Sprint Cup: Heluva Good! Sour Cream Dips at the Glen, Watkins Glen

Írta: vikesz
2011. augusztus 17. 22:25

A vasárnapra tervezett versenyt az időjárás elmosta, ezért a verseny rendezősége azt hétfőre módosította. Bár pár szem eső még ekkor is mutatkozott, a versenyt megtartották.

Éppen a fentieknek is "köszönhető", a futam igen eseménydúsra sikerült: a rengeteg, kisebb-nagyobb balesetet hozó futam végén idén először a végig igen harciasan vezető Marcos Amrose előtt lengették meg a kockás zászlót.

A 2,45 mérföld hosszú, a sorozatban ritka "road cousre"-vonalvezetésű Watkins Glen-i pályán Kyle Busch indulhatott az élről. A negyedik körben a testvér már meg is csúszott, de Kurt Busch folytatni tudta a versenyt. Az első "caution"-re a 28. körig kellett várni: Greg Biffle autója abnormálisan lelassult.

A restartnál Ambrose-é volt az első hely, két fordulóval később azonban Mark Martin elhibázott előzési kísérlete Reutimannt érintette rosszul: a megelőzendő versenyző autója megsérült és megpördült. De nemcsak ő, Kurt Busch sem mondhatta magát szerencsésnek a gleni pályán: egy defekt komrányozhatatlanná tette autóját, s nagy sebességgel a gumifalba csapódott.

A testvér azonban az új rajtnál élen volt, de nem sokáig, hiszen Brad Keselowsky megelőzte az M&M's-pilótát. Danny Hamlin 66. köri gumifalba csúszása kísértetiesen hasonlított Kurt Busch hasonló produkciójára, a vasárnapi "restartkirály" (Kyle Busch) az új rajtnál ismét rászolgált nevére.

Paul Menard a 86. körben ijesztett a nézőkre: a falnak csapódva tovább száguldott volna, miközben az autó csúnyán összetört bal eleje alatt már lángok csaptak fel. Megállt, majd mire a segítség megérkezett, mégiscsak tova indult volna, de jobbnak látta befejezni a küszködést.

A 90. köri restart természetesen ismét Kyle-nak kedvezett, de Ambrose hihetetlenül agresszív vezetési stílusa élre repítette. Függetlenül az élen kibontakozó csatától a nézők fókusza Tony Stewartra vetült: a 14-es rajtszámú pilóta megcsúszott az utolsó körben, a mögötte érkező Reutimann pedig már nem tudott mihez kezdeni, s egy hossztengely körüli, igen látványos bukfencet vetett.

A Richard Petty Motorsport pilótája, Marcos Ambrose azonban ezzel mit sem törődve robogott idei első győzelme felé...

Folytatás augusztus 21-én Michiganben.

Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára:

Cikkajánló iWIW ismerőseid számára:
Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.


DRIFT
Drift Majális 2012Drift Majális 2012

Gyönyörű lányok, bitang erős versenyautók, profi drifterek és fantasztikus programok