Tom Houseworth: Ben Spies őszintébb, mint a többi versenyző
„Pályafutásomat az AMA (American Motorcyclist Association) Superbike Bajnokságában kezdtem, valamikor az 1980-as évek végén, Bennel 2003 óta dolgozom együtt, természetesen őt is a fent említett szériában ismerem meg. Jelenleg, ha szabad így fogalmaznom közvetítőként dolgozom a Tech 3 Yamahánál, eljuttatom Ben kívánalmait a csapathoz, illetve fordítva, majd az alakulat mérnökeivel közösen kielemezzük az edzéseken összeszedett adatokat, melyekből megpróbáljuk a lehető legjobb csomagot összerakni versenyzőnk számára." - mesélte Houseworth a fent említett videóinterjú első perceiben.
„Szerintem Ben fantasztikus versenyző, sőt mi több kivételes sportoló, aki elsősorban saját magában keresi a hibát. Ha bejön a garázsba, nem azt mondja, hogy ilyen meg olyan probléma van a motorra, amit nekünk azonnal orvosolni kell, hanem azt, hogy bocsánat srácok nem voltam elég gyors, még sokat kell tanulnom és javítanom. Nem azt akarja, hogy átállítsuk a gépet, Ő a saját határait és hibáit keresi. A legtöbb srác manapság kimegy a pályára, majd három kör után visszajön és elmondja, hogy mit rontottunk el, Ben sosem tett ilyet, Ő kiment és a tempóján próbált javítani, és csak akkor kért új beállításokat, ha nem járt sikerrel. Ez a magatartás egyébként rendkívül üdítően hat a brigádra is." - áradozott a szakállas szaki, aki pár pillanattal később kedvencének esélyeit is latolgatta.
„Nem bízzuk el magunkat a sikeres tesztek után, Ben azt mondta, hogy az első tízbe, vagy szerencsésebb esetben az első ötbe kerüléssel már elégedettnek kell lennünk. Szerintem ez egy teljesen reális cél, amit megfeszített munkával még túl is szárnyalhatunk. Persze győzelmeket is szeretnénk aratni, de hogy erre jelen pillanatban van-e komolyabb esélyünk azt nem tudom. Meg kell várnunk az első négy - öt versenyt, talán azok után már valósabb képet kapunk az erőviszonyokról. Az első gyakorlások alatt csak a motorbiciklivel ismerkedtünk, nem hajtottunk a leggyorsabb körökre, és a beállításokon sem változtattunk semmit. Ezekbe csak akkor mélyedünk bele, ha Ben megtalálja a számára megfelelőt, akkor már tudni fogjuk, hogy milyen irányba kell tovahaladnunk."
Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára:




