Sprint Cup: Good Sam RV Insurance 500, Pocono

Brad Keselowsky idei második győzelmével ért véget az eső is megbolondította futam Poconóban. A Roger Penske-pilóta megérdemelten haladt át elsőként a célvonalon.
A Long Pond-i (Pennsylvania) tri-oval pályán a 200 kört a verseny 2/3-nál a légtérbe beérkező esőfelhők is hátráltatták: szerencsére ez nem okozott balesetet, ellenben néhány megpördülés és Montoya csúnya előzése szolgáltatott izgalmat.
A zöld zászló leintésére elsőként Joey Logano volt jogosult. A 12. körben Kyle Busch csúszott ki a kanyar végén, s meg sem állt a pitkapuig: szerencsére nem ért betont az autója, így folytathatta a futamot. A restartnál ismét Logano indulhatott az élről, őt Kurt Busch és Denny Hamlin követte.
Logano azonban nem sokáig, csupán néhány másodpercig örülhetett a vezető helyének, Kurt Busch hamar lelépte őt. Három körrel később a fordos David Ragan csapja falnak autóját, így a sárga zászló ismét megfogja a versenyt. Három lassú körrel később Kurt Busch rajtolt az első pozícióból, de két forduló múltán már Denny Hamlin vezetett.
Egészen a 100. körig nyugodt volt a mezőny. Ekkor törmeléket észleltek a bírák, így a harmadik caution-re is sor került. Az új rajt ismét Loganónak kedvezett a külső íven.
A 123. körben leszakadt az ég, s a piros zászló is lengeni kezdett, a pit is kinyitott. Az őrültek házához hasonlatos pitben egyszerre vonult be szinte mindenki.
Az eső után a 132. körben már Brad Keselowsky indulhatott az élről, de Kyle Busch nem sokáig hagyta pozíciójában a 2-es rajtszámú pilótát. A 162. körben a Busch-tesók helyet cseréltek, míg Jimmie Johnson és Brad Keselowsky a 3. pozícióért harcolt.
A 180. körben Montoya figyelmetlensége bajt okozott: a 2-es kanyar kijáratánál a belső ívről előzött Kasey Kahne-t nyomta a falhoz, de a kolumbiai autója járt rosszabbul. Öt fordulóval később az új rajtnál már Kyle Busch állt az élen, de a Miller Lite-"pártfogolt" revansot vett a 132. körért.
A fehér zászló a 199. körben az utolsó fordulót jelentette, de a figyelem mégsem az idei második sikere felé robogó Keselowky-ra, sokkal inkább a 3. helyért folyó pozíciószerzésre irányult: JJ és Kurt Busch csatája sem volt érdektelen, míg a második helyen száguldó Kyle Busch sem adta fel a győzelmi reményt. Az utolsó kanyar kijáratánál be is sokallt, de ez sem volt elég, hogy beérje Brad Keselowsky-t.
A következő versenyt Watkins Glenben rendezik augusztus 14-én.
Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára:





