Célba ért a Budapest Bamako mezőnye (végeredmény)

Célba ért a Budapest Bamako mezőnye (végeredmény)

Az utolsó nap reggelén már minden versenyzőben az agadir-i befutó gondolatai lebegtek. A napi etap reggel 7-kor Tafraoute városából indult és egy meredek hágón átjutva egy szerpentinen vezetett az út a népszerű üdülővárosba.

Az ünnepélyes eredményhirdetést 17h-ra tervezték, majd egy záróbuli keretében búcsúztatták a versenyzők az idei Budapest Bamako Rally-t. A terrorfenyegetettség miatt csupán marokkói szakaszokkal lezajló verseny résztvevői elismerően veregették hátba egymást a város központjában felállított célkapunál.

A versenyt a magyar "www.homokdune.hu" csapat nyerte, hihetetlen kitartásukkal és kreatív munkával minden dícséretet megérdemelnek.

Rettentő nehéz, technikás szakaszokat jelöltek ki a szervezők, ráadásul a navigáció is nehéz volt. Viszont gyönyörű tájakon mentünk keresztül. Boldogok és elégedettek vagyunk, teljesítettük, amit elterveztünk – nyilatkozta László Péter, a csapat egyik tagja. – Én repülök haza, ugyanis ugyanis a Filmszemlén bemutatják a kisfilmemet, de a többieknek még nem ét véget a kaland. Egészen Dél-Afrikáig, Fokvárosba mennek.

A Sandlanderrel együttműködő Green Network lett a harmadik. "Hosszú és fárasztó kéthetes út volt, de örülünk az eredményünknek, hiszen az utolsó napnak még a negyedik helyről vágtunk neki – mondta a pilóta, Szebényi Péter. – A kocsink remekül bírta a megerőltető szakaszokat, s szerencsére mi is együtt vagyunk. Felejthetetlen két hét volt, s úgy gondolom, nincs okunk a panaszra az eredményünk miatt."


A Snickers Team végül a negyedeik pozíciót szerezte meg. "Sajnos, az utolsó napot elrontottuk – árulta el Lukács Tóth Kálmán. – Kihagytunk pontot, hibáztunk is, de nem csak ezért vagyunk csalódottak. A szervezők nem minden esetben egyformán értelmezték a szabályokat, így az óvások utáni jóváírások miatt sok minden megváltozott az utolsó napokban."



Csányi Zoltán boldogan ünnepelte, hogy kilencedikként fejezte be a Bamako-ralit. "Teljes mértékben elégedettek vagyunk – mosolygott Csányi – Sokan egy kézlegyintéssel elintéztek minket a rajtnál, hogy mit akarunk a kis Suzukinkkal, aztán tessék, mégis az élmezőnyben végeztünk. Fantasztikus tájakon mentünk keresztül, komolyan mondom, felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk az elmúlt két hétben.
A huszonkettedik Bertalan Péternek főleg a hosszú szakaszok tetszettek. "Kár, hogy kevés volt belőlük – mondta Bertalan. – Nem állítom, hogy nem fáradtunk el a Bamako-rali végére, de mi igazából a hosszú, megerőltető etapokra készültünk. Tetszett a verseny, jó kaland volt, de azért más lett volna, ha elmegyünk Mauritániába és Maliba."



Sebestyén Sándor a harmincötös rajtszámának „megfelelően” a harmincötödik pozíciót szerezte meg. "Ahhoz képest, hogy már az első afrikai szakaszon meghibásodott a Mercedesünk, s bérelnünk kellett egy autót, elégedettek vagyunk – magyarázta Sebestyén. – Jó buli volt a Bamako-rali, csak a családom már nagyon hiányzik, ezért örülök, hogy repülünk haza."


A versenyzőket a Budapest Bamako Rally hivatalos technikai partnere, a Sandlander szólaltatta meg.

BUDAPEST BAMAKO 2010

Végeredmény - Original kategória







































































































































Helyezés Csapat Pont
1 60 A www.homokdune.hu bemutatja 1779
2 59 We solve it... BBT2 1758
3 23 Green Network 1752
4 38 Snickers Team 1742
5 111 Budapesti Honvéd SE / Honvéd Dream Team 1693
6 13 CARCADE ONE 1609
7 8 Americana Rent a car 1596
8 14 CARCADE TWO 1590
9 18 Csányi és Társa 1503
10 37 SLO TEAM 2 1487
11 39 Suedi Bamako Team 1414
12 10 Evotech 1 1405
13 58 Víg Team 1390
14 57 VADLUDAK 1342
15 36 SLO TEAM 1 1332
16 16 Component kft 1322
17 68 Vedd Észre 1305
18 69 Team 69 1236
19 77 Kvarcpirítók 1233
20 17 CZECH SUBARU TEAM I 1212
21 49 KORMOS-DOBOZ TEAM 1206
22 12 BEPE 1130
23 50 LEG Team 1090
24 1 Raid Adventure team Slovakia 1007
25 48 Hungaricum Adventure Team 991
26 25 UNION Biztosító 975
27 52 Nádor Adventure Team 967
28 53 Norwegian Budapest-Bamako Team 961
29 65 Raid Adventure team Slovakia II. 955
30 62 Four Men 930
31 66 Team Funduro 896
32 61 BETONEPAG OFFROAD TEAM 889
33 83 Duna Televízió 876
34 46 Eway 840
35 35 Sebestyén Kft. 827
36 70 We solve it... BBT1 812
37 11 BEAR-MOTORSPORT 2 787
38 82 Dream Team 785
39 55 Szalmaboglya Team 782
40 63 Norwegian Viking 770
41 28 MALI TEAM 638
42 19 Délutános Műszak Team 590
43 21 FEMKER TEAM 577
44 9 Apenootjes 492
45 2 EGERSZEG AC 450
46 47 Axiom-Pumba Team 365
47 27 Norwegian Budapest-Bamako Team 360
48 32 Norwegian Budapest-Bamako Team 352
49 100 Miss Hungary Touareg Rally Team 294
50 42 Hungarian Dakar Team - 2 246
51 56 Team Herring Rouge 220
52 45 CapeToCape 206
53 30 Nem Tom 145
54 26 Zyli 119
55 31 NonStopposok(k) 119
56 43 Hungarian Dakar Team - 3 105
57 34 Reddaposta Bamako Team 85
58 15 Cirek Tereprally Sportegyesület 70
59 54 OffRoad 4x4 66
60 22 GONDA RALLYE TEAM 58
61 71 yellow sub 53
62 67 The Islanders 40
63 33 RangerVA 38
64 64 Pajero Squad 16

Összetett végeredmény



















Kategória Helyezés Csapat
Összetett I HOMOKDUNE.HU - TEMPFLI LÁSZLÓ
II WE SOLVE IT…BBT2 - BARTHA RÓBERT
III GREEN NETWORK - SZEBÉNYI PÉTER
Motoros I EGERSZEG AC - HODOLA RICHÁRD
Open kategória I HUNGARIAN DAKAR TEAM - LISZI LÁSZLÓ














VÉGEREDMÉNY - OPEN Kategória
Helyezés Csapat Pont
1 41 Hungarian Dakar Team - 1 1588
2 40 Team FUNCK 1379
3 44 BEAR-MOTORSPORT 1 1321




















Különdíjak
Teréz anya jótékonysági díj MS TEAM - RÓZSA FERENC
Fair play VEDD ÉSZRE - SZLAUKÓ RÓBERT
Legjobb egyéb jármű STANDING - PATRICIA STRANDING
Bozót hőse NORVEGIAN VIKING - VAGEN THOMAS
Nem adom fel TEAM HERING ROUGE - KOSKELO ARTO
Média Mogul díj EBATTA BAMAKO - SÁROSI ISTVÁN
Pozitív díj - Sandlander különdíj SEBESTYÉN KFT. - SEBESTYÉN SÁNDOR ZSOLT

Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.


PREMIER
2012 Peugeot 208: a jövő tavasz slágere?

Kisebb, könnyebb, kifinomultabb...az új 208-as ügyes megoldásokkal érkezik 2012 tavaszán.