai (riválisaihoz hasonlóan) az eső eleredtéig folytathatta a körözgetést, az utolsó órát azonban már ő is a depóban töltötte.

A nap legjobb Ducatis eredményét ezúttal Valentino Rossi (2:00.824) könyvelhette el, aki majd’ egy másodpercet javított eddigi legjobbján, mialatt a versenymasina elejének tökéletesítésével volt elfoglalva. Mögötte a tesztsorozat egyik legkellemesebb meglepetését szállító Hector Barbera (2:00.929) talált helyet a GP Zérónak csúfolt kétkerekűvel, ami ezúttal a Tech3-as Yamaháknál is gyorsabbnak bizonyult, Crutchlow (2:01.108) ugyanis hetedik a kulcscsonttöréssel bajlódó Dovizioso (2:01.257) pedig nyolcadik lett. A mezőny másik sérültje, Nicky Hayden (2:01.729) is hősiesen helytállt, hiszen törött bordákkal is teljesítette a háromnapos programot. Barbera mellett Colin Edwards (2:04.722) okozott még igen kellemes meglepetést, lévén a Forward Racing BMW motoros versenygépével két másodperces közelségbe került a már „nem CRT-s” Abrahamhoz (2:02.218) ami a korábbi eredmények tükrében mindenképpen sikeresnek nevezhető. Vele szemben az Avintia Racing versenyzői még mindig hatalmas hátrányban vannak, az Aspar Team motorosai (Randy de Puniet és Aleix Espargaro) azonban szintén közeledtek az élmezőnyhöz, igaz ők egy külön tesztprogramot teljesítettek a napsütötte Valenciában, ahol Stoner tavalyi legjobbjától „mindössze” három másodperccel maradtak el.

A teszt végeredménye, és ahhoz kapcsolodó statisztikák megtekinthetőek a gyorsasági motoros világbajnokság hivatalos honlapján.

Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára:

Cikkajánló iWIW ismerőseid számára:
Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

Bigbang
#23 Bigbang | 2012. február 26. 07:35 0 0  

Mindenesetre tavaly mesterien felépítette a versenyeit, megvárta míg megjön az érzet, fokozta a versenytempót és felvett egy gyors-konstans versenytempót. Tavaly őt képtelenség volt megfogni.

mrobi
#22 mrobi | 2012. február 09. 10:43 0 0  

Gsixer írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Stoner óriási tehetség, de emberileg egy nagy nulla.

Utoljára módosítva: 2012. február 09. 11:32

Gsixer
#21 Gsixer | 2012. február 08. 17:00 0 0  

Nagyon nem tetszik a Honda és a kis kedvencük kínlódása, arcoskodása Rossi-val szemben.

http://www.motogphirek.hu/hirek/8593

Az külön égő, hogy az összehasonlításban szereplő két vb címét, olyan technikai főlényben lévő motorral szerezte, ami az adott évben egy más kategóriát képviselt.

Lewanda
#20 Lewanda | 2012. február 05. 13:26 0 0  

mrobi írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Már nekem is azok jutnak eszembe, csak mindenkinél más hogyan éli ezt meg.

:)) Ez szuper volt, én is nagyon szerettem a Bautistával vívott csatáit. Ők ketten voltak a kedvenceim, Stoneren kívül. Vagyis Bautista szerencsére még mindig sz.

Gsixer
#19 Gsixer | 2012. február 04. 11:14 0 0  

mrobi írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Barbera mögött nagyon erős , komoly menedzsment áll, míg de Puniet egy magányos farkas.

Kon
#18 Kon | 2012. február 04. 08:17 0 0  

mrobi írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Szép idők voltak :D

mrobi
#17 mrobi | 2012. február 03. 21:10 0 0  

Kon írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

amiikor a Tóthéknál ment drukkoltam neki, de szerintem nem volt akkora versenyző mint Bau vagy Sic. a GP-beni rossz szereplésében a Ducati is benne van, avval azért nehezebb bánni mint egy japán motorral. igazából nem értem, hogy de Puniet-t miért cserélték Barberára a Pramac-nál.

voltak még nagy arcok, Kalio, Debon, Cluzel, Aoyama, Takahashi...
Kaliót sajnálom, hogy eltűnt, nagyon utáltam, de motorozni azt nagyon tudott. emlékszem, egyszer 2007-ben véletlenül letépte Lorenzo a lábtartójával Kalio kipufogóját amikor előzte:D Harald Bartol kiskedvence:D

Utoljára módosítva: 2012. február 03. 21:11

mrobi
#16 mrobi | 2012. február 03. 21:02 0 0  

Kon írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

imádtam a 250-et. viszonylag erős gépek voltak, de nem nem volt akkora erőkülönbség mint a GP-ben.

Kon
#15 Kon | 2012. február 03. 20:00 0 0  

mrobi írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Barbera 1 kicsit el veszett a gp-ben!

Kon
#14 Kon | 2012. február 03. 19:59 0 0  

mrobi írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Milyen jó versenyek voltak :)

mrobi
#13 mrobi | 2012. február 03. 19:53 0 0  

Kon írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

az Bautistával volt 2008-ban, de szép jelenet volt. Ők hárman-Barbera, Sic, Bautista-eszméletlen milyen csatákat vívtak a 250-ben.

Utoljára módosítva: 2012. február 03. 19:54

Kon
#12 Kon | 2012. február 03. 19:34 0 0  

Emlékszem amikor 2007-ben asszem Jerezben elesett talán Barberával vagy már nem tudom aztán össze ölelkeztek!

mrobi
#11 mrobi | 2012. február 03. 19:34 0 0  

Kon írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

én a Bautistával való csatáit bírtam:)

Kon
#10 Kon | 2012. február 03. 19:24 0 0  

http://www.youtube.com/watch?v=Qqrl_je5Rvs

Kár hogy több ilyen nem lesz :(

Kon
#9 Kon | 2012. február 03. 19:23 0 0  

mrobi írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Az nagyon király volt :) Meg amikor valenciában összepiszkolta Lorenzo a ruháját :)

mrobi
#8 mrobi | 2012. február 03. 18:51 0 0  

Lewanda írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

túl kell tudni lépni az ilyeneken, én már nem vagyok szomorú ha rágondolok. most láttam egy képet a Sepangi tesztről, ahol a Honda emberei megemlékeztek egy virágcsokorral a baleset helyszínén. nekem nem a baleset, hanem a szép dolgok jutottak eszembe.

pl amikor leoltotta Lorenzót:
http://www.youtube.com/watch?v=DNZ1yX1X4u4

Kon
#7 Kon | 2012. február 03. 13:32 0 0  

mrobi írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

És csak 24 éves volt ez a legszőrnyűbb talán és már most hol tartott :(

Lewanda
#6 Lewanda | 2012. február 02. 22:57 0 0  

mrobi írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Én nem tudtam végignézni tavaly az utolsó versenyt. És kételkedem abban, hogy most végig tudok-e egyáltalán nézni egy-egy versenyt. Biztosan, de nehéz lesz.

Utoljára módosítva: 2012. február 02. 22:57

mrobi
#5 mrobi | 2012. február 02. 21:52 0 0  

Kon írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

igen, Simonchelli neve egyet jelentett a MotoGP-ven, hihetetlen, hogy nem lesz ott a futamokon.
most olvastam, hogy a csapatfőnöke fogja irányítani Biaggi csapatát a SBK-ban, fáj a szívem amikor ilyeneket hallok, milyen szép jövő állt előtte.

Kon
#4 Kon | 2012. február 02. 20:21 0 0  

mrobi írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Tudom minden elmúlik... csak.... amikor rá nézek az eredményre aztán keresem Marco nevét meg amikor rá gondolok... :( Mondjuk amikor kezdődik a szezon úgyis más lesz! Amikor szegény Shoya meg halt akkor sem volt kedvem nagyon nézni de a következő versenyen már ugyan úgy a képernyő előtt ültem itt is így lesz majd ....

mrobi
#3 mrobi | 2012. február 02. 19:10 0 0  

Kon írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

az élet megy tovább...

Kon
#2 Kon | 2012. február 02. 17:17 0 0  

Én nagy motorsport MotGp F1..... szurkoló vagyok de mióta meghalt Marco nagyon nem érdekel az egész....

Lewanda
#1 Lewanda | 2012. február 02. 14:26 0 0  

Szép gesztus a virágcsokor, még mindig hihetetlen, hogy soha nem fog ott állni a rajtrácson. :’(
Egyébként reméltem, hogy így alakul a teszt. Hajrá Stoner!


Hathárom.hu - 63.hu - Sporthírek
HIVATALOS MOTOGP.COM HÍREK
Ellison surges to maiden top-CRT spot
Following a speculation-ridden build up to the French Grand Prix, James Ellison put any qualms behind him...
Tough outing for Vermeulen at Le Mans
Chris Vermeulen, who was standing in for the injured Colin Edwards at Le Mans, endured a difficult race a...
Thrilling podium for Rossi at Le Mans
Valentino Rossi was a protagonist in an exciting, hard-fought race in wet conditions during the French Gr...
motogp.com
kövess a facebook-on
csiripelj a Twitter-encsatlakozz az IWIW-en