Amerikai Autós Road Show, Kecskemét: V8 majális (+galéria)
Nagyon kellemes időjárás és rengeteg érdeklődő várta az Alföld szívében, Kecskeméten megrendezett találkozón az amerikai nagyvasakat.
Mi délután fél kettő felé érkeztünk meg, s már akkor rengeteg autó ölelte körbe az origóként kijelölt bevásárlóközpontot. Számomra ismerős és eleddig ismeretlen, általam még élőben nem látott vasak egyaránt színesítették a majális délutánját.
A remek hangulatot talán csak a statikus kiállításra szolgáló útszakasz kialakítása árnyékolta be, amelyen két autó egymás mellett el-elfért, azonban a megjelent vasak mennyisége igen kényelmetlen közelségbe kellett hogy hozza őket. Bízzunk benne, hogy megúszták a legkisebb karcolás nélkül! Végigsétálva a soron meg kellett állapítanom, hogy egy minőségi fejlődés vette kezdetét a honi amerikai autós társadalomnál, egyre több olyan autót látni, amellyel tulajdonosai elkezdtek "foglalkozni", szépülnek, erősödnek a ritkaságok.
A hangulatot többek között koncertek sorozata színesítette, míg délután fél öt magasságában a felvonulás zárta, amely a belváros szívében, a Kecskeméten egyébként remekül megépített belső körgyűrűn haladt végig. Többen kihasználták a lehetőséget, és csapatostól ötször-hatszor is végigcruisoltak az útvonalon, végig "rajongók" gyűrűjében, akiknek sosem volt elég a V8-morajlásából, kéz- és hangjelekkel ennek fokozására "utasították" az éppen előttünk elhaladó négykerekűek tulajdonosait. Sajnos volt, akinek ezekből még tanulnia kell, mert a lepadlózott gázpedál kézjele nem keverendő össze az integetéssel...
Bízzunk benne, hogy az eseménynek lesz folytatása!
A találkozó honlapja: AmCars (www.m-sky.hu/amcars)
A Road Show képgalériája
Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára:






Örülök a nagy sikernek, a rengeteg pozitív véleménynek, a jó hangulatnak és a szuper képeknek.
Köszönöm, hogy eljöttetek és jól éreztétek magatok. Ezért megéri jövőre is keresnem egy várost!
Üdvözlettel Mihálszky Tamás AmCars (a szervező)