Újdonságok

Weboldalunk folyamatos megújuláson megy át, amely nemcsak a design váltásra vonatkozik, hanem a jövőben bevezetendő új szolgáltatásainkra, de elsősorban most az új portál gyermekbetegségeinek orvoslása a fő célunk.

Ezt az oldalt azért hoztuk létre, hogy minden fontosabb újdonságként felkerült portál modult, de akár egy már működő funkció sikeresen végrehajtott módosításáról hírt adjunk. Regisztrált felhasználóként az oldalra látogatva mindig látható lesz, ha történt változás cikkünkben, azaz ez azt jelenti, hogy lényegesebb módosítást vagy egy teljesen új szolgáltatást aktiváltunk a Motorsportalon. Ilyenkor az Újdonságok menüpont ikonja pirosra vált és a link szövege két felkiáltó jel közé kerül. Ezen oldal megnyitása után mindaddig fehér marad az ikon amíg nem történik újabb változás. Ezen kényelmi funkcióval is szeretnénk segíteni rendszeresen visszalátogató hűséges felhasználóinknak.
Az újdonságok, változtatások avagy javítások listáját dátummal ellátva publikáljuk, így könnyen áttekinthetőek lesznek a portálon végzett frissítések. A cikkoldal alatti fórumban bárki elküldheti megjegyzését, esetleg hibabejelentést tehet, melyre lehetőség szerint minél hamarabb válaszolni fogunk.

2010. június 25. péntek

Elkészült a végleges Tippverseny modul, amelyet a mai naptól kezdve nemcsak 1 nagydíj esetében tettünk elérhetővé.

A végleges verzióban mindenki tételesen vissza tudja majd követni, hogy milyen tippeket adott le a korábbi nagydíjakra a játékban. Látni fogja az összes esemény végeredményét, avagy saját és ellenfelei tippjeit. Kiderül, hogy ki, melyik eseményen szerzett a legtöbb pontot, láthatóvá válik mindenki pole-időtippje, amelynek segítségével vissza lehet követni, hogy ki mennyit tévedett az évad során az extra 10 pontokért folyó harcban. A tippverseny eredményeket teveink szerint többféle módon is meg fogjuk jeleníteni statisztikai formában, de ezek a fejlesztések azután indulnak el ha 2-3 nagydíj lezajlott és megfelelő adatmennyiséggel rendelkezünk.

Ami a Tippverseny mögött rejlik

A most elkészült Tippverseny oldalon lévő versenyidénnyel és nagydíjakkal kapcsolatos információk nemcsak egy egyszerű adatbázisban tároltuk el, hanem egy a következő hetekben és hónapokban folyamatosan bevezetésre kerülő új szolgáltatásunk robosztus alappiléreiben foglalnak helyet. Nemcsak a tippverseny oldalon, hanem a Forma-1 oldalakon látható következő, vagy aktuális nagydíj boxunkat is kibővítettük és teljesen automatikussá vált a következő nagydíjra való átlépés. A versenyhétvége események boxban lévő versenypálya és futam információk is a fentebb említett adatbázisunk egy apró részét képezik.

 
 

2010. április 09. péntek

Az aktivált Motorsportal regisztráció a mai naptól a Fórum-ban is új felhasználót eredményez

Kijavítottuk, azaz módosítottuk.... szinte egy új scriptet írtunk a weboldalon történt regisztrációk átszinkronizálására a forum.motorsportal.hu regisztrációs adatbázisába. A régi rendszert más fejlesztő készítette, így érnek minket folyamatosan meglepetések, hogy milyen automata eljárások is futhatnak még a háttérben, amire bizony nagy szükségünk lehet... :)
A felhasználói adatok átszinkronizálására a regisztrációnk aktiválása utáni következő egész órakor kerül sor, ezért szíves türelmeteket kérjük, amíg a művelet végrehajtódik.
Sajnos a 25 karakternél hosszabb és a speciális karaktereket tartalmazó felhasználóneveket a fórum motor megtagadta, de ilyenekből legfeljebb 20-25 db van, ezért elhanyagolhatónak tekinthetjük.

További jó fórumozást kívánunk!

 
 

2010. április 07. szerda

Klub oldalak és az azokhoz tartozó cikkek elérhetősége

Újra eléhetővé váltak legfontosabb klub oldalaink és az azok alá tartozó cikkek, illetve most már kommentelni is lehet ezen cikkekhez.

Archívum

Elkészült a vadonatúj Archívum oldalunk, amelyben alapértelmezettként havi bontásban találhatóak meg régebbi cikkeink, de a Naptárat megnyitva akár napi szintű szűkítést is lehet választani. A naptárban két különböző funkció kapott helyet. Ha évet vagy hónapot váltunk, akkor a havi bontású lista töltődik be, ha pedig egy adott napra kattintunk, akkor csak az aznapi cikkek listája lesz elérhető. A naptárat napokon belül elhelyezzük a jobb oldali oszlopba, ahol rögtön megjelenítve azt lehet böngészni régebbi cikkeink között. A közeljövőben pedig akár egy kulcsszó megadásával még tökéletesebben szűkíthetjük archívumunkat.

Korábban regisztrált felhasználónévvel történő bejelentkezési hibák javítása

A 7 évvel ezelőtti programozási technikákkal íródott modulokat és a kapcsolódó adatbázis táblákat néha nagyon nehéz megfelelően átkonvertálni az új motor alá. Sajnos ez történt a regisztrált felhasználók esetében is. Javítottuk a " és ' jelekkel ellátott nickneveket és a beléptető programot. A Firefoxban előforduló hibáral sajnos nem tudunk megoldást egyelőre, amely abból adódott/adódik egyes felhasználóknál, hogy a böngésző által elmentett felhasználónevek és jelszavak ISO-8859-2 -es karakterkódolásúak voltak, az új portálunk pedig már UTF-8 -as. Ezáltal előfordult, hogy a Firefox nem megfelelően rakta bele az űrlap mezőbe a mentett adatokat. Egy hasznos módosítást beleraktunk a bejelentkező modulba: Ha a megadott felhasználó név vagy jelszó nem megfelelő, akkor a jelszó mezőt minden esetben töröljük, s így a már UTF-8 kódolású oldalon újra beírt jelszó megfelelően kerül elmentésre a böngészőben.

Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára:

Hirdetés
Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

szabouniversal
#54 szabouniversal | 2010. július 25. 11:17 0 0  

szabouniversal:
Hol tudom megnézni a motogp futamát.

Dexter's lab
#53 Dexter's lab | 2010. július 13. 09:45 0 0  

Dicckkyy írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Igen lesz majd ra lehetoseg. A kozeljovobeni fejlesztesek kozott szerepel egy felhasznaloi oldal is, ahol infok lesznek az egyes regisztralt tagokrol. Persze mindezek kontrolalhatoak lesznek majd. Illetve az egesz meg otleteles szintjen van felig, masik fele pedig mar fejlesztes alatt.

Dicckkyy
#52 Dicckkyy | 2010. július 10. 18:28 0 0  

SzNZsolty írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Köszi:)
Amugy ezt majd mi is megtudjuk nézni?

Utoljára módosítva: 2010. július 10. 18:35

SzNZsolty
#51 SzNZsolty | 2010. július 10. 00:24 0 0  

Schoodof írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Ha azt nézed, ez pontosan olyan ostobaság lenne. Aki Ferraris és jó a hír, az pluszt adna, aki nem az, az mínuszt. Semmi sem tökéletes, mert senki sem tökéletes.
Az, hogy kinek szurkolsz stb, majd láthatóvá fog válni, sőt értelmet is fog nyerni, de most máson dolgozunk.

SzNZsolty
#50 SzNZsolty | 2010. július 10. 00:22 0 0  

Dicckkyy írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

1 / 172 / 60 - feljelentés/+/-

SzNZsolty
#49 SzNZsolty | 2010. július 10. 00:21 0 0  

TopSpeed írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Meg tudod nézni mindenki köridejét és az eltéréseket is!

Schoodof
#48 Schoodof | 2010. július 09. 23:54 0 0  

KimiTheBest írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Így van ez eléggé ostobaság!
Ezt talán azzal lehetne kijavítani hogy a regisztráláskor meg kell adnod hogy melyik pilótának és csapatnak szurkolsz úgy mint a rivális weboldalon!
És az avatar képed alá mehetne is kisbetűkkel az infó ;-)

Schoodof
#47 Schoodof | 2010. július 09. 23:48 0 0  

Az én ötletem az hogy minden cikket le lehessen mínuszolni v. pluszolni.
Tetszik ez a hír az embereknek vagy sem.
Csak egy érdekesség lenne semmi más.

Dicckkyy
#46 Dicckkyy | 2010. július 09. 20:06 +1 0  

én egyszer arra lennék kíváncsi h hány mínuszt meg hány pluszt kaptam eddig.:D

TopSpeed
#45 TopSpeed | 2010. június 13. 12:14 +1 -1  

Javasolnám a szerkesztőségnek,hogy a Tippversenyben jelentsék már be valamilyen formában az aktuális futam tippverseny győztesét és annak legyen látható az a körideje amit az időmérő Q3-as szakaszára tippelt,csak hogy lássa mindenki,hogy mennyivel maradt le ,vagy mennyi hiányzott még .. mennyi kellett volna még...

KimiTheBest
#44 KimiTheBest | 2010. május 28. 02:58 0 0  

Dave985 írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Már ne is haragudj, de nekem már most tutira van 100 mínuszom és nem vagyok se bunkó, se fórumromboló, se egyéb garázda... Egyszerűen sokszor olyan véleményt írok ami megosztó, sok mínuszt és sok pluszt kapok érte, az arány (általában) attól függ melyik tábor szurkolói vannak többségben az adott cikknél... Mindemellett azért igyekszem tartani a pozitív szaldót.

Ma pl egy Kimis cikknél mondtam a Ferrarira nem túl hízelgő dolgokat és máris brutálisan lepontoztak...

http://www.motorsportal.hu/raikkonen-nem-szerepel-a-red-bull-szamitasaiban-c33149.html

#83-as hsz

Utoljára módosítva: 2010. május 28. 03:04

Schumacher  FAN
#43 Schumacher FAN | 2010. május 27. 20:24 0 0  

Én pedig szívesen elmennék a motorsportal finanszírozásával az összes futamra, amikről hasznos cikkeket, tudósításokat írnék:)

Aleana
#42 Aleana | 2010. április 23. 22:19 0 0  

Lehet, hogy tervben van, és lehet, hogy már elhangzott, de azért egy javaslat:

Jó lenne, ha valahogy (mondjuk az adott nagydíj nevére kattintva) vissza lehetne keresni egy hétvége eredményeit: szabadedzéseket, időmérőt, végeredményt..
Hasonlóan, mint ahogy az f1.gpupdate.net-en van. Szerintem hasznos.

Dave985
#41 Dave985 | 2010. április 22. 00:00 0 0  

Ozzman írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Persze, dumálok össze-vissza, próbálok tippeket adni. Tisztában vagyok vele, mennyi munkájába került Zsoltynak, hogy M.o. leginformatívabb, ezzel együtt leglátogatottabb F1-es portáljává nemesítse a korábbi formula.hu-t. Ha esetleg nem gondolt ezekre az ötletekre, én felvetettem, ennyi.:)
Jobban belegondolva beugrott egy "önmegvalósítási" lehetőség, amiről anno beszéltem vele, vagy Mike-kal. De ez még titkos.;)

Ozzman
#40 Ozzman | 2010. április 21. 15:10 0 0  

Dave985 írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Nem emlékszem már hol, itt most hirtelen nem látom, de mintha írta volna Zsolty egyszer, hogy a személyes adatokkal amiket meg lehet adni vannak terveik, gondolom valami hasonló mint amit írtál. Szerintem is jó lenne, hasonlóan mint a belső fórumon. Meg amúgy is biztos millió ötletük van, de tudom, hogy az időhiány a legnagyobb ötletgyilkos. A lényeg, hogy meghallgatnak minket és a jó ötletek előbb-utóbb megvalósulnak. Nem sok portálról mondható el, hogy ennyire adnak a közönség szavára.

Ja megvan, #32-es hsz.

Utoljára módosítva: 2010. április 21. 15:12

Dave985
#39 Dave985 | 2010. április 21. 14:59 0 0  

Ozzman írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Hónapos kitiltás is bőven megfelelő. A youtube-os dízájn sem rossz ötlet, de ehhez kompatibilis fórummotor is szükséges lenne...
A statisztikát pedig nyugodtan szerepeltetni lehetne teszem azt a nick mellett.
Plusz még valami: felvehettük adatainkat, kinek szurkolunk, hány évesek vagyunk, stb. Ezeket miért nem nézheti meg más? Pl. rákattintok Ozzman nickjére, és olvashatnék tőle bemutatkozást, kiderülne róla kora, neme, mottója, miegyéb. Hasznos opció, érdemes megfontolni ezt is.

Ozzman
#38 Ozzman | 2010. április 21. 10:51 0 0  

Szerintem is lehetne kezdeni valamit ezekkel a plusz-minuszokkal. De gondolom van is ilyen terv, ha már be lett vezetve. Extrém esetekben persze jöhetne kitiltás, örökre, vagy akár csak időlegesen. Néhány fórumon olyan megoldást is láttam, hogy bizonyos számú negatív értékelés után a hozzászólást elrejti a fórum és csak külön kattintásra jelenik meg, néhány felesleges vitát talán ez is megelőzhet. Azt mondjuk nem tudom, hogy a jelenlegi fórummotor milyen lehetőségeket rejt. Kíváncsi lennék amúgy egy statisztikára, hogy ki hogy áll plusz-minusz ügyben eddig. :)

Még valami, de ez csak egy dícséret. Az új oldal egyik legjobb húzása szerintem ez az xpb-s kapcsolat volt. Klassz dolog, hogy minden cikknél igazán aktuális és változatos kép látható.

Dave985
#37 Dave985 | 2010. április 20. 23:58 0 0  

Kifundáltam egy elképzelést, amit Zsolty elé tárnék. Privátban is mehetne, de itt legalább mindenki olvashatja, ill. véleményezheti:

A pontozás remek elgondolás volt, de szerintem tovább kellene fejleszteni ezt az ötletet. A pozitív pontok magukért beszélnek. Viszont a negatívak esetében erélytelennek érzem ezt a fajta "büntetést". A kőbunkó, niggerező, flame-elő kommenteket - gondolom én - feljelentik néhányan, a moderátor pedig intézkedik. Másik kategória az, aki noha nem lépi át azt a bizonyos határt, nem mocskolódik nyíltan, viszont alaptalan hülyeségeivel mocskolja a fórum légkörét, offol, ezzel szarkupaccá teszi a szerkesztők munkáját.

100 szónak is egy a vége: Javaslom, hogy adott számú mínusz pontot követően bannolják ki az illetőt francba! A mértékről és a hatályról (értelem szerint az károsuljon, aki 3 év alatt gyűjt össze pl. 100-at) döntsön az illetékes.

KimiTheBest
#36 KimiTheBest | 2010. április 18. 21:17 0 0  

Nekem is lenne még pár javaslatom:

Lehetne egy archívum amiben vissza lehetne nézni az elmúlt évek világbajnoki tabelláit mondjuk 2005-től napjainkig, illetve minden aktuális versenyzőről egy-egy rövid portré.

SzNZsolty
#35 SzNZsolty | 2010. április 18. 13:38 0 0  

Ozzman írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Köszi, ezek benne lesznek mind, és megpróbáljuk a régi cikkeket és eseményeket is visszakövethetővé tenni. A jelenlegi egy áthidaló megoldás, most csak a programozó tudja átállítani a táblázatokat. Reményeim szerint a jövő héten már ezekben komoly változás történik.

Ozzman
#34 Ozzman | 2010. április 17. 16:41 +1 0  

Csak egy ötlet: a versenyhétvége eseményeit összefoglaló dobozba be lehetne linkelni az adott esemény (1. edzés, időmérő stb.) eredményét tartalmazó cikket, ahogy az régen is volt. Valamint esetleg a versenynaptárba ugyanezt összegyűjteni minden futam esetén. Megkönnyítené a régi eredmények visszakeresését.

Ba Ricky
#33 Ba Ricky | 2010. április 16. 15:59 0 0  

SzNZsolty írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

köszi, látom, tényleg gyors volt:D

SzNZsolty
#32 SzNZsolty | 2010. április 15. 21:35 0 0  

maestro- írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Szia,

Mindennek van miértje, s a jövőben derül ki mi lészen az! :) Ennél később sokkal bővebb infó kell/lehet majd, de nagyobb szabadságot is kap az user, és millió lehetőséget az önmegvalósításra.

SzNZsolty
#31 SzNZsolty | 2010. április 15. 20:59 +1 0  

Ba Ricky írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Ezt kitesszük gyorsan és frissen! :)

SzNZsolty
#30 SzNZsolty | 2010. április 15. 20:59 0 0  

Vattila írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Megpróbálunk egy butított verziót készíteni, ami másik címen lesz elérhető, de erre sajnos várni kell!

maestro-
#29 maestro- | 2010. április 15. 10:06 0 0  

SzNZsolty!

Egy apró kérdésem lenne: a személyes adatlapon mindenféle érdekes dolgot ki lehet tölteni pl kedvenc pilóta meg csapat. Ez eddig oké, de ezt látja is vki? esetleg én is láthatom vhogy másokét? vagy mire jó, ha nem?:)

Ba Ricky
#28 Ba Ricky | 2010. április 13. 22:23 0 0  

a versenyekig visszalévő időt mutató órát vissza lehetne rakni??
előre is köszi!

canadian
#27 canadian | 2010. április 13. 13:39 0 0  


Szuper! :)

Vattila
#26 Vattila | 2010. április 12. 15:08 0 0  

Nem igazán sikerült a megújulás telefon barátra. Az oldal közepén az a görditő sáv pont a hírekkel. Azt átgondolnám...

Dave985
#25 Dave985 | 2010. április 10. 00:44 +1 0  

"Sajnos a 25 karakternél hosszabb és a speciális karaktereket tartalmazó felhasználóneveket a fórum motor megtagadta, de ilyenekből legfeljebb 20-25 db van, ezért elhanyagolhatónak tekinthetjük."

Kisebbségiként ezt most besz*ptam!:P

Ozzman
#24 Ozzman | 2010. április 09. 23:04 0 0  

SzNZsolty írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Okés, akkor nem szóltam. :)

SzNZsolty
#23 SzNZsolty | 2010. április 09. 21:21 0 0  

Ozzman írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Szia,
Az elrendezés tudatos és a jövőt figyelembe véve alakítottuk ki.

Ozzman
#22 Ozzman | 2010. április 09. 20:44 0 0  

Egy javaslat, bár úgy emlékszem már más is felvetette. Szerintem esztétikusabb lenne, ha az egész oldal középre lenne rendezve és a különböző felbontásokból adódó üres rész az oldal két szélén lenne. Amúgy szépen alakulgat minden.

TopSpeed
#21 TopSpeed | 2010. április 09. 07:52 0 0  

SzNZsolty írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Ma már nekem is bejelentkezett,köszönöm!

Zyprexa
#20 Zyprexa | 2010. április 09. 07:30 0 0  

Sziasztok:)

sikerült belépnem a fórumba!:)) ennek örülök köszönöm a segítséget!!:)

de ez mi? idézem

"SÉRÜLT REGEK Amennyiben problémád akad a belépéssel, az oldalon található elérhetőségek segítségével vedd fel velünk a kapcsolatot!."

nem lehet vagy,nem tudok írni a fórumba?:) és mi az a piros x?:))

előre is köszönöm a választ.:)

SzNZsolty
#19 SzNZsolty | 2010. április 09. 01:35 0 0  

TopSpeed írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Én kipróbáltam a belépéseket jelenleg működik, ha mégsem, akkor kellene egy hibajelenség részletes leírás az info@mot..... címre. Böngésző, felhasználónév, jelszó....

SzNZsolty
#18 SzNZsolty | 2010. április 09. 01:34 0 0  

zzooo írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

A versenynaptárt megküldtem a programozónak, pénteken azt gondolom, hoyg fel is fog kerülni.

SzNZsolty
#17 SzNZsolty | 2010. április 09. 01:07 0 0  

Tamás1 KITILTVA írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Szerda óta van kinn az Archívum

TopSpeed
#16 TopSpeed | 2010. április 08. 22:11 0 0  

SzNZsolty írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Hali!
Én is hasonló problémával kűzdök,hogyan kell belépni a fórumra?

Tamás1 KITILTVA
#15 Tamás1 KITILTVA | 2010. április 08. 21:53 0 -2  

SzNZsolty írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

most már megvan.

csak azért szóltam,mert nem találtam(szerintem ott sem volt még)

köszi.

SzNZsolty
#14 SzNZsolty | 2010. április 08. 18:57 +1 0  

Tamás1 KITILTVA írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Tamás, akkor neked külön: )

"Olvass egy F1-es hírt, vagy katt a sorozat főoldalára, és máris ott kellene lennie az adott sorozat archívumának."

zzooo
#13 zzooo | 2010. április 08. 18:02 0 0  

én csak a versenynaptárt hiányolom,vagy az is lehet, hogy csak én nem találom

Tamás1 KITILTVA
#12 Tamás1 KITILTVA | 2010. április 08. 17:31 0 -3  

és hol van az Archívum?

Finntastic
#11 Finntastic | 2010. április 08. 17:25 0 0  

Idő megadva ! :D Köszi !

SzNZsolty
#10 SzNZsolty | 2010. április 08. 17:19 0 0  

Finntastic írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Szia,

Egy a korábbinál jóval fejlettebb kép adatbankot fogsz kapni, ezért kell egy kicsit még sajnos várni. A terv már készen van, az alapok lefektetve, de még kérünk egy kis időt rá.

Finntastic
#9 Finntastic | 2010. április 08. 17:15 0 0  

SzNZsolty
Szia. Én egyvalamit hiányolok,méghozzá egy kép adatbankot. Tudom hogy a futamok másnapján(vagy még aznap?) szokott lenni egy kép összeállítás,de jó lenne egy hely ahol visszamenőleg is megtalálhatóak lennének. Lesz ilyen ?

Hombre B
#8 Hombre B | 2010. április 08. 17:03 0 0  

SzNZsolty írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Megtaláltam...:D köszi

SzNZsolty
#7 SzNZsolty | 2010. április 08. 16:48 0 0  

Hombre B írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Olvass egy F1-es hírt, vagy katt a sorozat főoldalára, és máris ott kellene lennie az adott sorozat archívumának.

Zyprexa
#6 Zyprexa | 2010. április 08. 16:07 0 0  

SzNZsolty írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Elküldtem a levelet!.:)

Hombre B
#5 Hombre B | 2010. április 08. 15:42 0 0  

Lehet bennem van a hiba, de én nem találom az Archívum oldalt...

Vittoria
#4 Vittoria | 2010. április 08. 15:16 0 0  

Nagyon, nagyon, nagyon jó lett az új oldal:)

A többi amit leírtam felesleges, hála Hombrenak, megy a Firefox-os bejelentkezés is:D

Utoljára módosítva: 2010. április 08. 15:48

SzNZsolty
#3 SzNZsolty | 2010. április 08. 13:59 0 0  

Zyprexa írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Szia,
Küldd el légyszíves az info@ címünkre a hibát pontosan. Felhasználónév... stb...

Utoljára módosítva: 2010. április 08. 16:49

szagergo24
#2 szagergo24 | 2010. április 08. 11:02 0 0  

Most már így nagyon jó lett az oldal, nem gondoltam, hogy tetszeni fog a változás. Gratulálok hozzá az egész csapatnak! :)

Üdv,
Gergő

Zyprexa
#1 Zyprexa | 2010. április 08. 10:55 0 0  

Hali!

Hogyan tudok belépni a fórumba??

próbálkoztam de nem megy,lehet én vagyok a béna?


KIMI ÉS A WRC
Német Rali - Kimi ismét katonai gyakorlópályán

Kilencedik állomásához érkezett a Ralivilágbajnokság a héten, és az augusztus 20-22-én Németországban rendezett ADAC Rally-n Kimi Räikkönen ismét aszfalton mérkőzhet meg a bajnokság legjobbjaival...

MOTOGP
SmithSan Marinó-i Nagydíj: Szombati események

Smith, Lorenzo, és Elias megállíthatatlan volt, Talma a tízedik helyről rajtol