Hamann Conqueror II: szerény hódító

Írta: vikesz
2010. március 11. 19:08
Hamann Conqueror II: szerény hódító

A BMW minőségi tuningjairól elhíresült Hamann Genfben picit háttérbe szorítva mutatta be a Range Rover Sport Conqueror II. nevű modelljét.

Mivel a tuner Evo Tycoon M típusa állt rivaldafényben, a bivalyerős angol SUV-nak nem tulajdonítottak akkora jelentőséget, pedig igencsak megérdemelte volna. Technikai paraméterei és kialakítása révén jobban is előtérbe állíthatták volna a V8-as terepest.


A terepjáró képességekkel bőven megáldott modellhez a német cég impozáns body kitet alkotott. A kerékjáratok durva szélesítései, valamint a LED-es napali fényfüzérekkel dúsan megspékelt elülső lökös mellett nem feledkeztek meg az innovációról sem: szénszálból készült például a motorháztető. Az autó fara sem beavatkozásmentes, az ikerkipufogó középen van kivezetve, míg a 23 collos felnigarnitúra maximálisan jó minőségű aszfaltutat kíván. Elegánsan sportos az autó színe: az éjfekete tónus remek összhangban áll a kerekekkel.

Az autó mozgatásáról a gyári 5,0 literes, kompresszoros V8-as erőforrás gondoskodik, de a Hamann átírta a motorvezérlő-elektronikát, illetve új kipufogórendszert épített rá. A Conqueror II így 560 lóerővel és 680 Nm-rel büszkélkedik. Sajnos a dinamikai paraméterekről nincs információnk, ám minden valószínűség szerint nem lusta az autó. Az utastéren belül elhagyták a Conqueror I megosztó kígyóbőr-kárpítozását, a belső design visszafogott: mindössze új szőnyegek, alumínium pedálok és néhány karbon-betét varázsolja exkluzívvá a Hamann által újragondolt Range Rovert.

Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára:

Cikkajánló iWIW ismerőseid számára:
Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.


Hathárom.hu - 63.hu - Sporthírek
PREMIER
2012 Peugeot 208: a jövő tavasz slágere?

Kisebb, könnyebb, kifinomultabb...az új 208-as ügyes megoldásokkal érkezik 2012 tavaszán.