Daytona 500: kátyúveszély!

A pálya elhanyagoltsága, illetve a pénteken lezúduló nagy eső, és az azt követő szokatlanul alacsony hőmérséklet meghozta eredményét: pályahiba miatt az idei verseny időhossz-rekordot döntött.
A floridai Daytona Beach pályája 1948 óta ad otthont a szériaautók versenyének, gyakorlatilag a NASCAR itt született meg. Azóta minden évben itt kezdődik az évad, s a Great American Race-en való győzelem pedig hatványozottan emeli egy pilóta nimbuszát.
Éppen ezért is volt furcsa, hogy szerkezeti hibák miatt kellett félbeszakítani a versenyt. Ám mint kiderült, hogy az 1978 óta nem gondozott betont a hétvége igen bolondos időjárása tette használhatatlanná gyakorlatilag a futam közepén. Pedig minden simán, a szokott módon indult. A Speedweek futamait megelőző edzéseken a hatalmas tapasztalattal rendelkező Mark Martin vívta ki a pole-ból való indulás jogát, míg mellőle Dale Earnhardt Jr. rajtolt (akinek híres papája éppen kilenc éve, ezen a versenyen lelte halálát egy értelmetlen balesetben), őt pedig a harmadik helyről a címvédő Jimmie Johnson követte - azaz az első három pozícióban a Hendrick Motorsport autója. A keleti idő szerint 1:19-kor meglobogtatott zöld zászló jelére nekiveselkedett a futamnak a 43 autó, de már a 8. körben baleset történt. A 44. körben jött el az első pit kiállás ideje.
A 69 és a 79. körben is szükség volt a pace car szolgálataira: előbb Joe Nemetschek, majd Mike Bliss piruettje miatt lépett életbe a sárga zászló. A 122. körig viszonylagos nyugalomban körözgetett a mezőny, majd a versenybírák a betonban keletkezett kátyú miatt piros zászlóval leállították a versenyt. A hiba kijavítása 1 óra 42 percet vett igénybe.
A rendkívül eseménydús (és hosszúra nyúlt) vasárnapi futam újraindítását követően egészen a 198. fordulóig nem történt semmi, majd egy hármas karambol borzolta az idegeket: Bill Elliott, Joey Logano és Boris Said triója miatt ismét beküldték a pályára a felvezető autót, amelynek öt körrel később (Kasey Kahne és Robert Richardson a betoncsík hátsó részén történt ütközésének köszönhetően) ismét össze kellett szednie az alaposan megkavarodott mezőnyt. A Mustang pitbe való visszatérése után Dale Earnhardt Jr. kapcsolt galaktikus sebességbe, s az ötödik helyről a másodikra küzdötte fel magát a hátsó egyenes szakaszon. Az élen autózó Jamie McMurray-től azonban már nem lehetett elvenni a győzelmet, magabiztos vezetéssel nyerte élete első Daytona 500-át.
Az utolsó kör
Az örömmámoros Jamie
A végeredmény






