Interjú a Pannonia Rally magyar fejlesztőivel

Autó-szimulátoros körökben már sokan hallottak róla és érdeklődtek utána. Pár dolgot azonban még nem tudtunk a hazai Dimension Technics-ről és ígéretes fejlesztésükről a hangzatos nevű Pannonia Rally-ról. Néhány kérdéssel jelentkeztünk nálunk, amelyre örömmel válaszoltak. Lássuk az új információkat.
Mikor alakult a csapat, hány főből áll és milyen tervekkel indultatok el?
Nehéz megmondani a pontos dátumot. 2002-ben fogant meg az ötlet, hogy játékot szeretnénk csinálni. Adott volt egy programozó és két grafikus. Amigán kezdtünk el fejleszteni, a lehetőségeknek megfelelően már 3D gyorsítókártyákkal és OpenGL támogatással. Ez a projekt nem jutott messzire. Egy 3D megjelenítő és egy scene demo készült el ebben a felállásban. Később áttértünk PC-re és a programozónk helyére is egy új programozó lépett, amivel már egy általa elkezdett autós játék alapjainak kezdtünk neki. Akkor még a tervek NFS irányt vettek, nevezetesen az első részét másolva szerettük volna megcsinálni csak kicsit szimulátorosabb kivitelben. Tapasztalatlanságunk és az időhiány miatt ez a projekt sem maradt életképes, de míg azon dolgoztunk sokat tanultunk. A játékfejlesztés nincs megírva a nagykönyvben azt mindenkinek magának kell megtapasztalnia. Jobb esetben van a csapatban egy tapasztalt róka aki tudja irányítani a fejlesztést, de ez nálunk sajnos nem így volt. A rally ötlete 2-2,5 éve költözött a terveinkbe és azóta bele is ágyazódott.
Mutassátok be a csapat tagjait, ki-kicsoda és mivel foglalkozik.
Tibber: Koltai Tibor
Idén januárban végezte el és szerezte meg diplomáját, mint programozó matematikus. Jelenleg otthon dolgozik a Pannonia Rally-n (továbbiakban: PR) és más munkákon. A PR teljes egészében ő írta, mind a fizikai, mind a grafikai engine-t beleértve. Nem használunk külső mások által fejlesztett motort. Game designer.
Brutal: Tóth Péter
Gépjárműtechnikus, számitástechnikai műszerész. 2 évig CFD grafikusként dolgozott, jelenleg szintén PR és egyéb munkákkal foglalkozik. A PR grafikájáért felelős 2D/3D egyaránt. Hang designer. Game designer.
bodoo: Bodolai Gábor
Autószerelő, autóvillamossági szerelő, 11 éve a győri Audiban dolgozik. Szabadidejében a PR-ben segít. Web szerkesztés, 3D grafika (autómodellezés: A játékban később várható Trabantot ő készíti, illetve egyéb alkatrészeket modellez.)
Miért pont autó-szimulátor?
Azért választottuk az autós-szimulátort, mert ez állt legközelebb a szívünkhöz. Tibber elég jól ismeri a matematikát és a fizikát ezért egyértelmű volt, hogy csapatunk minden tagjának van köze az autókhoz, így testhez álló feladat lesz ez számunkra. Játékunkkal az Richard Burns Rally nyomdokaiba szeretnénk lépni korszerű köntösben és lehetőleg kiforrottabb szimulációval, nem lebecsülve elődünk érdemeit!
Milyen lesz a Pannonia Rally?
A játékban a rally szimulátorokban szokásos elemek szerepelnek majd, de egyéb lehetőségeket is tervezünk, melyek korábbi játékokban nem voltak. Ilyen lenne az itiner-szerkesztő is, melyről sokat még nem mondhatok, de igény van rá és megvalósítható ezért tervben van. Autók tekintetében szeretnénk a közelmúlt kedvenceit felsorakoztatni, melyekkel hazánkban versenyeztek. Egyelőre a licensz kérdéses bizonyos versenyautók tekintetében, de ha ez gátat szab akkor kicsit átdolgozott külsővel és felismerhető formában lesznek majd jelen a modellek. A pályák jelenleg fantázia szakaszokból állnak, de a későbbiekben a magyar bajnokságból készülnek majd valódi szakaszok is, mint pl. a mecseki Orfű-Árpádtető szakasz.
Kereskedelmi forgalomba kerül vagy ingyenes marad? Mik a tervek, van-e kiadói érdeklődés?
Kiadói érdeklődés eddig nem érkezett. A játékot az Live for Speed-hez hasonló online rendszerre tervezzük számtalan lehetőséggel, virtuális bajnokságokkal, géposztály szerinti besorolással. Tervben van egy karrier alapú játékmód, melyben végigjárhatjuk egy rally versenyző rögös útját egészen feltörve a csúcsokig, feltéve ha elég ügyesek vagyunk hozzá. Szándékaink szerint ebben a formában lenne fizetős a játék, de az alapregisztráció díja nem lesz magas. Mindenki számára elérhetővé szeretnénk tenni. Még nincs pontosan kidolgozva az online rendszer, erről majd egyszer később.
A Live for Speed sokak szemében etalon. Miben lesz a PR más illetve jobb?
Szimulátor és szimulátor között mindig vannak és lesznek eltérések. Egész egyszerűen azért, mert egyik szimulátor sem tökéletes, tehát nincs olyan ami csavarról-csavarra leszimulálna egy autófizikát. Az, hogy az LFS-től miben más a PR azt mindenki döntse el maga. Egy próba után érezhető a különbség a két szimulátor között. Azt eldönteni, hogy melyik a jobb vagy rosszabb, nem a mi dolgunk. Döntsenek helyettünk a játékosok. A PR fizikája közel sincsen kész, sok változás várható még benne és szerintünk egyelőre korai egy már kiforrott fejlesztéssel (LFS) egy az egyben összehasonlítani, de örülünk a pozitív fogadtatásnak mivel sok pluszt ad a további fejlesztésekhez. Mi igyekszünk minden véleményt, megjegyzést, kritikát figyelembe venni és annak megfelelően mérlegelünk, hogy mi az amin változtatunk vagy sem. Ezért érdemes minden véleményt leírni a csapat oldalának fórumában, mert olvassuk és válaszolunk is a feltett kérdésekre.
A videó megtekintésénél HD minőség is választható!
Van-e terv a befejezés időpontjára? Ha igen, mikor lesz kész?
"Neverending project". :D Akkor lenne a legjobb, ha soha nem lenne vége a fejlesztésnek vagyis egy szimulátort mindig lehet továbbfejleszteni, csiszolni. Ha van rá érdeklődés és számunkra ez nem teher, esetleg jövedelmező is akkor csináljuk szivesen. Nagymértékben függ a fejlesztés attól, hogy mellette anyagilag mennyire tudjuk biztosítani a megélhetésünket, azaz mennyi időt tudunk szánni a projektre. Az elkövetkezendő néhány hónapban kialakul mi lehet a reális cél vagy irány ami szerint tovább fejlesztünk.
Tervek a közeli és távoli jövőben?
Márciusban tervezünk egy új bétaverziót kiadni, de nem ígérjük biztosra, mert sok más egyéb dolgunk is van. Kérdéses mennyi időt tudunk szánni rá. Távolabbi jövőben a tervünk az, hogy főállásban tudjunk ezzel foglalkozni, hiszen érdemi fejlődés csak akkor várható.
A csapat weboldala: Dimension Technics
Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára:










Javaslom, hogy a játékkal kapcsolatos kérdéseket közvetlenül a fejlesztőcsapatnak a Dimension Technics-nek tegyétek fel.
URL: http://www.dimensiontechnics.com/
E-MAIL: support@dimensiontechnics.com
Nagyon bejön ez a rally szimulátor! Lesznek még eredeti magyar Rally pályák, illetve hangok?
Valaki nem tudja hogy mijen autók lesznek bene aladán kívül? Ja meg még lemez-re kilesz-e adva?Meg egy jó tanács én tenék söfört a kocsiba de így is tökély.
Ez a játék nagyon bejön nagyon jó nekem bejön akármit mondanak pannon rally 4 ever:D:):)