Bentley Continental Supersports Convertible: nyitottság és vonzerő

Írta: Sabexx
2010. június 30. 19:23
Bentley Continental Supersports Convertible: nyitottság és vonzerő

Korábban már beszámoltunk a Bentley Continental Supersports nyitott tetejű változatáról, azonban a száraz tények és a statikus képek mellett akkor több információval nem tudtunk szolgálni.

A forró nyári napsütés kiváló lehetőséget nyújtott ahhoz, hogy a Sziklás hegység tövében egy kicsit átmozgassák a Bentley kabrióját és a készült képsorokat nagyközönség elé tárják. A piros fényezésű nyitott tetejű Continental az extravagáns vásárlókat is megoszthatja, hiszen a márka ismérve az elegancia, ezzel a fényezéssel pedig úgy néz ki a Bentley, mint egy Ferrari piros melegítőt viselő szabadnapos bankigazgató.

A feltűnési viszketegség ugyanakkor szabadon gyakorolható bármely földrészen, ezért a hívei akár négyen is utazhatnak a piros erőgépben. A színpaletta természetesen tartalmaz sokkal konszolidáltabb árnyalatokat is, elegendő valutáért pedig bármilyen színben pompázhat az autó a vásárlói igényeknek megfelelően. A beltér a sportautókhoz képest tágasabb: a 4 teljes értékű karbon-bőr sportülés látszólag a legkiválóbb minőségű alapanyagokból készült, a benne utazók kényelmesen süppedhetnek bele az ikerturbós W12-es motor 621 lóerejétől.

A magasztaló szófordulatok helyett beszéljenek inkább a képek és az érzések, a galériát és a videot szemlélve.


Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára:

Cikkajánló iWIW ismerőseid számára:
Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.


Hathárom.hu - 63.hu - Sporthírek
PREMIER
2012 Peugeot 208: a jövő tavasz slágere?

Kisebb, könnyebb, kifinomultabb...az új 208-as ügyes megoldásokkal érkezik 2012 tavaszán.