Danger Zone fölény a nyitófutamon!

Írta: Nagy Zsolt
2012. január 15. 19:45

Szerdán kezdetét vette a 2012-es F3 bajnokság. Az első forduló a hockenheimi pályán került megrendezésre. Mivel 43 nevezés érkezett a futamra, így a futamokat két szerveren kellett lebonyolítani. A versenyzők a teszt alatt futott leggyorsabb idejük szerint kerültek az „A” vagy a „B” szerverre. Mindkét szerveren nagyon jó versenyeket futottak a srácok, amelynek a részleteit megtudhatjátok, ha tovább olvastok…

A szerverbeosztás a futamokra a következő volt:

Szerverbeosztás

Mint láthatjátok, már a hétközi tesztek is nagyon szorosan alakultak, így szinte biztosra vehető volt, hogy a futamok is nagy izgalmakat hoznak majd.

Az időmérő edzés talán az eddigi legszorosabb eredményt hozta. Az „A” szerveren az első 19 versenyző 1 másodpercen belül autózott. Közülük a Danger Zone Racinges Szabó Gábor szerezte meg a pole pozíciót, a hét leggyorsabb idejével. Mögötte csapattársa, a tavalyi bajnok Varga Péter és a LikeOLD Racinges Báldi Gergőszerezték meg a második, illetve harmadik rajtkockát.
A „B” szerver is felettébb izgalmas időmérő edzést zárt, ahol végül Spiczmüller Richárd szerezte meg a pole pozíciót Szombati Péter és Bernhardt Gábor előtt.

Az időmérő edzés részletes eredményét a következő linkekre kattintva nézhetitek meg:

Kvalifikáció A szerver

Kvalifikáció B szerver

Az első futam rajtja nagyon jól sikerült az „A” szerveren. A nehéz első kanyar és a nagy létszámú mezőny ellenére szépen eljött a mezőny. A rajt után Szabó Gábor és Varga Péter megtartotta az első két helyezést, azonban a visszafordítóhoz érve Varga átvette a vezetést Szabótól, aki ráadásul nem csak a második, hanem azonnal a harmadik helyre csúszott vissza, miután Báldi Gergőnek is sikerült elmennie mellette.Az egész mezőnyben hatalmas csaták alakultak ki. Az élmezőny Varga, Szabó, Báldi,Tóth és Szekeres körökön keresztül előzgették egymást. Ebből a bolyból Szekeres egy hiba után a negyedik körben kiszállt. Elől nem kímélték egymást és szinte kanyaronként változott a helyezések birtokosa. Kihasználva, hogy az első négyes nem tudta a saját tempóját autózni, Nagy Zsolt a verseny felére felzárkózott az élbolyra, ezzel 5 főre növelve a győzelemre esélyesek számát.A nyolcadik körben Szabó Gábor és Báldi Gergő a visszafordító előtti hosszú egyenesben összeütközöttt, ami miatt mindketten hátra estek. Míg Szabó sértetlenül megúszta az esetet, Báldinak összetört az autója, így visszacsúszott a mezőny végére.

Az élen a Varga – Tóth – Nagy hármas folytatta a győzelemért vívott csatát. Az utolsó körben hárman érkeztek meg egymás mellett a visszafordítóba, amiből Nagy jött ki az első helyen Varga és Tóth előtt. Varga Péter nem várt sokáig és már a következő kanyarban visszaelőzte Nagyot.

Az utolsó szektorhoz érve szorosan egymás mögött haladt a vezető hármas, azonban a célvonalig már nem történt helycsere, így a címvédő Varga Péter a tavalyi bajnokság után, az idei első futamot is megnyerte a tavalyi egyéni második helyezett Nagy Zsolt és az egyik idei esélyes Tóth Roland előtt.

Az első futam hivatalos végeredménye


A B szerveren a szintén balesetmentes rajt után Spiczmüller visszacsúszott a harmadik helyre, azonban már az első körben visszaszerezte az első helyét, miután Szombati hibázott.

Spiczmüller, Bernhardt Gáborral elhúzott a mezőnytől és úgy tűnt, hogy a győzelem köztük fog eldőlni. Mögöttük Bordás Szabolcs magabiztosan tartotta a harmadik helyet a nagy csatát vívó Schmidt Lajos, Steven Manod, Baski Dávid, Szombati Péter, Csák Péter fogat előtt.


Az első verseny hivatalos végeredménye.


A második futamon az első verseny első helyezettje fordított sorrendben állt fel a rajtrácsra, így az első rajtkockából Pintér Roland várhatta a lámpák kialvását.

A rajt ezúttal is jól sikerült és az első körben most sem történt nagy változás. Pintér sikeresen megtartotta az első helyet, mögötte az első körök után Czimer, Szűcs, Szabó, Nagy, Gályár, Varga és Tóth alkotta az első nyolcast.

Az utolsó körben óriási küzdelem alakult ki az első négyes között. Szabó Gábor vezetett Tóth Roland Varga Péter és Nagy Zsolt előtt. Amikor Varga próbálta megszerezni a második helyet, hibázott és ütközött Tóthtal, aminek köszönhetően Szabó egy kis előnyhöz jutott és mögötte Nagy Zsolt került a második helyre.

A második verseny hivatalos végeredménye


A „B” szerver második futamát Poszmik kezdhette meg az élről, aki egészen a negyedik körig tartotta is a vezető helyet, amikor is hibázott és összetörte az autóját. Poszmik hibája után az első helyen Spiczmüller és Szombati csatázott, akikhez később csatlakozott Bordás, így három körrel a vége előtt egy hármas csata alakult ki az első helyért.Spiczmüller egy hiba után kiszállt a küzdelemből, majd miután is Szombati is megcsúszott, Bordás magabiztos előnnyel megszerezte a győzelmet.

Az utolsó körben Spiczmüller kihasználva az előttük haladók hibáját megszerezte a második helyet, míg a dobogó alsó fokára végül Schmidt állhatott fel.

A második futam végeredménye


Az első forduló után a tabella élén Szabó Gábor és Nagy Zsolt pontegyenlősséggel áll. Őket követi két pontos lemaradással Varga Péter és 7 pontos lemaradással Tóth Roland.


A bajnokság állása

Báldi Gergő elkészítette az első fordulóról készült összefoglaló videót:

A következő verseny Szerdán Valenciában lesz, amit az érdeklődők a SimSportTV oldalán élőben nyomon követhetnek 19:30-as kezdettel.

A bajnokságba továbbra is lehet jelentkezni, az ezzel kapcsolatos információkat megtaláljátok a fórumban. Jelentkezés: itt!

Közvetítés: 1. Futam / 2. Futam

Kiemelt Partnereink:

Kép

Kép

Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára:

Cikkajánló iWIW ismerőseid számára:
Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

Pendulum
#4 Pendulum | 2012. január 19. 23:00 0 0  

TakiNardi Formula Racing írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Szeretettel várunk!

TakiNardi Formula Racing
#3 TakiNardi Formula Racing | 2012. január 19. 20:54 0 0  

Pendulum írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...


Szeva !

Köszönöm Mester, rajta vagyok !
Egy " kicsit " az anyagiakat kell rendbe raknom, de hosszú távra tervezek, és el fog jönni ez az idő.

Addig is Köszi a bíztatást !

Szeva Mester !

Pendulum
#2 Pendulum | 2012. január 19. 19:41 0 0  

TakiNardi Formula Racing írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Szia,majd szívesen várunk/látunk bármikor,akár tesztekre is eljöhetsz,jó móka és sokat tanulhatsz is tőlünk,nyitottak vagyunk bármire ami a versenyzéssel kapcsolatos,legyen az autóbeállítás vagy bármi más,ami nem tiszta.

Üdv. Kóbori

TakiNardi Formula Racing
#1 TakiNardi Formula Racing | 2012. január 18. 10:22 0 0  


Szeva Mindenki !

Sajna egyenlőre nem rendelkezem a szükséges technikai feltételekkel, és tudással, de nagy érdeklődéssel követem az eseményeket.
Illesmi virtuális bajnokságról még általánosba / úgy 25 éve / álmodoztam, és nagyon örülök annak, hogy ezek a dolgok valóra válltak, és működnek !
Ígérem összeszedem magam, és egyszer én is versenyezni fogok Veletek !

Jó versenyzést kívánok Mindenkinek !