Genf 2010: Lamborghini Gallardo LP-570-4 Superleggera

Ismét egy végletekig kikönnyített Gallardóval jelentkezett a Sant’ Agatha Bolognese-i legendás sportautógyár. A Superleggerából kipucoltak mindent, ami a súlyát növelné, a V12-esét pedig felhúzták.
Ráadásul sokkal környezetbarátabbá is vált, mint a 2008-ban, 618 darabban maximalizált elődje, amely ugyan még az újdonságnál is könnyebb volt 10 kg-mal, viszont teljesítménye 30 lóerővel volt kisebb.
1.340 kg-ra 570 lóerő jut, mind a négy kereket hajtva - pár szóba összesűrítve ennyi a debütáló Superleggera. A konstruktőrök szénszálas anyagokat használtak igen sok helyen, karbonból készült a hátsó szárny, a diffúzor és az szélvédőkeretek, míg az üvegezést polikarbonáttal pótolták. Az erőforrás ismerős lehet: az 5,2 literes, magasfordulatú, szárazkarteres V12-es blokk itt 570 lóerőt teljesít percenkénti 8.000-es fordulatszámon, míg legnagyobb nyomatéka 540 Nm, ezt 6.500 f/min-nél produkálja.
Alapáron a márka hatfokozatú e-gear automata sebességváltója áll rendelkezésünkre, de opcióban kérhetünk ugyanennyi gangos manuális egységet is. Az erő összkerékhajtáson keresztül jut az úttestre, segítségünkre van még egy 45%-ban önzáró hátsó differenciálmű is. Elöl 235/35 R19, hátul 295/30R19 Pirelli P Zero abroncsok kapaszkodnak az aszfaltba, s ha ügyesek vagyunk, akár 3,4 másodperc alatt elérhetjük a 100 km/h-s sebességet (ez 0,4 s-mal jobb érték, mint az előző Superleggeráé). Ami viszont érdekes, az emissziós érték 20,5%-kal csökkent!
A pilótafülke nélkülöz minden luxust, csupán a legszükségesebb berendezések színesítik a cockpitet. Nincs klíma, elektromos kényelmi cuccok, az ablakok is kurblisak. Azonban ezeket azonnal elfelejtjük, ha a gázpedálra lépünk! Az autó félelmetes menetteljesítményei elsősorban a remek motor-hajtásláncnak köszönhető, a nagy kanyarsebesség pedig a jó leszorítóerők összhatásának tudható be. A gyorsulásnak a 325 km/h-s végsebesség szab határt.
Az autó ára titok még, de ha az elődjére gondolunk, ez sem várható akciós, különlegesen olcsó ajánlatnak!
Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára:





