Food City 500, Bristol: Johnson megállíthatatlan! (Sprint Cup)

A NASCAR idei körjárata megérkezett első, rövid pályájára. Az egymérföldes oválon szinte egymást érték az autók, ebből persze pár baleset is generálódott.
Ám mindez nem zavarta a négyszeres bajnokot, aki pályafutása első bistoli győzelmének örülhetett a hétvégén Tennessee-ben. A Bristol Motor Speedway sajátságos aurája pedig izgalmas versenyt hozott a több tízezres közönségnek.
A bristoli ovált minden versenyző tiszteli, a nézők pedig imádják. Ez természetes is, a pilótáktól maximális figyelmet és koncentrációt követel, a közönség pedig 100%-osan belátja a betonteknő minden méterét. Kurt Busch az 500 körös viadalon 278 körön keresztül élen állt, Johnson 17 körrel a leintés előtt verekedte magát az élre. A rengetegszer megszakított futam (a sárga zászló azonnal meglendül a legkisebb versenyen kívüli eseményre is, a speciális kialakítás - rövidség - miatt) alatt ismét előjöttek a gumiproblémák, de szerencsére senki sem sérült meg emiatt.
Jimmie Johnson ezen győzelme az idei harmadik volt, pályafutása során pedig az 50, míg Bristolt először sikerült első helyen leintve elhagyni. Őt Tony Stewart, Kurt Busch, Greg Biffle és Matt Kenseth követte a célvonalon.
A végeredmény:





