Szokásomhoz híven nem álltam be a sorba és tülekedtem interjúért a legintenzívebb pillanatban. Sőt, egyelőre még nem is akarom zaklatni Norbit. Viszont a közeljövőben szeretnék készíteni egy mélyebb interjút vele. Majd ha már minden lecsillapodott körülötte. Egy ehhez hasonlót... A blog folytatása

Egy éve Alain Menu fosztotta meg Michelisz Norbit attól, hogy a dobogó legfelső fokáról köszönthesse az érte kilátogató hatalmas tömeget. A tömeget, mely rendkívül szokatlan látványosságot adott a WTCC televíziós kameráinak és a versenyzőknek is. Eleddig nem tudták, milyen is lehet teltházas versenypályán vezetni. A Zengő Motorsportnak azonban sikerült megtöltetnie az egész Hungaroringet. A blog folytatása

xpb images

…hogy végigsodor, avagy jó szellem módjára csak megérint néhány embert és elgondolkodtad, azt nem tudhatom, de van egy gondolatom. A blog folytatása

Michelisz Norbert - SzNZsolty

Elnézést kérek, hogy meglehetősen régi legutóbbi posztom után ismét egy MTV-s dolog jön, de úgy tűnik, nemcsak az F1-ben volt uborkaszezon, hanem az agyam is elment nyaralni, avagy a nagy hidegben szépen lefagyott. Most viszont restartolt, mert pezsgést észlelt, méghozzá hazait. A blog folytatása

Már szinte alig emlékszem, hogyan, milyen érzelmek mellett éltem át az F1 az MTV-től az RTL Klubra való költözését. Mivel olyan nagyon nem szeretem a változásokat, kicsit bizonyára megsínylettem, de mint a 2009-es autóformákat, ezt is megszoktam, talán meg is szerettem.
Pláne, hogy időközben új, hozzáértő emberekkel ismerkedhettünk meg, akik közül már az elején kitűnt Wéber Gábor, akit az idők során senki nem tudott kizökkenteni, megzavarni egyetlen pillanatra sem. Megismertük, és ha csak nem épp egy Kimi Räikkönen avagy bármilyen más közönségmegosztó pilótának szurkoltunk, akivel kapcsolatban Gábornak egy-egy eset után megalapozott negatív véleménye volt, akkor nyugodtan állíthatom, hogy rajtuk kívül mindannyian megszerettük. Akiket valóban érdekel a Formula—1, követik őt a Facebookon, ahol nem egyszer elemzett már ki autókat, esélyeket. Egy-egy kanyarban állva elmondta véleményét, megosztotta meglátásait mind az autó, mind a pilóta vezetési stílusát illetően. A blog folytatása

Egyszer régen, valahol 1998 és 1999 környékén, a helyi piacon voltam egészen jó beosztásban, amely során emberekkel kellett foglalkoznom. Miután éveket töltöttem ott egyébként is, voltak barátaim szép számmal. Voltak külön F1-es barátaim is, akik természetesen mindannyian szurkoltak valakinek.
Volt egy Mika Häkkinen szurkoló, akivel sokat beszélgettem. Noha akkoriban épp a finn volt a toppon, meglehetősen ingerülten tudott csak társalogni Michael Schumacherről és a Ferrariról. Nem jött rá, hogy ha nincs igazi ellenfél, akkor a saját favorit értéke is alacsonyabb. Nincs is miről jót vitázni, ha nincs egy kiemelkedő ellenfél, ám az ő haragja mérhetetlen volt.
A blog folytatása

2007 Német Nagydíj szombat Hamilton - 2007 Német Nagydíj szombat Hamilton

Hááááát, nos, hm, szóval: igen. Az F1 2010 után az F1 2011 csak egy újabb bizonyítéka volt annak, hogy azok a srácok, akik ezt az egészet elvállalták, nem is ismerték a mi kis Formula—1-ünket. A Codemasterses fiúk valóban csak abban mesterek, hogyan kell valamit eladhatóan előadni. Profi fejlesztői naplók Formula—1-es versenyzővel, aki ugye 24 versenyen el is indult, de maradandót nem alkotott. Hogy a technika, avagy saját maga okán, azt mindenki döntse el maga. Én innen csak azt láttam, hogy ez a Davidson gyerek 24 race start után megrajzoltatta a bokszból kivezető ideális ívet úgy, hogy az rögtön átszelje a fehér vonalat, amit ha eddig nem tudott volna, akkor a Codemasters fórumán már bizonyosan százezrek az orra alá dörgöltek: SZABÁLYTALAN. Nem véletlen a dollárjel a feje mellett. Pénz van, munka nincs. Vagy szakértelem? Nála ezt azért nem tudom elhinni, de el tudom hinni a Codemasters oldaláról, akik pedig egyértelműen a Száguldó Cirkusz kifejezéssel az agyukban feküdhettek és kelhettek, mert amit csináltak, az inkább hasonlított cirkuszi előadásra, mint fegyelmezett, precíz Formula—1-es körözgetésre. Mert ugye legalább annak lehetőségét kellett volna megadniuk, de ezek a jóravaló emberek nem átallottak a bokszban tartani minket indokolatlanul akár úgy, hogy az első helyről a 20-ra estünk vissza, és vágtak ehhez sok-sok hónapon át jó pofát. De legalább is válaszra minket nem méltattak. A blog folytatása

Hm, ennek az évnek is vége van lassan. Hátunk mögött hagyunk egy közel izgalmas, de valójában minden izgalom nélküli szezont, ami a Red Bull munkájának és egyben Sebastian Vettel tehetségének/győzni akarásának jutalomjátéka volt.
Kegyetlenül elbántak velünk, laptulajdonosokkal is :) Egy jó, éles harc mondjuk két hatalmas táborral rendelkező versenyző között azért jobb lett volna mindenkinek :)
A blog folytatása

Lesz bajunk rendesen! Jön a Jégember, s vele jön az özön! Nem a víz (különben is, akkor már jégkorszak), hanem a közönségözön. A feltüzelt szurkolók, akik közül néhányukkal biztosan meggyűlik a bajunk, ahogyan anno is meggyűlt, amikor Kimi Räikkönen még az F1-ben volt.

Megírtam a 2005-ös Magyar Nagydíj egyik beszámolójában, hogy Juan Pablo Montoya vélhetően elengedte Kimi Räikkönent a pálya első szakaszán. Kívülről legalább is így nézett ki a dolog, plusz annak tudatában, hogy a rajthoz felsorakozáskor megsérült az autója, talán szóltak is a fülére, hogy adja át a helyét. És jöttek is a levelek: „Te rohadt Montoya buzi” – stb. stb. és hozzávetőlegesen ez volt a legkedvesebb és egyben legintelligensebb levél is. Aztán ott voltak a helyzetek, ha épp nem a legelőnyösebb kép került ki a finnről. Összeesküvés-elméletek hada zúdult a fejünkre, miért is akarjuk lejáratni a finnt. Miért teszünk ki komoly képet róla, ha a nevetősek annyival szebbek… stb. LEJÁRATÁS, ÁRULÁS vagy amit akartok épp. A blog folytatása

Német Nagydíj - Vasárnap - Német Nagydíj - Vasárnap

Nem mondom, hogy nem szívmelengető érzés látni, ahogy a két volt hatalmas rivális ölelkezik és a másikról folyamatosan elismerően beszél.
Tényleg szép dolog ez, különösen ha visszatekintünk közös jövőjük kezdetére, vagyis 2007-re, amikor a McLaren-nevelt F1-érett lett, s a kétszeres bajnok a csapathoz érkezett. A blog folytatása


F1 2010
F1RFT 2010
Korábbi blogbejegyzések archívuma