Kimi szárnyal a Citroen C4 WRC-vel

Kimi szárnyal a Citroen C4 WRC-vel

Még a F1 világában egyre másra leplezik le az idei versenyautókat, addig a kényszerpihenőt tartó Kimi Raikkonen sem lógatja a lábát. A Citroen WRC-hez egy évre aláíró finn pilóta a száguldó cirkusz lendületét vitte a francia rally autóba, az első tesztek alapján pedig ütőképes párosítás lehetnek az idei rally világbajnokságon.

A képsorok alapján látszik, hogy az IceMan-ként is aposztrofált finn nem csak hírből ismeri a gázpedált, téglanehéz lábával szabályosan repül a hóval borított murvás lankákon.


A skandinávok eddigi tapasztalatok szerint is remekül kiismerik magukat a WRC-k világában azonban a 2007-es F1 világbajnoknak már nem volt szüksége különleges előképzésre már első alkalommal elemében érezte magát.


A Citroen WRC főhadiszállásának látogatása mellett Versaille-ben tesztelték is az autót a Citroen Junior Team mérnökeivel. A havas-jeges-kavicsos tesztpályán tett körök után Kimi elégedetten nyilatkozott:

"Nagyon élveztemaz első találkozást a csapattal. Jó volt kipróbálni néhány beállítást és nagyon érdekelt, hogy hogyan reagál a kocsi a megváltoztatott dolgoktól függően. Úgy érzem minél hamarabb szeretnék visszatérni a C4-es volánja mögé!"

Az első hivatalos bemutatkozásra már nem kell sokat várni, hiszen a Svéd rallyra készülve éppen ma, január 28.-án a Lapföldi Rally-n terelgeti Raikonnen a Citroen C4 WRC-t. Ki tudja, lehet a jeges természetéről híres finn megtalálja a számítását a C4 volánja mögött, vagy csupán egy rövid kitérőt tesz a karrierjében?

Az első hivatalos teszt Versailles-ban

Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.


PREMIER
2012 Peugeot 208: a jövő tavasz slágere?

Kisebb, könnyebb, kifinomultabb...az új 208-as ügyes megoldásokkal érkezik 2012 tavaszán.