Radír jelenti: készül a Skyline!

Régen hallottunk már Radák János barátunkról és az épülőfélben lévő Skyline-ról. Nyilván érzi ezt ő is, amit a GTS Motorsport weboldalán megjelent írás is bizonyít. Szócséplés helyett át is adom Radírnak a szót:
"Nagyon rég írtam már. Na nem azért, mert nem volt mit. Sőt talán azért, mert mindíg volt mit csinálni. Egyszerre több autó is készül a GTS műhelyben és nem csak Nissanok. De erről majd később. Az egyéb munkák miatt nem halad olyan gyorsan a Pyro versenyautó project, mint szeretnénk, de azért készül az a Skyline. A karosszéria munkák jól haladnak. Szinte egy tenyérnyi rész sincs rajta, ami érintetlenül maradt. A kezdet, hogy az autó teljes kasztniján a gyári ponthegesztések szakaszos varrattal lettek megerősítve. A folytatásban több, mint 100 kg-nyi felesleges lemeztől szabadítottuk meg a bódét. A harmadik fázisban bekerültek a merevítések, amelyek a nyúlványok, futómű bekötések, tornyok környékén összpontosulnak és persze kapcsolódnak a majdani bukócsőhöz és annak kitámasztási pontjaihoz. Az alapozás után felkerült a varratokat védő tömítő anyag is. Így állunk most."
Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára:









