Budapest-Bamako: az elmúlt napok eseményei

Budapest-Bamako: az elmúlt napok eseményei

Az elmúlt napokban mélyebbre ásták magukat a csapatok a sivatag romantikus környezetébe, gyakran igencsak megizzadva a napi feladatokban. A gyönyörű tájakon át vezető módosított útvonal cseppet sem könnyebb mint az eredeti: számos műszaki hiba, baleset és serülés is történt, alaposan átrendezve a kezdeti mezőnyt. A magyar pilóták az eredmények tekintetében semmivel sem marad el a Dakart is megjárt versenyzőtől: ebből is kitűnik, hogy az elszántságot és a csapatmunkát nem csak tapasztalatban mérik.

A napokban megjelent hírekből ollóztuk össze a január 21.-26. között történt eseményeket.

Január 21. - Merzouga-Tinerhir:

A reggeli eligazítás után a mai nap 9-kor vette kezdetét, amikor a csapatok Tinerhir felé vették az irányt. Az etap 350 km terepen és aszfalton, a limitidő 8 óra. Az út változatos: dűnék mellett halad, később kősivatagban kell átkelni az indulóknak, majd egy hegyet kell megmászniuk.
A csapatok úgy tűnik alábecsülték a távot, melynek következtében a mezőny jelentős hányada a limitidőn túl érkezett célba.
Kisebb-nagyobb balesetek ma is tarkították a napi eseményeket, volt akit a mentő csapat látott el és sajnos volt olyan csapat is aki feladni kényszerült a futamot;
- A RAID Adventure Team 2 kocsija lecsúszott az útról, de szerencsére komolyabb baja sem a csapatnak sem az autónak nem esett, visszahúzták őket és folytatták útjukat.
- A We Solve It 2-es csapat szerencsésebb s szerencsétlenebb volt egyben. Ők baleset nélkül megúszták a mai napot, de sajnos a motor úgy döntött nem kíváncsi Marokkóra a továbbiakban.
- A Snickers Team a kuplung probléma után most hűtési gondokkal küzdött, mikor Lustee kinyitotta a tartály tetejét a kicsapó forró gőz/víz másod- és harmadfokú égési sérüléseket okozott jobb kézfején és alkarján. Az orvosi csapat megérkezéséig hideg víz alatt tartotta a kezét, így a gyógyulás is várhatóan zökkenőmentesebb lesz. A fiúk nem szeretnék feladni, így Lustee karját ellátó orvos azt engedélyezte, hogyha reggelre nem fertőződik el a seb folyamatos orvosi kontroll mellett folytathatják a küzdelmet.
- Egy 5 motorost számláló konvoj eltévedt egy piste-en, csak éjfél után keveredtek elő, de szerencsére mindannyian jól vannak, csak a fáradság jelei mutatkoznak rajtuk
- A Szépségkirálylányok a mai napon szerencsésen beértek a célba.


SANDLANDER: A 2010-es Budapest-Bamako-rali résztvevői számára nem létezik lehetetlen. A „Nagy Afrikai Futam” hivatalos asszisztencia partnerével, a Sandlanderrel együttműködő Sebestyén Sándor, Kis Róbert duó például annak ellenére folytatja a száguldást a Merzugából a körülbelül 300 kilométerre található Tinerhirbe költözött mezőnnyel, hogy folyóba hajtott Mercedesével, s a technikát trélerre kellett rakni. A pilóta és navigátora bérelt(!) egy „versenyautót” Marrokkóban. A páros tagjai a Sandlander segítségével ugyan eljutottak Ouerzazatig, hogy másnap hajnalban repülőre ülve hazamehessenek, de az utolsó utáni pillanatban változott a helyzet. "Gyomorgörcsöm volt és a szívem is fájt, hogy úgy tűnt, a hibánk miatt fel kell adnunk a küzdelmet – nyilatkozta Sebestyén Sándor. – Aztán eszembe jutott egy kiskapu. Megkérdeztem a szervezőktől, hogy cserekocsival folytathatom-e a futamot, s miután megkaptam az engedélyt, döntöttem. Még az is megfordult a fejemben, hogy veszek egy terepjárót, de végül a bérlést választottam. A Sandlander mindenben a segítségemre volt, úgyhogy alig két óra elteltével már a Mitsubishiben ültem. Most nagyon boldog vagyok, még az sem érdekel, hogy így elbuktuk a repülőjegyünket, hiszen megyünk tovább a mezőnnyel Agadirig."
Kis Róbet számított társa döntésére "Ismerem Sándort, tudom, hogy nem adja fel egykönnyen – árulta el Kis. – A Budapest-Bamako-ralival az álmát valósította meg, most már becsületbeli ügynek tartja, hogy célba érjen."


Január 22. - Tinerhir-M’hamid

A mai 350 km-es szakaszhoz a 12 órás limitidő kicsit túl lett becsülve, hiszen a mezőny nagyja rövidebb idő alatt teljesítette a nehéz sziklás terepet. Keresztül a Jebel Sahro hegyén festői tájakon és nehéznek mondható off road-os szakaszokon haladt a csapat. A járművek igénybevételt mi sem bizonyította jobban, mint az esti szerviz park forgataga. Több komoly feladat is várt a szerelők csapataira, például a Liszi-Bau Hungarian Dakar Team 1-es autója motorcserére kényszerült, és a Sandlander-es különítmény is nagy javításokat végzett az este folyamán. Kun Árpád - motoros - a mai napon a sziklák közé esett, de mázlista lévén neki semmi baja nem történt, motorjáról viszont letört a benzincsap, úgyhogy ismét kérdésessé vált, hogy tudja-e folytatni a küzdelmet? A Sebestyén Kft. csapata másik autót bérelve folytatja a megmérettetést, mivel a szabályzat szerencséjére a cserét hivatalosan engedélyezi. FIERD csapata – az erdélyi tv-vel, Zagorában kényszerült hosszabb pihenőt tartani, mert BMW –jük jobb első féltengelye dűnézés közben eltörött. Ali Nasser a Szahara egyik legjobb autószerelője, - akinek műhelye a futam során kontrollpontként funkcionált – éppen azon dolgozik, hogy talpra állítsa. Az este folyamán a futam karitatív csapata is megérkezet a Kádár Sped kamionjával és az Afrikai Magyar Egyesület autóival. A csapat közös vacsoráján részt vett a rabati magyar konzul is, meglátogatva a futam szereplőit.

SANDLANDER: Rövid homokos terep és hosszú szakasz a kősivatagban – a 2010-es Budapest-Bamako-rali résztvevői nem unatkoztak a Tinerhir és Mhamid között kijelölt körülbelül 300 kilométeres etapon. A pilótákat, a navigátorokat és a járműveket is megviselő autókázás komoly kihívást jelentett a mezőny tagjainak, így a futam hivatalos asszisztencia partnerével, a Sandlanderrel együttműködőknek is. A táborba beérkező versenyzők mindegyikének volt valamilyen kalandja.
– Akad olyan része a szakasznak, ahol többet voltunk a levegőben, mint az úton. "Folyamatosan ugrált az autó az egyenetlen, köves, sziklás terepen – nyilatkozta a viadal egyik esélyese, Szebényi Péter. – Ám roppant mód élveztük a feladatot, ráadásul az összes előírt ponthoz elmentünk. Soha rosszabb napot."
A Dakar-ralit 2005-ben motorral teljesítő Nagy Péter szíve a szokásosnál hevesebben vert a pénteki szakaszon.
"Elképesztő, milyen helyeken jártunk. Előfordult, hogy az egysávos út jobb és baloldala mellett is szakadék tátongott. Nem tagadom, néha bizony komolyan féltem. Motorral könnyebb Afrikában versenyezni, mint autóval – mondta egy szuszra Nagy. – Ráadásul még defektet is kaptunk, kereket kellett cserélnünk, azaz emlékezetes marad az etap."
Csányi Zoltán elégedett volt.
"Lehet, hogy most jött el a mi időnk? – tette fel a kérdést egy félmosoly kíséretében a pilóta. – A csütörtöki és a pénteki afrikai napunk már úgy sikerült, ahogy elterveztük. Koncentráltan és minél kevesebb kockázatot vállalva közlekedtünk, igaz, így is megcsúsztunk az egyik kanyarban, de szerencsére idejében korrigáltam, így nem lett baj."


BLIKK.HU: Dűnesorok és izzasztó forróság – a 2010-es Budapest–Bamako-rali résztvevői egy életre megtanulták tisztelni a marokkói sivatagot. A merzugai homoktengerről a Dakar-rali kipróbált versenyzői is tisztelettel beszélnek, s bár a "testvérfutam" mezőnye csak érinti a területet, alaposan meggyűlt vele a kalandorok baja. "Ha nem a megfelelő íven próbálsz felhajtani valamelyik dűnére, azonnal elakadsz. Biztosan szükség lesz az ásóra – magyarázta a futamot vezető Green Network csapat navigátora, Bán Zalán. Nem volt egyszerű a feladat a merzugai, körülbelül 100 kilométeres körpályán. "Mindenhol homokhegyeket látni, s fogalmunk sincs, ha felérünk a tetejére, mi van a másik oldalán – mesélte Bálint Zoltán, a honvédségi egység pilótája, miközben társaival, Gazdag Ákossal és Barkó Istvánnal próbálta kiszabadítani a Toyota kerekeit a homokból. Ha túl gyorsan mész, szakadékba borulhatsz, ha lassú a tempó, elakadsz. "A helyiek élvezettel nézték a szentségelő külföldieket. Furcsa volt látni, hogy húsz-harminc éves ócska kismotorjaikkal könnyedén száguldanak a homokban, sőt némi készpénzért cserébe vezetéstechnikai képzést is tartottak." Rajtuk kívül talán csak a verseny asszisztenciakamionját vezető Szaller Zoltán élvezte a sivatagi mókát. "Ez csúcs, végre itthon vagyok" mondta a Dakar-ralit már hat alkalommal megjárt pilóta.

Január 23. - M’hamid-Assa

A reggeli eligazítás után rendkívül hosszú és nehéz szakasz következett. M’hamidból déli irányba az Iríki-sóstó medrén keresztül jutottak el a csapatok Foum-Zguid városába, majd Tatán keresztül folytatták útjukat Assa vadkempinges táborhelye felé. A változatos terep komoly igénybevételt jelentett a járművek számára is, az első szakasz mély homokdűnéi után kis lazítás a gyönyörű lapos tómedren át, felkészülve a kősivatagos erőt próbáló utolsó részre. Ezen a nap is jó néhány járművet komolyan megviselt jelentős károk keletkeztek az autók és a tetőcsomagtartók felfüggesztéseiben. A szervező járműveknek sem volt szerencséjük, noha jobbára csak aszfalton közlekednek, előzés közben az egyik jármű defektet kapott, melynek következtében hátsó futóműve csúnyán megsérült, a Sandlander profi csapata orvosolta a problémát, biztosítva ezáltal a további járóképességet. Az esti időjárás is okozott némi kalamajkát a szervezők csapatának, a táborhely felé közeledve erős szélviharba kerültek és egy nagy lökés következtében a szervezői jármű tetején lévő szállító doboz teteje kinyílt és tartalmával együtt megsemmisült. Az őrületes oldalszél megkeserítette a motorosok életét is, hiszen komoly küzdelmet jelentett fenn maradni járgányaikon és viccesnek bizonyult az esti sátortábor állítása is. A Miss Hungary Tuareg Rally Team túlélésért hajtva több, mint 100 km-en keresztül benzinkutat keresett , Kun Árpád motorjával tudja folytatni a küzdelmet.
Több csapat szerelési munkálatok miatt Tata városának vendégszeretetét élvezi.


SANDLANDER: Mély homokban, majd a kősivatagon keresztül vezetett a 2010-es Budapest-Bamako-rali szombati útja. Mhamid és Assa között kijelölt 600 km-es szakasz az embert és a technikát is alaposan igénybe vette, megviselte - ez volt a véleményük az etapról a futam hivatalos asszisztencia partnerével a Sandlanderrel együttműködő versenyzőknek is. A szervezők a rajt előtt külön felhívták a résztvevők figyelmét, hogy nehéz feladatra válallkoznak azok, akik szeretnének eljutni a megadott gps-pontokra.
"Volt itt minden. Mély homok, kövek és sziklák. Egy biztos nem unatkoztunk - mesélte Szebényi Péter, "A Nagy Afrikai futam" egyik esélyese. - Az autó komoly terhelést kapott, de jól bírta, szerencsére csak egyszer akadtunk el. Úgy hallottuk a vasárnapi etap még megerőltetőbb lesz, ám bízunk benne továbbra is tartani tudjuk a tempónkat.
Gerencsér Tamás is sokat szenvedett a szakaszon."
"Szép feladatot kapott a mezőny a szervezőktől
- jelent meg egy félmosoly Gerencsér arcán. - A terep rendkívüli módon megviselte a járműveket, de be kell vallanom, én is alaposan elfáradtam."
Nagy Péter sem volt éppen friss a napi célban. "Most is csak azt tudom mondani, hogy motorral egyszerűbb lenne a feladat - nyilatkozta a pilóta, aki 2005-ben teljesítette a Dakar-ralit. - Nagyon kell koncentrálni, hiszen a nehéz terepen a sziklák és a kövek között könnyen megütheti az ember a kocsit."


Január 24. - Assa-Layounne

A mai napra ígértük a legkeményebb megmérettetést az Assa – Layounne szakaszra. A Dakar futam által is ismert hosszú, kb 600 km, nehéz terepen több komoly baleset és borulás is történt. A 7 órás rajtot követően 11:30 magasságában a Duna TV csapata kb. 80 km/h sebességnél Borsa Miklóssal és Markó ZSófiával a fedélzetén műszaki hiba miatt felborult. Személyi sérülés szerencséjükre nem történt, de járművük komoly károkat szenvedett. A Sandlander asszisztencia csapatával közösen dolgoztak, hogy újra használhatóvá tegyék az autót, mellyel a délután folyamán sikerült begurulni a layounne-i táborhelyre. A nap másik szerencsétlenül járt csapata a Raid Adventure Team Slovakia I., akik nagy sebességük miatt kisodródtak egy kanyarban és sziklának ütközve felborultak. Juraj Ulrich súlyos gerincsérülést szenvedett, állapota kielégítő, de nagy valószínűséggel operáció előtt áll, navigátora Lubos Schwrzbacher bordatöréssel és zúzódásokkal megúszta a balesetet. Kórházba szállításuknál a Nádor Adventure Team segédkezett.
A Honvéd Dream Team autója és a Sandlander kamion is jelentős technikai hibákkal küszködött a nap folyamán.


SANDLANDER: A 2010-es Budapest Bamako rali vasárnapi szakasza még a szombatinál is nehezebb volt. A dakarosok által is rettegett Assa-Laayoune majd 600 km-es etap alatt több baleset történt, azaz nagyon megviselte a mezőny tagjait. "A Nagy Afrikai Futam" hivatalos asszisztencia partnerével, a Sandlanderrel együttműködő versenyzők is nagyokat fújtattak, mikor kiszálltak a járműveikből.
A Laayoune-i célban mindeki egyett értett vele: a korai rajtnál nem a levegőbe beszéltek a szervezők amikor azt mondták az idei futam legkeményebb megmérettetése következik. Nem túlzok, brutális volt - jelentette ki Szebényi Péter - a viadal egyik esélyese. - A homokos részekkel még nem is volt probléma, na de a kövek... Elképesztő, hogy milyen terhelést kaptunk az autóval együtt. Sajnos több balesetet is láttunk. Egy szlovák egység az árokba borult, állítólag kórházba is vitték az egyiküket, míg a felborult Borsa Miklóséknak mi segítettünk, például telefont adtunk nekik, így körülbelül másfél órát álltunk mellettük, bár az elmondásuk szerint közel 80 km / órás sebességgel mentek, amikor a baj történt, szerencsére nem sérültek meg s végül csak begurultak a táborba."
Bertalan Péter sem egykönnyen felejti el majd a vasárnapi szakaszt.
"Nagyon nehéz volt - nyilatkozta Bertalan. - Kész csoda, hogy az autónk egyben maradt, komolyan mondom, kegyetlen ütéseket kapott a kősivatagban."
Lukács Tóth Kálmánt szintén megviselte az etap. "Szétrázott minket a sziklás, köves út - mesélte Lukács Tóth. - Borzalmas terepen mentünk. Mindent elárul a szakaszról, hogy ezeken a területeken a Dakar-rali mezőnyének is jelöltek már ki szelektíveket."
Borsa Miklós szerencsésnek vallhatja magát, hogy megúszta épp bőrrel a balesetet. Kiesett az egyik csavar a futóműből és körülbelül 80-nál irányíthatatlanná vált a kocsi és felborúltunk - emlékezett vissza a történtekre a navigátór, Markó Zsófia. - Kilyukadt a hűtőnk, folyt az olajunk, betört a szélvédőnk az oldalsó üvegünk, a baloldali ajtót kis sem lehet nyitni, de szerencsére egyben vagyunk."


Január 25. - Layounne-Khanifiss

11:00 a mezőny várja az apály közeledtét, hogy indulni tudjanak, hiszen napi szakasz jelentős része az óceánparton lesz. A Duna Tv csapata a tegnapi nap történéseire való tekintettel nem tudja folytatni a küzdelmet, mivel autójuk technikailag már nem áll készen a viadalra, ezért hazafelé vették az irányt. A Raid Adventure Team Slovakia I. két versenyzője a délelőtti órákban elhagyta a kórházat, az orvosi konzélium alapján Juraj Ulrich gerincsérülését nem kell megműteni, csak speciális merevítést kapott. Arról, hogy folytatják-e a versenyt a későbbiekben beszámolunk.
12:30 a mezőny elindult Khanifiss felé a napi etap 6 óra. A tengerparti szakasz első balesete is megtörtént. A tegnap segédkező Nádor Adventure Team a parti laza homokban felborult, sem személyükben, sem az autóban jelentős kár nem esett a Medical Team tájékoztatása alapján, minden gond nélkül tudják folytatni a napi etapot.


SANDLANDER: Majd’ háromszáz kilométer megtétele után Tarfaya város közelében vert tábort a 2010-es Budapest-Bamako-rali mezőnye. Az egységeket technikai problémák hátráltatják – a „Nagy Afrikai Futam” hivatalos asszisztencia partnere, a Sandlander szakembereinek napról napra több a feladata. A csapat tagjai rendre késő éjszakáig dolgoznak. "Hihetetlen, de két defektet is kaptunk – mesélte Podlovics Ferenc. – Mivel nem volt nálunk több pótkerék, megvártuk a Sandlander kamionját, a srácok pedig segítettek nekünk a bajban. Hiába, a nehéz, sziklás terep rendkívüli módon megviseli az autót." Gerencsér Tamásnak a gátlói mentek tönkre, de az összetettbeli győzelemért hajtó Szebényi Péternek sem volt könnyű napja. "A szakasz köves része szétrázott minket – magyarázta a Szebényi. – A kocsi ugyan hibátlanul működött, de azért akadt dolga vele a fiúknak vele, hiszen a táborba érve folyt belőle az olaj és a víz. Ám szerencsére orvosolták a problémát, úgyhogy megyünk tovább, s megpróbálunk minél jobb eredménnyel befejezni a következő etapot." A mezőny indiai triója sem volt éppen boldog. Azok után, hogy az egység autója még a rajt előtt, Amszterdam környékén kiégett, hétfőn a cserekocsijuk is elromlott. Pontosabban kitört a Mercedes jobb első kereke, így az éjszakát az út mentén töltötték a csapat tagjai, s utolsó információink szerint megpróbáltak alkatrészt szerezni.

BLIKK.HU: Kalandos az útjuk, de még versenyben van a szépségkirálynők autója a ralin A Marokkót átszelő Budapest– Bamako-rali a férfiakat is próbára teszi, hát még a hölgyeket. Fájdalmakkal, kalandokka és sérüléssel teli kilenc napon vannak túl a pénteken befejeződő viadal egyetlen női csapatának tagjai is: a Miss Universe Hungary első helyezettje, Budai Zsuzsanna és a Miss World Hungary győztese, Serdült Orsolya ugyan nagyon fáradt, de nem adja fel a küzdelmet.
"Az Atlasz hegységig minden simán ment, ám ott bizony halálfélelmünk volt – mesélte Budai Zsuzsanna. – Eltévedtünk a koromsötétben, olyan úton kellett tolatnunk, amelynek egyik oldalán sziklafal magasodott, a másikon pedig két méter mély szakadék tátongott.....Ráadásul találkoztunk néhány gyanús alakkal, akik rendőröknek adták ki magukat, bevilágítottak az autónkba, majd azt mondták, kövessük őket. Bevallom őszintén, elővettük az étkezéshez szükséges késeinket, felkészültünk a legrosszabbra. Szerencsére tényleg segíteni akartak, így eljutottunk a főútra, folytathattuk a viadalt."
A Miss Hungary Touareg Rally Team másik tagjának is lesz otthon mit mesélnie az afrikai kalandról. – "Egy sziklát szerettem volna arrébb tenni az út közepéről, amikor az valahogy ráesett a jobb kezemre. Rögtön éreztem, nagy a baj" – elevenítette fel a fájó emléket Serdült Orsolya. "A tábori kórházban sínbe tették, és bekötötték a hüvelykujjamat, majd az egyik nagyobb város kórházában megröntgenezték, s kiderült, letört egy darab a csontomból. Ráadásul a gyomromat is elrontottam, így már most biztos vagyok abban, soha nem felejtem el a Budapest–Bamako-ralit." Valószínűleg a mezőny többi tagja sem felejti a mindennap sminkelve rajthoz álló lányokat, mert remekül haladnak a ralin. "A hétköznapokon is szeretek vezetni, ezért élvezem a száguldást – vette át újra a szót Budai Zsuzsanna. – Konkrét eredmény elérését nem tűztünk ki magunk elé. A legfőbb célunk a táv teljesítése."


Január 26. - Khanifiss-Cap Draa

A Budapest – Bamako futam a terror fenyegetettség miatt a verseny kezdete előtt közzé tett hivatalos információk alapján a marokkói Agadírban ér véget, 2010. január 29-én. Január 25-én Laayoune-ben a résztvevők egy része a hivatalos futamot maga mögött hagyva saját elhatározásukból, saját felelősségükre elindultak Bamako felé. A mezőny a reggeli órákban jókedvűen, vidám dallamok kíséretében elrajtolt Khanifiss Nemzeti Park területéről, ahol az éjszakát töltötték. A napi szakasz jelentős része természetvédelmi területen halad keresztül. Csodálatos környezet, flamingók hada és egy lélegzet elállító vízesés szegélyezi a viadal résztvevőinek útját….


BUDAPEST BAMAKO 2010 összesített állás (Top 20) (Január 24.-ig)
















































Helyezés Rajtszám Csapat Pontszám
1 60 A www.homokdune.hu bemutatja 1154
2 59 We solve it... BBT2 1143
3 23 Green Network 1102
4 111 Honvéd Dream Team 1058
5 13 CARCADE ONE 1049
6 14 CARCADE TWO 1025
7 38 Snickers Team 1005
8 41 Hungarian Dakar Team - 1 1003
9 8 Americana Rent a car 1001
10 1 Raid Adventure team Slovakia 987
11 25 UNION Biztosító 970
12 52 Nádor Adventure Team 952
13 53 Norwegian Budapest-Bamako Team 952
14 37 SLO TEAM 2 942
15 65 Raid Adventure team Slovakia II. 927
16 58 Víg Team 912
17 18 Csányi és Társa 893
18 83 Duna Televízió 846
19 39 Suedi Bamako Team 821
20 36 SLO TEAM 1 807

Csapat blogok:
We Solve it
HOMOKDŰNE
Snickers Team
Pilisszentiván Bamako Team
UNION Biztosító
Eway
Suedi Bamako
Desert Fox


további blogok.....

forrás: budapestbamako, santlander, blikk.hu, rtlmost
Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.


PREMIER
2012 Peugeot 208: a jövő tavasz slágere?

Kisebb, könnyebb, kifinomultabb...az új 208-as ügyes megoldásokkal érkezik 2012 tavaszán.