Jaguar C-X16: nagymacska a láthatáron

Az E-type utódjaként emlegeti és a F1-ből integrált technikával ijesztgeti a vetélytársakat a Jaguar azzal az új koncepciójával, amelyet a Frankfurti Autószalonon leplezett le.
A kiváló arányokkal rendelkező tanulmány a C-X75 vonalvezetését örökölte, azonban annál kisebb, hossza mindössze 4445 mm. A méretei egyediek a márka történetében, hiszen az XK120 elkészítése óta (1957) ez a legkisebb Jaguar, amelyet valaha gyártottak. Az Ian Callum design tervező tollából származó karosszéria terveknek megfelelően az alumínium térvázszerkezetre épített burkolat 2048 mm széles és alig 1297 mm magas, mozgatásáról pedig hibrid rendszerű hajtáslánc gondoskodik.
A 3 literes, 380 lóerős és 450 Nm nyomatékú V6-os kompresszoros erőforrás mellé egy 95 lóerős, 235 Nm-es villanymotort kapcsoltak, amely az autóversenyzés királykategóriájából származó KERS feltöltési rendszert is kapott. Az 1,6 kWh-s litium ionos akkumulátorral az autó tömege 1600 kg, azonban a középre helyezett akkumulátornak köszönhetően 50-50%-os tömegeloszlást sikerült elérni.
A nyolcfokozatú sebességváltóval szerelt hátsókerék hajtású hibrid-sport Jaguar 4,4 másodperc alatt képes 100 km/h-ra gyorsítani, végsebessége pedig elérheti a 300 km/h-t. Az autó 80 km/h-ig elektromos hajtással is képes üzemelni, 165g/km-es károsanyag kibocsájtással. A gyorsulási adatai mellett kiemelkedő a villanymotorral elérhető rugalmasság: 80-120 km/h-ra gyorsítást 2,1 másodperc alatt képes abszolválni.
A belső tér a repülőgépek enteriőrjére emlékeztet sallangmentes, szemet gyönyörködtető részletek, kategóriájában kötelezően prémium minőségű kárpitokkal és betétekkel kivitelezve.
Az autó fogadtatása meglehetősen pozitív volt, így várhatóan rövid időn belül sorozatgyártásba kerülhet az elsősorban Porsche ellenfélnek szánt vadmacska.
Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára:





