WTCC: Muller és Tarquini nyert, Michelisz pontszerző

Nagy reményekkel és elszántsággal érkezett Brazíliába a Zengő Dension Team túraautó csapat. A korábbi bejelentésnek megfelelően a magyar csapat az egész szezonban részt vesz, a volán mögött a Seat León Eurocup 2009-es bajnokával Michelisz Norberttel. A fantasztikus csapat és pilóta mellett a siker esélyét a tavaly bajnokként szereplő Seat León 2.0 TDI versenyautó is növeli.
A váratlan helyezetekből mindezek ellenére alaposan kijutott a hazai különítménynek, így az egyébként is kiemelkedő eredményük fényét még tovább növeli, hogy maximálisan alkalmazkodtak az új és új kihívásokhoz.
Q1
Michelisz Norbi már az első edzéseken villantott, de igazán akkor figyeltek fel rá amikor az első időmérő edzés elkezdődött. A fiatal magyar srác ugyanis akkora időt ment a Q1 első részében, hogy úgy 5 percig nem tudott senki sem gyorsabb lenni nála, holott folyamatosan köröztek a versenyzők. Az idejét a nagymenők aztán hátrébb utasították, de Norbi kigurult a végére és egy nagyon durva (1.24.019) idővel az ötödik pozícióba került, így továbbjutott a Q2-be. A srác kiválóságát leginkább azzal tudom kifejezni, ha leírom azokat a neveket, akiket maga mögé utasított: Priaulx, Tarquini, Gene, Nykjaer, Coronel, Monteiro és a többiek.
Q2
A második etapban már nem sikerült a bravúr. A Zengő Dension Team hivatalos honlapjának információi szerint a kocsi eleje megsérült és a levegőt nem az autó alatt vezette el - kiváltva ezzel a szívóhatást és a megfelelő tapadást -, hanem a sérülés miatti lyukon keresztül a levegő rossz helyre ömlött és, mint egy zsákba - itt beszorult a levegő. Norbi jelezte is az autó menettulajdonságainak megváltozását, de ezen nem lehetett segíteni. A lecsökkent leszorítóerő miatt Michelisz kicsúszott a pályáról. Összeszedte ugyan az autót, de javítani már nem tudott az eredményén. Az első futam rajtját így a 10. pozícióból várta.

1. futam
A helyi időjárási viszonyokra jellemzően egy gyors és intenzív zápor lepte meg a versenyzőket az első verseny rajtját megelőzően. A csapatoknak fel volt adva a lecke, hogy mennyit "tekerjenek el" a beállításokon. Végülis azok döntöttek jól, akik a száraz beállításokhoz közeli opciót választották. Norbi diffúzor nélkül volt kénytelen nekivágni a versenynek. A csapata ki is fejezte nem tetszését, hiszen a világbajnok gyártónak nem volt a helyszínen alkatrész utánpótlása. A magyar fiú két előzéssel a nyolcadik pozícióba sorolta magát, de autója láthatóan nem volt elég gyors. Így a hetedik körben Jordi Genének sikerült megelőznie, majd két és fél körrel a vége előtt Fredy Barth egy vitatott manőverrel küzdötte Norbi elé magát. A versenyt a kiválóan bemutatkozó Chevrolet trió nyerte Muller, Huff és Menu sorrendben. Michelisz az új pontozási rendszernek megfelelően a 10. helyért 1 világbajnoki pontot kapott.
2. futam
A második állórajtos fordulóra már teljesen felszáradt pálya várta a versenyzőket. A szabályok értelmében az előző verseny első nyolc helyezettje fordított sorrendben rajtolhat el, így Tom Coronel indulhatott az élről. Pechjére az első pár száz méter megtétele után ütközött és az autója nem bírta tovább a küzdelmet. Norbi szenzációs manővereket bemutatva a 10. helyről az első kör végére a hatodik pozícióba került, de nem sokkal utána a BMW-s Farfus simán elment mellette az egyenesben. Jól látszott, hogy diffúzor nélkül nem mutatja meg igazi erejét a Seat, ráadásul a turbónyomás is leesett és nem húzott az autó. Michelisz végül a 11. helyig csúszott vissza. Az autó állapota valamelyest rendeződött, de továbbra sem volt százas. Előznie viszont kétszer is sikerült és a pontszerző 9. helyig tudott eljutni. Végül ebben a helyzetben szelte át a célvonalat. A második versenyt Tarquini fejezte be az élen, őt Gené és Menu követte. Norbi újabb két pontot szerzett teljesítményével.
A következő versenyhétvége várhatóan Marokkóban lesz 2010.május 1-én és 2-án, miután nagy valószínűséggel törlik a versenynaptárból az áprilisra tervezett mexikói futamot. Addig is érdemes ellátogatni a Zengő Dension Team oldalára, ahol remek érzelemdús írásokat lehet olvasni a csapattagok "tollából."
Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára:





