Subway Fresh Fit 600, Phoenix: Ryan Newman nyert (Sprint Cup)

Ügyes pittaktikával a futam legvégén élre állva nyerte meg Ryan Newman a phoenixi versenyt. A pilóta már rég várt erre a napra.
Március végén a bal térdét műtötték a Stewart-Haas Racing Chevrolet-és versenyzőjének, így biztosan nem lehetett kellemes neki a 377 kör teljesítése, de a győzelem minden szenvedéséért kárpótolta a 32 éves pilótát.
2008 óta várt az újabb sikerre Newman, s a verseny nagyobb részében nem is nagyon ábrándozhatott arról, hogy a végén őt inti le először a kockás zászló. A címvédő (Johnson) és a vén róka Mark Martin felváltva álltak élen az egymérföldes oválpálya versenynapján, amit összesen nyolcszor szakított meg különböző okok miatt a sárga zászló.
A végére az élbolyba magát felverekedő Newman - Tony Gibson crew chief utasítására hallgatva - a többiekkel ellentétben csupán két kereket cserélt, s a felvezető autó után az éppen élen álló Jeff Gordon mellé sorolt be. A zöld zászló jelére agresszív előzéssel állva hagyta Gordont, aki már nem tudta visszaszerezni az első helyet, így Newman nyerte az Avondale-ben megrendezett futamot, őt a már említett Jeff Gordon követte. A harmadik helyen Jimmie Johnson, a negyediken Mark Martin, míg az ötödiken a pechszériájából kiutat nem találó Juan Motoya ért be.
Az utolsó körök:
A hivatalos végeredmény holnapra várható!





