Formula 3 – Brands Hatch

Írta: Nagy Zsolt
2012. január 30. 09:16

Az esős Angliában ezúttal verőfényes napsütés várta a pilótákat Brands Hatch-ben. Idei legrövidebb állomás következett a naptárban. Sokan féltek a rövid vonalvezetés miatt, hiszen 25 főnél már keletkezhetnek gondok az időmérőn és a futamon is. A kvalifikáción voltak páran akik jelezték nem tetszésüket a tömeg miatt, ám a futamon többnyire rendeben ment minden. Az időmérőt Báldi Gergő nyerte meg egyedüliként 42-es időeredménnyel. A tesztek alatt megkérdeztük Gergőt az esélyekről, melyre a következőt válaszolta: “Nem hiszem, hogy ma nyerek”.

Balesetmentes rajt...Az első versenyen a tömeges büntetéseknek “hála” több élpilóta is hátulról volt kénytelen rajtolni. Ide tartozott például Csuti és Gályár. Báldi jól kapta el a rajtot és folyamatosan nyúlt el a többiektől. Nagy Zsoltnak nem volt könnyű dolga, hiszen a komplett mezőny üldözte. Szűcs és Varga a 4. helyért gigászi csatát vívtak eközben.

Hátrébb 15.hely környékén Nagy Dávid-Szabadi László-Molnár Attila-Czimer Gábor szórakoztatta a közönséget. Az első futamot kimagasló fölénnyel rajt-cél győzelmet aratott Báldi Gergő, a LikeOLD-os örömünnepről pedig Nagy Zsolt gondoskodott, aki 2.helyen hozta be autóját biztosítva a kettős győzelmet a csapatnak. A dobogó alsó fokára Pintér Roland futott be.

Az első futam végeredménye

A második futamon az első 8 pilóta fordított sorrendben állt fel a rajtrácsra, így történhetett, hogy Zsupanek Bence az élről várhatta a piros lámpák kialvását. Varga és Szűcs akadt össze az első kanyarban ennek Szűcs itta meg a levét, majd Dani Bálint és Nagy Zsolt koccant a 2.kanyarban ennek többen is érzékelték a hatását.

Varga Péter és Gályár Balázs maguk mögé utasították Zsupanek Bencét és szépen lassan elnyúltak a többiektől. Zsupanek megkapta Dani Bálintot, Pintér Rolandot és később Szűcs Mátét is maga mögé. A második futamon kétség kívül ők voltak a főszereplők.

Dani Bálint és Zsupanek hatalmasat küzdött a dobogó alsó fokáért. Szűcs Máté megérkezett mögéjük és Zsupanek hibája után csapattársát támadhatta. Egy elfékezés miatt Szűcs megtolta Danit így Pintér nevető harmadikként megelőzte mindkettejüket.

Varga ellentmondást nem tűrően előzte meg Gályárt és megnyerte a második versenyt. Gályár hozta a LikeOLD-nak a dobogót míg Pintér Roland ismét a harmadik helyre érkezett meg.


A második futam végeredménye

A következő héten a Németországban található Norisring lesz a helyszín. Kevés kanyar, 250 körüli végtempó és rendkívül izgalmas csaták várhatóak, tehát Szerdán 19.30-kor mindenki tapadjon a SimSport TV 1-es csatornájára!

Kiemelt Partnereink:

Kép

Kép

Ajánld a cikket Facebook ismerőseid számára:

Cikkajánló iWIW ismerőseid számára:
Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

TakiNardi Formula Racing
#4 TakiNardi Formula Racing | 2012. február 01. 13:18 0 0  


Szeva !

You Tube - on megnéztem őket, nagy jó volt !
Sztem egy ilyen virtuális verseny még kívűlről is izgalmasabb, mint az F - 1 / sajna eljutott idág a " király " kategória.

Igen a hangjuk nagyon lenyűgöző, főleg ha még " ropognak " is egy kicsit, bár én nagyon szeretem a régi " F - 3000 - es üvöltést ", és a D T M Merci kellemes " nyávogását " !

A helyzet az, hogy vidéki vagyok, de az igazi gond az anyagiakban mutatkozik.
Egyenlőre talpon vagyok, de semmi extra egyenlőre, de olyan gyerek vagyok, aki soha nem adja fel !
Ami a " számítógépezést " illeti, max. internet, ki - be kapcs, szal sokat kell tanulnom, de ez kis segítséggel nem probléma.
A " virtuális " pályafutásom a P. S. konzolban merül ki.
Annak idején volt kormányom, de a / nem biztos hogy helyesen írom / W - Rally 2, és a Gran Turismo Concept játékokhoz volt jó.
Amit tudtam joystictal, ugyanaz ment a kormánnyal, természetesen mindig váltós üzemben, ez alap.
Sose voltam bajnok, de kitartó melóval ott lennék....valahol a mezőnyben / remélem /.

Szal még gyúrok, de egyszer célba érek !

Addig is Köszi a támogatást, nézem a versenyeket, és Szurkolok Mindenkinek !

Szeva !

Pendulum
#3 Pendulum | 2012. január 31. 22:25 0 0  

TakiNardi Formula Racing írta:

 

... kattintson ide a hozzászólás megjelenítéséhez ...

Üdv. Kedves rajongó!
Nemsokára pár videó elérhető lesz már itt közvetlen az oldalon is,miért nem próbálod ki magad?!
Személyszerint nekem jobban tetszett az F3-asok hangja,mikor voltam a ringen,mint az F1-es autóké:D

TakiNardi Formula Racing
#2 TakiNardi Formula Racing | 2012. január 30. 14:36 0 0  


Vov, a You Tube tele van, nagyszerű !

Én nagyon szeretem a Formula - 3 - as gépeket, valahol a forma kategória közepén vannak, se nem kicsik, se nem nagyok, viszont igazi forma autós élményt biztosítanak mind a versenyzőknek, mind a nézőknek egyaránt !

Szerencsére a Ringen jártak már ilyen technikák, sőt bajnokságok is, többek között a német, és az osztrák mezőny is.
Magyar bajnokin fel - fel tűnnek időnként, nagyon élvezetes járművek !

Szal a Ti, W S R F - 3 bajnokságotoknak most már van " hivatalos " szurkolója is !

TakiNardi Formula Racing
#1 TakiNardi Formula Racing | 2012. január 30. 14:06 0 0  


Szeva !

Szal ez volt a másodok forduló.
Olvastam, jók a képek, kár hogy nincs róla videó.
Sajna a gépem vagy gagyi, vagy állítási gondja van, mert a Simsporton nem ad mozgó képet, ez van.

Gratula Mindenkinek, és jó versenyt kívánok a következő fordulóhoz !